Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A Király-kupa királyai

A Real Madrid nyerte a spanyol kupát, és a döntőt megnézve nagyon úgy festett, megérdemelték a sikert. Nagyon hasonló volt a meccs összképe, mint a Barcelona Atletico elleni vereségénél: a katalánok nyomnak, járatják a labdát, ám helyzetet alig tudnak kialakítani, míg a fegyelmezetten védekező ellenfél kontrákkal veszélyeztet.

Hiába volt jóval többet a ladba a Barcánál, nagyobb helyzetei a Realnak voltak, abból kettőt ki is használtak. Az a csapat nyert, ami tegnap este jobb volt. A meccs sem volt rossz, mert azért elég izgalmasan alakult, és az, ahogy Bale a 85. percben a pályán kívül(!) kerülte és előzte meg a Barca védőjét, az az egész meccsnek jellemző pillanata volt- góllal is végződött, ezzel nyert a Real.

A madridiak még állnak a BL-ben, megnyerhetik a bajnokságot is- nyögvenyelősen indultak, de a végén még akár nagyon fényes is lehet ez az idény.

A Barcelona pedig az átigazolástól eltiltva aligha kezdhet új csapat építésébe. Persze... Ott van a keretben Messi, Neymar, Dani Alves, Piquet, Xavi, Iniesta, Fabregas- hát nekem legyen mondva, hogy "csak" ilyen játékosokra kelljen alapozni egy csapatot! Persze a csúcsfociban mindig lehet erősíteni, a védelembe elkéne pár ember, a kapusposzton pedig Pinto aligha megoldás, ezen a meccsen se volt túl magabiztos. De inkább az lenne a fontos, hogy a kispadon olyan ember üljön, aki fel tudja rázni a Barca sztárjait. Mert szerintem ott döcög valami, a játékosok óriási meccseket is tudnak nyerni, ha rendesen pörögnek, de most, az idény végére valahogy kifulladtak. Látni némi elkedvetlenedést...

Furcsa persze az egy külső szemlélő számára, hogy valaki "csalódott" spanyol kupa ezüstéremmel, bajnoki dobogóval, BL-negyeddöntővel, de a vérbeli sportoló már csak ilyen, ami nem aranyérem, az nem az igazi. Talán túl sokszor voltak a csúcson a Barcelona játékosai, így elszoktak a kudarcoktól. Megjegyzendő, az sem mindegy ám, hogy a bajnoki meccsek jelentős részén a sztárcsapatok egyoldalú küzdelemben, simán győznek, és ezért nehéz lehet ám a valódi tétmeccsekre felpörögni.

Majd jövőre új emberrel a kispadon kiderül, kiben volt a hiba...

0 Tovább

El Clasico, II. menet

Az idei idényben is a Barcelona-Real Madrid összecsapásokat várják a legtöbben. Az El Clasico nevet kapott párharcok közül egy már lement, októberben a katalánok nyertek 2-1-re, most vasárnap viszont Madridban találkoznak a csapatok, és talán a Real van jobb formában.

Ezen a szinten természetesen bármi előfordulat, Messinek bejöhetnek a cselei, Ronaldónak elsülhet a lába, tehát igazi háromesélyes presztízsmeccsre van kilátás. Ha madridiak győznek, akkor a bajnoki címért folytatott versenyfutásban a Barca erősen le fog szakadni, ez a sorozat a madridiaknak állna. Ezért a Messiék nyilván mindent bevetnek majd, nekik a döntetlen sem elég, győzniük kell, ha tartani akarják a lépést. És nyilván akarják...

Ám ezzel még nem lesz vége az El Clasico-sorozatnak ebben az idényben. Április 16-án a spanyol kupa, a Copa del Rey döntőjében is a két gigász találkozik, ott aztán végképp bármi előfordulhat. Akkorra már nagyjából eldőlhet, ki végez előrébb a bajnokságban, és nyilván aki alulmaradt ebben a versenyfutásban, a kupában szeretne kárpótlást. Kiélezett meccs lesz...

Ráadásul mind a két csapat áll még a Bajnokok Ligájában is. A Barcelona a legjobb nyolc között az Atletico Madridot kapta ellenfélül, nagy meglepetés lenne, ha a két meccs alapján nem a Barca menne tovább. A Real Madrid a masszív, de idén verhetőbbnek tűnő Dortmunddal néz szembe, a királyi gárdának áll a zászló. Egy szó mint száz, lehet, hogy az elődöntőben, vagy akár a döntőben is lehet még El Clasico. Volt már példa hasonló meccssorozatra...

