Sportfoglalkozás

Peking a 2008-as nyári után 2022-ben téli olimpiát is rendezhet. A rendezés odaítélése már olyan folyamat végén történt meg, ami jelezte, ahogy most állnak a dolgok, az nem jó irányba vezet.

Eleve meglepő az, hogy egyazon város a nyári után téli olimpiát is rendezhet, méghozzá viszonylag rövid idő elteltével. Ezzel Peking történelmet írt, de vannak furcságai a helyzetnek.

Először is le kell szögezni, Peking egyáltalán nem olyan város, ahol kézenfekvő lenne téli sportversenyeket rendezni. Több tervezett helyszín 200 kilométerre esik az olimpia központjától, és ott is csak hóágyúkkal tudják majd biztosítani a feltételeket. Ha úgy nézzük, nekik legalább nem kell aggódni a hó miatt, mert az nem nagyon lesz. 

Nyilván felmerül a kérdés, a NOB miért Pekinget választotta a hagyományos téli helyszínek helyett. Nos, a válasz elég egyszerű: mert azok szépen visszaléptek. az ukrajnai Lviv semmiképpen nem lett volna esélyes az arrafelé uralkodó politikai helyzet miatt, Krakkó is inkább kisváros ezen a szinten. Oslo és Stockholm pedig kiszállt a versengésből, noha a pénz, a történelem mellettük szólt volna. Így aztán maradt a kazah Almati mellett Peking.

Nem pont a demokrácia élharcosainak számító országokról beszélhetünk. Jól illeszkedik a mostani trendekbe, hogy ilyen helyszínre kerül egy komoly sportesemény: az oroszok téli olimpiát és foci vb-t rendeznek, Azerbajdzsánba kerültek az Európai játékok, Katarban is foci vb lesz, Pekingben téli olimpia, és így továb.

Az olimpiai bizottság viszont nagyon szépen fogalmaz, és elvárja, hogy a rendezők maradéktalanul érvényesítsék a szabadságjogokat- arra a 16 napra. Mondjuk úgy, bennük is nagy a kompromisszumkészség: egy ilyen látszatelvárást bedobnak, mert még mindig jobb a pénzt számolatlanul szóró Peking, mint egy blama eredménytelen rendezési pályázattal.

Közben a nyári olimpiáknál is egyre gyakoribb, hogy a nyugati országok nem szeretik felvállalni a roppant drága rendezést. Boston például nemet mondott a közelmúltban, mert nem tudták garantálni azt, hogy a költségek túllépése esetén nem a helyieknek kell a zsebébe nyúlni. Tökéletesen érthető álláspont, hiszen eddig mindig elszálltak a költségek. 

Nálunk is félmilliárdba került az olimpia megvalósíthatósági tanulmánya, ami nem túl sokat ér: ha mégis a duplájába kerül a végén az egész buli, mindig lesz jól fizetett ember, aki széttárja a karját. Én feleannyiért összeállítanám az anyagot, aminek számai ugyanúgy köszönőviszonyban nem lesznek a valósággal. És valószínűleg ez így megy az egész viágon. 

Az egész olimpiarendezősdiben az embereket emlegetik a leggyakrabban, hogy mekkora öröm és dicsőség lesz ez nekik, ám közben a NOB és a kormányzatok játéka ez, amiből remekül profitál egy vállalkozói réteg. Ahol az emberek szavazhatnak, vagy beleszólhatnak a költségek ellenőrzésébe, ott máris elveszti a lelkesedését a zavarosban halászó politikusgárda. Kínában meg Kazahsztánban kétségtelenül nincs ilyen gond, de... Ugye nem baj, ha ennek nem örülök maradéktalanul?

Az amerikaifoci világát lázban tartó labdaleeresztési ügy csak nem akar kifújni: Tom Brady négy meccses eltiltását helyben hagyták, a sztori a bíróságon folytatódik majd.

Röviden az előzmények: a rájátszásban az AFC döntője előtt az egyik érdekelt csapat, az Indianapolis Colts egyik vezetője jelezte az NFL-nek, hogy véleményük szerint a New England Patriots szabálytalanul alacsony nyomásra felfújt labdákkal trükközik. A meccs szünetében megmérték a labdák nyomását, és úgy találták, a Patriots labdái túl puhák- felfújták azokat, aztán a mérkőzés ment tovább, és a Patriots a második játékrészben lemosta a Coltsot.

