Sportfoglalkozás

Nem csak mi kölcsönzünk ötleteket Ázsiából, ott is bátran nyúlnak a mifelénk sikeres mozgásformákhoz.

Afféle nyugati szemérmesség az, hogy picit még talán szégyelljük is magunkat, amiért például jóga- vagy tai chi-foglalkozásra megyünk. Mert hát ez csak afféle pótlék, hol van ez az autentikus keleti mesterek által évezredes hagyományokra építve tartott indiai vagy kínai kurzusuktól. 

No persze, nem is vitás, mifelénk nem az élet része az a filozófia, ami például a jógát átszövi. Valamiféle alapszintű beavatást kaphatunk, ami persze jó, de ettől még a jóga is inkább csak egy mozgásforma a sok közül, amire például edzőtermekben járhatunk. Méghozzá hatékony mozgás, tehát hajrá! És hogy ez nem pont olyan, mint az eredeti? Nos, ilyenkor jön a bűntudat, hogy milyen szabadon viszonyolunk a keletiek tradícióihoz, "lenyúljuk" amiből itt üzletet tudunk csinálni.

Ilyesféle dolgokról sok helyen lehet olvasni. Ám nekem eszembe jutott valami. Mi van, ha Indiában sem mindenki jógi, és Kínában sem mindenki tai chivel indítja a napot? Nem kellett hozzá sok keresés, hogy az ember ráakadjon olyan helyekre mint a Mumbai Zumba, és könnyen lehet találni bőven képeket vakítóan fényes latexcuccba öltözött kínai aerobicos csajokból.

És persze ők is a saját ízlésükhöz idomítják a programokat: a táncos órákon bollywoodi slágerek szólnak, vagy a menő kínai popslágerek ugrálnak a csajok. Lássuk be, ezek a mozgásformák többet merítenek Jane Fonda munkásságából, mint az ókori keleti filozófusok munkásságával.

Például remekül eltanulták azt, hogy ez nem csak alakformálásban hatékony, hanem pénzcsinálásban is. Éppenséggel gyakran Ázsiából érkezett guruk honosítottak meg dolgokat nyugaton, pont azért, mert meglátták, mekkora üzlet is van ebben- és kialakultak a keleti mozgások nyugati mutációi.

Ebben az egészben nincsen semmi tragédia, a világtörténelemben mindig is volt keveredés a kultúrákon belül. Egészen izgalmas például látni, hogyan jutottak el a különböző konyhák kedvenc fogásai a világ minden sarkába. Az ilyesfajta tudáscsere színesebbé teszi az életünket, amíg nem ráerőltetésen hanem szabad választáson alapul.

Szóval ha Indiában zumbáznak és élvezik, én sem érzem úgy, ciki lenne Budapesten jógázni. Szeretem csinálni, szimpatikus oktatókat ismertem meg, és attól a szinttől pedig nagyon messze állok, hogy a tudásomat kizárólag pár hónapnyi meditálással tudnám fejleszteni egy himalájai kolostorban. Virágozzék minden virág...

Most épp azt kezdték el feszegetni, hogy a németek is rendesen tejeltek a foci-vb rendezési jogáért, de nemrég olvastam arról, hogy még a fantasy foci oldalaknál is vaskos botrányok miatt áll a bál. Azt már hallottuk, hogy rengeteg neves és névtelen focista volt érintett a bundázásban, ám nekem új volt, hogy még külön csaló-ligát is létrehoztak Kanadában. És aztán ott van a dopping is, ami minden bizonnyal jelen van az élsport szinte összes ágában.

Nem szabad meglepődni azon, hogy a "tiszta sport" fogalma meglehetősen súlytalanná vált. Iszonyú pénzek forognak a sportban is, és a sportot kísérő üzletágakban is. A rendszer pedig úgy tartható fenn, ha mindenki inkább félrenéz, ha valami csalást lát. Nem hiszem, hogy az egész életükben a focival foglalkozó játékosok és edzők ne tudnák, mi mozgatja a szálakat egy nagy esemény rendezésénél vagy a FIFA-ban. És az is biztos, hogy a szövetségek is sikálnak el csalásokat, ha nagy sztárokról van szó. Itt vannak például az adócsalási ügyek- Messi és Neymar is képbe került, de gyaníthatóan végül úgy zárulnak le a vizsgálatok, hogy utólag befizetik az adóhiányt, ám egyetlen meccset sem kell kihagyniuk.

