Sportfoglalkozás

Ez a WC-papíros edzés bizonyítja, nem a pénzen múlik semmi.

Sokan, sok helyen mesélnek arról, hogy nagyon sok olyan mozgásforma van, aminek űzése enyhén szólva sem kerül vagyonokba. A kézenfekvő példa erre a futás, hiszen maximum a cipő igényel némi befektetést, a többi már nem nagyon, és nem kell költeni belépőre sem, ha a parkban kocogunk.

Természetesen a futás nem való mindenkinek- no meg van, aki egy kicsit unja is. A változatos erősítéshez sem feltétlenül kell viszont terembe járni, de aki szeretne a guggolás, fekvőtámasz, deszka mellett még valami mozgalmas gyakorlatot, annak lehet érdekes ez a kedvcsináló videó, mi mindenre lehet alkalmas pár guriga WC-papír, amiből minden háztartásban akad.

Kommentár vélhetően nem is kell a dologhoz: ez tényleg ennyire egyszerű. És persze félreértés ne essék, nem a WC a csodaszer, a titkos összetevő, hanem a lelkesedés, a kitartás, aminek fenntartásához éppenséggel bevetünk pár segédeszközt, legyenek azok bármilyen kézenfekvőek vagy olcsók.

Két hétvége, két verseny, két kellemes tapasztalat.

Szerintem az teljesen természetes, hogy egy idő után a rendszeresen kocogónak kedve támad egy amatőr versenyre is nevezni. Kicsit inspirálóbb is az edzés, ha valamire tudatosan készülünk, és egyébként is jó hasonszerű "műkedvelőkkel" együtt futni.

Nem tagadom le azt sem, hogy van az emberben egy kis versenyszellem, szívesen megmérettetem magam egy amatőr mezőnyben. Tudom, hogy nem az enyém lesz a győzelem, de jó megélni azt, hogy a középmezőnnyel képes vagyok tartani a lépést. Nagy szó ez, pár éve még egy rövid kocogástól is kifeküdtem volna, most pedig már nem fekszem ki attól, hogy a saját tempómat tartva végigfutok 5-6 kilométert.

Először három éve voltam ilyen versenyen, nagyon új volt az élmény. Most már kicsit rutinosabban róttam a kilométereket, először Debrecenben a WizzAir reptéri futáson, aztán rá egy hétre az Óbudai Futófesztiválon.

Azt kell mondjam, roppant jól szervezett kis esemény volt mind a kettő. Az előzetes tájékoztatás, a nevezés folyamata, a helyszínen az infrastruktúra, a tájékoztatás, a közös melegítés, a frissítés, a szép befutóérmek- ilyen körülmények között tényleg élmény a futás. No és mind a két versenyen már alapból része volt a "csomagnak" a rajtszám és a chip az időméréshez, szóval kifejezetten jó visszajelzést kaptam a teljesítményemről.

A reptéri futás végig a betonon már a helyszín miatt is érdekes volt, az óbudai (pontosabban békásmegyeri) verseny pedig számomra "hazai pálya", hétközben is itt koptatom a futócipőmet. Jó volt látni, hogy nem csak a szervezők nőttek fel a komoly rendezvényekhez, a futók is: rengetegen voltunk, de nem zavartuk egymást, mindenki igyekezett az edzettségének megfelelően haladni, a bemelegítést is komolyan vette a többség. Nem okozott semmilyen fennakadást, kavarodást a nevezés sem, mert sokan előre regisztráltak, és a többiek is időben érkeztek.

Megvallom őszintén, engem csak egy dolog gondolkodtatott el. A versenyeken több százan, több ezren indulnak el, mindenki becsülettel fizeti a nevezési díjat. De ha összeadom, mennyi pénz jöhet be ebből összesen, szinte elhanyagolható ahhoz képest, amit meglehetősen szerény eredményeket felmutató "profi" sportokra költünk. És azt állítani, hogy azért járunk sokan futóversenyre, mert a tévében megnézhettük, ahogy a magyar válogatott kikapott Andorrától, Luxemburgtól, igencsak meseszerű- szóval hagyjuk azt az indokot, hogy "a mi érdekünk" arra költeni a milliárdokat.

De nem érdekel ez engem annyira, persze. Egy-egy ilyen verseny számomra a futás ünnepe, ahol minden résztvevő győztes, bármilyen idővel is teljesíti a kitűzött távokat. Szóval megfizetem én azt a pénzt, amit a nevezésért kérnek, pláne úgy, hogy szépen dolgoznak a szervezők, jó szolgáltatásokat kapok.

Nálam pedig otthon gyűlnek a befutóérmek, a cipőmben a kilométerek, és természetesen én is úgy érzem, győzelmet aratok minden alkalommal, amikor célba érek- magam és a lustaságom felett.

