Sportfoglalkozás

Tulajdonképpen teljesen logikus az, hogy érzékelőkkel felszerelt intelligens sportruházat segítségével mérhessék le még az amatőrök is az edzésük hatékonyságát. Egyrészt rendelkezésre áll már a technológia, ami akár viszonylag olcsón is hozzáférhető, mindenkinek okostelefonja van, ráadásul pedig hasít a fitneszipar, szinte minden eladható ebben a szférában.

Ami ma az egészséges életmódról, amatőr sportról, mozgásról szól, sok embert érdekel. Mi itt még ennek a trendnek a felfutó szakaszában vagyunk- a csúcsán semmiképp, mondom ezt annak ellenére, hogy egyre többen járnak futni, jógázni, edzeni. Nálunk is fogynak a sportcuccok, van érdeklődés az újdonságok iránt, de mániáról még kevésbé van szó.

A tengerentúlon viszont más a helyzet. A közösségi finanszírozásban hasítanak azok a termékek, amik a fitnesz forradalmát ígérik, lelkes cikkek jelennek meg az újféle kiegészítőkről, mozgásformákról, szoftverekről. Ahogy az lenni szokott, sokan szállnak fel erre a vonatra, de csak egy részük kínál valóban jól használható, értelmes, megalapozott termékeket, amik valóban a boltokba is kerülnek.

A közeljövőben az intelligens ruháktól várok nagy robbanást. Égő lesz, amikor valaki csak egy nyavalyás GPS-sel esetleg pulzusmérővel felszerelve indul futni- az érzékelőkkel felszerelt nadrágok, mezek pontos információt adhatnak arról, melyik izmok dolgoznak a legerősebben. És egy ilyen alkalmazás akár edzőt is helyettesíthet egy bizonyos szintig! Gondoljunk csak bele: egy adott gyakorlat célja az, hogy meghatározott izmainkat dolgoztassuk meg. Az okostelefonnal kommunikáló érzékelők pedig pontosan megmutatják, hogy valóban ez történik-e. Ha nem, akkor addig lehet igazítani a tartáson, mozgáson, míg el nem érjük a kívánt célt.

Aztán természetesen az is lemérhető így, hogy egyenlő terhelést kap-e testünk két oldala- lássuk be, ez is fontos információ, hiszen többségünk önkételenül is keményebben dolgozik valamelyik oldalon. Lehetnek gyorsulásmérők is beépítve ruhadarabokba, amelyek jelzik, ha túl keményen, az ízületeket megterhelően érkezik valaki a talajra a futás közben- hosszú távon nagyon kifizetődő lehet, ha testünk épségének megóvása érdekében változtatunk a mozgáson, akár edző segítségével.

Mert természetesen a visszajelzés bármennyire információdús, valódi következtetést nem fog tudni mindenki levonni belőle. A finomhangoláshoz kellhet egy profi szakember, aki érti mi a probléma, és tud is rá megoldást. Ha pedig úgyis edzőhöz fordulunk, akkor minek ez az "okosruha", merülhet fel a kérdés?

Egyrészt azért, mert néha nekünk magunknak sem árt egy ilyen visszajelzés, hogy bizony valamit nem csinálunk jól. Aztán lehet, az edző már megtanított a helyes gyakorlatra, de valamiért nem figyelünk, amire felhívja a figyelmet az alkalmazás, mi pedig a tanultnak megfelelően kiigazítjuk magunkat. Szóval megvan a maga helye a testedzésben ezeknek az eszközöknek.

Profi atléták eddig is használtak hasonlót, csak éppen azok méregdrágák voltak. Olvastam egy Athos nevű cég "okosnadrágjáról", ami jeladókkal mindennel együtt 350 dollár- ez magyar fizetésekből kiindulva talán nem kevés pénz, de az Egyesült Államokban abszolút a megfizethető kategóriába tartozik. És az árakat az ottani piacra lövik be... 

