Sportfoglalkozás

Így néznek ki ma az alig fél éve zárult riói olimpiai játékok helyszínei- kommentár nélkül.

A magyar sikereknek lehet örülni, vannak nagy sportteljesítmények, de a hangulat valami csapnivaló Rióban.

Amikor az olimpia rendezését is elnyerte Brazília, ami a foci világbajnokságnak is otthont adott, azt a benyomást keltette, hogy Dél-Amerikában is komoly, jó változások lehetnek. Aztán kiderült, hogy azért nem annyira szépek a kilátások arrafelé, döcögősen haladt az olimpiai építkezés, megroppant a gazdaság is.

Az ember úgy van vele, hogy arrafelé a szervezésben ritkán kimagaslóak, de legalább abban nem lesz hiba, hogy a hangulat jó legyen. Latinos temperamentumú szurkolókkal, pörgéssel, hangzavarral, zenekarokkal.

Hát, nem egészen így lett. Vagyis egészen nem. A sors úgy hozta, hogy az olimpia első hetét nem idehaza nézhettem a tévében. Más ország, más sportágakban voltak érdekeltek: díjlovaglásba, gyeplabdába, kerékpározásba meg hasonlókba is belenéztem. És mivel nem volt magyar kommentár, ami önmagában is hangulatot teremt egy izgalmas esemény során, másra figyeltem. Az üres székekre, sőt, széksorokra. Amikor a brazil strandröplabdások félház előtt léptek a pályára, nem hittem a szememnek.

És utána már tudatosan figyeltem rá, hányan vannak a nézőtéren. Birkózó olimpiai döntőkön, atlétikai versenyeken, meg még sok más helyen rengeteg üres helyet láttam. Olvastam, hogy a nemzetközi olimpiai bizottság szerint ez gáz (szerintem is), a szervezők viszont magyarázkodnak, hogy lusták a nézők, vagy több ugyanabban az időben rendezett eseményre vettek jegyet (ez némileg ellentmond a lustaságnak), meg egyébként is későn eszmélnek a brazilok. Ja, meg a több tízezer ingyen osztogatott szponzorjegy-birtokos nagy részének esze ágában sem volt elmenni.

Már olyat is olvastam, hogy ingyen kéne odaengedni iskolás csoportokat, nézzenek már ki valahogy a versenyek. Hát, nem tudom... Ez mégiscsak egy olimpia, nem pedig valami fájdalmasan unalmas tömegrendezvény, ahova kivezénylik az embereket. Itt azért óriási dolgok történnek, szinte minden sportágban a világ legjobbjai láthatóak. Én nem vagyok híve a budapesti olimpiarendezésnek, de nem hiszem, hogy ha itt lenne ilyen esemény, ne próbálnék legalább egy-két versenyre kimenni.

Apropó, Budapest 2024. Miközben zajlik az olimpia és ezzel párhuzamosan töretlenül zajlik a magyar főváros kandidálási kampánya, azoknak a sok millióért tanulmányokat író szakértőknek alaposabban oda kellene figyelni arra, mi történik Rióban. Nyilván a kevés néző miatt kevesebb a bevétel, a kevés külföldi látogató miatt pedig durván veszteséges lesz a rendezvény. És nem lehet tudni, egyszeri-e ez a nézettség-visszaesés, vagy egy trend kezdete.

Nagyon nem lenne jó, ha Budapest egy népszerűtlenségi hullámvölgyben kapná meg a lehetőséget a rendezésre, mert az a szomorú helyzet, hogy akár van néző, akár nincs, a lebonyolítást a vállaltaknak megfelelően kell megoldani, bármennyibe kerül. A brazilok se mondhatják azt, a kevés néző miatt egy helyre terelik a birkózókat és a vívókat, mondjuk.

Kizárt, hogy ezeknek a gigaeseményeknek a népszerűsége visszaessen? Nem hiszem. Vannak roppant kedvelt sportágak (foci, tenisz például), ahol az olimpia másodlagos, a versenyekre nem nagyon figyelnek oda. Vannak alapvetően nem világszerte követett események, amelyek olimpiai szereplése sem változtat azon, hogy sok helyen nem nézik azokat. Aki felháborodik, amiért ide sorolom például a kajakozást, attól megkérdem, ugyan hány hetes rögbi vagy gyeplabda meccset izgult végig az idén? Meglepő, de azok az alapsportágak tűnnek igazán kedveltnek, amik már az első olimpiákon is azok voltak: atlétika, úszás, torna. (Legalábbis tévés nézettségben jók ezek szerintem, Rióban már ezekkel sem lehet biztosra menni.)

