Sportfoglalkozás

Az edzésnaplóm szerint bőven túljutottam félszáz órányi jógázáshoz. Ez egy igazi jógi tapasztalaihoz képest elenyésző idő, de nekem, nulláról indulva egész soknak tűnik. Sokféle élményt begyűjtöttem ennek kapcsán, párat megosztanék azok közül, amik eszembe jutnak.

Az egyik fontos benyomás, hogy azok a kellemes stúdiók, ahova mostanában járok, igényesek, tiszták, barátságosak. Nem olyan benn a hangulat, a légkör, mint egy edzőteremben. És persze nem hat át mindent a gyúrós szag- amivel semmi baj nincs, mint ahogy a fémek csattogásával, az erőkifejtéssel se. Csak az más. Egy jógateremben viszont másnak kell fogadnia a vendégeket. Olyan igényes, szépen felszerelt termekben fordulok meg, ahol élmény jógázni. Jó, hogy megvan a piaci kereslet ezekre, és ezt ki is elégítik.

Sokféle jógatípusba belekóstoltam. Elképesztő változatosságú mozgásformákat kínálnak a stúdiók a jóga hívószóval: van egészen lassú, sok nyújtáson alapuló verzió, van dinamikusabb, erősítő, forró levegőben végzett és így tovább. A múlt héten ugyanabban a stúdióban háromféle órán voltam, és mind máshogy jelentett kihívást, érzésem szerint mindegyiktől más téren fejlődhetek. Kifejezetten szimpatikus, hogy hangulatomhoz illően választhatok órákat, és másnak is javaslom, hogy bátran kísérletezzen különféle jógákkal.

Az oktatók közt is van különbség. Ugyanolyan jellegű órát lehet így is, úgy is tartani, és bevallom, nem minden stílus jött be ugyanúgy. De még az első különös hangulatú órákon is tanultam valami újat. Egy másfél órás alkalom nem lehet mindenre elég, de minden oktatótól mást és mást lehetett ellesni. Tanulságos volt megtapasztalni, mennyire fontos lehet egy-egy apróság kiigazítása a mozdulatban, ami hirtelen egészen új oldalát mutatja be az ászanáknak. Így én mindenkinek hálás vagyok, aki akármilyen módon segített nekem. 

Ha már segítség kerül szóba: érdekes az, hogy a közösségnek mennyire lehet ereje. Még egy egészen kis csapatnál is hatással lehetünk egymásra, pedig az ember nem azzal foglalkozik, hogy mások mozdulatait lesse. Mégis, az, hogy egyszerre próbáljuk követni a mozdulatokat, és csendben mind az oktatóra, a helyes kivitelezésre figyelünk, nagyon jó légkört teremt, ahol én is próbálok mind jobban elmélyülni, koncentrálni.

Egyébként is sokat tanultam arról, hogy megfigyeljem a saját korlátaimat, és azokon belül maradva végezzek minden gyakorlatot. Önismeretet tanultam, és csak magamhoz próbálom mérni magam. Azt kicsit sajnálom is, hogy a legelején nem kezdtem el fotózni magam, hogy mennek bizonyos mozdulatok, így a fejlődésnek képi bizonyítéka nincs. Ugyan megvagyok enélkül, jó látni mások ilyen jellegű fotósorozatát.

És persze ez továbbvisz arra is, hogy az embert inspirálja, mennyit fejlődhet még. Ez az, ami arra sarkall, hogy rendszeresen órára járjak, és ott minden tőlem telhetőt beleadjak. Minden mozgásban kézzelfogható a fejlődés- az ember nagyobb súlyokkal dolgozik, gyorsabban fut és így tovább. A jóga sem kivétel, itt is bőven van előrelépési lehetőség. És ahogy másnak, úgy ennek is van jellemformáló hatása. Én igyekszem a rendszeres jógázás óta egyre inkább a mindennapokban is megpróbálni a belelazulást, a történések másféle elfogadását. Stressz az természetesen ér, de lehetőleg gyorsan igyekszem megszabadulni a gondoktól- vagy megoldást keresek, vagy ha az nincs, túllépek rajtuk.

Ami még fontos számomra, az az egyéni gyakorlás lehetősége. Ennyi óra után már van annyi rutinom, hogy képes vagyok saját magam számára összeállítani egy gyakorlatsort. Sőt, ki is igazítom magam, ha valamit nem jól csinálok- egyszerűen már érzem, mikor rontottam el valamit. Manapság már utazások előtt tudatosan tervezek a jógázással, tehát kétségtelenül része lett az életmódomnak. Remélem, ez minél tovább így is marad- és jó tudni, hogy ez már csakis rajtam múlik.

