Sportfoglalkozás

A boksz sem rossz mozgásforma ám, pláne ha jók hozzá a körülmények.

A harmadik kerületi szabadtéri fitneszparkokban sokfelé bele lehet ütközni. Én már többet kipróbáltam, és egyszrészt azt kedvelem bennük, hogy könnyen lehet használni az eszközöket, másrészt azt, hogy meglepően tartósak, bírják a strapát. Igaz, túlzás lenne azt mondani, hogy nap mint nap több tucat edzeni vágyó rohanja meg, de néha azért használják, alkalmanként gyerekcsapat ugrándozik rajtuk és éri eső, nap, szél. Ehhez képest igazán korrekt állapotban vannak azok is, amiket évekkel ezelőtt építettek.

Ami még plusz pont, az a fejlesztés: az újabb parkokban felbukkannak új eszközök is. Én ennek most kifejezetten haszonélvezője lettem, mert a most megnyílt, tőlem macskaugrásnyira levő parkban a szokásos zöldre festett gépeken és street workout dolgokon túl van egy bokszzsák is. 

A családi vidéki házában van saját bokszzsákom, de sajnos elég ritkán jutok el oda, hogy egy kicsit kesztyűzzek. Most viszont kihasználtam az alkalmat, a bevált kesztyűimmel jöttem vissza Pestre, és alig vártam az alkalmat, hogy dolgozzak velük egy kicsit. A parkban a gépekkel jól be tudtam melegíteni, és két zsákolós sorozat között be tudtam iktatni másféle gyakorlatokat. Igazán kerek lett így az élmény. 

Tulajdonképpen a boksz hibátlan kis sport, felszabadító dolog a zsákot püfölni, miközben mozog az egész test, ha még a lábaddal sem csak egy helyben állsz. Mai modern világunk szempontjából csak egy hibája van: kesztyűben nehéz szelfit készíteni. Nem mondom, megoldható a kép készítése, de az se tragédia, ha ezúttal a fotó elmarad. Inkább az ütések helyes kivitelezésére érdemes koncentrálni, hadd sírjon a zsák- ha baja van ezzel, majd posztol képet ő...

Ezt a mozgásformát mindenkinek nagyon ajánlják- csak ne lenne annyira unalmas!

Mivel búvárkodok, sokan azt hiszik, ha épp nem külföldön vagyok merülni, akkor minden időmet az uszodában töltök. Ám meg kell mondjam, leegyszerűsítő általánosítás, hogy minden búvár szeret úszni, az végképp nem igaz, hogy mind búvár kiváló úszó. A víz alatt éppenséggel nem is törekszünk túl sok mozgásra.

Viszont néha azért csak-csak kell mozogni valamit. Én időnként futok, súlyzózok, jógázok, és igen, néha még úszásra is ráveszem magam. Mindenki azt mondja, hogy ez egy roppant egészséges mozgásforma, és kétségtelen, nem terhelem meg magam nagyon tempózás közben, nincs utána izomlázam, szóval bizonyára hasznos.

Tegnap a Csillaghegyi strandon jártam, ami kerületünk egyik rendezett kis helye, és azt kell mondjam, a fürdőváró szerdákon az ára is igazán megfizethető. Ráadásul a belépőért nem csak úszni, még szaunázni is lehet, ami külön öröm. Már téliesítve van az úszómedence, felhúzták rá a sátrat, ami a kánikulai időjárást tekintve elsietettnek tűnhet, ám a naptár nem hazudik: szeptember közepe van.

Csillaghegyen az a jó, hogy nem kell egymást kerülgetni úszás közben, nincsenek túl sokan délelőttönként a medencében. Amikor ránéztem a táblára, ahol kiírták, 23 fokos a víz, az jutott eszembe, nekem sem kellene itt lennem. De ha már fizettem a belépőért... Ha tengeren vagyok, ilyen vízbe már vastag búvárruha kell, itt viszont csak egy módon lehetett a hűs vízzel szembeszállni: úszással.