Kereken 36 éve jelent meg Jane Fonda első tornavideója.

A fiatalabb generációnak Jane Fonda talán az Anyád napja című vígjátékból lehet ismerős, ahol Jennifer Lopez életét próbálta megkeseríteni. Akkor már, közel a hetvenhez, anyaszerep várt rá- pedig pár évtizeddel korábban övé volt a világ.

Apja, Henry Fonda igazi színészlegenda, Jane pedig volt szexszimbólum is a vásznon például a Barbarellában, és nem mellesleg két Oscar-díjas alakítással is büszkélkedhet. Háborúellenes aktivistaként belefutott egy nagy PR-kudarcba, amikor Észak-Vietnamban fotózkodott, és kiérdemelte a Hanoi Jane becenevet.

Aztán a hetvenes évek végén már nem csak film világa érdekelte, saját fitneszstúdiót nyitott. Az akkortájt divatossá váló aerobic lelkes híve lett, és 1981-ben egy bestsellerlistákat vezető könyvet is kiadott. Majd 1982. április 24-én jelent meg a korszellemhez még jobban igazodó videokazetta, óriási sikert aratva. 

Az aerobic minden szempontból változásokat hozott, hiszen nem csak azt sugallta, laza, könnyed zenére végzett ugrálós-táncos gyakorlatokkal lehet alakot formálni, de a divatra is hatással volt. Igencsak "csajos" edzésformának számított, nem csak a mozgás jellege, de a színes, szűk cicanadrágok és felsők miatt is.

Ha ma a nyolcvanas évekről beszélünk, szinte mindig beugranak ezek az aerobic-életérzést sugalló lányok. Nagy üzlet lett aerobicvideókat készíteni, ilyen ruhákat gyártani, sőt, még játékfilmek is készültek, amelyeket kifejezetten az aerobic témára húztak fel. 

Olvastam olyan véleményt, hogy az aerobicmozgalom azért lett annyira meghatározó a nyolcvanas években, mert korábban a mozgás, az edzőterembe járás sokkal inkább férfias hobbinak számított, sőt, a súlyzózás ma sem feltétlenül a lányok kedvence. (Ami inkább előítéleteken alapul- de legyünk igazságosak, az urak sem szívesen állnak be aerobicozni, pedig sok bajuk nem lenne tőle.) Ekkor megnyíltak viszont azok a stúdiók, ahol a csoportos órákon mozoghattak együtt a nők.

Egyre-másra dobtak be új mozgásformákat, jött a jazzercise, a callanetics, a nyugaton tornává formált jóga, vagy jóval később a zumba és így tovább. Az ezeket népszerűsítő videókban túlnyomó többségben nők szerepeltek, őket célozták ezekkel. Mindez nem ördögtől való; egyszerűen csak annyi történt, hogy a valamilyen szinte korábban is létező női egészséges életmód-programokat (már a náci Németországban is volt ilyen...) olyan vonzóbb dolgok váltották, amelyek divatot teremtettek és széles körben népszerűvé váltak.

Az, hogy egy Oscar-díjas színésznő is arcát adta ilyenhez, csak segítette ezt a trendet. Az a bizonyos első videó, aminek az évfordulója kapcsán szóba került az aerobic, minden idők legnagyobb példányszámban eladott VHS-kazettája lett (17 millió darab fogyott belőle!), és ez azért megsüvegelendő teljesítmény! 

Hogy változott-e a hozzáállásunk az egészséges életmódhoz? Nyilván. Hogy valóban tömegeknek változott-e meg az életformája és tényleg egészségesebb lett-e mindenki, aki kedvet kapott a cicanadrágban ugráláshoz? Ezt nehéz megmondani, de hatása biztos volt ezeknek a trendeknek. Az legalábbis biztos, hogy ma már senkit nem lep meg, ha egy nő sportol, mozog család és munka mellett is. És már annak sincs jelentősége, hogy eléggé "nőies" edzésre jár-e- de ehhez az kellett, hogy először az aerobic kikövezze ennek a szemléletváltásnak az útját.

Hunter Hobbs három hónap alatt formálta át a testét.

Az irodai munkát végző YouTuber persze komoly programot hajtott végre, az életmódváltás része volt a módosított étrend és a kemény edzés. Ezek nélkül nem lehet három hónap alatt így átalakulni. Hetente 5-6 alkalommal járt gyúrni, és általában csirkemell, saláta, tojás és zabkása volt amit ehetett.