Az amerikai sport egyik legnagyobb legendája, Joe DiMaggio a szegénység elől menekülve lett a baseball csillaga, majd Marilyn Monroe férje.

A szíciliai származású DiMaggio-família sok más nincstelen olaszhoz hasonlóan bő egy évszázada vándorolt ki az Egyesült Államokba. Ám az élet ott sem volt könnyű a kizárólag a halászathoz értő emberek számára, így az 1914-ben született Guiseppe Paolo DiMaggio nyolc testvéréhez hasonlóan megismerte a szegénységet. De Guiseppe, vagyis ahogy itt ismerték, Joe, nem akart csóró maradni.

Nem érdekelte semmi más, csak az, amivel pénzt kereshet és elkerülheti apja kis halászhajóját. Unatkozott az iskolában, nem volt túl népszerű sem. Ha kártyázott vagy játszott, akkor is a nyereményre ment. És míg a többiek megőrültek a baseballért, ő csak ücsörgött a pálya szélén, és nézte ahogy játszanak. Nem jött lázba a labdától és az ütőtől- de volt az a pénz, amiért beszállt, ha szükség volt nagy ütéseire.

A középiskolából kimaradva, a gazdasági világválság idején kemény fizikai munkával tudott csak filléreket összekaparni. Amikor egy baseballcsapathoz hivták, ahol bátyja játszott, és rendszeres fizetéssel kecsegtették, a még mindig csak tinédzser Joe DiMaggio örömmel ment. Aztán hamarosan kiderült, nem egyszerűen csak ügyes, de egyenesen zseniális játékost fogtak.

Jött egy komolyabb ligában játszó csapat, és Joe a több pénzért rögvest átigazolt. Az egyik szezonban káprázatos rekordot állított fel- miközben öt csapat színeiben is megfordult! Ott játszott, ahol éppen a legtöbbet ígérték. Nem a komoly edzésmunka tette őt annyira nagy játékossá: született tehetség volt, egyszerűen csak a fantasztikus adottságainak köszönhetően lett sztár. A baseball szerelmesei szerint nem is sportolónak, inkább művésznek lehetne őt tekinteni.

Ekkor már a sikerek meghozták a kedvét a játékhoz. 1934-ben súlyos sérülést szenvedett, de a profiliga leghíresebb csapata, a New York Yankees látott benne fantáziát. Kivárták amíg felépült, és elvitték magukkal. DiMaggio itt már elég pénzt kapott ahhoz, hogy ne akarjon csapatot váltani, és persze a jól motivált ütő a pályán is bizonyított. 13 éven volt a Yankees-nél, 9 bajnoki címet nyert, fantasztikus rekordokat állított fel. Mondani sem kell, hogy ezt csúcsgázsival honorálták: egy időben az egész liga legtöbbet kereső játékosa volt. 37 éves korában vonult vissza.

Marylin Monroe-val már ezek után kezdődött a kapcsolata. A nagyorrú, nem különösebben jóképű sportolónak komoly udvarlás után sikerült meghódítania a szépség szívét. A baseballcsillag és a sokak által imádott színésznő igazi álompárnak számított, de viharos kapcsolatuk rövid úton válással ért véget. DiMaggio később is feltűnt Marilyn életében, próbálta segíteni a démonaival küzdő mozisztárt. Teljesen le volt sújtva, amikor a nőt holtan találták- DiMaggio intézte a temetését, és később is ő gondozta a sírját. Marilynről a sajtónak soha nem beszélt, csak barátainak emlegette. Állítólag halálos ágyán is azok voltak utolsó szavai, hogy "végre megint találkozom Marylinnel."

Mindez 1999-ben volt, de ezen romantikus afféron túl DiMaggio-ról egészen másféle pletykák keringtek. A pénzt nagyon szerető, és híresen spórolós baseballsztár például a reptéri várókban mindig megtömte a zsebét ingyen sütivel, és a használatra kapott Mercedes mosatására is sajnálta a pénzt, inkább maga sikálta le az autót. És egyetlen olyan "versenyszám" volt, amiben sose bánkódott a vereség miatt: ha lassabban nyúlt az éttermi számla után, mint vacsorapartnere... 

Ugye, hogy a szurkolói kártya máris alig érdekel minket, amint pattog a labda a zöld gyepen?

