Sportfoglalkozás

Valamikor egy bő éve azt mondtam magamnak, egy átlagembernek az én koromban képesnek kell lennie normális tempóban lekocogni tíz kilométert. Nos, jelentem, az én példám igazolja, hogy ez így van, de azért egy s más történt, amíg eddig eljutottam.

Novemberben már érezhetően csökken a kocogók, biciklizők száma. Én is figyelem, mikor jó az idő, és ha szerencsém van, süt a nap, nincs túl hideg se, akkor futócipőt húzok. Ma már ez inkább kellemes program mint küszködős, magamat meggyőzős harc a kilométerekkel. Nem feltétlenül kell mérni a távolságot trackerrel, egyszerűen csak kocogok, és nem azért fordulok meg, mert kipukkadtam, hanem mert elértem a kitűzött fordulópontot.

Mostanság már üres a Római part, zárva vannak a büfék. Páran sétálnak, mások bringáznak és néhányan kocogunk. Fiatalabbak és idősebbek, hölgyek és urak, ki-ki a saját tempójában. Én lassan beletanulok ebbe az egészbe, most már tudom, nagyon könnyű túlöltözni- hiába tűnik hűvösnek az idő, ha fut az ember, gyorsan kimelegszik.

Mostanában zenét is hallgatok, bár a válogatásnál nem a futás járt az eszembe, hanem inkább csak kedvenceimet szedtem össze. Meglepő módon tényleg erőt tud adni egy-egy jó tempójú dal, amit szívesen hallgatok. Szuper érzés, hogy még 50 perc után is van annyi mozgosítható energiám, hogy felpörgessem a lépteimet. Szerencsére elég öreg vagyok ahhoz, hogy ne zavarjon, amit hallgatok, az általános vélekedés szerint ciki-e vagy sem kultúrkörökben. Ha Coldplay esik jól, akkor az...

Azt hiszem, jobb formában vagyok, mint valaha. Ami pedig nagy szó, hiszen nem vagyok tinédzser. De érzem ezt sétálás, cipekedés, kerti munka közben éppen úgy, mint amikor búvártúrára megyünk, és nem zavar, ha áramlással szemben kell úszni. Bírom az ilyesmit, és ez jó érzés. Futócipővel utazok, és a következő rövid kiruccanásra már beterveztem a kocogást, így új országot pipálhatok majd ki. Ráadásként megszerettem az egészségesebb étkezést, új dolgokat fedeztem fel ezen a téren, és nyilván ez is sokat jelent.

Félreértés ne essék: nem hiszem, hogy a kocogástól, a zabpehelytől vagy a tornától örökké fogok élni. Vannak dolgok, amire akkor sem lesz befolyásom, ha totál egészségmániás lennék, így én ilyesmire nem is törekszek. Ami történt, az inkább amiatt fontos, hogy a jelenben jobban érzem magam a mindennapokban. Hogy mi lesz húsz év múlva, azt nem tudom, és nem is nagyon érdekel. Ami most van, az viszont nagyon is kézzelfogható változás- több, mint egy év van benne, és nem szándékozom elégedetten hátradőlve abbahagyni. Nem másokra figyelek, minden mástól függetlenül, egyedül is nekiindulok a futásnak, hiszen életem részévé vált.

Épp a napokban olvastam egy idézetet, ami jól kifejezi, mit gondolok erről: "Nem az egyszer az életben végrehajtott tettek, hanem a napi rendszerességűvé váló dolgok hozzák el a valódi változást." Ennél sokkal okosabbat én sem tudok mondani. De ez motiválóként sokaknak kevés lehet, szóval azzal egészíteném ki, hogy emberek, ha jót akartok magatoknak, emeljétek fel a feneketeket!

Mind tudjuk, mit kéne tennünk ha életmódot váltanánk, mégis olyan nehezen megy. Nagy kérdés, miért van ez így, és most erről a témáról osztom meg gondolataimat.

Bevallom, jó ideje készülök már erre a bejegyzésre, de el akartam jutni arra a pontra, hogy elmondhassam, elértem bizonyos eredményeket. Leadtam 17 kilót, rendszeresen sportolok, máshogy táplálkozok, és bő egy év után nyugodtan állíthatom, még kitart a lendület. De nem kellett hozzá semmiféle nagy felfedezés, mert ahogy mindenki, én is tudtam sokkal régebben már, hogy mozognom kellene illetve odafigyelhetnék az étkezésre, és le tudnám adni az évek alatt felszedett kilókat.

