Sportfoglalkozás

A szobabicikli az otthon mozogni vágyók egyik legjobb cimborája- ki gondolná, hogy már a 18. század végén létezett efféle eszköz!

Sportolni ezerféle módon lehet. Ám a szobabicikli megteremti annak a lehetőségét hogy otthon vagy más zárt helyen mozogjunk, rövidebb vagy hosszú edzést beiktatva, lazábban vagy intenzívebben. A tekerést olyan magas szintű edzésformává is emelték már, mint a spinning. Űzhetik fiatalok, idősebbek, a testesek számára az egyik legjobb eszköz a fogyás meggyorsítására, de profi sportolók is gyakran pattannak rá. A kép tanúsága szerint akár még csajozáshoz is jó, hacsak nem arról van szó, hogy kicsit becsapós a reklám...

A diadalmas sztori viszont elég régen indult. A 18. században már feltételezték, hogy a testedzés hasznos lehet a gyógyulásban. Az 1796-ban szabadalmaztatott Gymnasticon hatalmas, fából ácsolt szerkezet volt, a rajta levő kerekeket lehetett kézzel illetve lábbal hajtva forgatni. Úgy tartották, ezzel akár egyes testrészeket, akár az egész testet lehet edzeni.

Az alapelv nyilván sokat nem változott azóta sem, bár a ma tipikus szobabiciklik inkább csak a lábizmokat dolgoztatják meg. Az 1900-as évek elejéről származó képeken még teljes biciklik láthatóak rögzítve, a későbbiekről már eltűnt a hátsó kerék, ám a szerkezet első fele az abroncsos kerékkel, a hagyományos kormánnyal valódi bicikliket idéz.

A hatvanas évek fitneszlázában aztán az otthoni edzés egyre inkább elterjedt. A szobabickli olcsó, egyszerű, veszélytelenül használható szerkezet volt, kerékpárgyárak is készítettek ilyet, sporteszközgyártók is ráálltak. Vélhetően sok-sok háztartásba került belőle.

Ami viszont változatlan a régi és az új reklámfotókon, az a jellemzően csinos, testhezálló ruhás hölgyek szerepeltetése. Ugyan a divat változott, a korábbi rikító színek és harisnyák eltűntek, mint ahogy a mezítlábas tekerés sem akkora divat, de a lényeg az, hogy nem olyanok láthatóak a képen, akiknek feltétlenül szüksége van a szobabiciklizésre első látásra. Sőt, az újabb képeken olyan kidolgozott izmú lányok láthatóak, akik vélhetően felbukkannak másféle edzéseken is.

A gond az, amikor a szobabicikliből ruhaállvány lesz, vagy csak porosodik a sufni sarkában. A saját tapasztalatom mondatja velem, hogy tessék csak bátran felpattanni rá! Csak tekerni kell, akár olvashatunk is közben, zenét hallgathatunk vagy tévézhetünk, a lakásból ki sem kell mozdulni. És bizony sokat segít abban, hogy fittebbek legyünk.

Elárvulva, csendben rozsdásodva viszont csak a helyet foglalja ez a hasznos cucc. Tudom, hogy sokaknál van otthon, jórészt feleslegesen, mert valamikor jó ötletnek tűnt venni. És tényleg jó ötlet volt! Szerencsére, hacsak szét nem esett, a régi szobabicikli is bőven megfelel egy mozgásra. Tessék ismét megbarátkozni vele...

Az idén igazán részletesen vezetett edzésnaplómat igazán örömteli böngészni, hiszen nagyjából 230 órányi mozgást jegyezhettem fel. Tudom, hogy az adatok elsősorban számomra érdekesek, de azért ezt-azt megosztok belőle.

Tavalyhoz képest a futás nagyjából hasonló szinten maradt. A 2015-ben megtett több mint 300 kilométer nem olyan sok, ám arra jó visszagondolni, hogy kocogtam Belgiumban, a tengerparton Cipruson, sőt, még egy amatőr futóversenyre is neveztem, ahol a középmezőnnyel értem célba. A karácsonyi levezetésbe is belefért a futás- szóval a kocogás ma már rutinszerű.

Tavaly év végén még csak épp belekóstoltam a jógába, az idén viszont erre szántam a legtöbb időt. Majdnem 90 órát töltöttem ezzel, két nagyon kellemes jógaterembe jártam a közelben, és voltam jógáórán külföldön és a szülővárosomban is. No meg egyedül is képes vagyok egy kis jógázásra- volt erre példa itthon is, tengerparti nyaraláson is. Ez is egy olyan terv volt, amit sikerült valóra váltani. 