Nekivágtam, és róttam a hosszakat. Nem igazán szeretek úszni, és bevallom, kicsit unatkoztam is. Az egyetlen ami ilyenkor kis motivációt ad, az a medencéből is jól látható óra: résztávokat tűzök ki magam elé, és persze számolom, mennyit úsztam már le. Igyekszek tartalmasan eltölteni egy órát.  A sátor miatt még nappal is kissé félhomályos medencében nem nagyon érzékelni az idő múlását, nézelődni sem nagyon lehet. Néha jönnek szembe más úszók, és ilyenkor mindig megállapíthatom, hiába múltam negyven, mégis abszolút fiatalnak számítok errefelé. Úgy fest, az úszás nem az ifjak sportja.

Azért jóleső érzés kimászni a vízből egy óra múlva, egyrészt mert vár a meleg szauna, másrészt mert az ember úgy érzi, teljesített valamit. A bő másfél kilométernyi tempózás persze nem nagy kunszt egy jobb úszónak, én viszont ezzel is elégedett vagyok. Közben csendben irigylem azokat, akik ezt igazán élvezni tudják...

A mozgás már csak olyan, hogy néha le kell tudni győzni önmagunkat: a lustaságot, vagy bizonyos dolgokkal szembeni ellenérzéseinket. Az úszást sem lehet megúszni, ha az ember változatosan akar edzeni, és azt kell mondjam, utólag azért az is jobbnak tűnik, mint közben. Szóval a télen ismét beiktatok pár ilyen napot- aztán sokkal jobban fogom élvezni azt is, ha eljutok egy meleg tengerhez.

Vélhetően sokan álmodoznak ilyen edzőtermi kalandról.

A fogyni vágyó férfiak egy része nyilván úgy hiszi, azért jó aerobicterembe járni, mert ott csupa bombanő tolja feszes cuccban, és persze mind imádják a betévedő magányos pasikat.

Aztán aki járt már csoportos órán, az szembesülhetett vele, hogy kissé túlsúlyos, mackónadrágos, durván izzadó vendégek próbálják jól-rosszul követni az oktató mozdulatait- és nem csak nők, férfiak is nagyjából ugyanúgy küzdenek azzal, hogy a valóságban nem megy minden olyan flottul.

A realitás persze csak annak kiábrándító, aki kizárólag az illúziókat kergetve vesz bérletet a fitneszterembe. Pedig a buta elképzeléseket jobb otthon hagyni. Eleinte tényleg vért, verítéket és könnyeket ígér csak a mozgás, de aztán eljöhet a pillanat, amikor régi álmok válnak valóra. Nem úgy, nem azok, mégis nagyon elégedetté tehetnek minket a sok munkával elért eredmények. És esetleg nem mi fogjuk lesni a legcsinosabb nőket a teremben, hanem mások irigykednek ránk...

Egy hétnyi merülés után jártam utána a témának, hogy is égeti a kalóriát a búvárkodás.

Mostanában divatos annak a nyilvántartása, hány kalóriát égetünk testedzés vagy akár hétköznapi tevékenységek alatt. Meg kell jegyezni, a csodálatos fitneszalkalmazások számai értelemszerűen csak becslések, de azért adnak valami iránymutatást. Nem kell magyarázni, hogy 60 perc intenzív futás és ugyanennyi tévézés között van különbség...

Mivel rendszeresen búvárkodok, megnéztem, itt milyen számokat mondanak. Van szórás rendesen, valahol az óránként 400-1000 kalória közötti tartományban vannak a becsült értékek. Valóban lehet is eltérés, mert nem mindegy, hogy sokat vagy keveset kell úszni, kényelmes, hajóról ugrunk be vagy van merülés előtt és után parti séta, és így tovább.

Viszont aki már merült valaha, így is meglepve nézheti a számokat. A búvárkodás ugyanis jellemzően nem az intenzív testmozgásról szó, jó esetben szinte súlytalanul lebegünk, nézelődünk, keveset úszunk, áramlással szemben meg nagyon nem szeret tempózni senki se, bármennyi kalóriát égetnénk. Természetesen azért mozgunk, ez erősít és fogyaszt, de nem ez a kulcs.

