Sportfoglalkozás

Nincs abban semmi új, hogy szokatlan módszereket vetnek be a sportolók fejlesztése érdekében. Hallani most is ilyesmikről, de már kereken fél évszázada is balettozni vittek focistákat Angliában.

Természetesen az ilyesminek van sztoriértéke is, és akkortájt már bőven oda kellett erre is figyelni a profi sportban. Kétségtelen, mindenki szereti kaján vigyorral figyelni a beszámolókat, amikor a jól fizetett futballistákat hoznak némileg zavarba. Egy karcsú tánctanárnő mozdulatait is nehezen tudják követni a kemény fickók, akik hosszú évek óta rendszeresen edzenek.

Megjegyzem, igazán jól a sokak által túlértékeltnek gondolt focistákon szeretünk élcelődni. Nyilván fordított helyzetben a balerina lenne bajban, ha becsúszva kéne szerelni vagy be kellene tekerni a pipába egy szabadrúgást. 

Mindenesetre ha túllépünk a mókásnak tűnő szituáción, meg kell jegyezni, hogy manapság már sokan ajánlják a többféle mozgás kombinálását. És most abszolút nem a profi sportról beszélek, hiszen ott már rég teret nyert az, hogy a fő sportág mellett sok más kiegészítő mozgással tartják magukat formában. 

Mi saját magunknak is jót teszünk azzal, hogy egy kicsit feldobjuk a rendszeres edzéseinket azzal, hogy új dolgokat próbálunk ki. Persze, van már balettfitnesz is, de azért nem feltétlenül kell a legszélsőségesebb dolgokban gondolkodni. Egy amatőr futónak sem árt a jóga, például. És néha előfordul, az embernek az egyik mozgáshoz nincs kedve, a másikhoz viszont annál inkább van.

Az a szép, amikor érzi, hogy több téren fejlődik. Nekem személy szerint jó volt érezni azt, hogy többet bírok futni, javul a tempóm, de az sem volt ám rossz, amikor a jógának köszönhetően hajlékonyabb, ruganyosabb lettem. Én így szeretem, és most is igyekszek kombinálni a mozgásaimat.

Abban persze bízok, hogy nem készülnek rólam viccesnek tűnő videók, de ha netán igen, egye fene. Ezek a focisták is túlélték, és lám, még az ő példájukból is lehet tanulni amatőrként is. Szóval valamilyen célt biztos elértek a balettórával.

A tavasz közeledtével ismét nagyobb kedvem van odakinn futni, mozogni. Mivel az utóbbi pár hétben egy családtag is csatlakozott a sportoláshoz a teremben, most velem tartott a Duna partjára is.

Ilyenkor már jó dolog kocogni, és közben egy keveset erősíteni. Itt a III. kerületben vannak szabadtéri eszközök, szerencsére (vagy pont nem?) kevesen voltak az utunkba eső helyen, lehetett használni mindet.

Aztán folytattuk a futást, és a parton több futó jött velünk szembe, némelyikük egy könnyed intéssel üdvözölt. Mivel partnerem még nem nagyon futott odakinn, meglepte ez a kis közösségi szellem- engem pedig az, hogy ha egyedül futok, ritkábban integetnek. Na ja, ennyit tesz, ha egy fiatal lány kocog velem...

El is gondolkodtam kicsit a dolgot. Bevallom, amikor egyedül rovom a kilométereket, magányosan futó nőknek nem integetnék. Nem a csajozás kedvéért sportolok, és azt sem szeretném, ha bárki félreértené, ha vigyorogva üdvözölném. Amikor mindenki zaklatást kiált mindenféle helyzetben, jobb óvatosnak lenni. És azt is megértem, ha egy nő nem integet egy pasasnak, mert ő sem szeretne félreértést.