A Super Bowl felvezetése során is rengeteg szó esett a Deflategate nevet kapott botrányról. Rengeteg ilyen-olyan információ szivárgott ki, némelyik utólag teljesen alaptalannak bizonyult (nagy kérdés az is, kinek állt érdekében ilyen pletykákat terjeszteni), és megindult egy hivatalos vizsgálat. Ted Wells hosszú, több millió dollárba kerülő feltárásának a végén azt a megállapítást tette, hogy "inkább valószínű, mint hogy nem" az, hogy a Patriots irányítója, Tom Brady legalább általánosságban tudott a labdák manipulálásáról. Konkrét, egyértelmű bizonyítékot viszont nem találtak sem akkor, sem azóta, és minden érintett tagadta a leeresztést.

A liga úgy döntött, a Patriots súlyos pénzbüntetést kap, míg Tom Brady-t eltiltják a következő szezon első négy meccséről. A játékos ezt elfogadhatatlannak tartotta és fellebezett, és a játékosszakszervezet is mellé állt. A liga első embere, Roger Goodell vezette a meghallgatást, majd hosszú tanakodás után meghozták a döntést: az eltiltás érvényben marad. És újból jött egy kiszivárogtatott részlet, miszerint Brady szándékosan megsemmisítette a telefonját, hogy a vizsgálók ne férhessenek hozzá üzeneteihez.

Ezek után jöttek sorban a közlemények. A Wells-féle jelentést már korábban ízekre szedték, annak megállapításait is többen vitatják. A játékosszakszervezet rámutatott, hogy Brady olyan szabály alapján tiltották el, aminek játékosra nézve nincs szankciója, és olyan ellenőrzése volt a labdáknak, ami nem kellően alapos. A Patriots tulajdonosa, Robert Kraft durva hangú nyilatkozatban ítéli el a ligát, és azon sajnálkozik, hogy elfogadták annak idején a csapatra mért büntetést, pedig már akkor harcolni kellett volna. Tom Brady közleménye szerint elfogadhatatlan, hogy a telefonos sztori kiszivárogtatásával utólag próbálják hitelteleníteni, noha őt a vizsgálat során biztosították arról, a telefonján levő adatokra nem lesz szükség, a későbbiekben minden elérhető elekronikus információt átadtak a vizsgálódóknak, és ezért az ügyet bíróságra fogja vinni.

A háttérben állítólag volt alkudozás, a liga pletykák szerint azt ajánlotta, hogy csökkenti az eltiltást, ha Brady bocsánatot kér és elismeri felelősségét, de a játékos ezt visszautasította. A döntés pedig talán azért húzódott el, mert a ligánál mérlegelték, az eltiltás indoklásához talán elég az "inkább valószínű, mint nem" következtetés, de egy bíróságon, ahol bizonyítani kell, elég keskenynek tűnik.

Tehát jelen állás szerint az ügynek még messze nincs vége, de ha a bíróság fel nem függeszti az eltiltást, a New England Patriots Super Bowl-győztes csapata a sztárirányító nélkül kell lejátssza első négy meccsét. Helyettese, Jimmy Garoppolo még csak másodéves, minimális NFL-tapasztalattal- bármennyire bíznak a képességeiben, mindenki tudja, Brady tudása, rutinja egészen más szintet képvisel. Akár a szezon is elmehetne rajta, ha a fiatal játékos csődöt mond, de erre most még senki nem akar gondolni. A Patriots szakmai stábja szabhatja rá a támadójátékot, és Belichikék képesek arra, hogy kihozzák így is a legtöbbet a csapatból.

Brady pedig az ötödik Patriots-meccsen térhet vissza az eltiltásából, ami igazán pikáns lenne: ellenfelük akkor az Indianapolis Colts lesz. Alighanem nagyon parázs összecsapás lesz belőle az előzmények után, bármi is történik addig. Az edzőtáborok minden csapatnál a napokban kezdődnek, a Patriots esetében viszont marad a bizonytalanság, mert nekik készülni kell a Brady nélküli életre is, és arra is, hogy a bíróság esetleg mégiscsak felfüggeszti az eliltást, és pályára léphet. 

Az biztos, hogy az NFL világában jó ideig beszédtéma lesz még a Deflategate. Ami azért röhej, mert egy jelentőségéhez képest abszolút felfújt balhéról volt szó, hiszen a biztosan kellően keményre pumpált labdákkal múlta felül igazán a Coltsot is a Patriots, majd a Super Bowlban a Seahawks csapatát. Szóval nem ezért nyernek- már ha egyáltalán volt valóban trükközés. És amíg ez be nem bizonyosodik, főleg nehezen érthető ez a kutyakomédia...