Mint ahogy a Barcelona szabálytalan igazolásai miatti eltiltás sem rengette meg a klubot igazán, a pénzügyi fair play betartatása sem megy különösebben hatékonyan, és hiába jutottak el a korrupciós ügyek magáig Blatterig, nem úgy néz ki, hogy mindenki lapátra kerülne a nemzetközi és a nemzeti szövetségekben. Két évtizede sejthető, hogy a FIFA révén dollármilliókat lopnak el egyesek, de még mindig senki nem tud semmi konkrétumot, és Blatterék száz éves korukig élhetnek kényelmesen a luxusvilláikban...

És persze alacsonyabb szinteken is megy az ügyeskedés. Kis országok harmadik-negyedik vonalába, utánpótlására is mennek támogatások, amik ki tudja hol kötnek ki. Talán nem dollármilliókat lehet keresni a kreatív könyveléssel, de van aki beéri a svájci palota helyett egy takaros vidéki házzal is. 

Ha pedig a velejéig romlott foci helyett mást akarunk nézni, akkor szintén csalódhatunk. Mennyi élsportoló bukik meg doppinggal- és milyen sokan nem! Elsikálják az ügyeket, a szövetségek sztárokat akarnak, tehát inkább maguk szólnak előre a legnagyobb neveknek, mikor jön az ellenőr. Volt ellenőrzés? Volt. Találtak valamit? Mit ad isten, nem. Csak a tehetség meg a sok munka van amögött, hogy emberek napról napra, hétről hétre félisteni teljesítményt képesek felmutatni, nyilván...

Ennél már az is tisztább, ha azt mondjuk, mindent a pénz mozgat. Hagyjuk a francba az álamatőrködést, amikor egy sokadik rövidpályás úszóvilágkupa-versenyen is remekül lehet keresni. A sport pénzgyár- szép dolog a nemzeti himnuszt hallgatni a dobogón, de legalább olyan szép dolog egy csinos összegű utalásnak örvendezni. Sportolók váltanak hazát, ha az érdekeiknek az felel meg jobban. Nyilván nem a sport szent ügye miatt lesz valaki katari válogatott.

Kezdem nagyobb szimpátiával szemlélni az amerikai major sportokat, ahol legalább tudhatom, mi mennyibe kerül, ki mennyit keres, és ki mennyit ad. Vagy a Forma1-et, ahol nem vitás, a pénzesebb csapat többre viszi, hiszen jobb versenyzőt, jobb mérnököt és drágább fejlesztést tud megfizetni. Ecclestone pedig diktátorként uralja az egészet, és rengeteget kaszál. Na és? Cserébe képes folyamatosan reflektorfényben tartani a sportágat, ami jobb idényeiben rengeteg embert szórakoztat.

Mit bánom én, hogy mennyi ember él versenyzésből, labdarugdosásból! Az viszont zavar, hogy mennyien verik a mellüket, önfeláldozást és tisztességet emlegetve, közben pedig ki sem látszanak a mocskos ügyekből. Ha üzlet a sport, akkor legyen az, mindenféle sportágban. Csak az a baj, hogy ezek a harácsolók telhetetlenek. Igazi világbajnokok a kavarásban és a lopásban, de egy normális világban ezért nem érmet meg kitüntetést adnak, hanem börtönt. Egy üzleti alapú szemléletben teljesen normális, hogy a FIFA elnök keres X millió dollárt, ezért cserébe korrekt hivatalnokként intézi az ügyeket. 

