Sportfoglalkozás

David Beckham kétségtelenül a foci egyik kirakatembere volt karrierje során. A szépfiú a Manchester United játékosaként robbant be a nemzetközi élvonalba, aztán állítólag egy heves összetűzés Alex Ferguson edzővel megadta a lökést a váltáshoz. A következő állomás a Real Madrid volt, aztán jött az Egyesült Államok és ott a Los Angeles Galaxy, majd kölcsönben a Milan, végül a Paris Saint-German futballistájaként akasztotta a szögre a stoplist.

Bármerre is focizott, Beckham mindig középpontban volt. Jóval többnek számított egyszerű játékosnál, igazi celeb lett belőle. Óriási pénzeket keresett reklámarcként, és nem véletlen az sem, hogy az amerikai profibajnokságban mindent megadtak neki, hogy segítsen az európai stílusú foci tengerentúli népszerűsítésében. Az USA piaca óriási, szükség volt hát egy olyan emberre, aki minden szempontból eladható- Beckham tökéletes volt erre a feladatra.

És természetesen állandó témát jelentett magánélete is. Nem meglepő módon ismert hölgyet választott feleségeként: Victoria az egykori Spice Girls tagja volt, azóta divattervezőként próbál érvényesülni. És ma már nem csak a visszavonult focista illetve csinos felesége számít stílusikonnak, lassan gyerekeik is elnyerik ezt a státuszt.

Beckham május 2-án töltötte be a negyvenet, de még nyilván hosszú időn át magazinok címlapjain láthatjuk viszont őt és családját is. Valószínűleg rengeteg ajánlatot kap, a közel-keleti országokból éppen úgy, mint európai sztárcsapatoktól, vagy az amerikai MLS-bajnokságból. Bárhol száll be vezetőként, tulajdonostársként, az a csapat jó ideig reflektorfénybe kerül majd. Neki csak válogatnia kell...

Vannak, akik szerint ez kicsit igazságtalan, mert akadnak és akadtak bőven jobb focisták nála az európai élvonalban. Ezt nem könnyű megítélni, de azért jegyezzük meg, az eredménysora egyáltalán nem ad okot a fanyalgásra: Bajnokok Ligája-győztes, hatszoros angol, egyszeres spanyol és francia bajnok, és kétszer a Galaxy csapatával is feljutott a csúcsra az Egyesült Államokban. 115 alkalommal léphetett pályára az angol válogatottban, és 17 gólt szerzett, noha nem csatárként szerepelt. 

Talán nem ő volt a korszak legjobbja a pályán, de mindig élcsapatokban volt meghatározó játékos a középpályán. Pontos beadásai mellett élményszámba mentek szabadrúgásai is, így az igazi focirajongók nem csak a popcsillag asszonyka és a pletykalapok címlapsztorijai miatt emlékezhetnek rá. 

Ezt bizonyítandó teszek be egy kis videós összeállítást néhány szép megmozdulásáról. Amikor én először láttam a United vörös mezében, még eszembe se jutott, milyen különleges karriert fut majd be. Csak egy tehetséges szélső volt, és az angolok drukkereként szimpatizáltam vele. Az már az ő személyes ügyességén múlt, hogy nem csak a pályán nyújtott teljesítményével tudott a csúcsra jutni...

A Philadelphia Eagles amerikaifoci csapatának edzője, Chip Kelly markáns személyiség. A csapat élén is eredményesen dolgozik, az idén nagyon aktív volt a szabadügynök piacon, és várhatóan az egyetemről kikerült játékosok idei börzéjén, a drafton is lesz pár érdekes választása.

Ám a szakember nincs túl jó véleménnyel arról a felhajtásról, ami manapság körülveszi a draftot. Kétségtelen, hetek óta megy a tippverseny, ki kit választ, ki cserél választási jogot, melyik csapatnak melyik a hiányposztja, ki lehet az újoncok közül sötét ló, és ki fog csúfosan leégni az NFL-ben. A mock draftok sorát adták ki a szakértők, miközben a csapatok értelemszerűen semmiféle konkrétumot nem árultak el a stratégiájukról. Szóval a draftról szól a beszélgetések többsége, ami Kelly szerint csak mesterséges hangulatkeltés.