Ha mindenki jobb érzéséhez az járul hozzá, hogy megtartjuk az illendő távolságot, hát legyen. Én azt szeretném, ha mindenkinek örömet okozna a mozgás, és biztonságban érezné magát mindenki sport közben, bárhol, bármikor kocog. A futók közössége így ismeretlenül is összetartó, de soha nem tudjuk, nem bukkan-e fel valahol egy tolakodó alak. A biztató, barátságos intésben elvileg nincs semmi rossz, és amikor a fiatal sporttárs velem kocog, akkor talán senki nem is ért bele semmit- ezúttal a szembe jövő hölgyek is üdvözöltek kettőnket.

Pedig nem lenne ám rossz ha kicsit odafigyelnénk egymásra, pont azok érdekében, akik egyedül mennek kocogni. Hiszen túlnyomóan azok vagyunk többségben, akik számára ez csak sport, semmi más. Jó lenne bízni egymásban, mert egymásra számíthatunk bajban is. Nem csak zaklatásra, erőszakra gondolok, egy egyszerű rosszullétnél sem mindegy, hogy van-e a közelben segítség. Az üdvözlés gesztusa egy normális helyzetben csak ezt a laza közösségi érzést erősítené- remélem, egyszer pont ennyit is fog jelenteni.

Mindegy, úgy vagyok vele, ha kell, szívesen segítek az ismerős és ismeretlen sporttársaknak, az integetéstől függetlenül. Hiszek benne, hogy a normális felfogású hobbisportolókat sokkal több dolog köti össze, mint ami elválasztja.

Ha kíváncsiak vagyunk, honnan indulnak a különféle fitnesztrendek, egészen messzire kell visszatekinteni az időben: egy száz éves némafilm is sokat elárul arról, hogy régen is voltak ötletek a testedzésre.

Amikor manapság csoportos órák közt böngész valaki, zavarba ejtő változatossággal találkozhat. Azt elég sokan sejtik, hogy a jóga mint mozgásforma igencsak komoly hagyományokkal bír, a pilates se mai találmány. Aztán ott van a modernebbnek tűnő TRX, vagy a clubbell edzés, netán a harcművészetekkel ötvözött fitneszórák. A változatosság nagy- ám ezek a mozgásformák nem a semmiből pattantak elő.

Az emberek régen is mozogtak, csak épp ez jellemzően fizikai munkát jelentett, no meg egyáltalán a helyváltoztatást is, hiszen egy intenzív gyaloglás szintén égeti a kalóriát. Nyilván az egészen más életet élő gazdagok körében volt jellemzőbb az "edzés", például vívásórák, lovaglás formájában. 

A mi városias életmódunkból viszont hiányzik a fizikai munka, a rendszeres gyaloglás is, így aztán üzletet lehet csinálni a fitneszből. Azt gondolom, minden mindennel összefügg: a mozi, majd a tévé miatt nagyobb tömegeket lehetett elérni a különféle edzésmódszerekkel, és erre szép iparág épülhetett.

Ennek gyökereire jó illusztráció ez a régesrég készült némafilm, amin az látható, milyen eszközök segítségével mozog odahaza egy fittségre vágyó ifjú hölgy. Bokszoló módjára ütöget egy labdát, aztán előkerülnek a buzogányok, majd a gumikötél is. Végül könnyed gimnasztikával vezet le.

Mit üzen nekünk ez a felvétel? Nos, azt, hogy az egészségesebb élet utáni vágy nem újkeletű, és az sem, hogy hajlamosak vagyunk elhinni a különféle reklámok ígéreteit. Ezért vágunk bele lelkesen az új, divatos, hatékonyabbnak mondott mozgásformákba. Ezzel persze semmi gond nincs, hiszen szerintem pozitív dolog, ha az ember formában akarja tartani magát.

Ám azt látni kell, hogy sok újdonság inkább csak újraértelmezés, régi ötletek továbbfejlesztése. Egy pillanatig nem állítom, hogy a némafilmes sportlady pont ugyanazt csinálja, mint amit mai utódai egy csoportos órán, mert nyilván rengeteg dolog fejlődött. Ami viszont változatlan, az a lelkesedés fontossága, mert a világ legjobb, legmodernebb mozgásformája is csak akkor ér valamit, ha valaki csinálja- és ez éppen úgy igaz a legegyszerűbb, legősibb edzésekre, mint a gyaloglás. Ha igazán elszánjuk magunkat, bármi hatékony lehet, míg ha nem vagyunk hajlandóak megmozdulni, akkor viszont semmilyen csúcstechnika sem segíthet.