De nekik ez nem elég. És ha a piramis csúcsán valaki büntetlenül lophat, az alatta levők is mind közel akarnak férkőzni a zsírosbödönhöz. A gond az, nem tudhatjuk, meddig jutott a fertőzés. Most még csak arról beszélünk, hogy pénzekkel zsonglőrködtek a bürokraták, a rendezési jogok odaítélése nem volt tiszta. 

Ám mi lesz, ha egyszer kiderül, nagy meccsek, BL- vagy Eb-döntők eredményét is manipulálták, mert valakiknek az úgy volt jó? Óriási pénzekről beszélünk, amik bárkit meg tudnak szédíteni. Arra csak a vállam vonom meg, hogy valamelyik tornát olyan országban rendeztek, ahonnan kenőpénz érkezett, de az fájna, ha valamelyik nekem emlékezetes meccs is bunda miatt alakult volna úgy, ahogy. Bevallom, el tudna keseríteni, ha a sporthoz kötődő emlékeimet, élményeimet is tönkretennék a csalók. Szóval nem is tudom, akarom-e, hogy mindenre fény derüljön. Elvileg igen, jó lenne mindent tisztán látni, de... Az a tudat, hogy évtizedeken át egy rakás csalóért rajongtunk, akiket egy csapat tolvaj machinált, nem lenne lelkesítő.

Először is szögezzük le: a nyavalygások ellenére a magyar válogatott nem bukott el!

Tegnap este a törökök az utolsó pillanatig küzdve, emberhátrányban harcolták ki a kijutást érő győzelmet, mert a másik meccs is szerencsésen alakult a számukra. Ez benne van a sportban! Ha örömködtünk, mert a spanyolok tartalékosan is legyűrték az ukránokat, akkor most fogadjuk el, hogy a mi szempontunkból rossz forgatókönyv valósult meg. Aki több pontot szerzett, az érdemelte meg az egyenes ági kijutást- ezek most a törökök voltak.

És tegyük hozzá, bár a sportban nincs "ha", sok dolog alakulhatott volna másként. Ha a magyarok az előttük végzettek valamelyikét le tudták volna győzni, máris máshogy nézett volna ki a tabella. De az is tény, hogy ha a görögök nem csak ellenünk vitézkednek, hanem mondjuk megelőzik Feröert, a hellének ellen elbukott sok pont miatt esélyünk sem lett volna a legjobb csoportharmadik helyre. A válogatott kiharcolt magának egy viszonylag jó pozíciót, de ez most erre volt elég.

Ám az Európa-bajnokság esélye nem úszott el, kérem szépen! Nekem a bukás azt jelentené, ha nem jutnánk ki. Ez még mindig kiharcolható, méghozzá a pályán. Végülis ott kell bizonyítani elsősorban, hogy érdemesek vagyunk a részvételre. 24 csapat lehet ott a tornán, szinte az indulók fele, ez óriási esély. Ne haragudjon rám senki, de a csoportharmadikok, akiktől rettegni kéne, olyan válogatottak mögött végeztek a selejtezőkben, mint Albánia, Wales vagy Ausztria. Ha most jön az ijedezés, mi lesz a dánok vagy a norvégok ellen, tulajdonképpen minek akarunk kijutni a franciaországi Eb-re? 

Mert nekem nem a kijutás a nagy álmom. Én magyar szurkolóként mindig arról álmodok, hogy a csapat bajnok lesz! Bekerülni a 24 legjobb csapat közé rendben van, de odakinn meccseket nyerni, továbbjutni, egészen a csúcsra érni, na az a valami. Tisztában vagyok vele, pokoli nehéz dolog ez, az esélyek minimálisak. De a strandról behívott dán válogatott Eb-győzelme, vagy a görögök diadalmenete jelzi, hogy néha egészen váratlan csodák is megtörténnek a fociban.

Ott lenni Franciaországban pofozógépnek nem lenne nagy dicsőség. Ha valaki megelégszik azzal, hogy valahogy becsúszunk a döntő mezőnyébe, akkor örüljön neki, de nekem nem odáig tart a fantáziám.