Így aztán szerintem hamarosan megszaporodnak az edzőtermekben, futópályákon a látszólag hagyományos cuccokat viselő, valójában futurisztikus okosmezekben sportoló emberek. A kérdés csak az, hogy az ember ne essen bele abba a csapdába, hogy értelmes edzés helyett az okostelefonját nyomogassa, és az idő jó részét az információk kinyerésére fordítsa. Hiszen a cél alapvetően az, hogy mozogjunk- kütyükkel vagy anélkül, az mindegy.

Nem csak a rekordokat halmozó fiatalok válhatnak sztárrá a sport világában: Constance Tillit 80 esztendősen nem csúcsokra hajt, mégis sokak számára példakép lehet a kitartása.

Constance imádott férje halála után talált új kihívást a sportban. Hogy miért pont a crossfitnél kötött ki, azt nem tudom, de a lényeg az, hogy örömét leli a mozgásban. Edzői felügyelettel dolgozval megállja a helyét a teremben, noha csípő- és térdműtéteken is átesett korábban. Ehhez képes lelkesen gyúr, aminek köszöhetően fogyott, méghozzá nem is keveset.

A legfontosabb talán mégis az, hogy a mozgás átsegítette élete egy nehéz szakaszán. Lehet elemzgetni, ki miért kezd bele a rendszeres mozgásba, kinek mit adhatnak az első sikerek, ki milyen célokat tűz ki maga elé, de a lényege az örökifjú crossfites hölgy történetének nem ez. Azt ő maga mondja ki a videóban: "Get up and do it!" Azaz kelj fel és csináld- a többi csak duma, teszem hozzá én.

A múlt század harmincas éveiben egy magyar hölgy, Mezey Edit vállalkozott arra a feladatra, hogy megmozgassa a brit nőket, és gyakorlataival segítsen nekik elérni az áhított álomalakot. Az alábbi bemutató végén pedig még azt is leírják, hogy lehet hozzájutni a szakértő tanácsaihoz.

Azért ez a két perc nem sok különöset mutat, pár egyszerű gyakorlatot láthatunk Mezey kisasszonytól. Bár megjegyzendő, a mai túlsúlyosak többsége számára ilyen egyszerű, de rendszeresen végzett torna is tudna segíteni egy életmódváltás elkezdésében. Efféle mozdulatokat ráadásul manapság is elcsíphetünk csoportos órákon. Bizonyos dolgok nem nagyon változnak...

Mezey Edit programjáról hangfelvétel is készült. Elég sokáig volt bevett módja az otthoni edzéseknek a lemezek hallgatása, és az utasítások követése. Ez azért magyarázatot ad arra is, miért nem voltak túl bonyolultak a mozdulatok: mivel a szakembert nem látták a fogyni vágyók, nem lehetett extrém feladatokkal összezavarni őket. 

Számomra az is elég izgalmas, hogy egy magyar nő nyolc évtizede részese lehetett a korabeli brit fitnesziparnak, mert valaki meglátta a lehetőséget a karcsúságra vágyó emberekben mint komoly vásárlói rétegben. Valahogy az munkál bennünk, hogy ez az egész életmód-őrület nagyon új, pedig régi találmány ez már. És amikor lehetőség lett mind több elérésére a rádió, a lemezek révén, gyorsan meglátták ebben a pénzszerzési esélyt.

Mezey Editék ennek a bulinak voltak az úttörői. Hogy pontosan ki volt ő, mit ért el külföldön, mi lett vele később, azt nem tudtam kideríteni. De tény, az általa bemutatott gyakorlatok a magassarkú cipő ellenére kevésbé tűnnek mókásnak, mint a korabeli edzőeszközök: az edzőtermek ilyenekkel berendezve inkább kínzókamrának látszanak. Szóval becsüljük csak meg a mi lányunk letisztult karcsúsító programját...