Kutatások ugyanis kimutatták, az emberi szervezet azzal is kalóriát éget, hogy fenntartja a normál testhőmérséklet. Azaz úgy is lehet fogyni, hogy hűvösebb időben megyünk sétálni, vékonyabb edzőcuccot veszünk fel- vagy épp merülünk, mert a víz sokkal jobb hővezető, mint a levegő, így még a trópusi tengerekben is kalóriát égetünk pusztán a víz alatt töltött idővel. A nagy különbségek a búvárkodás kalóriaégetését illetően tehát abból adódnak, hogy nem mindegy az sem, milyen vízben történik az a merülés.

Az így elfogadható becslés, ha egy olyan nyári, 28-29 fokos vörös-tengeri merülésen mint amilyenek most nekünk a múlt héten voltak, egy óra alatt nagyjából 4-500 kalóriát égetünk el. Különleges programunk volt, 25 merülésre adódott lehetőség, aki ezt az egészet végigtolta, akár 10,000 kalóriát is égethetett. És persze a mi jó kis hajónkon még az ellátás is kellemes volt, tehát zsíros falatok helyett egészségesebb, friss zöldségeket, könnyebb fogásokat is lehetett választani.

Mitagadás, tudnék kellemetlenebb fogyókúrát az egyhetes egyiptomi búvártúránál! Gyakrabban kellene elutazni merülni, ha már ez ennyire ez egészséges...

Így lehet érdekesebbé tenni a szokásos futásokat.

A sors úgy hozta, hogy pár hétig külföldön vagyok. Van a közelben egy futópálya, le is kocogtam már rajta pár kilométert, de bevallom, néha egyszerűen megunja az ember a körözést, bármennyire szép a környezet.

Szerencsére itt Belgiumban, a nyugodt kertvárosi részekben senkit nem zavar, ha másfelé kocogok. Van ráadásként sok csak gyalogosoknak és biciklistáknak alkalmas keskeny útszakasz, ahol bátran lehet futni, és ha véletlenül szembetalálom magam egy emelkedővel, akkor vállalom a kihívást.

Ezekkel a városnéző futásokkal olyan környékekre jutottam el, ahova máshogy nem mentem volna. És amikor vendég jött hozzánk, aki csatlakozott egy kis futáshoz, elmentünk vele pár olyan szebb részre, parkba, amit én már ismerek, neki viszont új volt. 

Bár korábban is csináltam már hasonlót, amikor futócipővel utaztam valamerre, nem feltétlenül kerítettem mellé filozófiát. Sőt, most se nagyon teszem, csak amikor olvasom, hogy a Pokemon Go ráveszi az embereket arra, hogy másként nézzenek a környezetükre, ez éppenséggel a kocogásról is elmondható a véleményem szerint.

Ráadásként elég spontánok ezek az edzések, nem viszek magammal GPS-t, tehát csak érzésre megy a futás, addig, amíg jólesik- csak épp jól kell megsejteni a pontot, honnan lenne érdemes már visszafordulni, mert ellentétben a körpályával, a legtávolabbi helyről keserves lenne hazasétálni ha nagyon elfáradnék.

Tragédiát persze az se jelentene, hiszen szép vidékeken járok, nem vagyok élsportoló se, tehát gond nélkül leülhetek egy pár percre, vagy lassú sétával folytathatnám a nézelődést. 

Könnyű nekem, én élvezhetem a futást ilyen formában is. Mindenki mást is csak arra tudok biztatni, nyugodtan iktasson be ilyen kocogós napokat is, amikor új utakat keres, új élmények adnak inspirációt, és ekkor a precíz edzésprogramot akár kicsit félre is lehet tenni. Nekem kell az ilyen változatosság, könnyebben kapom magamra a futócipőt, ha ez is kiegészíti az edzést. És mit ne mondjak, tettem is már bele a cipőmbe pár kellemes kilométert errefelé, tehát a módszer nekem bevált...