Mondjuk ki azt is, hogy az esetleges kijutás nem oldaná meg a magyar foci problémáit. Mint ahogy a mostani lecsúszás a legjobb harmadik helyről sem tesz tönkre mindent. Eddig is tétmeccseken kellett bizonyítani, ezután is ezt kell csinálni. A magyar válogatottnak, bárki ellen kell kiharcolni a továbbjutást, elsősorban magára kell koncentrálni. Nem kell a törököket meg a kazahokat hibáztatni, ők pont azt csinálták, amit mi várunk a mieinktől: küzdöttek és győztek. Senki nem fog félreugrani a mi kedvünkért, és ez így normális.

Szóval nem kell feladni semmit, a remények nem vesztek el. Számunkra nem! A görögök, a finnek, sőt, a hollandok most nagyon boldogok lennének, ha olyan problémáik lennének mint nekünk, a pótselejtezőre készülve. Hozzájuk képest igenis jól teljesített a magyar válogatott, erre is büszkék lehetünk valamilyen szinten. 

Ám ismétlem, ez még nem a végállomás. És nekem a kijutás sem jelenti azt, hogy ezzel megoldottnak látom a focink minden gondját-baját. Tudom, az MLSZ-ben nagy most a sírás-rívás, mert ők úgy vélték, ezzel évekig lehetne takarózni. De nincs szerencséjük, a szurkolók ettől még nem felejtenek. Tudjuk jól, a kicsúszott eredményektől függetlenül sok a baj. 

Azokon viszont még ráérünk rágódni. Most még van miért szurkolni, van miről álmodozni. Meglátjuk, méltó-e a válogatott a részvételre- a pályán lehet bizonyítani!

Olyan jó lenne, ha az este futók, biciklizők tennének azért, hogy látni is lehessen őket- a saját biztonságuk érdekében!

Apám gyakran emlegette az annak idején a Szabad Európa rádióban hallott felhívást: "Motorosok, használjátok a fejeteket! Tegyetek rá bukósisakot!"

Hát valami ilyesmi frappáns szöveget kellene kieszelni mostanság, hogy az esténként sportolók is megértsék, tenni kell azért, hogy lássák őket a többiek is. A tapasztalat friss: nemrég írtam arról, milyen lehetőségek vannak az őszi sportolásra, de nem csak az észt osztom, néha én is lemegyek a hűvös időben kocogni. Tegnap késő délután indultam, mire hazaértem, teljesen rámsötétedett.

Én óvatos duhaj vagyok, a futónadrágomon is van néhány fényvisszaverő csík, a felsőm pedig neonzöld, tehát ha rávetődik egy lámpa fénye, elég jól lehet látni engem. Úgy gondolom, ennyi belefér- direkt azért vettem több ilyen színű futós cuccot, hogy feltűnjek, a divat eszembe sem jutott. Még csak nem is voltak drágák, diszkontáruházakban vettem őket, és ehhez képest kényelmesek is, tartósak is.

A Római-parton a közvilágítás nem túl erős, és vannak részek, ahol egyáltalán nincs lámpa sem. Pár helyen kellett csak közutat keresztezni, ahol én magam is igyekszem óvatos lenni, és bízom benne, a fényszóróknak köszönhetően szinte világít a felsőm. Több futótárssal találkoztam, akadt aki hasonlóan neonzöld kabátot, láthatósági mellényt viselt, és volt egy srác, aki kis LED-es villogót akasztott magára- száz méterről ki lehetett szúrni.

De többen voltak, akik a színskála sötétszürkétől a feketéig tartó tartományából válogattak össze mindent. Még biciklist is láttam, teljesen fekete cuccban, mindenféle lámpa nélkül, ahogy a töksötétben teker. A fák között, ahol nem látszik a közvilágítás, azért szépen egymásnak tudnának menni, mert még kikerülni sem könnyű egymást, ha csak bizonytalan körvonalakat látunk. Ha mondjuk a futó zenét hallgat, akkor fel sem figyelhet arra, hogy valami közeledik mögötte.