Gyakran kötöttem össze a különféle programokat. Mivel az aktív nyaralások jó részén búvárkodtunk, kézenfekvő volt, hogy levezetésként legyen jóga is. Nagyon izgalmas volt, amikor egy búvár szafarihajó fedélzetén, a némileg ringó fedélzetén ászanáztunk.

A fenti, kissé unalmas felsorolást még bővíthetném, milyen további mozgásokat jegyeztem fel, ám nem akarok senkit száraz adatokkal fárasztani. A lényeg szerintem az, hogy az életmódváltás, majd az azt követő fogyás után is sikerült beleépíteni a mindennapjaimba a sportot. Jelentem, ehhez hozzá lehet szokni!

Bármerre vetődök, meg tudom nézni, tudok-e valamit mozogni. Amikor pár hetet vidéken töltöttem, a magammal vitt futócuccnak is hasznát vettem, kellemes jógatermet is találtam. Külföldi utak esetén is megnézem, mit érdemes a szűkös poggyászba belerakni, ha sportolnék. Ha leülök este a tévé elé, és épp valami mozgáshoz támad kedvem, felpattanok a szobabiciklire. Egyszerűen csak természetessé vált. 

Az élet sok területén érzem a pozitív jeleket, hiszen többet bírok, többet tudok, mit pár éve. A sport ráadásul jelent valamiféle rendszerességet, ki tudok kapcsolni. Eljutottam oda, hogy 2016-ra nem kell nagy vállalásokat és fogadalmakat tennem, egyszerűen csak tovább kell csinálnom azt, amit az utóbbi időben. Ha akarom, vezetem az edzésnaplót, de nem a statisztika kedvéért mozgok, hanem azért, mert ez jó nekem.

Olyasmivel nem foglalkozok, hogy ettől "jobb ember" lettem. Ugyan. Változtam valamelyest, jobban is érzem magam a bőrömben, ez nem nagy ügy úgy általában. Viszont a mindennapokban mégiscsak kellemes érzés. Kitüntetés nem jár érte- magamnak tettem jót vele, magamnak lehetek hálás, aztán ennyi. Inkább csak azért okoskodok annyit a témáról, mert a saját példámon tudom, bárki eljuthat eddig. Ha akarod a változást, vágj bele- ne más kedvéért, hanem magadért. Ha ez kell hozzá, akkor még pont időben vagy egy újévi fogadalomhoz...

Vicces bejegyzést láttam: egy Star Wars-rajongó amatőr futó olyan útvonalakat agyalt ki, amelyeket lefutva a GPS nyomkövető jeleiből ikonikus dolgok rajzolódtak ki. Sose láttam még "lekocogott" Darth Vader-sisakot vagy birodalmi lépegetőt, és ugyan én nem vagyok Star Wars-fan, akkor is értékelem ezt a fajta kreativitást.

Az egésznek nem feltétlenül az az üzenete, hogy mindenki kezdjen ilyen módon futva alkotni- bár kétségtelen, van benne egy kis móka-faktor. Nem tudom, hogy valaha csinálok-e ilyet, de most elgondolkodtam azon, mint is lehetne nekikezdeni. Egy nagyobb területen kellene egy előre kitalált útvonalon úgy kanyarogni, a GPS-sel a kézben, hogy valamit rajzoljak? Vagy meg kellene nézni, a környékbeli kis utcákon mit lehetne kihozni kocogás közben.

Az a jó, ha mindig van valami újdonság, ötlet, ami egy picit feldobja a rendszeres sportot. A legegyszerűbb módszer az, ha az ember váltogatja a mozgásformákat, például egyszer fut, egyszer csoportos órára megy, télen pedig mondjuk korcsolyázik. Vagy kihasználja az edzőterme lehetőségeit, újfajta órákat próbál ki.

A jógateremben ahova járok van a szokványos órákon túl csendes illetve gyertyafényes jóga és így tovább. Tehát ott a terem is elég kreatív, táborokat szerveznek, bizonyos események alkalmával speciális órák vannak, vendégoktatók jönnek. Az ilyesmi azért mindig adhat némi új inspirációt, érdemes élni a lehetőségekkel.

Szóval csak egy kis fantázia kell, és máris kicsit izgalmasabb lesz a mozgás. Sőt, talán barátokat is jobban be lehet vonni egy-egy tematikus programba- azt nem állítom, hogy rohamosztagosnak öltözve kéne gyúrni menni, de őszintén szólva szerintem a jó az, ha semmi sincs kizárva, és szabadon be lehet dobni bármilyen ötletet. Mi összejövünk pár cimborával a napokban, némileg mozgásorientált programra, és biztos vagyok benne, hogy jó lesz a hangulat. 

