Sportfoglalkozás

Kinek kell Kis Grofo, amikor itt van nekünk a GM49 parádés futballindulója!

Galla Miklós fiatal korában a GM49 zenekar frontembereként vált valamelyest ismertté. Érdekes, hogy a banda épp az utóbbi években élte némileg reneszánszát, Galla újból előadhatta például a remekbe szabott Bélát itt ne keressék című dalt.

A Csináljatok valamit korai GM49 felvétel, az akkortájt még ska stílusban nyomuló zenekar lendületes kis indulót hozott össze focistáink buzdítására. Meg kell jegyezni, a nyolcvanas évek elején azért még több okunk volt a reménykedésre, 82-ben ott volt a válogatott a világbajnokságon, nem sokkal később a Videoton az UEFA-kupa döntőjébe jutott. Ezzel együtt is érződik valami kis heccelődés a dalon.

Nem tudom, ha most kellene Gallának új futballdalt írnia, milyen lenne. Azt hiszem, joggal lehetne keserűbb. Ám ma estig, amíg még él a remény, hiszen előttünk áll a norvégok elleni párviadal első felvonása, nyugodtan lehetünk bizakodók, és hangolhatunk a GM49 dalával.

"Arassatok odakinn,
Tíz millió szív úgy dobog,
A két szemünk csüng rajtotok!"

Aranyosak az emberek, amikor megosztanak ügyesen dekázgató csajokról videókat, és kommentálják, "mikor tud ilyet egy válogatott focista!", vagy ámulnak a mondjuk íjjal extrém lövéseket leadó ember mutatványain.

Tegyük tisztába: kell rengeteg gyakorlás, no meg némi tehetség a focilabdás vagy más trükkökhöz is, de ez akkor is egészen más műfaj, mint az alapsport. Például azért, mert alapból nincs ellenfél. Szerinted hány másodpercig tudna a labdával mókázni addig, amíg egy hátvéd keményen, de szabályosan fel nem borítaná? Mennyire más az, hogy az ember hónapokig egy különleges trükköt gyakorol majd sok próba után videót készít róla, vagy amikor kiáll egy versenypályára, és azonos feltételekkel kell megmérkőzzön a többiekkel ott és akkor? 

A sportos trükköknek megvan a maga helye, ezek rettentően szórakoztató dolgok tudnak lenni, szuperül néznek ki egy videón, a labdazsonglőrködéstől a driftelésen át a street workout mutatványokig. Csak kezeljük is önálló sportágként őket, és ne keverjünk bele mást. 

A pályán, ellenféllel szemben vívott meccsek néha éppenséggel nem látványosak, hanem brusztolósak, kínkeservesek, sőt, unalmasok. Egy cél van mindenek felett: a győzelem! Egy bajnoki cím fociban vagy egy futamgyőzelem Forma1-ben akkor is nagy eredmény, ha a néző épp a száját húzza, mert nem volt túlságosan izgalmas amit látott. A győztes ettől még boldog, hiszen ő tudja, mennyi munka volt addig, amíg eljuthatott egy ilyen kiszenvedett sikerig. Évekig gyakorolni, várni a nagy a lehetőségre, aztán élni az eséllyel- mindenki erről álmodik, mégis olyan keveseknek sikerül.

Az viszont egy másik kérdés, hogy pár sportember attól (is) legendás, hogy nem csak a pályán voltak királyok. Maradona bemelegítéskor csak úgy ellabdázgatott, nem különösebben rákészülve erre, egyszerűen csak mókázgatott, dekázgatott. Olyan könnyedséggel csinálta, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna- aztán a pályán, ellenfelekkel szemben is behúzta a csőbe a hátvédeket. Lehet látni ilyen felvételeket kosarasokról, amerikai focistákról, gokartban alázó Forma1-pilótákról. 

Szóval akadnak, akik csak úgy mellékesen az ilyen trükközésben is királyok, miközben a pályán is sikert sikerre halmoznak. Nos, ők azok, akiket az utókor úgy emleget: legendák.

Napjainkban minden tele van azzal a vádaskodással, ki, miért szexista. Elsősorban a nők megjelenítése kapcsán merülnek fel ezek a kérdések. A leegyszerűsítés viszont szerintem egy kicsit félrevisz a témában.

Előszeretettel rántják elő a szexizmus-kártyát akkor is, ha a sportolókról van szó. Gyakran emlegetik, hogy egy sportolónő sikerei mit sem számítanak, ha nem elég szép, az eladhatósághoz kell a csinos pofi, formás alak. És igen, vannak olyan versenyzők, akik eredményei messze nem álltak arányban azzal, mennyi figyelem irányult rájuk- a teniszező Anna Kurnyikova tipikusan ilyen volt.

