Sportfoglalkozás

Le a kalappal Lance Armstrong előtt! Lebukott doppingkirály létére sejtelmes utalásokat tenni arra, hogy a Tourt vezető bringásokat tiltott szereket használnak- na ehhez azért pofa kell. Úgy látszik, nem csak a csalás megszervezésében votl feketeöves, a beszólásnak is igazi művésze.

Azt gondolom, Armstrong bukása egyike volt a 21. század sportját megrengető eseményeknek. Nem azért, mert más soha nem csalt ("Uraim, szódával ez nem megy!"), hanem mert ő több volt sokszoros bajnoknál, sokaknak volt igazi példaképe. Az is nagy jelentőséget adott az ügyének, hogy versenyzőként soha nem csípték el, hosszú, összetett nyomozás során derítették ki, milyen trükkökhöz folyamodott, és végül kénytelen volt ő maga is elismerni, hogy doppinghoz nyúlt.

Meglehet, a maiak hozzá hasonlóan doppingolnak, ám ettől én még nem érzem úgy, hogy pont neki lenne erkölcsi alapja a vádaskodáshoz. Hagyjuk meg ennek a vizsgálatát azoknak a szerveknek, akiknek ez a dolga. Más kérdés, közülük páran azért sárosak lehettek a doppingolások eltusolásában. Már elmélkedtem rajta, mennyire volt valóban érdeke a tévéközvetítések, marketingjogok révén nagy pénzeket kereső sportági szövetségeknek az, hogy lebuktassák a legnagyobb sztárokat- a régi doppingügyek feltárásakor bizony nem csak sportolókat, de sportvezetőket is elő lehetett venni. Ők bizony pont ugyanúgy láthatták, a hihetetlen teljesítmények mögött valami plusznak lennie kellett még.

Így aztán ha azt keressük, tuladjonképpen ki is feszegetheti annak a kérdését, használnak-e valamit a menők a Touron, akkor talán csak a tisztán versenyzők maradnak. Már ha léteznek ilyenek; és ez az, ami kicsit elkeseríti az embert. Az élsport világa mindig is könyörtelen volt, pár sportágban pedig egyszerűen nem létezett olyan, aki plusz szerek nélkül versenyképes lehetett volna. 

Meglehet, Armstrong kicsit magát is mentegeti, amikor utódait vádolja ezzel-azzal, de az szomorú, hogy akár még igaza is lehet. Hiába bukott meg ő is, aki igazi ikonja volt a kerékpározásnak, könnyen lehet, hogy nincs más út ma sem, ha valaki győzelemre tör. Talán csak kifinomultabbak lett a trükkök, még ügyesebben szervezik a doppingolást- vagy ha nem, ugyanúgy le fognak bukni. Jóval kevesebbet veszítenek mint Armstrong, hiszen ő reklámarcként is igen keresett volt.

Esetleg még anyagilag is meg fogja neki érni ez a kis "karriermódosítás". Hogy is szokták mondani? Örömlányból lesz a legjobb feleség. A végén még ő lesz a dopping elleni küzdelem arca. A mai világban minden megtörténhet, a nevét mindenhol ismerik, szóval csak ne lepődjünk meg semmin. Elfogadni viszont nem kell, ha valaki csalásra alapoz egy új karriert- a magam részéről nem kérek az ilyesfajta "szakértőből".

Jennifer Aniston kétségtelenül Hollywood egyik legnagyobb sztárja, de a Houston Texans mostanában igazi celebbé kinőtt defensive endje, JJ Watt minden lépését is ugyanúgy figyelik a tengerentúlon. Szóval nagy kérdés, ezen a képen ki feszíthet büszkébben? Azt is nehéz lenne eldönteni, a rajongó többsége melyikükkel cserélne szívesebben...

Az amerikaifoci világát továbbra is lázban tartja a kérdés, az állítólagosan leengedett labdákkal manipuláló Patriots-irányító, Tom Brady eltiltását csökkentik-e? A szövevényes ügy megítélése érdekes fényben került a napokban amiatt, hogy egy másik játékos, Greg Hardy eltiltását jelentősen, 10 meccsről 4 meccsre csökkentették.

Hardy a liga egyik eredményes védőjátékosa, a Carolina Panthers színeiben igazolta tehetségét. Ám 2014-ben egy igencsak csúnya balhéba keveredett: akkori barátnője megvádolta, hogy erőszakoskodott követett el ellene, fojtogatta és megöléssel fenyegette. Az ügy viszont nem ment végig a bíróságon, mert a hölgy nem reagált egy idő után a megkeresésekre, állítólag megállapodott peren kívül a játékossal. Ha úgy tetszik, Hardy egy vaskos összeggel megvásárolta a hallgatását, így nem kellett esetlegesen súlyos ítélettel szembenéznie.