Nem nagy büszkeség arra gondolni, hány év telt el azzal, hogy töprengtem rajta, milyen jó lenne ezt vagy azt sportolni. Keresem a választ, mi volt az a pont, ahol elég erős lett a motiváció a rendszeres mozgás elkezdéséhez, és tulajdonképpen elég jól be is tudom azonosítani. Engem inspiráltak azok a barátok, akik előttem jártak az úton, például az a cimborám, aki azóta Ironman versenyeken bizonyít. Említhetném azt a kilókkal küzdő lányt, aki most már baráti társaságunk egyik legcsinosabb tagja. Ha arra gondoltam, hogy ők sem feltétlenül élsportolói múlttal értek el komoly eredményt, kicsit elszégyelltem magam, és arra gondoltam, ez nekem is menni fog. Mert mennie kell.

De mindannyian mások vagyunk, és ha a motivációról beszélünk, akkor meg kell említeni, egészen más is lehet ránk jó hatással. Nemrég egy barátom olyan helyzetbe került, ahol kicsi erőfeszítést kellett volna tennie, és miután másodpercek alatt elfogyott a szufla, rájött, ez így nem mehet tovább- mostanra már ő is edzőterembe jár.

Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy valakit egy híresség jó példája motivál. Horváth Éva például a Facebook oldalára rendszeresen posztol edzés vagy futás utáni képeket, ahol látszik rajta a fáradtság- aztán amikor modellkedik, az is látható, miért is dolgozik annyit a teremben. Hiába a jó adottságok, sok munka van abban, hogy olyan csinos. Igen, ez a példa is elgondolkodtathat rajta, mi miért vagyunk annyira tunyák, ha neki is szüksége van a megfelelő életmódra ahhoz, hogy csúcsformában maradjon, pedig többségünknél jobb helyzetből indul. 

Teljesen mindegy, mi az, ami elindít minket az úton, nincs "jobb" vagy "rosszabb" motiváció. A lényeg az, meddig jutunk el. Mert a motiváció semmit nem ér a saját befektetett rendszeres munkánk nélkül. Így aztán tanácsként azt mondanám, próbáld tudatosan keresni azt, ami inspirálhat az életmódváltásra. Igen, hírességek is adhatnak ötletet, de szétnézhetsz baráti, ismerősi körödben is, mert garantálom, közülük meglepő módon többen tudnak segíteni az első lépéseknél.

A közösség általában is jó hatással van az emberre. Amikor én meggyőztem magam a sportolás szükségességéről, egyedül vágtam bele, és többnyire most is egyedül szoktam futni, biciklizni, edzeni. De a Facebookon például van egy kis baráti társaságunk, ahol megosztjuk egymással edzéseinket, eredményeinket. Bevallom, ha azt látom, valaki nálam sokkal jobb idővel lefutott vagy 15 kilométert, az bizony arra sarkall, hogy én is futócipőt húzzak. És olyan is volt már, amikor együtt indultunk el kocogni- jó élmény volt.

Természetesen ide is el kellett jutni, és az első időszak volt a legnehezebb. Órákon át győzködtem magam, hogy most már tényleg el kellene menni edzeni, de valahogy többnyire sikerrel jártam. Utána jöttek azok a biciklizések, majd futások, amikor már élveztem a mozgást, tetszett az, hogy eredménye van az egésznek: nem csak kínlódtam, de élveztem az edzéseket, és persze leadtam az első kilókat is. Az ember egy idő után óhatatlanul egy picit nagyképű lesz, ami egyébként képes motiválni is- ha figyelünk arra, hogy ne váljunk irritálóvá, akkor nem nagy ügy. Miért is ne lehetne büszke arra az ember, hogy a saját kitartó munkájának köszönhetően elér egy kitűzött célt? Azért is jó, ha megtalálja az ember a hasonló cipőben járók közösségét, mert onnan nehéz ezzel kilógni.

Egy idő után persze bőven túllépünk a kezdeti motivációkon, de ennek a kulcsa az, amit már fentebb pedzegettem: örömöt kell találnunk az új életmódban. Amikor egy hosszú tekerés során új helyeket fedezel fel és megállsz nézelődni, az remek érzés. Azt sem kell magyarázni, milyen jó újra felvenni a régi, kihízott ruhadarabokat. Nagyon kellemes, ha a korábban rettentően fárasztónak tűnő fizikai munkákkal könnyen boldogulsz.