Érdekes cikkre bukkantam a napokban: egy doktori disszertációt elemeznek benne, ami arról szól, több esélye van támogatót találni a profi szörfös csajoknak, ha kellően csinosak.

A cikk szerzője megemlíti, hogy kellemes világban élünk, amikor PhD címet lehet szerezni egy ilyen téma boncolgatásával, de hát ha a munka kellően alapos, akkor miért ne. Roslyn Franklin doktori munkájának az a legfontosabb következtetése, hogy a női szörfösök körében a szponzorok nem csak az eredmények, de a külső alapján is válogatnak. Lehetek őszinte? Nem különösebben sokkoló megállapítás.

Manapság a gender-témák mindenhol felbukkannak. Szexizmusról, egyenjogúságról beszélnek mindenfelé, és úgy látszik, ez még a szörf esetében sem megkerülhető. A tanulmány szerint jó példa arra, hogy a nőket tárgyként kezelik, amikor Stephanie Gilmore, a hatszoros világbajnok félmeztelenül szerepelt egy reklámkampányban.

Ilyenkor mindig felmerül a kérdés, valóban sajnálni kell-e azt, aki szép pénzt keresett vetkőzéssel, amire egyébként senki nem kényszerítette? Vagy igenis kiszolgáltatott helyzetben van, mert elesett volna a számára fontos bevételtől, ha nem vállalja? Felnőtt ember, a döntést ő hozza meg, ám valószínűleg sokan nehezen érzik át a sanyarú sorsát egy fiatal, csinos nőnek, aki remekül megél szörfözésből és modellkedésből... Amíg lesz olyan sikeres szörfös, aki szívesen felvállal egy ilyen hirdetést, addig nehéz változást számon kérni.

Egy kevésbé sikeres versenyző, Dimity Stoyle, arra panaszkodik, hogy alig talál szponzort, mert csak 17. a világranglistán, és így élete nehéz. Ő arra célozgat, ha több merész képet tenne fel a közösségi oldalakra, talán könnyebben találna támogatót. Meglehet; de az is lehet, hogy ha az első ötben lenne a világon, szintén javulnának az esélyei. Furcsa belegondolni, hogy a közvetlen élmezőnytől elmaradó szörfös már elvárja, hogy jól megéljen a hullámok lovaglásából...

Csak az felejtődik el, hogy maga a szörfözés azért válhatott megélhetést adó profi sporttá, mert a támogatók beletolták a pénzt. És miért tették ezt? Mert például jellemzően olyan ruházati termékeket árulnak, amelyek a szörfrajongók körében kelendőek. A szörf maga erről az életérzésről szól: a sportolók testet alig takaró vagy testhezálló cuccban versenyeznek álomszép helyeken. És a bikinit gyártó cégek számára jó reklámhordozó egy olyan bajnok, aki egy gyönyörű tengerparton veti magát a habokba- és nem utolsósorban még kellően csinos is. 

Ez talán igazságtalan, ám ez tipikusan csakis a gazdag országokban felmerülő probléma, ahol valaki szakembere lehet a nem eléggé vonzó szörfösök hátrányos megkülönböztetésének. Miközben a jobb módú helyeken szinte minden így működik: művészek, sportolók szerezhetnek csinos extra bevételt, ha bevállalnak merész fotózást, netán elmennek haknizni celebműsorokba. Ha úgy nézzük, az is mélységesen elítélendő, hogy a nagy dumás, mindig középpontba kerülő emberek könnyebben szereznek a fő tevékenységükön túl pénzt, mint a félszeg, szégyenlős társaik. Őket hívják a tévébe főzni, velük adják el a reklámokban a cuccokat, pedig a pályán esetleg semmivel sem mutatnak többet.

A sport mint üzlet messze nem csak a versenyek végeredményéről szól. A győzteseket megtapsolják a szurkolók, a nevek bekerülnek az évkönyvekbe, otthon a vitrinbe lehet tenni az érmeket. Ilyen volt régen is. Viszont ma a sportolók remekül meg is élnek abból, ami annak idején csak hobbi volt. Ez pedig annak köszönhető, hogy a támogatók gyakorlatilag felhasználják őket, a sport népszerűségét kihasználva igyekeznek a saját termékeiket hirdetni- de ennek meg is fizetik az árát.

Lehet ez ellen tiltakozni, az igazság nevében visszautasítani a mocskos, szexista pénzt- és esetleg el lehet menni napi nyolc órában melózni, mellette amatőrként edzeni, sportolni. Ez a megoldás viszont vélhetően elég keveseknek tetszene. Az meg meglehetősen életszerűtlen, hogy a szponzorra ráparancsolunk, adja a pénzt, de ne legyenek elvárásai, és ne a saját érdekeit nézze. 