Szóval az olimpiákról magukról el lehet töprengeni. Hány versenyszám kell, biztosan azt kell-e erőltetni, hogy minél több sportág beverekedje magát a programba? Vagy a gigarendezvények irányából el lehetne-e menni egy színvonalas, érdekes, pörgős, de kisebb, átláthatóbb, olcsóbb- és szerethetőbb irányába? 

A választ nem tudom, és biztos vagyok benne, hogy az ún. szakértők sem tudhatnak minden szempontból biztosat- bárminek az igazolására vagy cáfolatára elő lehet rángatni egy statisztikát. (Maximum csak az fáj, hogy ők sok pénzért nem látnak a jövőbe...) 

Mindenesetre a magyaroknak lehet szurkolni. Most végre én is láthatok több magyar érdekeltségű versenyszámot, hallom az időnként nagyon belelkesedő, jó hangulatot teremtő kommentátorokat, tehát így kicsit élvezetesebbek a riói játékok. Csak azokat a fránya üres székeket ne látnám továbbra is...

Lenne meglepődés, ha a túlpörgetett feminizmus valódi változást hozna a sport világában.

Olvasom az origo sportos hírei közt, hogy egy bölcs hölgy összeszedte, miféle szexizmusokat lehet megtapasztalni az olimpiai beszámolók kapcsán. A jópofáskodó bingónak azért pár pontja kissé problémás.

Kezdjük azzal, ami talán szót se érdemelne: szexizmus az, ha egy női versenyző esetében kiemelik, a mögötte álló férfi edző mennyit tett a sikeréért. És ha férfi versenyzőről beszélünk, akkor az mi? Darnyi Tamás esetében például volt vita abból, hogy sokszor említették a zseniális Széchy Tamás nevét is a sikerei kapcsán? Vagy fordíthatunk egyet: amikor Kammererék négy éve az olimpián dobogóra kerültek négyesben, edzőjüket, Fábiánnét, a híres Kati nénit is megillette az elismerés. Jogosan! De akkor a fiúkat hátrányos megkülönbzötetés érte, mert edzőnőjük is reflektorfénybe került? Vagy az volt a hátrányos megkülönböztetés, hogy Kati néni nő és lám így is remek edző? Össze vagyok zavarodva.

Szóval ez egy kamu dolog, semmitmondó üres puffogás. Önmagában az edző kiemelése, elismerése nem jelent semmit. Az más kérdés, hogy ha a sportoló érdemeit semmibe veszik, másnak tulajdonítják, de az nem szexizmus, hanem csak hülyeség, és bizony férfi versenyzőkkel is előfordul.

Lépjünk tovább! A másik pont, amin felvontam a szemöldököm, az a nők eredményének férfiakéhoz hasonlítása. Hoppá, hoppá, az origón volt egy beszélgetés Hargitay Andrással, az úszók szövetségi kapitányával, és felteszik neki a kérdést, mit szól ahhoz, hogy Hosszú Katinka jobb időt úszott, mint ő annak idején? Azaz egy női sztár eredményét egy férfiéval vetik össze- szexista lenne az újságíró? Szerintem baromira nem, és ki is kérném magamnak a helyében. 

De van egy javaslatom, ha valakit az ilyesmi ennyire nagyon zavar. Meg kell szüntetni a külön női és férfi versenyeket, mindenki induljon azonos mezőnyben. (Ez egycsapásra rendezné a transznemű sportolók ügyét is.) Soha többé nem merülne fel, hogy a női versenyzők kevesebb díjazásban részesülnek, háttérbe szorulnak. Pont ugyanazt kapnák, mint a férfiak, amennyiben legyőznék őket.

