Sportfoglalkozás

Az 1988-ban született finn műkorcsolyázó, Kiira Korpi nem csak szép, de eredményes sportoló is. Édesapja az 1998-ban olimpiai bronzérmes finn női jégkorongválogatott edzője volt, Kiira tehát beleszületett a sport világába, ötéves korában kezdett korcsolyázni.

Hamarosan a legjobb versenyzők közé került a juniorok mezőnyében, utána pedig a felnőttek között bizonyíthatott. Előbb szerzett érmet Európa-bajnokságon, mint a finn bajnokságon: előbbin 2007-ben szerzett bronzérmet, majd 2011-ben újabb EB-bronzzal gazdagította éremgyűjteményét. Egy évre rá érte el eddigi legjobb eredményét egy Európa-bajnoki ezüsttel. Közben otthon is egyeduralkodó lett, három éve folyamatosan övé a finn bajnoki cím.

Ugyan olimpián és világbajnokságon még nem állhatott dobogón, de sokak szerint egy "versenyszámban" kétségkívül ő lenne az elsőség: a legszebb korcsolyázónőnek tartják a 169 centis, mosolygós szőke lányt, akinek beceneve Jääprinsessa azaz Jéghercegnő.

Sose fogom igazán megérteni a pontozásos sportágakat. A budapesti műkorcsolya Európa Bajnokság nagy sztárja volt az orosz Tatyjana Voloszozsar, Makszim Tranykov duó, akik kétségkívül nagyon eredményes, nagyon jó korcsolyázók, de a kűrben bizonytalanságok, megingások mellett sikerült a páros férfi és női tagjának is elesnie. "Te jó ég!", kiált fel egyszer a riporter, okkal...

Ezek után természetesen Tranykovék bőven elegendő pontot kaptak ahhoz, hogy megnyerjék újabb EB-aranyukat. Ehhez a sporthoz nem értek, de... az már nekem is furcsa, ha a győztes nem a sikernek örül, hanem azon mereng első nyilatkozatában, miért korcsolyáztak ilyen rosszul. A dobogó legfelső fokához azért ennyi is elég? A többiek gyengébbek ennyivel, figyelembe veszik az előéletüket, nem jár annyi levonással a sok esés, vagy simán csak sportdiplomácia? Ilyenkor arra gondolok, valahogy jobban tetszenek a másodpercekben vagy gólokban mérhető, nem ennyire szubjektív ítélettel eldőlő versenyek és meccsek...