Szerinte igen sokat árt az, hogy ezeket a fiatalokat olyan elvárásokkal szembesítik, miszerint első évükben máris ők lesznek a csapatokat hátukon vivő sztárok, miközben a valóságban még azt se tudják az első napokban, melyik az öltöző ajtaja. Az újságok azt ismételgetik, milyen komoly elvárások vannak velük szemben, és azt latolgatják, nagy durranás vagy csúfos bukás lesz-e adott játékos, pedig egy új helyen, új közegben van egy természetes tanulási folyamat, amin minden egyes újoncnak át kell esni- teljesen mindegy, mennyire tehetséges. Kelly azt a példát hozza fel, hogy egy céghez belépő pályakezdőt se ujjongják körül heteken át, hogy ő lesz a nagy megmentő, túlzott terhet téve ezzel rá.

A draftolt fiatalokról szól egy ideig minden, az újoncok edzés helyett fotózásra járnak, portrék készülnek róluk a magazinokban, miközben az edző még abban sem biztos, egyáltalán a kezdőcsapatba beférnek majd az első szezonjukban. Az elemzőkkel sincs kibékülve Kelly, akik ítéletet mondanak a draftokról. Egy példát említ, akinek az nem tetszett, hogy egy bizonyos játékost az első körben választottak, egy másikat a másodikban, és az újságíró szerint ennek pont fordítva kellene lennie. Az edző pedig felteszi a kérdést: ugyan ki a bánatot érdekli, kit melyik körben vitt el egy csapat? Az edzőtáborban nem ragasztanak címkét senkire csak azért, mert első vagy hatodik körben választották ki- mindenki nulláról indul, és mindenki egyenlő esélyt kap a bizonyításra.

Kelly szerint ez a túlzott figyelem lehet az, ami már akadályozza a játékost. Hiszen minden újonc elköveti a maga hibáit: annak idején Jerry Rice, a későbbi sztárelkapó is sok felé dobott passzt elejtett. Ám képes volt túllépni ezen, és folyamatos gyakorlással jutott el a legjobbak közé. A mai szenzációhajhász, sommás ítéleket gyártó média viszont még a tehetségeket is megtörheti, hiszen ők is túl sokat várnak maguktól, a szurkolók is kifütyülik a néha hibázó sztárjelölteket, és nagy a nyomás a szakmai stábokon is, hogy az első körös játékosok ne égessék be őket.

A hétvége után okosabbak leszünk, hogy végülis Kelly és a többi edző milyen játékosokat választ ki. De az Kelly véleményét támasztja alá, ha felidézzük, a Super Bowl-győztes New England Patriots hogy választott tavaly. Az első körös Easley a szezon második felében alig játszott, majd sérültlistára került. A draftolatlan Malcolm Butler utolsó perces labdaszerzésével pedig megnyerte nekik a nagydöntőt. Ugyan melyik szakértő látta ezt előre?...

Szóval kezeljük a helyén a draftot. Érdekesség, jó felhajtás, némi beszédtéma- de a valódi kérdésekre majd a szezonban kapunk kérdést. Sőt, igazán csak évek múlva lesz egyértelmű, ki választott jól, és ki bukott. Mivel minden csapat legalább fél tucat játékost visz el, a túlnyomó többségüknek kijut mind a kettőből. Ez egy ilyen bicikli...

Közeledik a nyaralási szezon, ilyenkor akinek lehetősége van rá, már böngészi az utazási irodák katalógusait, fapados repjegyek között nézelődik, vagy szimplán csak álmodozik. 