Mit üzen a nagyvilágnak Yanet Garcia idomainak látványos sikere?

Az elsősorban megjelenése miatt netes hírességé vált időjárásjelentő villámgyorsan óriási követőtáborra tett szert: 1,7 millió rajongója van az instagramon. Természetesen a hölgy leginkább olyan képeket tesz fel, amiken látványosan érvényesül a feneke. 

Vannak, akik szerint csak implantátumoknak köszönhető a tökéletes forma, míg ő nyilván a sok kemény edzésnek tulajdonítja a hibátlan alakját. Elég sűrűn posztol sportcuccban pózolós, gyúrós fotókat és minivideókat- naná, egyéni szponzora is van, ami több mint érthető, hiszen kiválóan érvényesülnek rajta a szűk felsők és nadrágok.

Szerintem egyértelmű, hogy Yanet valóban nagyon csinos nő, amiben van genetika is, edzés is, no meg az ügyes fotós munkája is. A nagy kérdés az, hogy az egyszeri hobbisportoló meríthet-e inspirációt a hölgy kétségkívül feltűnő megjelenéséből? Ha arra gondol, hogy lám, megéri edzeni mert a jó adottságú nőből nagyon csinos lehet, akkor igen. Ha viszont egy olyan "álomalakot" próbál elérni, amit a sztárok némelyike villant, akkor tévúton járhat.

Nem lehet és nem is kell egy fiatal, jó géneket öröklő és komoly stáb által segített és menedzselt celebbel versengeni, aki a megjelenéséből él, tehát nyilvánvalóan ennek rendel alá mindent. Egy átlagember, akinek belefér heti 2-3 futó- vagy edzőtermi alkalom, netán egy jóga- vagy aerobicóra, az elsősorban magához képest tud fejlődni, de ha Yanet Garcia feneke lesz a mérce, akkor hamar elvesztheti a kedvét. 

Ettől még persze lehet törekedni a fejlődésre, az ember bátran kitűzhet maga elé célokat. Nekem férfiemberként nem Yanet feneke a példa, de kétségkívül ismerek olyanokat, akikhez szeretnék jobban hasonlítani. Mégis, ha azon gondolkodok, megérte-e elkezdeni rendszeresen sportolni, nem kigyúrt hírességek fotóit nézegetem, hanem a sajátjaimat. A régieket!... Mert azokon bőven le tudom mérni, mekkorát változtam. 

Nem fognak milliók követni az instagramon, de ezt éppenséggel túlélem. Legalább nem kell megfelelni mások elvárásainak, akik tökéletes külsőt várnak el tőlem. Azt gondolom, a csak képekről, tévéből ismert "hibátlan" emberek tényleg rombolhatják az önképet, ám azt is csak póznak tartom, amikor "bátor" emberek feltesznek magukról képet, ahol láthatóak a ráncaik, kisebb zsírpárnáik. Ha ilyenre vagyok kíváncsi, elég belekukkantanom a tükörbe. Engem az nem inspirál, hogy más sem tökéletes, mert erre akkor is rá lehet jönni, ha nem becsukott szemmel megyek végig az utcán.

Ha valakinek pont Yanet Garciára van szüksége, akkor nosza, lehet követni. Abban nem vagyok biztos, hogy mindenkinek pont olyan jól fognak állni a színes cicanadrágok mint neki, de nyugtasson meg mindenkit a tudat, hogy neki kötelesség az, ami számunkra kikapcsolódás, lazítás, örömforrás: a mozgás.

Számomra szokatlan felfogású sporttársakkal is találkozik időnként az ember edzőteremben.

