Nemrég láttam egy felmérést, ami azt összegzi, mi a legnépszerűbb sport az Egyesült Államokban. Jelenleg az amerikaifoci az uralkodó, a profiliga (NFL) a válaszadók 32 százalékának a kedvence, de még az egyetemi bajnokság 10 százaléka is elég volt a harmadik helyhez. A második legnépszerűbb a baseball volt 16 százalékkal. 

Az évről évre elkészített statisztikák érdekes mozgásokat mutatnak be. A nyolcvanas évek közepén az amerikaifoci és a baseball még fej-fej mellett állt, de azóta elég szélesre nyílt az olló. Az NFL a múlt században elég sokáig háttérbe szorult más profi sportokhoz képest, de az ügyes menedzselés és marketingmunka a csúcsra juttatta a ligát. Annak ellenére alakult ki ilyen óriási rajongótábora, hogy közben egyre több sportággal próbálnak betörni a tengerentúli piacra, és az NFL meccsek közvetítéseiből pedig egyre több időt tesznek ki a reklámok. Ám a nézők ezt elfogadják, így is rengetegen nézik a mérkőzéseket, a liga pedig óriási pénztermelő gépezetté vált.

Az öreg kontinensről nézve az is hihetetlen, hogy az egyetemi bajnokságok, az amerikaifoci és a kosárlabda mennyi embert érdekel. Mondani sem kell, hogy ha egy akkora piacon hasít ki magának egy sportág 5-10 százalékos részesedést, akkor bizony komoly pénzek forognak benne. Ehhez képest tényleg elképesztő, hogy csak maguk a sportolók nem részesülnek ebből, mert az egyetemi csapatokban játszó diákoknak tilos akár egy fillért is elfogadni. Kissé álszentségnek tűnik ez, miközben valaki mások degeszre keresik magukat. Nehéz elképzelni, hogy ez hosszú távon fenntartható lenne.

Szintén megfigyelhető a trendekből az is, hogy bizonyos meghatározó sztárok, meghatározó korszakok a hátukon vihetnek egy egész sportágat. A kilencvenes évek végén a profi kosárlabdát kétszer annyian tartották a kedvencüknek, mint manapság- igen, ez a Michael Jordan-korszak, amikor még a baseball-t is megszorították. Hasonlóan érzékelhető, hogy a golfot is egy ember adta el egy időben: Tiger Woods karrierje csúcsán nagyon sokan nézték ezt a sportot.

Az mindenesetre egyértelmű, a sport ma ugyanolyan üzletág, mint bármi más. Tenni kell azért, hogy megmaradjon a népszerűsége, mert a régi dicsőség gyorsan megkopik. Egyértelműen látható például a trendekből, hogy esik vissza olyan nagy hagyományú sportágak kedveltsége, mint a férfi tenisz. És ne legyenek illúzióink, a profi sportban minden ilyen változásra érzékenyen reagálnak, hiszen csak addig van pénz a buliban, amíg van néző és van reklámérték. Ma még próbálják mindenhol felfele srófolni a pénzdíjakat, de egyszer eljöhet a pont, amikor kezdenek eltünedezni a versenyek, csak a legfontosabbak maradnak a versenynaptárban, és a fiatal sportolók is inkább más, többet ígérő sportágak felé fordulnak.

Igazságtalannak tűnhet, hogy csak egy Egyesült Államokra vonatkozó statisztikát tettem be. Tudom jól, az egész világot tekintve az európai stílusú foci sokkal népszerűbb, és olyan, a tengerentúlon gyakorlatilag nem is létező sportokat is milliók néznek, mint a krikett. Ettől függetlenül tudja mindenki, hiába vannak kevesebben az USA-ban mint Indiában, az előbbiek vásárlóereje többszörös, tehát a komoly pénzek elsősorban ott forognak, aztán Európában. Ám ahogy mozognak a sportban a trendek, úgy nőhet a vásárlóerő is a ma még szegényebb országokban, tehát az amerikai ligák is igyekeznek terjeszkedni Ázsiában, versengve az európai focicsapatokkal. 

Sőt, a semmiből fel tudnak törni olyan sportok, amik jóval rövidebb múltra tekintenek vissza. A triatlon ma mind az olimpiákon, mind az amatőrök körében megkérdőjelezhetetlen népszerűségű, pedig alig négy évtizede rendezték az első modern triatlon versenyt. Közben meg lassan kikopnak olyan régi kedvencek, mint az öttusa, a vívás, a birkózás. Hogy ez természetes folyamat, vagy a sportvezetők kényelmesedtek el és nem hitték, hogy változtatni kell- mind a kettő közrejátszhat ebben. Ne feledjük, sokan képtelenek voltak reagálni arra, hogy a néző kedvében kell járni, akár úgy, hogy bevonják őket az amatőr versenyekbe, akár úgy, hogy jól közvetíthetővé alakítják adott sportot. Ültek a babérokon, hiszen nagy múltú olimpiai sportág vezetői voltak, miközben a világ elszaladt mellettük, és bizony manapság a profi sportban a régi dicsőség és az üzleti lehetőség közül az utóbbi a fontosabb.

A sportágak tehát egymással is versenyeznek. És pont ezért értelmezhetetlen, amikor például egy Ecclestone úgy tesz, mintha mit sem számítana némi népszerűségvesztés. Ma egy százalék, holnap tíz- utóbbi már fájni fog. Érdekes lesz látni, hogy az a trend, ami lassan a helyi szurkolókat hagyja ki a versenyekből, hova vezet. Még az is lehet, hogy tényleg csak tévén keresztül fogyasztunk sportot, és mondjuk senkinek nem fog fájni a francia vagy német nagydíj elmaradása a Forma-1-ben, hiszen a képernyőn láthatjuk a futamot Bahreinből. Ez ma a sportüzlet egyik nyitott kérdése. Nem zárom ki, hogy a Forma-1 stratégiája beválik hosszú távon, majd elválik.

Bár tudom, hogy a pénz az úr, én azért szeretnék hinni benne, egy kicsit a szurkolók szórakozása is érdekel valakit, nem csak a bukszájuk. Nem vagyok naiv, tudom, hogy "a részvétel a fontos" a poros, öreg könyvekbe tartozó elvnek számít a profi sportban. Mégis hiszek abban, hogy továbbra is különleges pillanatokkal tudnak megajándékozni kedvenc sportjaim, és hiszek benne, akadnak sportolók, akiknek néha nem a pénzdíj a legfontosabb. Nekem ennek az egésznek csak így van értelme- ha csak a profit érdekelne, izgulva várnám az Apple meg a Samsung tőzsdei jelentéseit, meccsnézés helyett.