Viccelődni szoktak vele, hogy a kevés biztosan sértődést okozó karácsonyi ajándék egyike a nőknek szánt fitneszbérlet. Ám még ha úgy is lenne, hogy elsőre a megajándékozott kicsit felhúzza az orrát, azért később talán elgondolkodik rajta, miért is kapta pont ezt karácsonyra.

Ahogy jönnek az ünnepek, mindenki lelkesen nézelődik, mivel lephetné meg szeretteit. Érdekes, hogy tényleg fontosabb jót adni mint kapni, legalábbis én sokkal gyakrabban szembesülük azzal, hogy megkérdeznek, mit szeretnék kapni, mint ahányan nekem adnak igénylistát. A többségünk azért van bajban, mert manapság nem időzítjük az év kiemelt ünnepnapjaira azt, hogy meglepjük magunkat: ha megtetszik mondjuk egy új telefon, megvesszük akár december elején is. A családtag meg szomorkásan veszi tudomásul, ha inkább neki szólunk és tudunk várni két hetet, ő is a fa alá tehette volna, ehelyett kereshet valami mást.

A sportos embereknek viszont szerencsére mindig lehet valami jó dolgot találni. Ha elég aktív életet élnek, előbb-utóbb megkopnak a ruhák, nem árt egy új futócipő, és lejárnak az éves bérletek is. Szerintem egész nyugodtan meg lehet kérdezni, minek örülnének, és ki lehet használni a mostanában kínált akciós bérleteket. A jógastúdiók, edzőtermek ezekre az időszakokra tartogatják a legjobb ajánlataikat, érdemes élni velük! A megajándékozott talán csak havonta vesz egy bérletet a kedvenc helyére, így viszont kaphat egész évre, és mindenki jól jár.

Fogasabb kérdés, hogy fogjon hozzá az ember a nem túlságosan aktív életmódú családtagnak szánt ajándék kereséséhez. Azt el kell fogadni, hogy ebből esetleg lesz némi sértődés, de az lebegjen a szemünk előtt, hosszabb távon jó eséllyel inkább hálás lesz. Szóval fel kell vállalni a dolgot, maximum kell mellé tenni valami olyan apróságot, aminek biztosan felhőtlenül örül.

A sportos ruházat talán csak bekerül a szekrénybe, a fitneszvideót esélyesen ki se bontják (ráadásul az interneten is van egy raklapnyi ingyen), szóval ha már ad az ember, adjon olyat, ami tényleg mozgásra sarkall. Egy lejárható bérlet, amiket kuponos oldalakon tényleg kedvező áron lehet megvenni, jó beugró. Kell a mi sportos tapasztalatunk hozzá, hogy jó termet vagy jó órát válasszunk- az adott ajándéknak nem az ára a fontos, hanem az a kis munka, amit mi végzünk el, hogy tényleg számára ideális mozgást és helyet keressünk. Attól válik személyre szólóvá az ajánlat, ha a másik érzi, nem csak megvettük az első kupont ami az utunkba került, hanem tényleg rá gondolva választottunk. 

Akár a páros belépő is jó ötlet lehet, mert így azért kicsit magunkat is meglepjük, másrészt szerettünk sem érzi úgy, kizárólag ő számít a családban mozgásszegény életmódúnak. Főleg akkor jó az ilyen bérlet, ha egyébként maga az ajándékozó is most kezd bele a mozgásba- ketten együtt jobban tudják motiválni egymást. Szóval ha esetleg azon morfondírozunk, nekünk magunknak kéne elkezdeni edzeni, nyugodtan terjesszük ki ezt az elhatározást másra is, vágjunk bele együtt.

Nem kötelező a gyúrás-aerobic vonalnál leragadni. Az általam gyakran emlegetett jóga például messze nem csak a testmozgásról szól, egy stresszes életmódú ember számára ezer más pluszt adhatnak a rendszeres jógaórák. A derékfájósok számára lehet a gyógytornához közelebb álló foglalkozásokat keresni. Ha úgy érezzük, dinamikusabb mozgásra van szükség, bátran szétnézhetünk jégcsarnokok oldalán, kereshetünk uszodabérletet. Érdemes egy kicsit utánajárni a lehetőségeknek, ma már annyi mindenből lehet választani: vízitorna, funkcionális edzések, küzdősportok, fallabda és így tovább.

Sőt, lehet úgy meglepetést keresni, hogy igazán fel se merüljön a sértődés: aktív nyaralás is szervezhető, kereshetünk szállást olyan környéken ahol nagyokat lehet túrázni, ami előtt kell egy kis edzés a rákészülés ürügyén. Kereshetünk biciklit mind a kettőnk számára, amivel hétvégente tekerhetünk. Vagy be lehet fizetni valami közös tanfolyamra, például ki lehet próbálni a búvárkodást. 