Debrecenben kiderült, hogy az MLSZ könnyítése nem csábította vissza a drukkereket a lelátóra: kevesebb, mint hatezer ember ment ki a szezon első tétmeccsére a Nagyerdei Stadionba. Ők viszont háromgólos hazai győzelmet láthattak, ami tulajdonképpen biztató eredmény a visszavágó előtt. A montenegrói ellenfél játékereje igen szerény volt, de ettől még több alkalommal eljutottak a debreceni kapuig- a DVSC legjobbja a kapus, Verpecz István volt sokak szerint. Ez pedig nem éppen nagy öröm... De a meccset végülis jó eredménnyel hozta a Debrecen, a továbbjutásnak egyértelműen ők az esélyesei.

A Fradi idegenben kezdett, méghozzá egészen remekül: Gera már a harmadik percben vezetést szerzett. Azt hihettük volna, hogy a rutinos támadó gólja után a zöld-fehérek magabiztosan játszva tovább növelik az előnyt, de a Go Ahead Eagles-nek volt ehhez egy-két szava. Szép lassan a magyarok felé kerekedett a másodosztályba most kipottyant holland kiscsapat, és az első félidő ráadásában még ki is tudtak egyenlíteni.

A Fradinak viszont volt 45 perce arra, hogy bizonyítsa, képesek felpörögni és a nemzetközi színtéren igazolni, nem volt véletlen a tavaszi menetelés. Ám ehhez képest egyenlő erők küzdelmét láthatták a nézők a pályán, amiben már nem született több gól, döntetlennel térhetnek vissza a ferencvárosiak. Kétségtelen, ők vannak előnyösebb helyzetben, de hátradőlni, félvállról venni a visszavágót nem lehet. Nagy szégyen lenne, ha pont most vesztené el hazai veretlenségét a Fradi. És hiába van viszonylag sok drukkerük, ezt a mecset zárt kapukkal rendezik majd meg, tehát a biztatás most nem fog segíteni.

Az MTK-nak eleve csak maroknyi drukkere van, bárki ellen lép pályára, és most is csak lézengtek a lelátón. Ha csak a tévéközvetítést láttuk volna hang nélkül, simán elhittem volna, hogy zárt kapuk mögött rendezik, annyire nem ült senki a lelátón. Persze aki kinn volt, az sem lehetett túl boldog, mert a Vojvodina ellen egyáltalán nem muzsikáltak fényesen a kék-fehérek.

Sőt, a mérkőzés második felében az egyébként nem túlságosan erősnek tűnő szerb csapat többször beszorította a házigazdákat, akik ötlettelenül adogatva próbáltak eljutni a Vojvodina kapujáig. A vége szerény gólnélküli döntetlen lett. A szerbek egyáltalán nem világverő csapata ellen idegenben sem lehetetlen továbbjutni, de a mutatott játék ettől függetlenül elkeserítő.

Tehát megvonhatjuk a 2015/16-os idény első meccseinek a mérlegét! A magyarok már a nemzetközi kupák legkorábbi szakaszában pályára kénytelenek lépni, és a teljesítményük azt mutatja, valóban itt van a helyük. Egy győzelem mellett két döntetlen jött össze csupán, tehát szó nincs arról, hogy a mi klubcsapataink messze kiemelkednének a selejtezőkörből. A szavaknak, fogadkozásoknak már semmi súlya nincs a tények fényében: az európai szinten sehol nem jegyzett csapatokkal szemben csak a Debrecen tudott előnyt szerezni, és aki látta a meccset, tudja, ott is alakulhatott volna máshogy sokminden. 

A remény nem veszett el, mind a három magyar kupacsapat továbbjuthat, de hogy ez a foci mire elég egy erős rivális ellen, az nagy kérdés. Gyanítom, leginkább semmire. Nagy csoda lenne, ha legalább egyik gárda megérné a nyár végét a nemzetközi kupaporondon. Na ez a fontos, nem az, hogy kell-e klubkártya a jegyvásárláshoz!

Tulajdonképpen jókat lehetne kacagni az MLSZ magyarázkodásán, miért is engedtek végül, és hogy lett kötelezőből csak lehetőség a szurkolói kártyás jegyvásárlás. De nem vicces ez kérem szépen, sokkal inkább sírnivaló és szánalmas.