Amikor az ember sikeresen megvalósít egy életmódváltást, néha kicsit hajlamos átesni a ló túlfelére. Egy vidám nyaraláson is csak salátázik, este és reggel egy közeli edzőterembe jár- de ha spártai életmódra vágyunk a szabadság ideje alatt is, akkor felesleges elutazni. Nekem személy szerint az a véleményem, nem pár laza nap rondít bele a sportosabb, egészségesebb életvitelbe, sőt, a mindennapokban sem vagyok hajlandó mindent alárendelni a szigorú elveknek.

A kompromisszumra viszont igyekszem törekedni, és ebben benne van az is, hogy azzal is számolok, az úti célok közül melyiken adódik lehetőség alkalomadtán egy kis mozgásra. Aki szeret úszni, annak a tengerpartok ideálisak egy kis tempózásra. A futás kedvelőinél már kicsit bonyolultabb a dolog, mert nem mindenhol vannak hosszú, homokos tengerpartok, ahol ráadásul turista sincs olyan sok- napózokat kerülgetve kocogni nem nagy élmény. 

Pár éve Egyiptomban voltunk, és egy utastárs kicsit szomorkásan kérdezte, nincs-e a környéken egy hely, ahol normálisan futhatna? Mosolyogtunk rajta, és ugyan én is kocogok rendszeresen manapság, most is ugyanúgy mókásnak tartom. Persze, futni jó dolog, de ha ott vagyunk egy csodálatos korallzátonyokkal szegélyezett tengerparton, akkor nyugodtan változtassunk az eredeti tervünkön, és futás helyett irány a víz: úszkáljunk, búvárkodjunk, használjuk ki a lehetőséget arra, hogy olyat csináljunk, amit otthon nem lehet.

Amikor viszont például egy városlátogatást tervezünk, egészen nyugodtan szétnézhetünk a szóba jöhető szállodák környékén: sok helyen vannak ingyenes futópályák, ahol edzhetünk egy keveset, vagy egy kellemes tengerparti sétány. Semmi akadálya nincs annak, hogy erre tekintettel válasszunk szállást. Sőt, kifejezetten sporthotelt is kereshetünk, ahol van edzési lehetőség, vagy biciklibérlés, és nyeregbe pattanva fedezhetjük fel a környéket. Ausztriában például könnyen találhatunk ilyet. Ez egy igen szimpatikus kompromisszum a számomra: nézelődünk is, mozgunk is. Ez a fajta aktív nyaralás már egyre több hely kínálatában szerepel, de azt továbbra is tartom, ha valaki kizárólag azért utazik, hogy a hotelen belül maradva egyszer edzőterembe, egyszer csoportos órára járjon, akkor hibát követ el.

Szerencsére ezek az aktív hotelek gyakran nem esnek egybe a legdivatosabb, legdrágább helyekkel, tehát a fősodortól távolabb eső helyek is ideálisak lehetnek a számunkra. A pénz nagy úr; érdemes megfontolni azt, hogy a tipikus nyaralóhelyeket mellőzve olyan városba utazunk el fapadossal, ahol élményeket is gyűjthetünk, és sportos szenvedélyünknek is hódolunk. A nyáron zsúfolásig megtelő "turistagyárak" biztosan nem ideálisak azoknak, akik a parton heverészés mellett másra is vágynak.

Néha pedig egyáltalán nem kell messzire utazni. Magyarországon belül is elmehetünk olyan helyre, ahol egy kiadós túrázással kapcsolódunk ki, vagy például körbetekerjük a Velencei-tavat. Idehaza is nagyon sok kellemes úti cél van, és aki nem a tipikus strandolós nyaraló, az nyugodtan választhatja az elő- vagy utószezon kellemes árait. Hasonló módon igaz ez például a horvát Adriára, ahol szeptember-októberben még remek a víz, és lehet vitorlázni, biciklizni, futni ugyanúgy, mint nyáron. Sőt, talán még jobban is, mert nem kánikulában gyűjtjük a kilométereket.