Ez tegnap jutott eszembe, amikor épp otthon szobabicikliztem. Meccs volt a tévében, amit látni szerettem volna, így nem mentem el a terembe, maradtam hazai pályán. A szobabicikli már nagyon-nagyon régóta az otthoni testedzésre vetemedők nagy barátja: bárki tudja használni, az ára sem vészes, és megadja azt az illúziót, hogy a tévé bámulása közben is mozgunk. Sport a tévében, sport odahaza- dupla élvezet.

Éppen azért, mivel otthon van, az edzőterembe sem vennék bérletet csak azért, hogy szobabiciklizzek. Legalább egy elliptikus tréneren is dolgozok egy kicsit, vagy megyek az erősítő gépekre, és persze ott van a futópad is. A mostani kiszámíthatatlan, szeles időben jobban vonz a kocogás a gépen, mint odakinn. 

A múltkor is elmentünk, futógépeztünk, és még két másik gépen is kardióztunk összesen egy órácskát. Ha nem is hajtja ki magát totálisan az ember, azért igyekszek intenzívebben edzegetni, rövidebb időkre fokozom a tempót és így tovább. 

Ám azért van idő nézelődni is. És meglepődve láttuk, hogy a sok-sok futógépen rajtunk kívül szinte mindenki csak gyalogol. Elvétve láttunk olyat, aki egy-két percig kocogott. Először azt hittük, csak melegítenek, de félórányi séta melegítésként enyhe túlzásnak tűnt. És nagyon úgy festett, többen tényleg beérték ennyivel. 

Félreértés ne essék: a gyaloglás szuper kis mozgás. Nem kell hozzá semmi különleges, bárhol, bármikor űzhető. Nem igazán lehet benne kifulladni, leizzadni egy átlagos edzettségű embernek se. És pont ezért furcsállom, amikor valaki azért vesz bérletet egy edzőterembe, hogy a futópadon gyalogoljon. 

Ez a terem szép, nagy, a harmadik emeleten van, kilátása van az embernek gyaloglás közben. Hurrá! Viszont ha arra gondolok, autózás helyett ide nagyjából 15 perc sétával lehet elérni a környékbeli házak többségéből, akkor egy oda-vissza úttal simán le lehet tudni azt a fél óra gyaloglást. Tudom, fentebb írtam, ilyen időben én sem szeretek kocogni. De azért az egy picit más, mint a séta, állandóan lavírozik az ember a túl kevés réteg és a túlöltözöttség közt, ha valami megfájdul és az ember lassít, kimelegedve nem kellemes hazasétálni és így tovább. Ha csak gyalogolni akarnék, azért egy fillért nem áldoznék. 

Egy jól felszerelt teremben annyi lehetőség van! A futópadok mellett a többi kardiós cucc, a gépek, van személyi edző, és persze vannak csoportos órák, az egyáltalán nem ugrálós jógától a divatos TRX-ig és társaikig. Nagyon szívesen megfizetem a színvonalas szolgáltatást, a tiszta öltözőt, a profi edzőket. De a gyaloglásért nem veszek drága sportcuccot, és nem kérem szakember segítségét, hogy milyen tempójú sétát javasol. 

Gyanítom, vannak, akiknek azért van szüksége a teremre, mert otthon nincs lelkierejük mozogni, netán egyfajta (ezúttal jóféle) zsugoriság hajtja őket, ugyanis le kell járni a bérletet. Ez teljesen rendben is van. Ám fél óra gyaloglás a gépen azért nem nagy edzés... Ha néha kiszáll az ember az autóból, akkor is tud ennyit sétálni a mindennapokban.

Pusztán azért, mert méregdrága gépen csináljuk és fizetünk érte, a könnyed mozgás nem lesz hatékonyabb semmilyen szempontból. Bátran tűzzünk ki magunk elé célokat, keressük a kihívást még a futópadon is. Nehéz úgy fejlődni, komoly változást elérni ha soha nem akarjuk túllépni az árnyékunkat...