Esetleg egy központi kormányzati segélyalapot hozhatunk létre, amiből támogathatjuk például a világranglista tizenhetedik helyén álló szörfösök megélhetését, hiszen nekik is jár a jólét. No azt hiszem, ez ellen kicsivel többen tiltakoznának, mint a fenékvillantó versenytársaknak jutó zsírosabb szponzori pénzek miatt.

Külföldi sportos kalandaim sora új elemmel bővült: Leuvenben csatlakoztam egy jógaórához. 

Már többször írtam róla, hogy a jóga alapjai bár ugyanazok a legtöbb irányzatnál, mégis ezerféle arca lehet egy-egy órának. Lehet lassú tempójú, meditatív, vagy dinamikusabb, kifejezetten erősítő jellegű. Idehaza már mindenfélében volt részem, és amikor úgy adódott, hogy egy időre Belgiumba teszem át a székhelyem, szétnéztem, arrafelé mik a lehetőségek.

Megjegyzem, ha csak mozogni kell, az arrafelé könnyen megoldható. Eleve az, hogy rengeteg helyen van elkülönített bicikliút, biciklisáv, máris tekerésre csábít. Szabadon használható, parkban levő futókörből itt a közelben kettőt is ismerek. És persze edzőterem is akad.

A jógánál viszont szempont volt, hogy ne csak flamandul tartsák az órát. Feltehetően nem csak én igénylem ezt, mert találtam is ilyen stúdiót, és mint kiderült, nem is csak miattam kellett angolul mondani az instrukciókat az oktatónak- ez egy nemzetközi világ.

A stúdió egyébként az ebben a műfajban megszokott egyszerű, de tiszta hely, egy kis sajátossággal. Fura módon oldották meg az öltöző- és tusolókérdést: egy van belőle, és nem nagyon foglalkoznak vele, hogy épp ki van benn. Lehet ezt az északabbi népekre jellemző szabadosabb felfogásra fogni, de kár magyarázgatni. Nem az öltözőben zajlik az élet, aki belép, két perc alatt ruhát vált és már megy is, ezt pedig ki lehet várni mindenkinek. Ráadásul kisvárosias Leuven, sokan sportcuccban érkeznek órára, aztán percek alatt otthon vannak biciklivel vagy kocsival, nincs szükségük nagy infrastruktúrára. Jógázni jönnek elsősorban.

Azt pedig lehet, kellemes környezetben. Szép számmal összejöttünk az órán, és körbenézve megállapíthattam, itt is a nők vannak többségben a vendégek közt. Katrien az elején elnézést kért a flamand vendégektől, amiért ránk való tekintettel angolul tartja majd az órát, de ezzel nem volt senkinek baja. Mivel középen helyezkedett el, mindenki tudott lesni.

Pár perc ráhangolódás után keződött a mozgás. Az ászanák többsége ismerős volt, tehát nagyjából tudtam, mire kell bennük figyelni, és Katrien is igazított mindenkinél egy-egy mozdulatot. Látszott, ki az, akinek van némi rutinja, és ki teljesen kezdő- nekik ez a dinamikusabb óra nehezebben volt talán követhető, viszonylag egyszerű felépítése ellenére. De hát a legelején senki nem profi, az a kérdés, ki mennyire fogadja jól az újdonság kihívását.

Aki tudta rendesen követni az órát, az viszont megdolgozott rendesen. Pár hónapnyi rutin után is azt mondom, Katrien elég erősítő jellegűre vette ezt a 70 percet, megéreztem a végén az izmaimat. Meglehet, errefele ez az elvárás, nem annyira az elmélyülés, ellazulás a lényeg? Bárhogy is van, jólesett jógázni, jólesett az is, hogy egy kicsit más közegben lehettem része egy kis alkalmi jógás csapatnak, és persze az is elégedetté tett, hogy az itthoni alapozásnak köszönhetően követni tudtam az órát. Járok még én ebben a stúdióban a jövőben...

Amikor elindult az új állami sportcsatorna, eltöprengtem rajta, vajon az M4 megáll-e önállóan a lábán a sok konkurrens adó mellett. Először fura ötletnek tűnt a létrehozása, hiszen bőven van sportcsatorna, aztán arra gondoltam, nyilván az állami háttér miatt sok magyar érdekeltségű sportesemény kapcsán helyzeti előnyben lesznek- mint ez kiderült a hazai focibajnokság közvetítési jogainál is.