Az utazás előtti felkészülés része az is, hogy összeválogatjuk, mire lesz szükségünk a sportos nyaraláshoz. Ha valaki már rutinosabb a testmozgás terén, csak előveszi a gyakran használt sportpólók, sportnadrágok közül a helyi viszonyokhoz ideálisat, betesz egy futócipőt, vagy amire éppen szüksége lesz. Túlzásokba nem kell esni, de ha az ember télen akar kocogni valamerre, akkor ugyanúgy kell a vastagabb ruha, a sapka, mint itthon. Ha túl bonyolulttá válik az ügy, érdemesebb lemondani a futásról és megnézni, mi mást lehet csinálni. Az is meglepő lenne, ha valaki kettlebell súlyzókat pakol a bőröndbe- a többségünk többféle sportot is űz, tehát szelektál az ember, mi fér bele.

Egy gyakorlottabb jógázó akár még egy korrekt méretű hotelszobában is tud egy kicsit mozogni, de ha szerencséje van, egy nagyobb erkélyen már élményfaktora is lesz a jógázásnak vagy akármilyen más tornának. Tengerparti nyaralóhelyeken sem rossz kimenni a reggeli órákban jógázni, csak itt például a többség nem szereti azt, ha több száz nyaraló bámulja közben. Ezzel kalkulálva érdemes szálláshelyet és időpontot választani. Viszont egy hegyvidéken megbúvó csendes kis hotel tökéletes helyszín lehet. Akár arra is rá lehet kérdezni foglalás előtt, tudnak-e matracot biztosítani, vagy megnézhetjük, nincs-e szervezett foglalkozás adott helyen. 

A sportos nyaralás megtervezése számomra pont olyan, mint amikor felkészülünk adott hely látványosságaiból és praktikus információból. Ha meg tudom nézni az útikönyvet, mik a legfontosabb látnivalók, és azokból kiszelektálom az engem érdeklődőket, vagy ha előre tájékozódok, hogy lehet a reptértől eljutni a hotelig, akkor egy lendülettel azt is kiderítem, tudok-e sportolni. Ha körvonalazódik, mihez lehet ideális a helyszín, annak megfelelően tudok pakolni plusz cipőt, sportcuccot. 

És akkor sem esek kétségbe, ha valahol nem jön össze a futás, mert végig esik az eső, vagy mert annyi más izgalmas programra kell időt szakítani. Utóbbi esetben is mozgok eleget, csak máshogy, a komolyabb sportot pedig meghagyom az unalmas itthoni hétköznapokra. Mivel én nem vagyok élsportoló, nem a mozgásért élek, hanem azért mozgok, hogy az életem jobb legyen. És ezért nem vagyok hajlandó mindent feláldozni egy nyaralás során csak azért, hogy gyúrhassak vagy futhassak. Ha sikerül, jó, ha nem sikerül tető alá hozni, akkor sem esek kétségbe. Már azzal is sokaknál lelkesebb voltam, hogy egyáltalán megpróbáltam- ami kimaradt, majd bepótolom máskor, idehaza.

Nemrég láttam egy felmérést, ami azt összegzi, mi a legnépszerűbb sport az Egyesült Államokban. Jelenleg az amerikaifoci az uralkodó, a profiliga (NFL) a válaszadók 32 százalékának a kedvence, de még az egyetemi bajnokság 10 százaléka is elég volt a harmadik helyhez. A második legnépszerűbb a baseball volt 16 százalékkal. 

Az évről évre elkészített statisztikák érdekes mozgásokat mutatnak be. A nyolcvanas évek közepén az amerikaifoci és a baseball még fej-fej mellett állt, de azóta elég szélesre nyílt az olló. Az NFL a múlt században elég sokáig háttérbe szorult más profi sportokhoz képest, de az ügyes menedzselés és marketingmunka a csúcsra juttatta a ligát. Annak ellenére alakult ki ilyen óriási rajongótábora, hogy közben egyre több sportággal próbálnak betörni a tengerentúli piacra, és az NFL meccsek közvetítéseiből pedig egyre több időt tesznek ki a reklámok. Ám a nézők ezt elfogadják, így is rengetegen nézik a mérkőzéseket, a liga pedig óriási pénztermelő gépezetté vált.

