Sportfoglalkozás

Egészen sajátos hangulatú dokumentumfilm készült 1969-ben Schirilla Györgyről és bisztróavató futásáról. A Hosszú futásodra mindig számíthatunk messze több, mint egy sportteljesítmény bemutatása, igazi korkép.

Az 1939-ben született Schirilla annak idején ismert arcnak számított, de ma talán még nagyobb ikon lehetne belőle. A roppant kitartó sportember szélsőségesen hosszú távokat futott le, 1967-ben 32 nap alatt jutott el Budapesttől Moszkváig- ez 2216 kilométer! Olyan korszakról beszélünk, amikor nem voltak milliós pénzdíjak minden kis sportversenyecskén, tényleg a dicsőség volt a nagy jutalom, nem az anyagiak. A legtöbben azért hallottak a kiváló sportoló teljesítményéről, mert szinte minden évben átúszta a jeges Dunát.

Ennek állítólag különleges története van: Schirillánál gyermekkorában szívbetegséget diagnosztizáltak, később gyermekparalízist kapott. Egyik lába így vékonyabb volt, mint a másik, és amikor 18 éves korában egy lány emiatt csúfolni kezdte, bánatában a Dunába ugrott. Kievickélt, és talpra állt- képtelesen is. Innen indult az a karrier, ami ma egyenes út lenne a médiába, mert igazi hiteles népszerűsítője volt az egészséges életmódnak.

Ez a bizonyos dokumentumfilm egy epizódot dolgoz fel: Schirilla volt a díszvendége egy bisztró avatásának Kenderes faluban. Gazdag Gyula rendező nem csak a futásra koncentrált, hanem a körülményekre is. Megemlítik a Horthy-kultuszt, és szóba kerül az is, hogy eredetileg Schirilláról nevezték volna el a bisztrót, de a szabályok ezt nem tették lehetővé élő emberrel, ezért Sport bisztró lett a műintézmény neve. (Egy apró megjegyzés: én konkrétan nem tartom olyan rossznak ezt a szabályt...)

A hatvanas évek végén, a létező szocializmusban nem csak kimondott előírásokhoz kellett igazodni, voltak kimondatlan, de betartandó dolgok is. Figyelembe kellett venni a szocialista erkölcsöt- nem véletlen az sem állítólag, hogy nem a faluban, hanem a falu határa előtt volt az üdvözlő beszéd. Nekem legalábbis úgy rémlik, egy beszélgetésen arról beszéltek, hogy nem érezték "méltónak" a sportember köszöntését Horthy Miklós szülőfalujában... Így aztán ott hangzott el a borzasztó rímeket felvonultató versike, amiből a film címe származik.

A filmet tehát lehet így is, úgy is nézni. A korszakról is elmerenghetünk, de én azt gondolom, érdemes felidézni Schirilla György emlékét is, aki sok mai hobbisportoló számára lehet példakép, hiszen komoly hátrányból indulva ért el remek teljesítményeket.

Mázli, hogy okos tudósok mindig kitalálnak valami nagyon hasznosat: mostanában azt olvastam, a vörösbor olyan jó hatással van az izmokra, mint az edzés. Nyilván ha valaki egymás mellé tenné a piásokat a talponállóból meg azokat, akik hetente 3-4 alkalommal gyúrnak, nem lehetne felfedezni a különbséget...

A viccet félretéve, ilyenkor mindig felmerülhet a kérdés, lehet-e hasznos információt leszűrni az ilyen bulvárízű sztorikból? Erre nem könnyű magabiztos választ adni. Régimódi ember vagyok, műszaki végzettséggel, és szeretem látni, ha egy kijelentés mögött tények, adatok, beazonosítható szerzők vannak. (Ez például alapból kizárja a számomra érdekes információforrások közül azokat a gyűjtőoldalakat, ahol teljesen ellenőrizetlen csodamódszerekről írnak, gyakran totál ellentmondó módon. Kéz a kézben jár a keleti bölcsesség a nyugati babonákkal, meghintve egy kis fantasy-mázzal leöntött ősmagyar misztériumvilággal- ebből nem lehet értelmeset kihozni.)

Szóval amikor olvasok valamit, akkor igyekszek kritikusan szelektálni az információk között. Próbálja értelmezni az ember a megjelenteket, de ha valahol "csodamódszert" emlegetnek, akkor máris felvonom a szemöldököm. Olyan ugyanis nincs. Az is nehezen elképzelhető, hogy minden alapelv válogatás nélkül igaz minden emberre, kortól, élethelyzettől függetlenül.

Mégis vannak, amik megfontolható dolgok és szép lassan beszivároghatnak a mindennapjainkba. Az például ma már egyre elfogadottabb, hogy a feldolgozott, mesterséges ízfokozókkal ehetővé tett kaják helyett inkább a nyers alapanyagokhoz fordulnak sokan. Annak idején nyilván az erről szóló hírek is hasonló módon jelentek meg először, mint a mostani ilyen-olyan "kutatások". De egyrészt nem nehéz belátni az igazságalapot, másrészt az élet is igazolta a dolgot. Eljuthatunk oda, hogy fokozatosan csökkentjük a cukor, a só mennyiségét, odafigyelünk az étkezésre, nem iszunk cukrozott üdítőket és lám, máris megtörténik a "csoda".

