A tavasz közeledtével ismét nagyobb kedvem van odakinn futni, mozogni. Mivel az utóbbi pár hétben egy családtag is csatlakozott a sportoláshoz a teremben, most velem tartott a Duna partjára is.
Ilyenkor már jó dolog kocogni, és közben egy keveset erősíteni. Itt a III. kerületben vannak szabadtéri eszközök, szerencsére (vagy pont nem?) kevesen voltak az utunkba eső helyen, lehetett használni mindet.
Aztán folytattuk a futást, és a parton több futó jött velünk szembe, némelyikük egy könnyed intéssel üdvözölt. Mivel partnerem még nem nagyon futott odakinn, meglepte ez a kis közösségi szellem- engem pedig az, hogy ha egyedül futok, ritkábban integetnek. Na ja, ennyit tesz, ha egy fiatal lány kocog velem...
El is gondolkodtam kicsit a dolgot. Bevallom, amikor egyedül rovom a kilométereket, magányosan futó nőknek nem integetnék. Nem a csajozás kedvéért sportolok, és azt sem szeretném, ha bárki félreértené, ha vigyorogva üdvözölném. Amikor mindenki zaklatást kiált mindenféle helyzetben, jobb óvatosnak lenni. És azt is megértem, ha egy nő nem integet egy pasasnak, mert ő sem szeretne félreértést.
Ha mindenki jobb érzéséhez az járul hozzá, hogy megtartjuk az illendő távolságot, hát legyen. Én azt szeretném, ha mindenkinek örömet okozna a mozgás, és biztonságban érezné magát mindenki sport közben, bárhol, bármikor kocog. A futók közössége így ismeretlenül is összetartó, de soha nem tudjuk, nem bukkan-e fel valahol egy tolakodó alak. A biztató, barátságos intésben elvileg nincs semmi rossz, és amikor a fiatal sporttárs velem kocog, akkor talán senki nem is ért bele semmit- ezúttal a szembe jövő hölgyek is üdvözöltek kettőnket.
Pedig nem lenne ám rossz ha kicsit odafigyelnénk egymásra, pont azok érdekében, akik egyedül mennek kocogni. Hiszen túlnyomóan azok vagyunk többségben, akik számára ez csak sport, semmi más. Jó lenne bízni egymásban, mert egymásra számíthatunk bajban is. Nem csak zaklatásra, erőszakra gondolok, egy egyszerű rosszullétnél sem mindegy, hogy van-e a közelben segítség. Az üdvözlés gesztusa egy normális helyzetben csak ezt a laza közösségi érzést erősítené- remélem, egyszer pont ennyit is fog jelenteni.
Mindegy, úgy vagyok vele, ha kell, szívesen segítek az ismerős és ismeretlen sporttársaknak, az integetéstől függetlenül. Hiszek benne, hogy a normális felfogású hobbisportolókat sokkal több dolog köti össze, mint ami elválasztja.
Utoljára kommentelt bejegyzések