Az öreg kontinensről nézve az is hihetetlen, hogy az egyetemi bajnokságok, az amerikaifoci és a kosárlabda mennyi embert érdekel. Mondani sem kell, hogy ha egy akkora piacon hasít ki magának egy sportág 5-10 százalékos részesedést, akkor bizony komoly pénzek forognak benne. Ehhez képest tényleg elképesztő, hogy csak maguk a sportolók nem részesülnek ebből, mert az egyetemi csapatokban játszó diákoknak tilos akár egy fillért is elfogadni. Kissé álszentségnek tűnik ez, miközben valaki mások degeszre keresik magukat. Nehéz elképzelni, hogy ez hosszú távon fenntartható lenne.

Szintén megfigyelhető a trendekből az is, hogy bizonyos meghatározó sztárok, meghatározó korszakok a hátukon vihetnek egy egész sportágat. A kilencvenes évek végén a profi kosárlabdát kétszer annyian tartották a kedvencüknek, mint manapság- igen, ez a Michael Jordan-korszak, amikor még a baseball-t is megszorították. Hasonlóan érzékelhető, hogy a golfot is egy ember adta el egy időben: Tiger Woods karrierje csúcsán nagyon sokan nézték ezt a sportot.

Az mindenesetre egyértelmű, a sport ma ugyanolyan üzletág, mint bármi más. Tenni kell azért, hogy megmaradjon a népszerűsége, mert a régi dicsőség gyorsan megkopik. Egyértelműen látható például a trendekből, hogy esik vissza olyan nagy hagyományú sportágak kedveltsége, mint a férfi tenisz. És ne legyenek illúzióink, a profi sportban minden ilyen változásra érzékenyen reagálnak, hiszen csak addig van pénz a buliban, amíg van néző és van reklámérték. Ma még próbálják mindenhol felfele srófolni a pénzdíjakat, de egyszer eljöhet a pont, amikor kezdenek eltünedezni a versenyek, csak a legfontosabbak maradnak a versenynaptárban, és a fiatal sportolók is inkább más, többet ígérő sportágak felé fordulnak.

Igazságtalannak tűnhet, hogy csak egy Egyesült Államokra vonatkozó statisztikát tettem be. Tudom jól, az egész világot tekintve az európai stílusú foci sokkal népszerűbb, és olyan, a tengerentúlon gyakorlatilag nem is létező sportokat is milliók néznek, mint a krikett. Ettől függetlenül tudja mindenki, hiába vannak kevesebben az USA-ban mint Indiában, az előbbiek vásárlóereje többszörös, tehát a komoly pénzek elsősorban ott forognak, aztán Európában. Ám ahogy mozognak a sportban a trendek, úgy nőhet a vásárlóerő is a ma még szegényebb országokban, tehát az amerikai ligák is igyekeznek terjeszkedni Ázsiában, versengve az európai focicsapatokkal. 

Sőt, a semmiből fel tudnak törni olyan sportok, amik jóval rövidebb múltra tekintenek vissza. A triatlon ma mind az olimpiákon, mind az amatőrök körében megkérdőjelezhetetlen népszerűségű, pedig alig négy évtizede rendezték az első modern triatlon versenyt. Közben meg lassan kikopnak olyan régi kedvencek, mint az öttusa, a vívás, a birkózás. Hogy ez természetes folyamat, vagy a sportvezetők kényelmesedtek el és nem hitték, hogy változtatni kell- mind a kettő közrejátszhat ebben. Ne feledjük, sokan képtelenek voltak reagálni arra, hogy a néző kedvében kell járni, akár úgy, hogy bevonják őket az amatőr versenyekbe, akár úgy, hogy jól közvetíthetővé alakítják adott sportot. Ültek a babérokon, hiszen nagy múltú olimpiai sportág vezetői voltak, miközben a világ elszaladt mellettük, és bizony manapság a profi sportban a régi dicsőség és az üzleti lehetőség közül az utóbbi a fontosabb.