De azt azért személy szerint nem tudom elfogadni, hogy csak azért, mert valaki nem szabvány szépség, már nem is jelenik meg sehol, és nem kapta meg a méltó elismerést. Ifjúkoromból emlékszem rá, mennyire tiszteltük például a szintén teniszező Steffi Grafot, pedig nem volt az a kifejezett babaarcú nő. Akkor sem ez volt a fontos, most sem. Egy másodpercig nem kérdés, a tenisz világában kinek van nagyobb respektje.

Mondhatnék még példákat külföldről is, Magyarországról is, amikor igenis megkapja a nagy versenyző a megbecsülést. Nem attól számít valaki nagy sportolónak, hogy címlapra kerül-e egy férfimagazinban. Direkt nem említek egyetlen magyar sportolót se, mert még az a vád ér, hogy "lerondázom" őket, pedig nem erről van szó. A modellkedés külön világ, mindig is az volt, adottságok kérdése volt, akár valódi modellkarrierről van szó, akár valaki sportolóként állt kamera elé. Igazságtalan? Az. De a sport is vele született adottságok kérdése. Ha azt mondjuk, igazságtalan, amiért a vékony, magas lányok állhatnak kifutóra, akkor jelentsük ki azt is, morálisan elfogadhatatlan, hogy a leggyorsabb, legügyesebb, legerősebb versenyzők kapjanak mindig minden érmet. Álljunk ki a vézna, tunya emberek jogaiért, hogy ott lehessenek az olimpián!!!

És aztán fordítsuk is meg egy kicsit a dolgot. Ha ismert focistákat emlegetünk, sokaknak mindmáig David Beckham ugrik be elsőként, pedig ő már szögre akasztotta a stoplist. Jó játékos volt, szép eredménysorral, de Messivel egy lapon emlegették. Mégis annyira jól eladható arc volt, hogy mindmáig degeszre keresi magát reklámokkal, médiamegjelenésekkel. A férfiak világában is van tárgyiasítás?...

Mert itt van például egy másik kiváló játékos, Angel di Maria. BL-győztes, olimpiai bajnok, vb-ezüstje is van, sok más eredmény mellett. Provokatív kérdés: vajon ő fog több pénzt kaszálni reklámszerződésekkel élete során, vagy Beckham? 

Szóval nincs itt semmi különös látnivaló, egyszerűen csak arról van szó, nem vagyunk egyformák. Nem is leszünk azok. És nem csak olyan értelemben, hogy mindannyian más adottságokkal születünk, hanem úgy is, hogy mindannyiunkat más érdekel. Mindig lesz férfi, aki azért ül le a tévé elé, mert a sportolónők külseje érdekli, és mindig lesz nő is, aki elolvad egy jóképű focista láttán. Na bumm.

Az már egy másik kérdés, hogy az ember a saját mindennapi életében mennyire tudja helyén kezelni a saját értékeit, adottságait. Amikor függetlenül attól, mit és miért nézünk a sportban, képesek vagyunk a mi életünket élni, akkor járunk nagyjából jó úton. Lehet sóhajtozni, irigykedni, rajongani, de aztán ezen túl lehetünk elégedettek azzal, mi mit értünk el, miben vagyunk jók, vagy hogy példaképeink hatására mi mennyiben tudtuk legyőzni ömagunkat például az amatőr sport terén.

Amikor először indultam egy futóversenyen, negyvenen túl, és be is értem a célba, sztársportolónak éreztem magam. És akkor már túl voltam 15 kiló fogyáson, tehát az is bennem volt, hogy korábbi önmagamhoz képest feltétlenül jobban is nézek ki. Nem kerülök nemzetközi magazinok címlapjára, de a saját sztorimban kétségkívül enyém lett a pozitív főszerep...

Azért korlátozottan igaz a gyakran emlegetett ép testben ép lélek mondás, ha élsportolókat tekintünk. És vajon mi van az amatőrökkel?

Olvastam arról, hogy az ép testben ép lélek kifejezést nem pont olyan értelemben fogalmazták meg annak idején, ahogy ma a többség használja. Ez is érdekesség, de nincs jelentősége: a lényeg az, hogy ma azért van egyfajta uralkodó felfogás azzal kapcsolatban, hogy aki fizikálisan rendben van, az lelki téren is jobban érzi magát.

Nem olyan egyszerű kérdés ez. Ha az ember látja, miféle alakokból is lehetnek sztársportolók- züllés, csőd, családi balhék kísérik sokak karrierjét, és akkor még a csalókról, doppingolókról nem is beszélünk -, akkor az ember megkérdőjelezi ennek az elvnek az igazságát. Nehéz példaképként tekinteni a barátnőiket verő kigyúrt fickókra, vagy azokra a nyegle focistákra, akik szép pénzt keresnek, de műveltségük, eszük, viselkedésük szánalmas.