És amint át kell menni a közúton, vagy eleve olyan helyre keveredik a futó, a biciklis, ahol meg kell osztozni az úttesten az autósokkal, nekem meglehetősen nagy vakmerőségnek látszik a teljesen fekete öltözet. Autózok rendszeresen, és tudom, mekkora különbség az, ha valakin van fényjelzés és feltűnő ruha, vagy ha nincs. 

Szóval én nagyon örülök annak, hogy sokan ezekben a hónapokban is felhúzzák a futócipőt vagy felpattannak a biciklire. De ne sajnáljátok ezt a pár száz forintot feltűnő kiegészítőkre, és hasonló nagyságrendbe kerülnek a legolcsóbb villogós lámpák is, amit lehet használni futáskor, biciklizéskor is. Ne az én kedvemért, mert én a magam részéről igyekszek odafigyelni, ne is azért, mert esetleg megszólnak, hanem saját magatokért. 

Noha tegnap fordulatos meccsen 4-3 arányban kikaptak a magyar focisták, ennek már nem volt jelentősége az Európa-bajnokságra való kijutást illetően. Amit megtehetett a válogatott, megtette, a saját szintjéhez képest: a nálánál gyengébb csapatok ellen 6-6 pontot szerzett (Finnország és Feröer-szigetek), a jobbaktól pár pontot elcsent. A görögök meg ugye nem számítanak, mert utolsók lettek, tehát most már a vereség is belefért.

A csapat még mindig kijuthat pótselejtező nélkül az EB-re, ha szerencsésen alakulnak az eredmények. Ha nem, akkor valakit még le kell győzni a részvételért, és elvileg ez sem lehetetlen, mert a legjobb csapatok túlnyomó részben már ott vannak.

Most aztán gyakran emlegetik, hogy 1972 után, 42 év elteltével lehetünk ott a döntőben, és micsoda álom válhatna ezzel valóra. Azért álljunk meg egy rövidke másodpercre... Annak idején 4 (négy!) csapat juthatott be a döntőbe, most pedig 24. Tehát nem teljesen egyenértékű a két teljesítmény. 

Persze azok más idők voltak a magyar fociban. Az Újpest 1969-ben döntős volt a Vásárvárosok Kupájában, 1974-ben elődöntős a Bajnokcsapatok Európa Kupájában. A Ferencváros 1972-ben UEFA-kupa elődöntőt játszott, 1976-ban KEK-döntős volt. Az olimpiai válogatott 1968-ban aranyat, 1972-ben ezüstöt nyert. Ilyen helyzetben öröm volt a legjobb négybe jutás az Európa-bajnokságon, de más örömei is lehettek a magyar szurkolóknak.

Most úgy kapaszkodunk ebbe a reménybe, mintha ez mindenért kárpótolna minket. Jó dolog a siker, örvendezhetünk annak, hogy sikerült elérni a csoport harmadik helyét (ami azért előfordult már mostanában, csak akkor ez semmit nem ért), csak az zavar, hogy a csődhelyzetben levő magyar fociban ez lesz a fügefalevél. Ettől még kevés a néző a bajnokságban, nemzetközi szinten nevetséges eredményekre képesek a klubcsapatok, és ha nincs állami segítség, akkor nem sok klub maradna talpon.

Szóval én továbbra sem gyújtok örömtüzeket, amiért a finnek és feröeriek felülmúlásával esélyünk van a továbbjutásra. Ami jó eredménynek számít, azt elismerem, de nem vagyok hajlandó pár jól sikerült meccsbe az általános helyzet javulását belelátni. Ehhez azért jóval több mindent kellene felmutatni- ugyanezeknek a játékosoknak, szakembereknek és sportvezetőknek. Ők azok, akik már számtalanszor bizonyíthattak volna, ám inkább csak csalódtunk bennük. 

Remélem, lehet a mieinknek szurkolni kinn a torna döntőjében is, mert ez lenne a legfontosabb. Viszont arról sem fogok elfeledkezni, ami egyelőre nagyon nincs rendben. Bár azokról is kapnánk igazán jó híreket!