Ritmikus gimnasztikában és műúszásban ez például szép perspektívát nyitna a hölgyek előtt. Csak a csapatsportágakban, a küzdősportokban, az atlétikában, az úszásban meg más hasonló műfajokban kerülnének hátrányba. Viszont eljönne a tökéletes igazságosság korszaka. Nem lenne értelme női győztest férfi győztessel összevetni, mert csak egy győztes lenne- ki nézi azt, hogy nő vagy férfi nyeri a száz méteres síkfutást, egyenlő esélye van mindenkinek rá!...

Gyanítom, nem sokan lennének boldogok ettől a feminista utópiától. Azok a bajnokaink, akik -tetszik, nem tetszik- férfimezőnyben messze nem lennének dobogósak, pedig fantasztikus sportemberek, iszonyú kemény munkával a hátuk mögött, nem kapnának szerintem röhögőgörcsöt az ötlettől. Hiszen így sikerülne kiharcolni számukra azt, hogy a legjobb eredményük egy olimpiai 26. hely lehet. Már ha képesek lennének kiharcolni a kijutást.

Én viszont büszke vagyok az ő sikereikre is, örülök neki, eszem ágában sincs fiúsított olimpiát támogatni. Azt gondolom, ugyanannyi jutalom járjon a női olimpiai bajnokoknak, mint a férfiaknak. Hiszek az egyenjogúságban- de tisztában vagyok vele, hogy ettől még vannak különbségek, amiket tiszteletben lehet tartani. Nincs az a feminista, aki eltünteti azokat az eltéréseket, amik miatt a férfiak sok versenyszámban jobb teljesítményre képesek. De ha úgy gondolják, hogy nincs különbség, és hátrányos megkülönböztetés a külön női mezőny, hát tessék. Engem nem érintene egy ilyen változás. Akit viszont igen, azt is tessék már megkérdezni a nagy szexizmus-harc közepette, hogy mit is szeretne...

Lucy Nicholson a riói olimpián készítette remek fotóját, amin egyiptomi és német strandröplabdás lányok összecsapása látható.

A képet elnézegetve felmerülhet, mennyi különbség van kultúrák, felfogások, emberek között. Aztán az is eszünkbe juthat, mégiscsak nagy dolog az olimpia, mert ilyenkor a rivalizálás csak érmekért megy, és ezeket a versenyzőket csak a háló választja el, ezernyi más viszont összeköti őket.

De jó is lenne, ha ennél komolyabb összecsapások soha nem lennének kultúrák között, mint amit a homokban, labdával lehet elintézni!... Talán csak közelebb hozhat minket egymáshoz a sport- ezért is lehet szorítani, nem csak a magyar érmekért.

Hamburgban leszavazták az olimpiai pályázatot, nálunk viszont inkább nem akarnak szavaztatni, mert úgymond az emberek nem rendelkezhetnek elég információval. Rendben van- de akkor viselje a felelősséget is az a döntéshozó, aki az adófizetők helyett vállal be egy ilyen világeseményt.

A hét egyik sztorija az, hogy újabb városban bukott el az olimpiai kezdeményezés. Ezúttal Hamburg lakossága döntött úgy, hogy inkább ne jelentkezzenek rendezőnek a 2024-es játékokra. Ez annak fényében némileg meglepő, hogy eleve azért ez a német város kandidált, mert máshol még kisebb volt az olimpia támogatottsága. És már nem ez az első ilyen szavazás Németországban, így bukott el egy téli olimpiai terv is.

Egyre kevesebb tehát Budapest riválisa ebben a versengésben. Ez nagyon szép, de... Nézzünk kicsit a dolgok mögé! Azért üzenete van annak, hogy az európai szinten szegénynek nem nevezhető Hamburgban nemet mondtak a rendezésre. Ha jól emlékszem a számokra, 3500 milliárd forintnak megfelelő költségvetéssel kalkuláltak, amit nem akartak vállalni az emberek. Túl sok ez pár hét felhajtásért, nyilván így gondolkodtak.

