Sportfoglalkozás

Lassacskán kiszorulnak a vezető hírek közül az újabb vádemelések, a szaporodó bundasztorik. A maffiát mozgató emberek egy részét letartóztatták, megpróbálják felderíteni a szálakat, de nekem nagyon úgy fest, nehezebb olyan területet találni, ahol nem volt csalás, mint olyat, ahol vastagon benne voltak a bundában.

A rosszul fizetett focisták, az elmaradó fizetések kiegészítésére lelkesen szálltak be a mókába. Nem csoda, hogy a leggyakrabban felmerülő csapatnevek megegyeznek azokkal, ahol a legkevesebb pénz volt általában. Ha felmerülne bennünk a kérdés, miért érte meg egy NB1-es futballistának olyan helyre szerződni, ami hírhedt volt arról, hogy ingatag lábakon áll, akkor itt a válasz: a manipulált mérkőzésekkel bőven kárpótolhatta magát.

És persze nem csak a felnőttek érintettek, már U19-es meccseket is vizsgálnak. Azért gondoljunk bele, milyen játékos lesz abból később, aki már tinédzserként is részt vesz a bundázásban? Vagy ha nem is vesz benne részt, de tud róla, tehát ebbe a közegbe szocializálódik. A magyar foci furcsaságaihoz mindig is hozzá tartozott az, hogy az ifimeccseken az összeállításba beleszólhatott pár apuka is- egy kis csúszópénz az edzőnek, aki azok után tudta, kinek a pályára küldéséhez fűződik érdeke. Az is egyfajta bunda volt az én szememben...

Naná, hogy a bírók sem maradhattak ki a buliból. Egy pár hülye ítélet fel sem tűnik egy meccsen, pláne ha keveseket érdeklő ifiligáról, másodosztályról, ligakupáról van szó. Istenem, a bíró is ember! Tévedhet- no meg szeretheti a mellékes pénzt. Az egyik érintett játékvezető egyébként hivatásos katona, esküt tett pár dologra. No commment.

A focista, ha mondjuk burokban nevelkedett egészen idáig, kapkodja a fejét, mi folyik körülötte? A bíró is csal, a játékostárs is csal, az edző is megvesztegethető. Talán csak a kapufa nem vesz részt a mérkőzések manipulálásában- bár ezt csak fenntartásokkal merem kijelenteni. Mostanában is volt olyan, hogy kifele pattant róla a labda, az ellenfél meg győzött és a rá fogadók csinos pénzt kerestek a nagy oddsok miatt.

Ez persze csak vicc. A kapufa valószínűleg a magyar foci kevés tisztességes, megbízható szereplője közé tartozik. Mindenki más esetében vannak fenntartásaim...

Olvastam egy cikket arról, milyen rafináltan dolgozik mostanában a fogadási maffia: olyan meccs eredményével nyernek, amit le sem játszottak (a cikk itt olvasható). 

Nem is tudom, miért vagyok meglepődve. Tele van minden szerencsejátékkal, és azt hiszem, ahogy a kaszinókat se ministránsfiúk irányították sohase, minden más manipulálható buli körül felbukkantak olyanok, akik ügyesen vagy ügyetlenül csaltak. Elég felidézni, hány nagymenő pókeres is lebukott már, a megbeszélt eredményű focimeccseket pedig számon se lehet tartani. Itthon már évtizedekkel ezelőtt volt ilyesmi, néha a bajnokság végeredményét befolyásolták így, aztán később jött a totóbotrány.

Most pedig az online fogadóirodák teszik lehetővé a könnyű, gyors pénzkeresést szinte teljesen arctalan, névtelen bandák számára. Ne legyenek illúzióink: bármi megvehető, a kérdés csak az, mennyiért. Egy bizonyos szinten túl nem valószínű a vesztegetés, mert elképzelhetetlen, hogy aprópénzért eladjanak mondjuk egy BL-döntőt- vagy legalábbis most így hisszük. Ám ahogy egyre lejjebb megyünk, először a nem túl rangos ligák meccseinél kötünk, ahol a nem túl jól fizetett focisták ezzel egészítik ki a keresetüket, aztán jön a másod-, a harmadosztály, végül az edzőmeccsek.