Meglepő lehet, de napjaink egyik legnépszerűbb mozgásformája a kedvtelési sportolók körében csak pár évtizede vált népszerűvé. És talán még különösebb lehet, hogy a kocogás robbanásszerű terjedése visszavezethető egy-két emberre. A történetben az ötletgazdák mellett aztán felbukkan egy sportszergyártó világcég is...

A futás mint sportág igen nagy múltra tekinthet vissza, hiszen már az ókori olimpiákon versenyeztek atléták. Futók versenyeztek az első modernkori olimpián is, és az atlétika azóta is az egyik legnépszerűbb versenyszámnak számít. A sztárok nevét pedig az egész világon ismerik.

Ám nagyságrendekkel többen futnak a saját örömükre, mint ahányan versenyszerűen atletizálnak. Viszont nagyon sokáig csak sportolók futottak, vagy atléták, vagy pedig olyan sportolók, akik számára ez az edzés kiegészítése volt. 

Érdekes, hogy a kedvtelési kocogás kezdeteinek időpontja egészen pontosan megmondható: Új-Zélandon a múlt század hatvanas éveinek elején egy edző, Arthur Lydiard kezdte el szervezi a rendszeres közös futást, amihez korosztálytól, edzettségtől függetlenül csatlakozhattak az érdeklődők. 1962 februárjában egy helyi lap írt arról a társaságról, ahol korábbi sportolók és hozzájuk csapódó mozogni vágyók hetente egyszer együtt futottak, és ekkor már a jogging, azaz kocogás szót használták erre: megjelent az Auckland Joggers' Club neve.

Ekkortájt látogatott el egy igencsak jónevű, számos olimpikon felkészítőjeként dolgozó amerikai atlétaedző, Bill Bowerman Új-Zélandra. Teljesen belelkesült Lydiard kocogós programjának megismerése után, és hazatérve egyből szervezkedni kezdett. Először csak egy rövid tájékoztatót jelentetett meg, majd egy orvossal közösen írt könyvet a kocogásról. A Jogging 1966-ban jelent meg, milliós példányszámban kelt el, és az Egyesült Államok egyik legnépszerűbb fitneszirányzata lett a kedvtelési futás egyik pillanatról a másikra.

A kocogásból  komoly üzlet lett, hiszen a sok újdonsült futónak el lehetett adni könyveket, cipőket, sportruházatot. Bowerman, aki a jelek szerint nem csak edzőnek volt sikeres, hanem üzletembernek is, még a hatvanas évek közepén sportszergyártó céget alapított egy korábbi tanítványával közösen. A Blue Ribbon Sports nevű vállalat később nevet váltott, ebből lett a Nike, amit aligha kell bemutatni bárkinek is.

Sokat számított az is, hogy rengeteg híresség büszkén vállalta, hogy kocogással tartja magát karban, így őrizték meg fittségüket. Színészek, zenészek, politikusok fotóztatták magukat futás közben, tehát ez a tevékenység roppant divatos lett. Beindult a spirál, dollármilliárdos üzlet lett a sportszergyártás, és kifizetődött a Nike megalapítása is.

Bowerman 1999-ben bekövetkezett haláláig a termékfejlesztésből vette ki elsősorban a részét a cégnél. Legendás modellek fűződnek a nevéhez, és nem csak az élsportolók, hanem a kocogók is sokan választják ezeket a cipőket. Manapság persze már minden sarki kisboltban lehet futócipőt venni, félelmetesen széles a kínálat. Nem csoda, hiszen rengetegen kocognak a világ minden sarkán, van igény olcsó és drága, robosztus és könnyű, egyszerű és színes modellekre egyaránt.

Mindenesetre a kocogás nem csak a pénzről szól, tornacsukában vagy akár mezítláb is lehet űzni, ingyen a parkban vagy az utcákon. A pozitív élettani hatásait is igazolták, tehát teljesen mindegy, Bowerman az üzletet is meglátta-e benne, sokan lehetnek hálásak neki, hogy segített a kocogás népszerűsítésében. 