És ugyanezt kellene elérni a többi téren is, például a táplálkozásnál. Nem egyszerűen csak kínozni kell magunkat ízetlen, de kalóriaszegény ételekkel, hanem meg kell keresni az egészséges, mégis finom alternatívákat. Természetesen ennek is van melós része, kísérletezni salátákkal és öntetekkel, kipróbálni másféle, szokatlan fogásokat, de mondani sem kell, jó dolog rátalálni valami tényleg jóféle ennivalóra. Abszolút úgy érzem, nem hogy unalmasabb lett az étkezésem, pont hogy bizonyos szempontból kinyílt előttem a világ.

Ma pedig egyékbént ott tartok, hogy nem kell mindennek valamiféle aszkétikusságról szólnia. Néha belefér, hogy egy-két napig ne mozogjak intenzíven, ha hamburgert szeretnék, akkor eszek egyet- most már tudom, hogy ettől nem jön vissza az összes eddig leadott kilóm. Jól érzem magam, ennyi. Utólag nagyon hálás vagyok azoknak, akik motiváltak ebben a változásban, és egy picit bízok benne, én magam is tudok inspirálni. Nem, abszolút nem érzem magam felkent szakértőnek, de azt hiszem, ebben a témában annak osztottak igazán lapot, aki valamit fel tud mutatni. Én most érzem úgy, jogosan beszélek akár a motivációról is, mert saját életemből tudom, miről van szó.

A lényeg az, hogy ez az egész csak rajtunk múlik. Az elején leszögeztem, mindannyian tudjuk, mit kellene tennünk, hát gondolkodjunk el azon, mi bírhatna rá, hogy az elméletből gyakorlat legyen. A választ mindenkinek magának kell megtalálnia: keresni kell azt, amibe kapaszkodni tudunk az első időszakban, rá kell találni a nekünk való mozgásformákra, el kell dőlnie, hogy egyedül vagy csoportosan dolgozva jobb nekünk. Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb mindenki képes változni. Azért hiszek ebben, mert ha nekem is sikerült sok évnyi tunyaság után, akkor másnak is menni fog. Talán még könnyebben is, talán jobb eredményekkel is.

Ám az is teljesen rendben van, ha valaki gyorsan leköröz: engem meg talán pont ez fog majd további erőfeszítésekre sarkallni. Mert néha azért kell egy újabb lökés, valami plusz motiváció nekem is...

Fontos, hogy ez a része az életmódváltásnak ne az örömtelenségről, senyvedésről szóljon, mert nem lesz tartós a változás.

Ez az én nagyon egyszerű alapszabályom, ehhez igyekszem tartani magam. Mert az étkezéssel mindenképpen foglalkozni kell. Ma már mantraszerűen ismételgeti mindenki, hogy a fogyásban nagyobb részben felelős a megfelelő étkezés, mint a mozgás. Milyen szép, hogy ezt mindenki tudja, de akkor miért nem tartjuk be?

Mint ahogy mindenki, én is az internetről tájékozódom. Óriási trükköket nem vetettem be az újféle étkezésem megálmodásakor, olyasmiket mindenki más is kitalálhat, hogy például kevesebb kenyeret eszik, azon belül is a fehér kenyeret kerüli, elhagytam a cukros üdítőket, eleve túlnyomó többségben sima vizet iszok. Szerencsére könnyű helyzetben vagyok, mert nem arról szólt eddig sem az életem, hogy görcsösen ragaszkodtam volna ilyen-olyan ételekhez, le tudtam mondani bármiről.

Pontosabban szólva: úgy igazán semmiről nem mondok le. Ha pizzához vagy hamburgerhez van kedvem, azt eszek, ha elmegyek egy kerti partira, nem egy nyers salátalevél elrágcsálásával töltöm az egész vacsorát. Semmire nem fogunk menni, ha egyébként is sanyarú életünket azzal tesszük még rosszabbá, hogy teljesen örömtelen és unalmas lesz az étkezés. Néha bele kell férnie bármilyen ételnek- nem aggódom az ilyesmi miatt, majd ledolgozom később, vagy pedig csak az ebéd pizza, a vacsora joghurt vagy nagyon könnyű saláta és kész.