És ezeknél én már teljesen elvesztem a fonalat. Hát teljesen nyilvánvaló, hogy annál könnyebb pénzkereset nincs, mint mondjuk egy albán és egy kazah focicsapat felkészülési meccsének manipulálása! Ki nézi, ki figyeli ezeket? Ki tartja számon, hogy orra esik a saját lábában a középhátvéd és kiejti a kezéből a labdát a cserekapus? Amíg ilyen meccs lehet a fogadási lapon, addig bunda is lesz! 

Megmondom őszintén, azt hiszem, nem véletlen, hogy ilyen meccseket is meg lehet tenni. A bandák keze a fogadóirodákig is elér, mert el nem tudom képzelni, hogy épp ésszel egy sportbarát névtelen csapatok edzőmeccsein kockáztatja a pénzét. Ez ugyanis normál esetben maga a kiszámíthatatlanság: tele lehet próbajátékossal akármelyik csapat, a pályaviszonyok lehetnek irreálisak, félidőben lehet sorcsere, a számszerű eredménynek pedig nincs jelentősége. Egy normális fogadó számolgat, elemez, taktikázik. Ám ilyen edzőmeccseken nincs elemzés, csak lutri. 

És azt sem hiszem el, hogy a fogadóirodák rendszerében nem üvölt a vészjelző, amikor valaki százezer eurót tesz arra, hogy egy moldáv gárda a második félidőben három gólt rúgva fordít macedón ellenfelével szemben egy barátságos meccsen. Nem akarok vádaskodni, nem akarom azt mondani, hogy ez vagy az a csaló, csak azt állítom, hogy igen fura rendszer lenne az, ahol nem tűnik fel egy ilyen kiugró tét.

A gond az, ha az ilyen nyilvánvaló csalásokat nem buktatják le, szép lassan meghal a tisztességes fogadás. Mert igenis létezik olyan: időnként én is adtam magamnak egy kis keretet, amíg tartott, játszottam, ha kicsit nyertem, kivettem. Jó játék volt emiatt is izgulni a meccseken. De hónapok óta nincs kedvem fogadni, mert ami van, az nem igazán tetszik. Húzódnak a bizonyítási eljárások a felröppent csalási ügyekben, és egyre-másra hallunk újabb botrányokról. Nem akarok asszisztálni ahhoz, hogy az én máshol elbukott pénzecskémet vegye ki a maffia. 

A kérdés az, mikor lesz egy olyan kritikus tömeg, akiknek a pénze már hiányozni fog, és a fogadóirodák rákényszerülnek arra, hogy maguk álljanak a megtisztulási folyamat élére. Amíg nekik mindenhogy jó, addig gond nélkül kínálják az olyan sporteseményeket, ahol szinte biztosra vehető a manipuláció. Mi meg csak kapkodjuk a fejünket, hogy miféle sose hallott focicsapatokról szólnak a hírek. A magam részéről belefáradtam, meguntam, nekem ez így nem szórakozás. Inkább csak nézem a sportot, de lehetőleg abból is olyat, ahol ilyen ócska trükkökkel nem lehet befolyásolni a végeredményt.

Nem lassan mindegy, a végén ki örül, a lényeg, hogy a tiszta játék, a sportszerűség is győzzön!

A focitörténelem egyik szégyenteljes epizódja játszódott le 1982-ben a spanyolországi világbajnokságon- a botrányt változások követték, de a kiejtett Algéria válogatottján az már nem segített.

Az előzményekhez tudni kell azt, hogy régebben a nemzetközi futballvilágban nem nagyon számoltak gólkülönbséget, ha két csapatnak egyenlő pontszáma volt, akkor jött egy mindent eldöntő utolsó meccs. Így kerülhetett sor például 1969-ben Magyarország-Csehország pótselejtezőre semleges pályán, Marseille-ben, aminek eredménye itthon tragédiaként megélt vereség lett.