Ám ha az M4 helyzete így egy csapásra biztosítottnak tűnik, mi van a többiekkel? Valóban érdekel minket ennyire a sport, hogy egy háztömb körüli távolbanéző verseny kedvéért is bekapcsoljuk a tévét? Legalábbis elsőre úgy festett, pár csatornának már csak ilyesmi marad, főleg a nyári holtszezonban.

Aztán elkezdtem számolgatni, milyen érdekesebb sportesemények vannak. Ott az olimpia, igaz, csak négyévente rendezik meg. A fociból van a szintén négyévente rendezett világbajnokság és EB. Copa Ameria. Nemzetközi kupák. Érdekesebb nemzeti bajnokság, mint a spanyol, angol, német. Érdektelenebb nemzeti bajnokságok, mint a holland vagy a portugál. A hazai közönség miatt érdekes magyar bajnokság. A női foci. Aztán a labdajátékok közül ott van még a kézilabda: bajnokságok, nemzetközi kupák, válogatott tornák, férfiaknál és nőknél is. Kosárlabda. Röplabda. Vízilabda.

Ha már vizes sportoknál tartunk, zajlik az úszók világbajnoksága is. Nekik van Európa-bajnokságuk, világkupasorozatuk. Hasonlóan így van ez atlétikában is, ahol minden évben sok rangos versenyt rendeznek. Ott vannak a hagyományosan népszerű sportok, mint a torna, vagy a ritmikus gimnasztika. A magyar érdekeltségek miatt népszerű lehet a vívás, a kajak-kenu, az öttusa. 

Ne feledkezzünk meg a küzdősportokról se! Ökölvívás, cselgáncs, birkózás. Sok országban űzik magas színvonalon a súlyemelést, de a kicsit hasonló erőemelés, erős ember versengés is képernyőre kerül néha. Aztán ott van a kerékpár, épp most zajlik a Tour. Ha már ilyen verseny, ne feledkezzünk meg a motorsportokról: Forma1, MotoGP, kaminonverseny, rali-vb, a tengerentúlon népszerű Indy, NASCAR is említésre érdemes.

Ha már Amerikában járunk, ne feledkezzünk meg az ott roppant látványos körítéssel menő sporteseményekről. Az amerikaifocinak már itthon is tábora van, aztán ott az NBA, az MLS, a baseball, az egyetemi amerikaifoci, az arrafelé nagyon pörgő golf. No meg a profi bokszot is ott űzik a legmagasabb szinten.

És jönnek az újféle sportok, mint az MMA, vagy a korábban csak hobbiként űzött, de mára profivá vált extrém sportok, például a szörf, a mountain bike vagy a hódeszka. Hopp, el ne feletkezzünk a téli sportokról! Hiszen van téli olimpia, azon túlmenően alpesi sí- és északi sí világkupa, vb, no meg síugrás, bob, szánkó... A felsorolás szinte végtelen, hiszen csak most jut eszembe, olyan sportok is rendszeresen képernyőre kerülnek, mint a darts. És persze az olyan mókás dolgok, mint a fehérneműs foci...

Félelmetesen hosszú lista! Az egész tévés biznisz egyik legfontosabb szelete lett a sport, óriási üzlet lett a focivébé-, Super Bowl közvetítése. Csak annyi bökkenő van, hogy ezzel együtt nagyon meg is drágultak a jogok. És a sportesemények közvetítése drága mulatság, csomó kamerával kell már adni egy közepes magyar meccset is. Stáb kell hozzá, nem is kicsi. Szóval az rendben is van, hogy lehet sporteseményből válogatni a csatornákra, de nagy kérdés, adott csatorna mennyit tud megvásárolni a valóban népszerű események jogaiból, illetve ha maga közvetít, érdemes-e nagy pénzt költeni egy-egy szűk réteget érdeklő versenyre?

Szóval ha zajlanak egész évben ilyen-olyan sportesemények, attól még elég nehéz lehet egy szerkesztő dolga egy sportcsatornánál. Tulajdonképpen a csatornák versengése is beillik a sportok közé, ahogy próbálnak lecsapni egy jogra, vagy ahogy a saját programjaikat akarják az előtérbe tolni. 

És hogy ki lesz a végén a nyertes? A válasz pofonegyszerű: a néző! Mert van választék, nem maradunk le semmi fontosról, sőt, még új sportokkal is megismerkedhetünk. Azt nem tudom, hosszú távon megmaradhat-e ennyi sportcsatorna, de amíg vannak, addig egy sportrajongó nem fog unatkozni...