Azt hiszem, inkább férfiakra jellemző, hogy edzés közben túlvállalják magukat.

Amikor lenn vagyunk a teremben, súlyzókat emelgetve, könnyen érezhetjük magunkat igazi vasgyúrónak, és újabb kihívásokat találunk ki magunknak. Ezzel persze nincs baj, mert az ember próbál fejlődni, és ezt jól le lehet mérni azzal, ha többet bírunk, mint korábban. 

Csak azért ezt is ésszel kell csinálni. Mert a túl nagy súlyok, a túl nehéz gyakorlatok rosszul is elsülhetnek. Az még a jobb helyzet, ha csak röhögés lesz az erőlködés vége, mert felsül az ember, vagy kicsúszik valami a végén...

Na de ha sérülés lesz belőle, az már komolyabb gond. Láttunk már olyat is, akinek komoly orvosi kezelés lett a vége, de az sem túl jó, ha az ember pár hét pihenésre kényszerül. 

Szóval gyúrni jó, az is jó, ha sikerül fejlődni, de ne csak arra törekedjünk, hogy többet bírjunk, hanem arra is, hogy okosabban, ügyesebben, hatékonyabban, magunkat nem túlhajtva, testi épségünket nem kockáztatva dolgozzunk.