Egyébként is, ha sokat mozog az ember, szükség van az energiára, tehát a koplalás nem is lehet jó megoldás. Értelmesen kell enni, odafigyelve arra, mit választunk, de én konkrétan semmiféle varázs-étrendet nem követek. Az már a mostani fogyás előtt is foglalkoztatott, most pedig már végképp fontos, hogy lehetőleg ne nagyon egyek ízesített, cukrozott dolgokat, tehát natúr joghurt van a hűtőmben, sima zabpelyhet veszek és így tovább. Elég cikket olvashatunk arról, mi mindennel etetnek minket (ismerjük el, mi magunk is igényeljük ezeket a színes-szagos dolgokat), mindenki leszűrheti belőle a saját következtetéseit.

Újdonságokat is bele kellett venni az étrendbe. Megtanultam például normális salátákat készíteni, és nyugodtan állíthatom, új világ nyílt meg előttem. Pár tévés szakács műsorából jó ötleteket lestem el, de itt alapvetően semmi rendkívüli dolog nincs: ha van otthon sokféle zöldség, citrom, olívaolaj, már össze lehet dobni valamit. Rájöttem, milyen zöldséghez illik esetleg füstölt lazac, különféle sajtok, próbálkoztam különféle ízesítésű öntetekkel, megpróbáltam a meleg salátákat is. A korábban szinte kizárólag krumplival evett fogásoknál is egyre gyakrabban helyettesítem a köretet valami jó salátával, esetleg más zöldséges fogással. Olyan remek zöldséges ételrecepteket találtam, amiket abszolút nem fanyalogva, nem "éhenhalás ellen jól lesz" hangulatban próbálok legyűrni, hanem kifejezetten meg is szerettem őket.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Tegnap vacsorára mozarellát és paradicsomot szeleteltem, citrommal, kaporral, bazsalikomos olívaolajjal ízesítettem, és jóízűen megettem. Egyrészt nagyon ízlett, másrészt nem is hiányzott utána semmi más. Régen ez biztos kevés lett volna.

Ilyen formában az életmódváltás táplálkozással kapcsolatos része abszolút fenntarthatónak tűnik, hiszen hozzászoktam a kisebb adagokhoz, ezen nincs miért változtatnom, és úgy érzem, most is finomakat eszem, csak másféle alapanyagokból készült ételekről van szó. 

Étrendkiegészítők terén nem nagyon szálltam el, multivitamint szoktam szedni, de ezt sokan mások is megteszik. Az ízületvédőkről olvasgattam, ilyet pár hónapig szedtem is, mert úgy véltem, a túlsúllyal végzett mozgásnál nem árthat egy kis plusz segítség. Időnként pedig l-karnitint szedek kardió mozgás előtt. Ezeknél a szereknél volt némi kutakodás, mert igyekeztem összetételben és árban is megfelelőt választani, de ezeknek az információknak az előásása sem túl bonyolult feladat.

Szóval ha összegezni kéne, akkor nálam az étkezés megváltoztatásának volt néhány alapszabálya. Egyrészt bizonyos dolgokról (cukros üdítők például) teljesen lemondtam, pár régi kedvencet fogyasztok ugyan, de ritkábban, úgy összességében igyekszem ésszerűbben és kevesebbet enni, és bekerültek az étrendbe a zöldségek, saláták, amiket megtanultam jól és ízletesen elkészíteni. Mindez kiegészülve a rendszeres sporttal nekem szép eredményeket hozott, fogyásban és alakformálásban is, miközben nem gyengültem le a koplalástól.

Fogyásnapló: edzés

Fogyásnapló: cuccok

Mindaz, amit a sportoláshoz használtam és használok egyáltalán nem került sokba. A múltkor írtam hosszabban arról, milyen programot követve adtam le 15 kilót, de arról akkor ott nem szóltam, milyen beruházásokkal járt ez.

Röviden összefoglalva: alig költöttem. Volt egy ócska biciklim a garázsban, ezzel kezdtem tekerni. Ezt később ötezerért eladtam, tízért vettem egy kicsivel jobbat, amit a helyi szervizben még pár ezerért rendbe hozattam. Ez bőven megfelel a kis 20-30 kilométeres túráimnak. Pár kiegészítőt vettem még, lámpa meg egyéb dolgok nélkül nem indulok útnak. Vidékre, ahol szintén gyakran megfordulok, kicsivel jobb bringát vettem, az teljesen fel volt szerelve, de ott komolyabb túrák is előfordulhatnak. Természetesen van sisakom is, ahogy mondani szokták, mindenki annak a védelmére költ, amit a legértékesebbnek tart. Közúton szerintem életmentő lehet...