A szövetség önfényezéséről nem egyszer írtam már, szinte fájt az embernek a kontraszt a fantasztikus sikerek emlegetése és a zöld gyepen látott rögvalóság között. Nézzük csak, mit nyilatkozott maga Csányi Sándor a szurkolói kártyáról (amit a népszerűség érdekében még kedvezményes benzinvásárláshoz is fel lehet használni...)! Sikernek nevezte a szurkolói kártya bevezetését: "Hiába tiltakoznak az ultrák, a kártya meg fog maradni." Ennek kemény három hónapja...

Ugyan mi változott olyan nagyon? Mert a törvények azok nem, amikre gyakran hivatkoztak. A bizalom légköre alakult ki? Hogy? Az ultrák rühellik az MLSZ-vezetést, aminek fórumokon hangot is adnak, viszont meccsre nem jártak, tehát a kutya meg nem mondja, hogy ha nem lesz kötelező a kártya, akkor bemennek-e és a szövetség elvárásainak megfelelően viselkednek-e. 

Az mondjuk kétségtelen, hogy a szurkolásmentes meccseken, ahol csak lézengtek a nézők, igazán nem kellett attól tartani, hogy elszabadulnak az indulatok. Forradalmat maximum akkor csináltak volna a megmaradt nézők, ha a szotyiárusokat kitiltják a stadionok környékéről, de hangulat már jó ideje nincs. Hallani, hogy osztogatják mindenfelé fű alatt az ingyenjegyeket, a bérleteseket meg a megvásárolt helyükről átterelik olyan szektorokba, ahol jobban látszanak a tévéközvetítésen- igen, ilyen trükkökkel érik el még ezt a nevetségesen alacsony nézőszámot is.

A realitás az, hogy a bajnok masszív veszteségekkel próbál versenyképes csapatot építeni, az új stadionok lelátóinak felét le is lehetne bontani mert senkinek nem hiányoznának (erre talán oda lehetne figyelni a most épülő arénák tervezésekor), és csak a válogatott eredményei azok, amikbe kapaszkodva valamiféle előrelépést lehet emlegetni. 

Nem is tudom pontosan, ezt a döntést most minek szánják: hangulatjavító intézkedés? Gesztus azon drukkerek felé, akik távolmaradására csak legyintettek, de most mégiscsak jó lenne ha újból kimennének szurkolni? A "családbarát" meccs szép elmélet, de külföldön se a kisgyerekes anyukák csinálják a fesztivált a topligákban. Azért elég nagy arculcsapás lehet a nézőszám csökkenése, ha az MLSZ inkább szembeköpi magát, és búcsút int a "sikeres" klubkártyáknak. Mert ne legyenek illúzióink, a lehetőséggé válás azt jelenti, minden egyes klubnál lemondanak a használatukról, mint ahogy a döntés után pár órával már több helyen be is jelentették ezt.

Majd meglátjuk, meddig tart a hurráoptimizmus, mert ma délután el is kezdődik a nagy menetelés, az európai kupaküzdelmek selejtezőiben jelenése van a nemzetközi színtéren sikert sikerre halmozó csapatainknak. Jön tehát a magyar foci nagy nyári be(vagy le?)árazása, aztán majd megnézzük, miről szól majd a közbeszéd a hazai futballvilágban. Gyanítom, a klubkártya hamar sokadrangú kérdéssé válhat, de ne legyen igazam...

Nem tudom, létezik-e még sport, amit annyira jó nézni, mint a szörföt. Talán űzni még vagányabb; de míg a videomegosztókon levő számtalan sportvideónak egy töredéke tud lekötni, egy izgalmas szörfös anyaggal szívesen bámulok. Nagyon jól néznek ki a szuperlassítások vagy a drónos videók is, tehát többféle technikával készített klipek is lehetnek ütősek, ha a szörf a téma.

A szörf egyébként nagyon nyarat idéző sport, ezekben a hónapokban még szívesebben játszok el a gondolattal, milyen lenne egy deszkával meglovagolni a hullámokat valami trópusi tengeren. Tulajdonképpen nem olyan vészes dolog elkezdeni, sok nyaralóhelyen lehet befizetni egy tanfolyamra- biztos nagy élmény, amikor az ember először fel tud állni pár másodpercre, és érzi, ahogy a víz tetején siklik. Az sem számít, hogy a hullám aprócska, és tényleg csak párszor jön össze ez a siker.

Mint minden sportban, itt is gyakorlat teszi a mestert. Csak hát mennyire más buli az, amikor az edzés is ennyire jó: ilyen körülmények közt azért nem olyan hiteles a panaszkodás, hogy az ember kivan a kemény munkától...