Nem kell természetesen ennyire szigorúnak lenni magunkhoz, hogy változást érjünk el. Hobbs átalakulása viszont mindenképpen inspiráló, úgy meg főleg, hogy mindennap lefotózta magát ugyanabban a pózban, és ebből meghökkentő time lapse videó készült.

A történetnek különösebb tanulsága nincs, csak az, amit eddig is tudtunk: ha akarunk, meg tudunk változni. A sokadik ilyen példával találkozom, és bevallom, jó érzés, én magam is elég sok kilót dobtam le, és a sport az életem része lett azóta is, futok, gyúrok, mozgok. Ilyen videót azért nem tudnék csinálni, mert messze nem hoztam magam ilyen formába, de bevallom, új erőt ad az edzéshez az, hogy másnak sem volt lehetetlen a kis változás helyett nagyot elérni.

Minden új mozgásforma taníthat valami fontos dolgot.

Az elmúlt években szívesen vágtam bele különféle edzőtermi kalandokba. A csak hallomásból ismert mozgásformákba belekóstolni éppen úgy jó volt, mint a nagyon hagyományos dolgokban elérni egy magasabb szintet.

A csoportos óra természetesen más műfaj, mint a magányos kocogás. Némi tapasztalattal a hátam mögött bevallhatom, az én személyes értékelésemben nem a mozgásforma a jellege a meghatározó, hanem az edző személye. Egyszerűen ez egy ilyen műfaj: ha nem hiteles az, aki vezeti az órát, akkor az nem igazi.

Ezért aztán újdonság volt, amikor Dr. Bajzik Éva mozgásszervi és rehabilitációs szakorvos vezetésével készülődtünk a Balance To The Power Two órára. Újféle mozgásforma ez, aminek több, egymásra épülő szintje van- újoncként nem eshetünk be egy komolyabb kihívást jelentő órára. A mozgásforma a Fontanus Tudományos Módszertani Kutató- és Oktatási Központ kutatásának az eredménye. Ebben a kutatásban természetesen Dr. Bajzik Éva is részt vett, de nem egyedül az Ő kutatásának az eredménye. Része a történetnek az is, hogy tisztában kell lenni az oktatónak azzal, milyen háttérrel, esetleges sérülésekkel jön valaki. (Ahol ilyenről szó sem esik, ott érdemes óvatosnak lenni...)

Mi a Prefit fokozattal kezdtünk, és ez is rendesen átmozgatott. Voltak benne más órákról ismerős pózok, mégis újdonság volt a viszonylag egyszerű mozdulatoknál is, hogy az egy négyzetméteres saját tatamin pontosan tudni kellett, épp hol vagy, mi a helyzeted. Lépünk, hajolunk, ugrunk, s nem elég mozdulni, arra is figyelnünk kellene, épp hova érkezünk. Ez tipikusan olyan dolog, amit sokan, sokszor elhanyagolnak, de hiába tűnik egyszerűnek, mégsem az. Hajlás, ugrás, láb fel, vissza- s látod, érzed, nem ott vagy ahol lenned kéne, azaz bőven van még hová fejlődni.

Erő, egyensúly és testtudat- nagyjából ezeket éreztem a kulcsszónak. Már amikor volt időm ilyesmin gondolkodni, mert inkább próbáltam arra koncentrálni, hogy kövessem Éva utasításait, s egyes mozdulatok után ugyanoda kerüljek vissza, ahonnan indultam. Nehezebb mondani, mint végrehajtani... Ráadásul pörgés van, aki az aktívabb mozgásformákat szereti, biztosan élvezni fogja ezeket az órákat, pedig itt a kis tatamid "az egész világ".

A testtudatra koncentráló része az órának azért volt érdekes, mert azt hiszem, hogy rettentően jól lehet érezni a fejlődést, amikor az alapvető gyakorlatok jól mennek, tényleg tudod és érzed, pontosan mit kell csinálnod s szintet lehet lépni. Van azért abban valami jóleső, ha elmondhatom, igenis képes vagyok a következő fokozat kihívásaival is megbirkózni. Itt ugyanis minden egymásra épül. A speciális jelleg miatt másban rutinos sportolók is először meglepődnek az egyszerűnek tűnő feladatok nehézségén, azaz nem ugorhatnak át gyorsan pár szintet. Szóval jól kitalált rendszer ez, s a titok itt is, mint minden mozgásformánál, ugyanaz: rendszeresen és lelkesen kell űzni.

Természetesen mindannyian mások vagyunk, ennek megfelelően más és más tud vonzani egy mozgásformában. Hogy pont ez, vagy más az, ami igazán bejön, egyéni ízlés dolga. Én azért azt gondolom, hogy bárki bármit is csináljon, keressen ilyen jól kitalált módszert és felkészült oktatót, mert ennek kellene lennie a kiindulópontnak.