Sportfoglalkozás

Az amerikai sport egyik legnagyobb legendája, Joe DiMaggio a szegénység elől menekülve lett a baseball csillaga, majd Marilyn Monroe férje.

A szíciliai származású DiMaggio-família sok más nincstelen olaszhoz hasonlóan bő egy évszázada vándorolt ki az Egyesült Államokba. Ám az élet ott sem volt könnyű a kizárólag a halászathoz értő emberek számára, így az 1914-ben született Guiseppe Paolo DiMaggio nyolc testvéréhez hasonlóan megismerte a szegénységet. De Guiseppe, vagyis ahogy itt ismerték, Joe, nem akart csóró maradni.

Nem érdekelte semmi más, csak az, amivel pénzt kereshet és elkerülheti apja kis halászhajóját. Unatkozott az iskolában, nem volt túl népszerű sem. Ha kártyázott vagy játszott, akkor is a nyereményre ment. És míg a többiek megőrültek a baseballért, ő csak ücsörgött a pálya szélén, és nézte ahogy játszanak. Nem jött lázba a labdától és az ütőtől- de volt az a pénz, amiért beszállt, ha szükség volt nagy ütéseire.

A középiskolából kimaradva, a gazdasági világválság idején kemény fizikai munkával tudott csak filléreket összekaparni. Amikor egy baseballcsapathoz hivták, ahol bátyja játszott, és rendszeres fizetéssel kecsegtették, a még mindig csak tinédzser Joe DiMaggio örömmel ment. Aztán hamarosan kiderült, nem egyszerűen csak ügyes, de egyenesen zseniális játékost fogtak.

Jött egy komolyabb ligában játszó csapat, és Joe a több pénzért rögvest átigazolt. Az egyik szezonban káprázatos rekordot állított fel- miközben öt csapat színeiben is megfordult! Ott játszott, ahol éppen a legtöbbet ígérték. Nem a komoly edzésmunka tette őt annyira nagy játékossá: született tehetség volt, egyszerűen csak a fantasztikus adottságainak köszönhetően lett sztár. A baseball szerelmesei szerint nem is sportolónak, inkább művésznek lehetne őt tekinteni.

Ekkor már a sikerek meghozták a kedvét a játékhoz. 1934-ben súlyos sérülést szenvedett, de a profiliga leghíresebb csapata, a New York Yankees látott benne fantáziát. Kivárták amíg felépült, és elvitték magukkal. DiMaggio itt már elég pénzt kapott ahhoz, hogy ne akarjon csapatot váltani, és persze a jól motivált ütő a pályán is bizonyított. 13 éven volt a Yankees-nél, 9 bajnoki címet nyert, fantasztikus rekordokat állított fel. Mondani sem kell, hogy ezt csúcsgázsival honorálták: egy időben az egész liga legtöbbet kereső játékosa volt. 37 éves korában vonult vissza.

Marylin Monroe-val már ezek után kezdődött a kapcsolata. A nagyorrú, nem különösebben jóképű sportolónak komoly udvarlás után sikerült meghódítania a szépség szívét. A baseballcsillag és a sokak által imádott színésznő igazi álompárnak számított, de viharos kapcsolatuk rövid úton válással ért véget. DiMaggio később is feltűnt Marilyn életében, próbálta segíteni a démonaival küzdő mozisztárt. Teljesen le volt sújtva, amikor a nőt holtan találták- DiMaggio intézte a temetését, és később is ő gondozta a sírját. Marilynről a sajtónak soha nem beszélt, csak barátainak emlegette. Állítólag halálos ágyán is azok voltak utolsó szavai, hogy "végre megint találkozom Marylinnel."

Mindez 1999-ben volt, de ezen romantikus afféron túl DiMaggio-ról egészen másféle pletykák keringtek. A pénzt nagyon szerető, és híresen spórolós baseballsztár például a reptéri várókban mindig megtömte a zsebét ingyen sütivel, és a használatra kapott Mercedes mosatására is sajnálta a pénzt, inkább maga sikálta le az autót. És egyetlen olyan "versenyszám" volt, amiben sose bánkódott a vereség miatt: ha lassabban nyúlt az éttermi számla után, mint vacsorapartnere... 

Magyar ésszel nehéz megérteni a baseball iránti rajongást. Persze változhat még ez, hiszen egy évtizede ki hitte, hogy az amerikai futballnak egyszer komoly népszerűsége lesz nálunk. Mivel érdekelt a téma, pár éve utánaolvastam a szabályoknak, végülis annyira nem bonyolult. A két csapat felváltva üt és védekezik, az ütő játékosnak meg kell kerülnie egy kis területet, míg a védők azzal akadályozhatják ezt meg, ha a labdát elkapják, és azzal kiejtik az ütőt.

Oké, leírva ez mégse tűnik olyan egyszerűnek. De azért az talán sejthető, a baseballban a nagy ütések mellett az igazi bravúros mozdulatokat a labdákat elkapó játékosok tudják bemutatni. A meccsek elhúzódnak, sok az üresjárat (ez az Egyesült Államokban nyilván "kötelező", hiszen így lehet sok reklámot betuszkolni a közvetítésbe), és azért messze nem mondható izgalmasnak az elejétől végéig a játék.

Szerencsénkre viszont még azért akadnak páran a tengerentúlon, akik annyira szeretik ezt a játékot, hogy nem csak nézik, de a legjobb jeleneteket még ki is válogatják, és videókat készítenek. Ezek tulajdonképpen meggyőzőek, mert úgy tűnik, azért csak nem rossz egy-egy meccs. Csak hát ha arra gondolok, hogy 2-3 óra elett egy ilyen nagy elkapás van, akkor úgy érzem, nem leszek elkötelezett baseball rajongó. Majd egyszer azért újabb próbát teszek...