Ami szintén ilyen szempontból fontos, az a rikító színű sportpóló. Viccelődtek már az ilyen cuccaimon, de engem elsősorban és mindenekelőtt az érdekelt, hogy ha kerekezni vagy futni megyek, mindig legyek észrevehető. Slussz. Bevallom, a sportpólók, nadrágok, alsók, zoknik többségét nem voltam hajlandó túl drágán venni, szupermarketekből vannak. Az Aldi-Lidl-vonalon mozogtam, mert az én mostani edzéseimhez bőven elegendőnek ítéltem egy kétezer forintos sportfelsőt. Elégedett is vagyok velük, a normál pólóknál jobbak, a színük rendben van, szóval ajánlom ezeket bárkinek. Megjegyzem, a spórolás azért is indokolt volt, mert ma már egy mérettel kisebb is jó lenne belőlük...

Ahol nem nagyon kötöttem kompromisszumot, az a futócipő. Igen, kivártam azt, amikor egy jobbnak látszó modell (Asics Gel Blackhawk) akciós áron volt, és szerencsémre tényleg pont a lábamhoz illő cipőről volt szó (nem volt problémás a futásom, így nem mentem kifejezett szakboltba, de őszintén szólva azt is teljesen indokolhatónak tartom, ha valaki bizonytalan a választásban). Még így is többet költöttem rá, mint a biciklire... Hogy érzi-e a különbséget az ember? Nos, még a legelején egyszer másféle cipőben kocogtam, és utána az igazi futócipőmben. Konklúzió: szerintem kockázatot vállal, aki ezen akar spórolni.

A tornához vettem egy matracot, ez szintén nem volt nagy beruházás. Gondolkodtam rajta, szükség van-e rá, és utólag azt mondom, igen. Egyrészt kényelmes, nem csúszkál rajta az ember, másrészt nem a padlót, szőnyeget koszolom, harmadrészt amikor hűvös a padló, sokkal jobb ezen ücsörögni. A torna DVD-t elég egyszer megvenni... A súlyzókészlet szintén nagyáruházi, primitív modell, a szobabicikli meg évek óta porosodott itt. Szalagfékes, de működik.

Ami még fontosnak bizonyult, az egyetlen kütyü, a GPS tracker, amivel a megtett utat rögzítem. Töprengtem a pulzusmérős órán, de eleinte bicikliztem, ahol nem éreztem fontosnak, utána meg a futásnak már nem nulláról indulva kezdtem neki. Lehet, fogok majd ilyet használni, de engem a megtett távolság jobban inspirált, egyszerűen jobban vitt előre az, ha láttam, pontosan hány kilométert tekertem vagy futottam, és aztán jó volt elemezni az adatokat az edzésnaplóban.

Ám nem speciális eszközt vagy a legdrágább telefonomat használtam erre, hanem egy öreg, GPS vevővel is rendelkező Nokia 5230-at. (Megnéztem, jelenleg használtan ötezer körül van egy ilyen.) Egyszerűen úgy véltem és vélem, ha csak rögzíteni akarom a megtett utat (ehhez a Viewranger nevű alkalmazást használom, Nokiára sokkal kisebb a választék), ahhoz nem a legdrágább, legértékesebb eszközömre van szükség. Ha leesik a telefon, elázik, bármi történik vele, a veterán Nokiáért nem akkora kár, viszont a célnak megfelel, itthon kényelmesen áttöltöm az adatokat, és kész.

Összegezve azt mondhatom, anyagi szempontból nem terhelt meg az életmódváltásnak ez a része. Akit a biciklizés nem érdekel, annak főleg nem drága dolog elkezdeni futni. Szóval a pénzhiány nem jó kifogás, ha valaki ezzel indokolná, miért nem sportol, mozog többet. (Kivétel az, ha valaki mindenképpen csoportos órákra, személyi edzőre szavaz, mert így jobban tud fejlődni, de az egy másik út.)

Persze eljöhet egy pont, amikor az ember komolyabb célokat tűz ki maga elé, és mindenből a csúcsminőségűt választja, de amikor kifulladva lekászálódunk a szobabicikliről 15 perc után, még oly messze van ez... És amikor eljön az ideje, akkor a pénz érdekel már a legkevésbé.