Nálunk ennek az összegnek a töredékét tervezték be a rendezésre. Ez két dolgot jelenthet: mi ennyivel fejlettebbek, ügyesebbek és racionálisabbak vagyunk, mint a szerény lehetőségekkel rendelkező Hamburg, tehát nem kell annyit költeni. A másik lehetőség az, hogy porhintés az egész, durván alulkalkulált költségvetése van a budapesti rendezésnek, ami majd az idő múlásával többszörösére nő. Példát épp találunk rá: így lett a 14 milliárd forintos vizes világbajnokságból 50 milliárdos buli, és utóbbi összeghez is hozzá kell még csapni pár rongyos milliárdot minden bizonnyal. Szóval esélyes, hogy a mi olimpiánk sem fog megállni 780 milliárdból, lesz az annak a duplája vagy triplája is- de ha tévednék, akkor is komoly pénzekről beszélünk.

Így hát az ember joggal vélhetné úgy, akár Budapesten is lehetne népszavazás a kérdésről. Mert kis hazánk gazdasági ereje kissé elmarad Németországétól, ott ezer milliárd plusz talán nem csapja földhöz az országot, de nálunk kicsit más a lépték. Ám a főpolgármester szerint szavaztatni butaság, hiszen a szavazóknak nincs elegendő információja a megalapozott döntéshez.

Első kérdésem: miért nincs? Az ország egyik legnagyobb léptékű beruházásáról beszélünk, mi az, hogy az adófizetők, akik végül a számlát állják, nem tudhatják, mit finanszíroznak a zsebükre? Miért ne dönthetnék arról én, hogy olimpiára vagy egészségügyre adnék több száz, akár több ezer milliárd forintot? Legyen nyilvános mi mibe kerül, és majd döntünk felelősen. Nem kell azért hülyének nézni azt a pár millió embert, aki épp nem a budapesti közgyűlés padsoraiban ül.

A helyzet az, hogy a valódi felelősséget ugyanis jelen állás szerint mi viseljük. Ha netán, véletlenül, teljesen hihetetlen módon kicsivel mégiscsak drágább lesz az olimpia rendezése, az információk birtokában levő Tarlós István tolja bele a plusz milliárdokat, vagy mi, akiket kihagytak a döntésből?

Nekem semmi bajom a fejem feletti döntéssel, ha a hibák következményét is más viseli. Ne legyen népszavazás, rendben van- de ha esetleg túllépik a költségeket, akkor a döntéshozók, a beruházás irányítói teljes vagyonukkal feleljenek, és ha az nem elég, akkor nyugodtan lehet pár évet ülni is, amiért becsapták az embereket. Ugyanis az én szememben sima átverés az, hogy azt mondja valaki, ő jobb, okosabb döntést hoz, mi legyen a közös pénzből, aztán amikor kiderül, a döntés megalapozatlan, kérdés nélkül még többet követel az adófizetőktől. Könnyű más kárára tévedni! Nem állítom, hogy bárki máris csalna, de azt tartom, hogy lehetnek még itt váratlan meglepetések. A népszavazás azt a felhatalmazást adja meg, hogy bátran lehet tervezni, mert mi mind közösen hiszünk az olimpiarendezés nagy álmában. Ha a többség erre szavaz, akkor tisztában vannak azzal, sokba kerül ez a móka, de mégis ezt akarják.

Nem kell félni attól, hogy az emberek tájékozatlanok vagy buták. Akkor nem voltak azok, amikor megszavazták Tarlós Istvánt főpolgármesternek? Pontosan ugyanazokról az emberekről beszél most ő, akiknek köszönhetően vezeti a várost! Tisztelje meg legalább a saját szavazóit azzal, hogy egyáltalán megvizsgálják a népszavazás lehetőségét.

Értem én, hogy nem lehet minden húszezer forintos kátyújavítás mellé népszavazást állítani, de az olimpia egy kicsit más nagyságrend. Lássanak el információval, győzzenek meg, vállaljanak felelősséget, és akkor majd a szavazók igenis tudnak döntést hozni. Nem vagyunk semmivel sem rosszabbak, mint a német átlagemberek, akik megkapták ezt a lehetőséget. Viszont szemmel láthatóan vezetőink nem érnek fel a német politikusokhoz, akik akár a bukást is felvállalják és elfogadják, ha ez a közösség döntése. Mert tisztában vannak vele, egy olimpia nem egy maroknyi fejes játszótere, hanem egy egész város, egy egész ország nagy, közös vállalkozása.