Az ilyen életmódváltás pedig gyakran hozza magával azt, hogy az ember elkezd mozogni is. Kedve támad kipróbálni mozgásformákat, futócipőt vesz, otthon tornázik- végülis mindegy, a lényeg az elszántság. Összességében a mozgás és az étrend változása pedig nyilván eredményre vezet. Sokan megéltük már ezt a "csodát", amiben egyébként nincs semmi igazán különleges. Ha valakit pont egy bulvárcikk sarkall arra, hogy átgondolja értelmesen ezeket a dolgokat, akkor nekem azzal sincs bajom, ha valaki a marslakók könnyéből készült fogyasztószert reklámozza. Aki a könnyebb megoldást választja, annak a hasznos információ sem sokat segítene, mert mindig találni fog egy kifogást. Elméleti életmódváltás ugyanis nem létezik... 

Szóval bátran lehetünk nyitottak minden újdonságra. Egy idő után szépen el tudod különíteni, mi az, ami biztosan hülyeség, és mi az, aminek lehet alapja. Ha máshogy nem, úgy, hogy tudod, nálad mi vált be... Nincs annál kielégítőbb eredményt adó "kutatás", aminek sikeres alanya te voltál.

Már deszka póz (vagy plank, kinek hogy tetszik) kihívás is van, őrület. Én tudom, hogy ezek a fitnesz-divathullámok fárasztóak, néha magamat is unom, amikor ilyesmiről okoskodok, de közben meg nem lehet elsiklani a pozitív üzenetek felett.

Visszatérve magára a deszka pózra, bámulatos, hogy fejlődik a tudomány. Az ember abban nő fel, hogy felülés kell, meg hasprés, aztán amióta elkezdtem többet mozogni és innen-onnan informálódok, pár dologra máshogy gondolok. Azt hiszem, a deszka pózról először alaposabban a life.hu-n olvastam ebben a cikkben, és először én is mosolyogtam, mi a kunszt abban, hogy egy percig kitarsd a mozdulatot. Szerencsére ki is próbáltam, és így nem csináltam magamból hülyét azzal, hogy könnyű kis gyakorlatnak tituláltam volna.

Meglepő, hogy mennyi erőt igényel ez a statikus feladat. Láttam a kihívást, ami a 27. nap végére a nulláról indulóktól elvárna a 240 másodperces folyamatos kitartást- ez azért nem fog mindenkinek összejönni, gyanítom. Az viszont meglepett, hogy milyen sokan csatlakoztak máris a kihíváshoz- elég erős közösségre lehet alapozni manapság, ha valaki mozgásban és egészséges életmódban utazik.

Megjegyzendő, hogy a deszka póz éppenséggel nem új találmány, a jógában már rég ismerik. Amikor jógaórán voltam, elsőre le sem csapódott, hogy itt bizony jórészt ugyanarról van szó. Szóval szép dolog a divat, de azért fontos tisztában lenni azzal, hogy sok modernként eladott mozgásforma gyökere rejtőzik ősrégi gyakorlatokban. Néha hasznosabb az egyszerűbb, bevált dolgokra szavazni, és pár, a deszka pózhoz alapgyakorlat is elég lehet kezdetnek.

Aztán ahogy fejlődik az ember, egyre nagyobb célokat lehet kitűzni, vannak különféle módosított, nehezített verziói még az alapvetően rém egyszerű statikus póznak is. Mert a világrekord a deszka pózban nem hogy 240 másodperc: több, mint 240 perc! Négy órán és 26 percen át tartotta ki ezt egy kínai rendőr. Ettől azért még elég távol van az, aki először csak pár másodpercig bírja, vagy addig se, mert sose próbálta. Ha valakit pont egy ilyen közösségi kihívás bír rá arra, hogy belevágjon, ám legyen: meglátjuk, a hónap végén is akkora lesz-e a lelkesedés, mint most, amikor még csak csatlakozni kell.

Nyakamat teszem rá, hogy sokan puffognak magukban, mennyi a divatfutó, divatjógázó, divatzumbázó és így tovább. Kétségtelen, sokan felszálltunk (mert én is csak afféle trendkövető hobbisportoló vagyok, nem is tagadom) erre a vonatra.

Azt mindjárt az elején leszögezném, sose legyen ennél rosszabb divathullám a világon! Egyre többen mozognak- húha, hát ez azért még kezelhető probléma. Azért még elférünk a futópályákon, edzőtermekben és bicikliutakon... Akik nem szeretik a divatozókat, azok általában az elüzletiesedés miatt nem örülnek. Kétségtelen, rengetegen akarnak pénzt csinálni abból, hogy divat lett minden, aminek a nevében benne van a fitnesz. Ruházat, DVD-k, tanfolyamok, sőt hotelek- ezzel mostanában mindent el lehet adni. És persze sok olyasmi van, ami a nevében hordozza csak az egészséges életmódot, egyébként marhaság az egész.