Ám a nemzetközi versenynaptár olyan zsúfolt lett, hogy nem volt idő a pluszként beiktatott harmadik meccsre. Ekkor találták ki a gólkülönbségek, az idegenben lőtt gólok szisztémáját, amit ma is ismerünk. Ezzel nagy baj nincs is, ha mindenki korrekten áll hozzá, ám hamarosan kiderült, hogy bizonyos csapatok azon ellenfelei, akiknek már minden mindegy volt, hajlamosak voltak nagyon kikapni. 1978-ben Argentínában a házigazdáknak legalább négy góllal kellett elverni Perut a döntőbe jutáshoz- ehhez képest utóbbiak olyan gyatra teljesítményt nyújtottak, hogy 6-0 lett a vége.

1982-ben, Spanyolországban aztán folytatódott a gyanús eredmények sora. Óriási meglepetésre az első körben Algéria 2-1-re győzött a nyugatnémet válogatott ellen, és ezzel az esélyesként érkező németek továbbjutása veszélybe került. Az utolsó forduló meccseit nem egy időben játszották, és az algériai csapat Chile legyőzésével lépéselőnybe került. Ám a gólkülönbségek úgy alakultak, hogy ha az utolsó meccsen az NSZK 1 vagy 2 góllal győzte volna le Ausztriát, mind a németek, mind az osztrákok továbblépnek.

A németek a meccs elején támadni kezdtek, és a 10. percben Hrubesch góljával vezetést is szereztek. Ami pedig ezután jött, az a futball megcsúfolása volt. A játékosok tologatták egymás közt a labdát, támadás közben rúgták haza a kapusnak, aztán gurigáztak tovább. Mindenki látta, mit történik, a német ARD kommentátora egy idő után nem volt hajlandó tovább közvetíteni a meccset, osztrák kollégája azt javasolta a nézőknek, inkább kapcsolják ki a tévét. A stadionban ülő nézők természetesen őrjöngtek, de nem az izgalmak miatt, hanem mert úgy érezték, becsapták őket.

Mindenesetre a szabály az szabály: a két csapat továbbment, Algéria kipottyant. Bundáról nem volt szó, pénz nem mozgott, inkább csak egyfajta megegyezéses eredmény szüeltett, amiért nem kellett megerőltetnie magát a feleknek. Senkinek nem került veszélybe a továbbjutása, ilyen szempontból Ausztriának is pont megfelelt a csoport második helye. Az algériaiak hiába tiltakoztak, nem volt mit tenni.

A nemzetközi szövetség viszont gyorsan lépett, és azóta az ilyen tornák csoportköreiben az utolsó forduló meccseit egy időben kell rendezni. Sokat segített az is, hogy a győzelem három pontot ér kettő helyett, megegyezéses döntetlenekre ritkábban érdemes játszani. Voltak ugyan gyanús esetek, így például a 2004-es EB csoportokörében, amikor a dánok és a svédek pont a mindkettőjüknek kiváló 2-2-t játszottak, de vizsgálat nem indult.

Tökéletesen kiküszöbölni ezt a problémát jelen szabályok mellett nem lehet- valószínűleg a leginkább igazságos a rájátszás rendszere volt, de ezt képtelenség lenne újból visszahozni. A legjobban tehát akkor jár a csapat, ha minden erejét beleadva küzd, és nem bízza a sorsát egyezkedésekre, gólkülönbségre...

Emberi hiba, de nagyon utálom a csalást a sportban. A fogadáson nyerészkedőket, a megegyezéses meccseket, mindet...

Mostanában leginkább a fogadási csalásokról hallani, Szervezett balkáni, ázsiai bandákat emlegetnek, de szerintem kár ezt nemzetiséghez kötni, benne volt ebben nyakig csomó ember, köztük sok futballista, a világ minden részéről. Könnyű pénz, még csak hajtani sem kell érte! Sőt, pont azt nem kell...

A nézőnek meg könnyen elmegy a kedve. Nagyon rossz utólag módosított tabellákat látni, és azon töprengeni, melyik meccseken hol, ki, hogyan csalt. Pár játékos már bíróság elé is állt, de azért egy kicsit vontatottan haladnak az ügyek. Valahogy úgy érzem, a szövetségeknek azért nem nagy érdeke eltiltani a sztárok közül is párat. Persze nyilván az euromilliókat kereső futballisteneket nem lehet aprópénzzel megvesztegetni, annál ők sokkal többet bukhatnak.