A sportágak tehát egymással is versenyeznek. És pont ezért értelmezhetetlen, amikor például egy Ecclestone úgy tesz, mintha mit sem számítana némi népszerűségvesztés. Ma egy százalék, holnap tíz- utóbbi már fájni fog. Érdekes lesz látni, hogy az a trend, ami lassan a helyi szurkolókat hagyja ki a versenyekből, hova vezet. Még az is lehet, hogy tényleg csak tévén keresztül fogyasztunk sportot, és mondjuk senkinek nem fog fájni a francia vagy német nagydíj elmaradása a Forma-1-ben, hiszen a képernyőn láthatjuk a futamot Bahreinből. Ez ma a sportüzlet egyik nyitott kérdése. Nem zárom ki, hogy a Forma-1 stratégiája beválik hosszú távon, majd elválik.

Bár tudom, hogy a pénz az úr, én azért szeretnék hinni benne, egy kicsit a szurkolók szórakozása is érdekel valakit, nem csak a bukszájuk. Nem vagyok naiv, tudom, hogy "a részvétel a fontos" a poros, öreg könyvekbe tartozó elvnek számít a profi sportban. Mégis hiszek abban, hogy továbbra is különleges pillanatokkal tudnak megajándékozni kedvenc sportjaim, és hiszek benne, akadnak sportolók, akiknek néha nem a pénzdíj a legfontosabb. Nekem ennek az egésznek csak így van értelme- ha csak a profit érdekelne, izgulva várnám az Apple meg a Samsung tőzsdei jelentéseit, meccsnézés helyett. 

Most éppen egy tökéletes strandalakot ígérő reklám verte ki sok embernél a biztosítékot az Egyesült Királyságban, pedig lássuk be, csak egy nyavalyás plakátról beszélünk. A tiltakozók szerint azért van rossz üzenete a bombatestű modellt ábrázoló reklámnak, mert sok, sőt, rengeteg nő van, akinek ez elérhetetlen, és ez rombolja az önbecsülést, bántó és így tovább.

Van abban igazság, hogy az emberek egy részére igen rossz hatással van az, amikor tökéletes megjelenésű modellekkel hasonlítgatja magát össze. Sokan a beteges fogyókúrázásba azért kezdenek bele, mert a csontsovány lányokat tekintik példaképnek, és ennek időnként tragikus következményei vannak. Csak éppen az ilyen történeteknek mindig két oldala van: rendben, a média rossz képet sugároz, de valamiért a fiatalok is fogékonyak erre az agymosásra.

Csendben megjegyezném ugyanis, hogy ha valaki el akart keseredni, mert egy sztárnak sokkal vonzóbb alakja vagy arca volt, mint neki, már Sophia Loren, vagy akár Greta Garbo láttán kétségbeeshetett volna. A harmincas évek csodaszép magyar színésznői, mint Perczel Zita, Simor Erzsi vagy Tolnay Klári is öngyilkosságba kergethették volna a korabeli tinédzsereket. 

Valamiért azonban akkor sikerült helyén kezelni azt, hogy mi a film, mi a valóság. Most az a baj, hogy az emberek egy része számára eleve az karriernek tűnik, hogy ismertek lesznek akármivel: valóságshow-szereppel, botrányokkal, videoblogolással vagy valami hasonlóval. Aki a hírességek közé vágyik, az a hírességekhez méri magát. Vagy egy plakáton szereplő csajhoz. (Ráadásul nem egy ilyen reklám van, hanem millió, és persze az urak főszereplésével készült reklámok jelentős részétől meg a férfinézők lehetnének depressziósak.)

Arra viszont nincs válasz, miért kellene zokogva magára húznia az ajtót egy normális nőnek a nyaralás idején, mert egy tucatreklámban egy tucatmodell formás fenekével adnak el egy alakformálót? Számít? Tényleg? Még véletlenül sem merülhet fel, hogy oké, pont így nem tudok kinézni, de sporttal, életmódváltással én is változhatok? Eszébe sem jut senkinek, hogy gyűlölködés helyett azt nézze, miből meríthet inspirációt?