Az NFL viszont tudomást szerezve az ügyről lépett. Úgy ítélték meg, a bírósági ítélet elmaradása ellenére elegendő bizonyíték van arra, hogy a játékos családon belüli erőszakott követett el. MIvel sorozatosan voltak ilyen botrányok mostanában, és a közvélemény egyre inkább elvárja az erőszakoskodó sztárok megbüntetését is, Hardyt tíz meccsre meszelték el. A jelenleg már a Dallas Cowboys keretében levő defensive end ügyvédjének viszont sikerült jó érvet felhozni: az állítólagos cselekedet még a liga szigorításai előtt történt, tehát ilyen hosszú időre nem lehetett volna őt eltiltani. Ezek után született meg az enyhítés, ami komoly győzelem a játékosnak. A balhé idején még akár börtön is kinézhetett volna neki, veszélybe került NFL-karrierja, most pedig úgy néz ki, csak némi pénzt veszít az ügy miatt, egy év múlva talán már senki nem emlékszik rá, hogy kezet emelt egy nőre.

Ennek fényében furcsa belegondolni, a konkrét bizonyítékokkal soha alá nem támasztott labdaleengedés miatt szintén négy meccses eltiltás jár. Nagy kérdés, egy sportligának mit kell jobban szankcionálnia: egy pályán kívüli súlyos cselekményt, vagy pedig a játék szabálytalan befolyásolását? Elvileg az utóbbi az, ami közvetlenül a sporthoz kapcsolódik, de meg kell jegyezni, minden csapat él sajátos trükkökkel, ami teljesen érthető egy kiélezett versengésben. Sokra már akkor derül fény, amikor úgysem tehetnek vele semmit. Meglehet, a Patriotsnál is volt szabálytalanság; de még ha érvényben is marad az eliltás, akkor is megmarad a Super Bowl-győzelem. 

A családon belüli erőszak miatti eltiltásokkal nem kellene foglalkozni, ha az ügyek eljutnának a bírásági szakaszba, de az agyonfizetett NFL-sztárok peren kívül meg tudnak egyezni a sértetettekel, így ha a liga nem büntetne, könnyen lehet, hogy soha nem lenne semmi bajuk. Legalább annyi szankció jár a börtönt megúszó sportsztároknak, hogy eltiltsák őket egy darabig.

Csak hát a liga nem nyomozóhatóság- még az NFL sem az. A labdaleeresztés vizsgálata dollármilliós nagyságrendű összegbe került, telefonokat kértek be, kihallgatások voltak, szakmai tanulmányokat írattak, és így sem sikerült cáfolhatatlan bizonyítékokat találni. A családon belüli erőszak ügyében sem veheti át a bíróság szerepét semmilyen liga elvileg, ami csak a kiszivárgott felvételek, jegyzőkönyvek alapján próbálhat intézkedni. A közvélemény nyomására most próbálnak ezzel kezdeni valamit, miközben nyilván úgy vannak vele, megpróbálnak ügyelni a pénzgyárrá vált amerikaifoci jó imázsára, és amíg ömlik a lóvé, addig felőlük azt pofoznak fel otthon a sztárok, akit akarnak.

Az alapvetően jó, hogy most már legalább nem lehet annyira egyszerűen szőnyeg alá söpörni az ilyesmit. Talán egyszer majd eljut oda az NFL is, hogy a pályán belüli és kívüli bűnöket egyaránt korrekt módon szankcionálják, de amíg a szurkoló azt érezheti, hogy egy kigyúrt sportember erőszakoskodása egy nővel elsikálható (vagy akár ennél jóval súlyosabb ügyek is), de egy marginális jelentőségű labdamanipuláció főbenjáró bűn, addig valami nincs rendben.

A múlt század harmincas éveiben egy magyar hölgy, Mezey Edit vállalkozott arra a feladatra, hogy megmozgassa a brit nőket, és gyakorlataival segítsen nekik elérni az áhított álomalakot. Az alábbi bemutató végén pedig még azt is leírják, hogy lehet hozzájutni a szakértő tanácsaihoz.