Az elmúlt nagyjából 10 hónapról szeretnék egy rövid összefoglalót adni, ami alatt megszabadultam 15 kilótól. Nem olyan sok ez, de ahhoz épp elég, hogy át tudjam tekinteni, mi az, ami nálam bevált a céljaim eléréséhez.

Először arról ejtenék pár szót, hogy milyen jellegű mozgásformákra tettem le a voksomat. Kiindulásként annyit, hogy 175 centimhez 95 kiló társult, azaz a fogyás indokolt volt, de ezt a túlsúlyt megpróbáltam figyelembe venni. Azt kell mondjam, az internetes forrásokból tényleg sok okosságot le lehet szűrni- és ezt most egyrészt azért állítom, mert jópár kilót leadtam, másrészt azért, mert eddig elkerült az itt fáj, ott fáj érzés.

Vannak olyan megmondóoldalak, ahol gyakorlatilag annyiban merül ki a tanácsadás, hogy magas lóról leugatnak mindenkit. Bizonyára ez is beválhat néhány embernél, de a nagyon amatőrnek nem sok kapaszkodót ad az ilyen felfogás. Nekem például inkább bejöttek a life.hu rövidebb írásai, videói, olvasgattam Kropkó Péter oldalát, egyszerűen jobban hiszek annak, aki nevét és arcát adja a tanácsaihoz. Átgondoltam amit olvastam, és nagyjából felállítottam magamnak egy ütemtervet.

Először biciklizni illetve szobabiciklizni kezdtem el, viszonylagos rendszerességgel. Természetesen az étrendemen is változtattam, és lassacskán elindult a fogyás is. Úgy terveztem, hogy futásba akkor vágok vele, ha leadok annyit, ami után már nem terhelem túl az ízületeimet. A biciklizésnél nem voltak különösebben komoly célkitűzéseim eleinte, hiszen eleve annyira gyenge fizikummal indultam neki a dolognak, hogy örültem pár letekert kilométernek. Szépen lassan jött ezen a téren egyfajta fejlődés, de nekem a téli időszakban a szobabicikli is nagyon bevált.

Aztán súlyzókat is beszereztem. Egyszerű, olcsó kézi súlyzókról van szó, amivel bicepsz, tricepsz gyakorlatokat tudok itthon csinálni. Szerencsémre valamikor a múltban én is eljártam pár alkalommal gyúrni, ott ragadt rám némi tudás ezzel kapcsolatban, tehát az izmaim alapszintű átmozgatását fel tudtam vállalni. Ha ezzel kapcsolatban komolyabbak lesznek a céljaim, akkor ismét visszatérek egy terembe, ahol jobb gépekkel lehet dolgozni, de egyelőre elég számomra az, amit itthon el tudok végezni.

A terv része volt, hogy futni akkor kezdjek, amikor nagyjából 10 kiló már lement. Amikorra ez a pillanat eljött, jópár órányi tekerés állt mögöttem, és hosszú, erőteljes gyaloglásból is többet beiktattam már az edzéstervbe. Így aztán nem nulláról indultam, de a profik tanácsait követve, fokozatosan növeltem az adagot. Még bőven van hova fejlődni, 7-8 kilométerek mennek elfogadható tempóban, de azért érzem, hogy egyre jobban bírom a futást, sőt valamilyen szinten meg is szerettem- már külföldi utakra is viszem magammal a futócipőt, és kocogok egy kicsit nyaralás alatt is.

Sok helyen javasolják, érdemes másféle mozgásformákat is beiktatni a programba. Én úgy vagyok vele, minden mozgás: amikor télen vidéken voltam, nem csak a ház ajtaja előtt kotortam a havat, hanem az egész autófeljárót, ami szép terület volt, sok időbe telt, de simán felfoghattam edzésnek. Hasonlóan voltam favágással, pakolással, ásással, rászántam az időt, becsülettel csináltam. Elkezdtem sétálni a hegyoldalban, aminek köszönhetően szép részeit ismertem meg a falunak, és rendesen mozogtam is. Itthon időnként felsétálok a kilencedikre (manapság érezhetően könnyebben megy, mint pár hónapja), és ehhez hasonlók.