Persze photoshop-kezelésen átesett modellecskék helyett találhat jobb példát magának mindenki. Én is fel tudom idézni, kiknek a tudatos munkája adott erőt ahhoz, hogy magam is elkezdjek változtatni. A cimbora, aki átlagemberből élvonalbeli Ironman-versenyző lett, vagy a kedves, kicsit duci lány, aki most is kedves, csak roppant csinossá vált kemény edzéseknek köszönhetően- eszembe sem jutott szidni őket, amiért leforrázva érzem magam elpuhulva, ha az ő megosztott képeiket látom. Inkább felvettem a kesztyűt, és 20 kilóval könnyebben örülök neki, hogy valaki olyan példát mutatott, ami engem is sportolásra sarkallt.

Tele vannak a női magazinok sikertörténetekkel, olyan lányokról-asszonyokról, akik sikeres életmódváltás után egészen megújtultak. Okosabb táplálkozás kell hozzá, és persze mozgás. Mert a jó alak nem egyenlő a soványsággal: azért tenni kell, edzeni. Az a fotómodell a plakáton bizonyára keményen megdolgozott azért, hogy ilyen munkából meg tudjon élni. Ez senkinek sem jutott az eszébe? Petíciók írogatása meg online kampányok szervezése helyett lehet menni akár gyúrni is. 

Vagy nem kell menni gyúrni, teljesen mindegy. Ez mindenkinek a személyes döntése! De aki magát, egész életét egy ócska reklámplakáthoz méri, és az befolyásolja, le mer-e menni a strandra, hogy egy szerencsés adottságú, munkaként jórészt az edzéssel foglalkozó nőről készült beállított fotón mit lát, azt őszintén tudom sajnálni. Mert ebben az esetben nem csak a reklámmal van baj, hanem azzal is, aki ilyen marhaságokra ugrik.

Meglehet, valakinek nincs ideje, lehetősége edzeni, vagy akármi más akadályozza a változásban. Előfordulhat, de ez konkrétan biztosan nem a plakáton szereplő lány bűne. Ha nem lenne ilyen csinos, mindenkinek tetszene a reklám? Aligha. Szóval időnként kissé lehetetlen elvárásoknak kellene egyszerre megfelelni a hirdetőknek, és a legtöbb marketinges számára ez megoldhatatlan feladat. Ez a kutyát nem érdekelné, ha párak nem indítanának az ilyen plakátok ellen kereszteshadjáratot, ezzel magukat is a kampány kellékévé téve.

Egyszerűen csak éljük az életünket úgy, ahogy nekünk jó, és fogadjuk el magunkat. Lehetünk elégedettek magunkkal, és akadhat olyan dolog, amin változtatnánk. Csak bátran, bele lehet vágni! Bosszant a tökéletességet sugárzó modell? Szeretnél te is jobban kinézni vagy egyszerűen csak fittebb lenni? Ennek a kulcsa bizony a te kezedben van! Van fontos mérce: ha látod a tükörben, hogy képes voltál változni egy évvel korábbi önmagadhoz képest, akkor hirtelen fitneszmodellnek érzed magad annak ellenére, hogy nem te vagy a plakáton. A reklámokra csak legyintesz, mert te a saját utadon jársz magabiztosan, és ezt nem tudja megingatni egy tudatosan a befolyásolásodra törekvő marketingtrükk. Az a csaj a plakáton egyikünknél sem különb pusztán a külseje okán, és ezt ezerféle módon igazolhatod.

A lényeg az, hogy legyen saját utad- és saját életed... És a magad kedvéért mégy strandra, akár bikiniben is. Ha pedig kicsit jobban nézel ki, mint egy évvel korábban, még jobban fogod magad érezni, mert ez a te munkád eredménye és a te sikered. Ezzel is bizonyítod, nem vagy semmivel sem rosszabb egy modellecskénél: a saját kampányodnak te leszel a főszereplője, aki inspirál másokat, vagy akit irigyelnek majd.