Azért ez a két perc nem sok különöset mutat, pár egyszerű gyakorlatot láthatunk Mezey kisasszonytól. Bár megjegyzendő, a mai túlsúlyosak többsége számára ilyen egyszerű, de rendszeresen végzett torna is tudna segíteni egy életmódváltás elkezdésében. Efféle mozdulatokat ráadásul manapság is elcsíphetünk csoportos órákon. Bizonyos dolgok nem nagyon változnak...

Mezey Edit programjáról hangfelvétel is készült. Elég sokáig volt bevett módja az otthoni edzéseknek a lemezek hallgatása, és az utasítások követése. Ez azért magyarázatot ad arra is, miért nem voltak túl bonyolultak a mozdulatok: mivel a szakembert nem látták a fogyni vágyók, nem lehetett extrém feladatokkal összezavarni őket. 

Számomra az is elég izgalmas, hogy egy magyar nő nyolc évtizede részese lehetett a korabeli brit fitnesziparnak, mert valaki meglátta a lehetőséget a karcsúságra vágyó emberekben mint komoly vásárlói rétegben. Valahogy az munkál bennünk, hogy ez az egész életmód-őrület nagyon új, pedig régi találmány ez már. És amikor lehetőség lett mind több elérésére a rádió, a lemezek révén, gyorsan meglátták ebben a pénzszerzési esélyt.

Mezey Editék ennek a bulinak voltak az úttörői. Hogy pontosan ki volt ő, mit ért el külföldön, mi lett vele később, azt nem tudtam kideríteni. De tény, az általa bemutatott gyakorlatok a magassarkú cipő ellenére kevésbé tűnnek mókásnak, mint a korabeli edzőeszközök: az edzőtermek ilyenekkel berendezve inkább kínzókamrának látszanak. Szóval becsüljük csak meg a mi lányunk letisztult karcsúsító programját...

A sportfilmek igazi klasszikusa a Tűzszekerek (Chariots of Fire, rendezője Hugh Hudson), ami 1982-ben Oscar-díjat is nyert. Az angolok jó kis filmet hoztak össze: a sztorinak valós alapjai voltak, a forgatókönyvet és a színészi munkát se nagyon érheti kritika, a zene pedig legendássá vált.

A történet csúcspontja az 1924-es párizsi olimpia. A sport ekkor kezdett egyre nagyobb jelentőségűvé válni, a bajnokok igazi sztárokká váltak, ám nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy igazi amatőrök versenyezzenek az olimpián. Lelkesedés hajtotta a sportolókért, akik mindent megtettek a dicsőségért, hol voltak még a dollármilliós pénzdíjak!

Viszont a változások is megindultak. Azt tudjuk jól, hogy ma már teljesen komolytalan lenne "amatőr" olimpiákról beszélni, hiszen hosszú évek óta ott vannak a mezőnyben olyan ízig-vérig profik is, mint az NBA kosarasai. Üzlet ez a javából, harc megy a tévéközvetítési jogokért, a győztesek hatalmas pénzjutalommal gazdagodnak, a reklámszerződések révén pedig még több pénzt kereshetnek. De nem egyik napról a másikra formálódott a sport világa.

A Tűzszekerek két főszereplőjének viselkedése két felfogást tükröz. Harold Abrahams, a zsidó származású brit atléta óriási becsvággyal veti magát bele a sportba, és még egy fizetett edzőt is szerződtetett. Sam Mussabini remek szakember volt, tanítványai sok érmet szereztek, de a szabályok értelmében a játékokon nem lehetett jelen, ezt a helyzetet a film is bemutatja, és azt, ahogy Abrahams küzd az elfogadásért, az elismerésért. A másik fő alak Eric Liddell, skót származású misszionárius volt, aki viszont természetes tehetségét kamatoztatva, Isten dicsőségéért fut. Végül mind a ketten elérik céljukat Párizsban, de más-más úton.

A történet szépsége az, hogy Abrahams és Liddell tényleg aranyérmet szerzett az olimpián a brit csapat tagjaiként, de pár dolgot a forgatókönyvben megváltoztattak, hogy drámaibb legyen a sztori. Nem csak a korról ad jó képet a Tűzszekerek, magáról a sportról, a dicsőségről is elgondolkodhat a néző- ezért is lett időtálló alkotás a film. A sportfilmek szinte mindegyike meg kell, hogy feleljen bizonyos elvárásoknak: a hátrányból felálló, végén győztes versenyző például kötelező elem, gyakran démonizálják az ellenfelet és így tovább. A Tűzszekerekben nem egészen ez a felállás, és pont emiatt vált klasszikussá. Ha pedig meghalljuk a főcímzenét (Vangelis egyik legismertebb műve), gyorsan magával ragad a hangulat...