Az évtizedek alatt ez az egész alapvetően alig változott: közösségben vagy egyénileg, városban vagy a természetben, mindenki a saját tempójában, a saját kedvére kocog, edz, fogy- és még élvezni is lehet. És lehetnek ugyan fejlesztések a jövőben, szerintem évtizedek múlva is hasonlóan fog kinézni, amikor emberek a saját lábaikra hagyatkozva igyekeznek legyűri a távolságokat.

Nagyon úgy fest, manapság a fitneszben szinte minden eladható. Vagy legalábbis sokan hiszik ezt, és egészen elképesztő mozgásformákat eszelnek ki: a hullahopp karikával kombinált jóga olyan kombináció, aminek ugyan semmi értelme, de nézni is élmény valamilyen szinten.

Vannak régi, jól bevált módszerek arra, ha valaki karban akarja tartani a testét. A jóga több ezer éves múltra tekint vissza, és jóval több egyszerű mozgásformánál- persze van, aki csak a testgyakorlat részére kíváncsi, és ők sem csalódnak benne. Futni, súlyt emelni is elég régen kezdtek az emberek. Sőt, még a pilates alapjait is egy évszázada fektette le Joseph Pilates. 

Csak hát ami régi, azt nem lehet sajátként szabadalmaztatni. Nem lehet fantasztikusan hatékony új mozgásformaként reklámozni, nem lehet azt állítani, hogy csakis pár helyen elérhető a zsírégetés vadonatúj császára. És persze nem lehet felárat kérni a különleges, egyedi mozgásfomáért. Így aztán aminek nagy múltja van, azt saját képükre formálva agyalnak ki "új" dolgokat, amik valójában nagyon is a régi dolgokra alapoznak. Jógáznak már sítalpon és szörfdeszkán is- váljék egészségükre! Ha valakit pont az ilyen kombináció motivál, hajrá!

Elképzelem, milyen ötletbörze előzheti meg a dolgokat. Adott egy jóga- vagy aerobicoktató, és nézelődik az interneten. Mivel nem keresztezték még adott mozgásformát? Volt már karatés aerobic? Hopp, itt a piaci rés! Na és jóga meg iszapbirkózás összekovácsolása volt már? Az talán túl durva, de például ott van a jó kis hullahopp karika. Jópofa, közismert eszköz, és a jógás kombinációja elég nehéz ahhoz, hogy legyen benne egy kis kihívás. Simán mellé lehet tenni valami magyarázatot arról, miért jobb, hatékonyabb, szórakoztatóbb ez, mint a régi módszer, és máris beindulhat a népszerűsítés.

Hogy valódi értelme van-e? Ha az ember rendszeresen csinálja, akkor biztosan. Azt persze nem hiszem, hogy könnyű eljutni olyan szintig, amikor valóban harmonikussá válik az ászanázás a karika pörgetése közben, de ha összejön, majdhogynem cirkuszban is felléphetne vele a mozgásforma űzője. Sőt, láttam is már effélét bemutató akrobatát. Legalábbis ez a videó szinte cirkuszi emlékeket idéz- a karikára erősített kamerával pedig a látvány sem utolsó. Az tuti, hogy ez a hölgy elég fitt.

Ha valakinek épp ez kell a morivációhoz, akkor nincs vele semmi baj. De azért megnyugtatnám azokat, akik keseregnek, hogy nálunk bizonyos trendi új mozgásformákat még egyik edzőteremben sem kínálnak. A jó hír az, hogy előbb-utóbb a többségük eljut ide. Az igazán jó hír pedig az, hogy a bevált és hosszú évek óta azzal foglalkozó oktatók által irányított rendszeres edzésekkel pont ugyanazt lehet elérni, mint a divatos dolgokkal.