Aztán ott van a torna. Ezen azért lehet elmélkedni, mert vannak csoportos órák, meg vannak tornázós könyvek, videók. Voltam annak idején órán, és azt azért le tudtam szűrni, akadnak jobb edzők, oktatók, akik tényleg odafigyelnek arra, ki mit csinál (hiszen kortól, nemtől, edzettségi szinttől, adott tornában való jártasságtól függően óriásiak lehetnek a különbségek), kiigazítják a hibákat, és van, akinél úgy éreztem, egyszerűen erre nem fordít elég figyelmet. Amikor régebben egy cikksorozat miatt pár órára elmentem, találkoztam egy szimpatikus edzővel, és ezért aztán a mostani életmódváltásnál az ő programjait kerestem.

A Fitality sorozatról van szó, én elsősorban a has- és háterősítő programot csináltam-csinálom, de a nyújtásokat is szerettem. Azt gondolom, ha az a videó jó, otthon is lehet tornázni. Abból szűröm le, mennyire felel meg a célnak, hogy jól tudom-e követni, illetve a kritikus pillanatokban figyelmeztetést kapok-e, mire figyeljek- ez erre a programra nagyon igaz. A lassabb tempójával sem volt gond, hiszen pörgősnek ott van a futás, a biciklizés a számomra, a heti egy tornával inkább lazítani szerettem volna, illetve olyan izmokat megdolgoztatni, amit máshogy nem szoktam.

Az már csak plusz ráadás, hogy sokat tanultam a melegítésről illetve a nyújtásokról úgy általában is, amit az összes többi mozgásformánál hasznosítani tudok. Kiköthettem volna másnál is, jóga, pilates nyilván ugyanúgy megfelelt volna annak a célnak, hogy egészen másféle mozgást végezzek, mint a monoton tekerés, futás. Ám nekem ez bevált, nem akartam másféle programot keresni.

Mivel itt a nyár, még egy dolgot iktathattam be a programomba. Szerencsémre közel van a csillaghegyi strand, aminek az akciós, 900 forintos belépője több, mint kedvező. 50-60 perc békés tempójú úszás a mostani kánikulában valószínűleg jobban is esik, mint a futás a nyílt terepen... Utóbbihoz már elég korán kell felkelni, ha az ember nem akar megfőni. 

Van egy kis edzésnaplóm, abba a kültéri mozgásokat vittem fel, a biciklizést, futást, gyaloglást. Bőven van benne bejegyzés, és ha a többi edzés is belekerülne, volna mit böngészni- már amennyiben ennek lenne igazi jelentősége. Eleinte adott inspirációt arra, hogy elmenjek futni, amikor épp rámtört a lustaság, de manapság inkább arra kell figyelnem, legyen egy-két pihenőnap is, amikor tud regenerálódni a szervezet.

Tisztában vagyok vele, az életmódváltást nagyban megkönnyíthette, hogy szerencsés helyzetben lévő emberként szinte egész nap bármikor mehetek edzeni. Ám azt gondolom, nem egy olyan lehetőség van, amit szinte bárki beiktathat. Én is néztem már meccset, vagy jó műsort a tévében- a szobabicikli nyergében ülve. Egy félidő vagy egy 50 perces doku áttekerése pont elegendő, és nem maradok le semmiről. Túl sokat ülök a számítógép előtt így is, ennek bele kellene férnie akkor is, ha nem tudok elmenni futni, biciklizni, úszni. Pont az volt a gond éveken át, hogy akkor sem a szobabiciklire ültem fel, amikor tényleg megtehettem volna.

Szóval nálam ez volt az edzés része az életmódváltásnak. Van még mit leadni, de most már tudom, nagyjából mire van szükségem az előrelépéshez. A 10 hónap ugyan nem kevés idő, nem "fogyj 5 nap alatt 5 kilót" típusú csodadiétáról van szó, ez egy rendszeres, tudatos munka eredménye. Ám azzal is járt, hogy nem elgyengültem, hanem sokkal többet bírok, energikusabb vagyok, mint korábban. Ez pedig számomra éppen olyan fontos cél, mint a kilók elvesztése- a rendszeres edzés ezért megkerülhetetlen volt.

A folytatásban szólok arról, milyen beruházással járt ez a móka, melyek lettek a leghasznosabb sportcuccok, illetve pár szót szentelek majd annak is, mennyiben változtattam az étkezésemen, ami legalább olyan fontos, mint a mozgás.