Szeretné az ember hinni, hogy ha nincs az egész mögött pénz, nem kell mindenen átgázolni, akkor amatőrként az ember tényleg kiegyensúlyozottabb, elégedettebb lesz a rendszeres sportnak köszönhetően. Aztán persze lelombozó, ha a kezdőnek beszól az edzőteremben egy gyúrós sporttárs, olyan stílusban, amiről az embernek nem az ép lélek jut eszébe... És az sem szerencsés, ha egyfajta fitnesz-gőg uralkodik el az emberen.

Azt gondolom, alapvetően jó esélyünk van arra, hogy a sport jó hatással legyen ránk. Ha ez csak a kedvtelésünk, alapvetően rajtunk múlik. Egyrészt meg kell találni azt a mozgást, amit igazán szeretni tudunk, ami annyi örömmel, energiával, sikerélménnyel tölt fel, hogy az valóban elérje a változást. Nem biztos, hogy elsőre meg fogjuk ezt találni, de mi nem vagyunk profik, ráérünk kísérletezni. Tényleg érdemes sokfélét megpróbálni, a futástól a jógán át a hegyi túrázásig! Valóban van különbség, melyik mennyire illik hozzánk, és az már önmagában kellemes, ha az ember azt mondhatja, igen, ez az én világom! Vannak akiknek az egyéni sportok ideálisok, másokat jobban motivál ha vannak körülöttük mások és egy oktatót követhetnek, és akadnak olyanok is, akik jobban szeretik a csapatsportokat.

Sokat ad az embernek a sikerélmény: többet és tempósabban bír futni, nagyobb súllyal tud dolgozni, hajlékonyabb lesz és így tovább. No és persze ott van az alakváltozás is, a fogyás, amire az ember büszke tud lenni. Csak néha óhatatlanul belecsúszunk abba, hogy a nem sportoló barátokkal szemben udvariatlanok vagy igazságtalanok vagyunk. Inkább meg kell próbálni őket is inspirálni, biztatni- a nagyképűség erre biztosan alkalmatlan. Ráadásul a nagyszájú mozgásmániás is hamar találkozhat olyannal, aki nála sokkal ügyesebb, erősebb, kitartóbb. 

Nem kell tehát magunkat mindig másokhoz méricskélni, hogy azt nézzük, kinél vagyunk jobbak, majd cikinek érezzük magunkat, amikor valaki lehagy a futópályán. Pont az a szép, amikor a többieknek köszönhetően jó impulzusokat kapunk: sportos haverokkal együtt mozgunk, vagy sikerül kicsit megmozgatni ellustult barátokat, és persze az is említhető, amikor vadidegen emberek adnak pluszt. Például a futópályán jön valaki, aki biztatóan int, vagy elmegyünk egy csoportos órára, ahol idősek és fiatalok egyaránt próbáljuk kihozni magunkból a legjobbat. 

Szóval igen, bőven tehet azért a rendszeres mozgás, hogy ne csak fizikálisan érezzük magunkat jobban a bőrünkben. Csak ahogy a mozgás elkezdése is alapvetően saját döntésünk kérdése, úgy az is, hogy érezzük magunkat mozgás előtt, alatt, után. Ha levert leszel sport után, vagy soha nem jutsz el oda, hogy élvezd a mozgást amit űzöl, akkor bizony valami hiba van a dologban...

Kicsit erőltetett a harmadolás, hiszen a pihenős hetek miatt van, amelyik csapat 6, van, amelyik 7 meccset tudhat a háta mögött, de a lényeg az, hogy most már nagyjából kirajzolódnak az idény trendjei. Akadnak meglepetések és valóra vált jóslatok- ezekből szemezgetek.

Különleges idénynek indult a 2015-ös szezon, hiszen az ötvenedik Super Bowl jön a sorban, ennek megfelelő körítéssel. Ám abból a szempontból is különleges lett az egész, hogy a felkészülési időszak szinte végig arról szólt, eltiltják-e a némileg puhább labdák miatt a New England Patriots irányítóját. Nos a bíróság (egyelőre) Tom Brady javára döntött, győzött a sport- és most már egyre többen kívánják a pokolba a Deflategate-témát.