Viszont lássuk ennek a pozitív oldalát is! Például még átlagos szupermarketekben is felbukkanak egyszerűbb sportfelszerelések, futónadrágok, súlyzók, hasonlók. Nem feltétlenül kell nagy pénzeket kiadni az ilyesmire, ha az ember kezdőként a kínai tornacsuka és klottnadrág helyett valami alkalmasabbat keresne. Nem szép, de meghozza az ember kedvét a sporthoz a kényelmes cucc... Az sem rossz, hogy lépten-nyomon edzőtermekbe futunk, vannak különféle kedvezményes bérletek, ezerféle óra, mittudomén. És az igény miatt az ingyenes sportolási lehetőségek köre is bővül, szabadtéri fitneszparkok, futópályák, új bicikliutak épülnek. 

Alapvetően szép dolog az, hogy érdekes paradoxonként az üzletiességet kíséri az, mennyi olyasmi van, ami pont ingyen elérhető. A fenti pályákról már szóltam, de említhetném azt is, hogy sokan saját örömükre nagyon korrekt módon írnak egészséges életmódról, táplálkozásról, mozgásról, illetve nem kevés netes magazinban vannak érthető és vállalható tanácsok képekkel, videókkal. A videomegosztókon is sok program található meg, igaz, ezek egy része erősen amatőr munka- szelektálni kell.

A válogatást ráadásul akkor sem ússzuk meg, ha nagyon is fizetős szolgáltatásokat veszünk igénybe. Csak azért, mert pénzbe kerül, lehet unalmas vagy nem a mi stílusunkhoz illő a csoportos óra, lehet alkalmatlan a futócipő, követhetetlen a torna-DVD. Így az én értelmezésemben nem azzal van a baj, ha divat lett a sportolás, az önmagában lehet jó is, a baj az, ha valaki esztelenül ugrik fejest ebbe az egészbe, és nem képes objektíven felmérni, mi jó neki és mi nem.

A kérdés hosszú távon úgysem az, valaki divatból kezdett-e sportolni vagy sem. A lényeg az, hogy lelkesen folytatja-e akkor, amikor már rég nem érdekli, mi a trendi, egyszerűen csak az életmódja részévé vált az edzés, az egészségesebb táplálkozás. Ki tudja használni mindazt, ami jó ebből a divathullámból, így ő csak nyerhet azzal, ha nagyobb a választék. Aki pedig fanyalogni akar, az úgyis talál magának rá indokot... A többség számára viszont hamar nyilvánvalóvá válik, ez a móka elsősorban rólunk szól.

Nemrégiben egészen elképesztő fotósorozatra bukkantam: nagyjából fél évszázada készültek a képek, mosolygós, csinosan felöltözött háziasszonyok láthatóak rajtuk, amint még takarítás vagy főzés közben sem hagyják el a testgyakorlást. Ugyan a harcos feminizmus távol áll tőlem, de ezzel együtt is simán megérteném azt a nőt, aki melegebb éghajlatra küldte volna el a képek kiagyalóit.

Mert azért olyan csak a mesében van, hogy a takaros, mindig nett feleség és anya tűsarkúban, kosztümben és kötényben vidáman törli a port, és közben lábemeléseket végez, hogy minél csinosabb legyen férjecskéje örömére. És ez még meséből sem a legszimpatikusabb fajta... Atyáskodó, leereszkedő az egész stílus, ami megveregeti a nők pofiját, és elmagyarázza nekik, hogy így kellene kinézni egy tökéletes asszonynak, akinek nincs és nem is lehet más ambíciója, mint az otthoni foglalatoskodás.

Ezen azért már erősen túllépett a világ. Nem minden halad hibátlan irányba, de személy szerint nagyon jónak tartom azt, hogy nem háztartást vezető biorobotként tekintenek a nőkre. A "24 órás szolgálat" mellett természetesen csak így férhetne bele a rendszeres sportmozgás az életükbe- egy kis kondíció oké, de azért ne álmodozzanak például extrém sportról, hiszen az olyasmi a férfiaknak való. Ha ők is elutaznának hegyet mászni, ki porszívózna fel?!? És ebben az a durva, hogy ezt valahol, valakik abszolút komolyan gondolták, nem viccből csináltak ilyen képsorozatot a mindent egyszerre csináló háziasszonyokról, akik kerti munka közben is tornamutatványokat végeztek.

Az viszont egyenesen gyönyörű, hogy ennél mennyivel többre képesek lehetnek a lányok a valóságban: tanulnak, dolgoznak, sportolnak, és otthon sem vallanak szégyent, maximum nem egyszerre kapnak bele mindenbe. Na ez az igazi varázslat! Jó találkozni a mindenféle korosztályba tartozó vagány hölgyekkel futópályán, edzőteremben, hegyi ösvényeken vagy búvárhajón. És még az is megbocsátható, hogy nem tűsarkúban és kötényben sportolnak...