Szóval elég nagy a mozgástér, ha nem akarunk leragadni a szokásos zokni, pia, parfüm ajándékoknál. Élményt, egészségesebb életmódot adni nem olyan kézzelfogható, hosszú távon mégis sokkal többet ér- főleg ha mi magunk is belátjuk, nekünk is szükségünk van a változtatásra, és a közös sport ürügye ad jó lökést ehhez. 

A Margitszigeten kocogó nőt ért támadás után nyilván sokan elgondolkodtak: biztonságos-e este egyedül sportolni a szabadban, rosszul kivilágított helyeken?

Erre nehéz igazán okosat mondani az általánosságokon túl. Láttam, hogy az egyik, az erőszak áldozatává válás témájával foglalkozó csoport rárepült a témára- fontos az ő munkájuk is. Bár néha azt érzi az ember, hogy a gendervonaton utazók csak ugyanazokat a mantrákat ismételgetik, igazán érdemi javaslatok nélkül, ám én minden jószándékú kezdeményezést támogatok.

Természetesen butaság azt állítani, hogy az áldozat a hibás. Én sem értek egyet azzal, hogy maga tehet arról minden nő (vagy férfi, hiszen mi is kerülhetünk bajba), ha a sötétben kocogva megtámadják- valóban nem normális, ha félni kell sport közben. De az sem tetszik, amikor a rendőröket kárhoztatják. Nem szólhat arról az életünk, hogy a magyar lakosság fele legyen egyenruhás, és akkor mindig mindenki mellett állhat egy rendőr. (Vasár- és ünnepnapokon szerepcserével.)

Szóval szép dolog a civil kezdeményezés, de komoly, tetten érhető veszélyhelyzetben alapvetően mégiscsak a rendőrség illetve az érintett terület gazdája dönthet a továbbiakról. Nekik kell kiépíteniük a térfigyelő rendszert, például. És igen, nekik kell adott esetben megszívlelendő tanácsokat is adni. Én tudom, hogy gyönyörű tüntetéseket lehet szervezni, amiért párak meglátása szerint a rendőrség kvázi az áldozatokat hibáztatja: azért adnak olyan tippeket, hogy kerüljék a rosszul kivilágított helyeket a sportolók, mert csak kihívja maga ellen a sorsot a sok felelőtlen esti kocogó.

Szerintem meg pár dolog említése nem árt. Igenis van annyi felelősségünk, hogy amikor választhatunk, akkor próbáljuk meg a jobb döntést hozni. (Lásd annak a kérdését, hogy valaki tetőtől talpig feketében kocog-e esténként, vagy feltűnőbb ruházatot választ. Az előbbi sem tiltott, én mégis az utóbbit ajánlom mindenkinek.) 

Amíg létezik bűnözés a bolygón (és az bizony létezik- Japánban hiába alacsony az erőszakos bűncselekmények száma, attól még ott is előfordul), addig mindenkinek a maga lehetőségei szerint kell felkészülni rá. Tényleg körbe lehet kérdezni, nem lehet-e más futókhoz csatlakozni, utána lehet nézni, van-e kivilágított, védett pályaalternatíva, sőt, ha valaki akármiért bizonytalan, le is mondhat a szabadtéri sportokról sötétedés után. Én tudom, hogy ez rosszul hangzik, és megint lehet magyarázni, nem a sportoló dolga gondoskodni a közbiztonságról, de ha valakivel megtörténik a baj, szerintem kevéssé érdekli, amikor a jogvédők vigasztalják, ő nem tehet semmiről.

Abszolút támogatom a futópályák biztonságosabbá tételét célzó kezdeményezéseket, és semmiképpen sem hibáztatom azokat a lelkes kocogókat, akik ragaszkodnak a magányos esti futásokhoz. Csak azt állítom, adjunk esélyt annak a lehetőségnek is, hogy másokkal, máskor, máshogy mozgunk. Igen, tudom, az edzőteremben meg az ember lábára eshet a tárcsa, sőt még az sem megoldás, ha fel sem állunk a tévéfotelből, mert esetleg fagyizni kezdünk és attól megfájdul a torkunk. Az élet kockázatos! 

Csak éppen javíthatunk az esélyeinken, és lehet, ehhez nem is kell más, csak egy gyors körkérdés. Ennyit szerintem mindenkinek megér. No meg ha tehetjük, figyeljünk oda a többi sportolóra is, hiszen mi ismeretlenül is egy közösséget alkotunk. Ha mi is vigyázunk magunkra és egymásra, a hatóságok is teszik a dolgukat, talán tényleg nem fordul elő hasonló eset.