Aki szeretné tudni, milyen rohadáshoz vezet egy futballkultúrában a csalás, hazudozás intézményesítése, az megnézheti, hova jutott a magyar foci. Az ország, ahol most se tudjuk, mennyit keres egy játékos, mennyit fizettek érte, miből gazdag egy klub, már a hetvenes években sem volt jobb ebből a szempontból. Eleve az, hogy amatőrnek hazudták a kizárólag fociból élő embereket- már rég megírta Végh Antal is, hogy ez csak rosszul álcázott profizmus.

De ha lehetett ebben hazudni, lehetett hazudni minden másban. Teljesen általános volt az is, hogy az utolsó fordulókban a középmezőnyben megragadt csapatok "leadták" a pontokat a kiesés elől menekülőknek, persze nem ingyen. Megegyezéses meccsek döntöttek a bennmaradásról, vagy akár a bajnoki címről. És bizony ezt gyakran mindenki észrevehette, még a Népsport beszámolóiban is minősíthetetlennek értékelték ezeket a szemmel láthatóan elcsalt meccseket. Aztán jött a totóbotrány, majd a híres 1983-84.es idény, amikor a már bajnok Honvéd jó kis 6-6-os döntetlent játszott a Volánnal, hogy utóbbi ne essen ki. A Volánt aztán később kizárták az NB1-ből- a Honvédtól pedig annyi pontot vontak le, hogy még az első helyen maradjon.

Ezek után ki vette komolyan a "büntetéseket"? A szurkolók főleg becsapva érezték magukat, és ez látható is volt a megcsappant nézőszámokon. Ki fizet azért, hogy előre lerendezett meccseket, vagyis inkább színjátékokat lásson? Látható, hogy amikor Olaszországban legutóbb kitört a nagy botrány, rendesen megbüntették a vétkesnek kihozott klubokat, a Juventus a másodosztályig zuhant.

Szóval ha a nemzetközi szövetség nem akarja elkenni a dolgokat, és akkor is szigorral lép fel, ha komoly sztárokról derül ki a csalás, még megelőzheti a bajt. Nehéz elhinni, hogy másod-harmadosztályú csapatokról, kishalakról szólt az egész fogadási balhé. Sajnos ha a gyanú befészkeli magát az ember fejébe, nehéz azt onnan kiverni. És ha kiderül, tényleg velejéig romlott volt a közeg, sokan fognak más szórakozást keresni maguknak, akár már sportágakat. 

Vagy ezt csak én hiszem? Még mindig sokan pókereznek, pedig arról az elejétől fogva üvöltött, hogy piti és nagymenő csalók számára is remek terep- páran lebuktak, de szerintem a többségnek semmi baja nem lett. Talán csak én vagyok túl finnyás? Hiszek benne, hogy aki egyszer eladja a meccset, az később is könnyebben rááll az ilyesmire.

Persze az is igaz, rettentően sok pénz van a sportban, korábban hihetetlennek gondolt összegeket keresnek mondjuk a golfozók, az atléták is, tele vannak profi játékosokkal még a röplabda- vagy vízilabdacsapatok is, pedig meg sem közelíti a nézettségük a nagyvilágban a fociét. Ahol minden a pénzről szól, ott az, akinek épp abból kevesebbet jut, máshogy egészíti ki a fizetését. Megfigyelhető, hogy a lefizetett focisták egy része olyan csapatokban játszott, ahol vagy eleve kevés volt a fizetés, vagy hónapokat csúsztak azzal.

Szóval a probléma összetett, a kezelése nem egyszerű, a veszély viszont valós. Remélem egyszer azért megtisztul a sport világa, és tényleg a tiszta versenyről szól majd minden. (De jó, hogy a dopping témáját bele se kevertem...) Most viszont azt gondolom, még mindig csak a történtek egy részéről tudták lerántani a leplet- folyamatosan keverednek gyanúba újabb és újabb emberek. Ki tudja, hol áll meg a lavina, vagy hol állítják meg...