0 Tovább

Csoda Spanyolországban

Elszoktunk az utóbbi években a szoros spanyol bajnokságoktól. Vagy a Barcelona, vagy a Real Madrid dominált, utoljára 2007-ben volt pontazonosság az első két helyen (természetesen a két nagycsapat volt az érdekelt), és 2004-ben, azaz kereken egy évtizede volt másik csapat a bajnok, a Valencia előzte meg a gigászokat. Olyan pedig 2008-ban fordult elő utoljára, hogy nem a Real és a Barca volt az első két helyen, akkor a Villareal szerezte meg az ezüstérmet.

Most fej-fej mellett állnak a csapatok az első helyen- ráadásul nem két, hanem három gárda is érdekelt. Éppen ideje volt már, hogy felzárkózzon megint valaki a Real és a Barca mellé (mert azért akkora csoda nincs, hogy azok ketten ne legyenek ott az élen): az Atletico Madrid van még versenyben a bajnoki címért.

Szomorú, hogy olyan nagy múltú csapatokról voltunk hajlamosak elfelejtkezni az utóbbi években, mint az Atletico. Pedig régebben mindig számolni kellett velük is, kilencszer nyertek spanyol bajnoki címet, legutóbb viszont 1996-ban voltak aranyérmesek, és a következő dobogós helyezésig egészen tavalyig kellett várni.

Úgy fest, nem érik be a bronzzal, mert az idén szívósan tapadnak a két nagy riválisra. Ahhoz szoktunk hozzá, hogy az idény közben csak pár igazán komoly meccsre figyeltünk (a bajnokságban játszott Barca-Real rangadók mellett rendre összefutottak a kupában is ezek a csapatok, az idén is ők játsszák a döntőt, és néha még a BL-ben is találkoztak), de ebben az évben az Atleticóról sem szabad elfelejtkezni. Végre!

Más kérdés, hogy a spanyol foci hírei leginkább egy Messi és C. Ronaldo főszereplésével eladott szappanoperára hasonlítanak. Néha már azt érzi az ember, az újságírókat zavarja, hogy belekavar a képbe az Atletico, hiszen kénytelenek pár mondat erejéig elkalandozni az Aranylabda-halmozó duóról.

Persze majd csak rendeződnek a dolgok, talán még az a csoda is megtörténhet, hogy nem az évi pár csúcsrangadóról szól a spanyol foci. Az idén az élmezőnybe verekedte magát a két sokak által kedvelt, harcos baszk csapat, az Athletic Bilbao és a Real Sociedad is, és talán lesz még felzárkózó az elkövetkezendő években. Legalábbis focidrukkerként úgy vélem, ez lenne a legjobb forgatókönyv, nem pedig az, hogy a mostani év csak afféle "kisiklás", mert egy harmadik csapat is belerondít a két nagy játékába.

Ha ugyanis maradna a csak róluk szóló felállás, az egyértelműen ahhoz vezet majd, hogy a hazai bajnokság csak afféle kötelezően megnyerendő kör lesz, és az igazi harcok, a komoly meccsek a Bajnokok Ligájában várnak a Barcára és a Realra. Vagy jön egy európai szuperliga? Attól tartok, van, akinek nem lenne ellenére ez a megoldás, egy NFL-szerű abszolút csúcsbajnokság az európai fociban. Ami elsőre jó ötletnek tűnhet, csak ha arra gondolunk, mekkora szakadék alakulna így ki a nemzeti bajnokságok meg a szuperliga közt, az előbbiek teljesen elveszthetik vonzerejüket. Én pedig nem szeretném, ha elvesztenénk a kötődésünket a saját kis helyi kedvencienkhez, mert mind a tévében bámuljuk azt a pár sztárcsapatot.

Szóval szurkolok az Atleticónak- nem azért, mert rajongójuk vagyok, hanem azért, mert hiszek benne, hogy a foci úgy jó, ha tényleg mindenkinek megvan az esélye a sikerre. Naiv vagyok? Nyilván, de ezzel szurkolóként nem vagyok egyedül. Sőt, ez ezzel jár...

0 Tovább

Hirdetés

Sportfoglalkozás

blogavatar

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztorik, klasszikus videók és minden más a sport színes világából. Bekapcsolódni ér, akár olvasóként, akár hozzászólóként. Felmentést az kaphat, aki úgy dönt, ideiglenesen feláll a monitor elől és maga is belevág a rendszeres testmozgásba...

Hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

Hirdetés

Kedvencek

A nagy Kék A nagy Kék

Túrán innen, túrán túl, hol a gyaloglás, kerekezés, evezés az úr......

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Utoljára kommentelt bejegyzések

img src="/images/hex-loader2.gif" width="300" alt="" />