Mert a labda akkor igazán érdekes, amikor játékban van! Nagyszerű meccsek voltak már eddig is, és nagyszerű teljesítmények is, természetesen. A fentebb említett Tom Brady például hat meccsből hatszor vezette győzelemre csapatát, 38 évesen szinte minden statisztikát tekintve a legjobb irányítók között van. Noha a szezon előtt az AFC Kelet többi csapata durván erősített, kettő edzőt is cserélt (a harmadik pedig négy meccs után), hiába számítottak többen meglepetésre, most is a Patriots diktálja a csoportban a tempót. És egyelőre nem úgy fest, hogy lassítanának- szóval itt az idén az a meglepetés, hogy minden megy a szokásos kerékvágásban...

Az AFC Nyugat érdekessége az, hogy szintén egy veterán irányító, Peyton Manning csapata áll az élen: a Denver Broncos 6-0-s mérlege megsüvegelendő. Ám ezt nem a korábban rekordokat halmozó Manningnek köszönhetik, akinek több az eladott labdája, mint a touchdown-passza. A védelem nyújt hétről hétre fantasztikusat, és ezzel jó eséllyel meg is nyerik a csoportot. Mögöttük ugyanis a többiek hullámzó teljesítményt nyújtanak. A feltörekvő Oakland Raiders legyőzte a San Diego Chargerst, de a mérlegük így is csak 3-3 a második helyen, míg a Kansas City Chiefs elveszítette messze legjobb támadóját, Jamaal Charles futót, tehát inkább csak a becsületükért küzdenek.

A Chiefs pedig tényleg küzd, a hétvégén az AFC Észak egyik erős csapatát, a Pittsburgh Steelerst gyűrték le. Utóbbiak állhatnának jobban is, de kidőlt a kezdő irányító, Ben Roethlisberger, majd megsérült helyettese, Michael Vick is, így azért nehéz csodát tenni. Pedig ott vannak a remek játékosok, Brown, Bell és Bryant, de megbízható irányítójáték nélkül nem sokra mennek. A csoportot tehát nyugodtan vezeti a 6-0 mérleggel álló Cincinnati Bengals, amiben Andy Dalton irányító remekel. Volt már ilyen, csak az a fránya rájátszás ne lenne, ahol rendszeresen betlizik... A csoport végén egyetlen győzelemmel szerénykedik a Baltimore Ravens, amiről páran azt hitték, idén a nagydöntőbe is odaérhet. Nos, ehhez azért már kisebbfajta csoda kéne, a csapat leginkább csak szenved.

Szenved az AFC Dél messze legerősebbjének gondolt csapata, az Indianapolis Colts is. Mindenki úgy volt vele, ezt a gyenge csoportot fél kézzel is behúzzák, ami persze még mindig megtörténhet, de hét meccsből csak hármat nyertek- és abból kettőt akkor, amikor a fiatal sztár, Andrew Luck helyén a már negyvenet is betöltött Matt Hasselbeck kapta a kezébe a karmesteri pálcát. A Colts igazolásai nem jöttek be, az edzői stáb is sokszor hibázik. Ha nem olyan ellenfelei lennének, mint a két középszerű irányító cicaharca miatt emlegetett Houston Texans vagy az újonc Mariotával is szürke Tennessee Titans, még rosszabbul állnának. A Jacksonville Jaguars a maga szintjén igyekszik, de 2-5 mérlegével túlzás lenne "erős" kihívónak nevezni.

Az NFC Dél tavaly négy betliző csapattal "büszkélkedhetett", ehhez képest az idén a Carolina Panthers 6-0 mérleggel indított, és az Atlanta Falcons is 6-1-gyel áll. Könnyen megtörténhet, hogy két csapat is továbbjut innen, ha mind a ketten így folytatják. És a nyögvenyelősen indított szezonú New Orleans Saints 3-4-es mérlege is azt jelenti, ők is versenyben lehetnek a rájátszásért.

Az NFC Észak az a csoport, ahol az erőviszonyok jórészt változatlanok, és a szakértők előzetes tippjei általában bejöttek. Élen áll a Green Bay Packers, ami 6-0 mérlegét nagyban köszönheti Aaron Rodgers idén is MVP-szintű játékának. Kapaszkodik a Minnesota Vikings (4-2), míg a Chicago Bears továbbra is széteső csapat benyomását kelti (2-4). Az 1-6 mérlegű Detroit Lions a liga egyik nagy talánya: az irányító, Matthew Stafford pocsék idényt fut, de nem segítik őt a társak sem. Új alapokra kellene helyezni mindent, ha szeretnének rájátszásközelbe jutni ebben az erős csoportban.

Roppant erős és kiegyensúlyozott csoportnak gondolták az NFC Keletet is, de ebből csak a kiegyensúlyozott lett igaz, az erős nem. A Philadelphia Eagles húzásaitól volt hangos a holtszezon, de a csapat irányítója, Sam Bradford gyenge teljesítményt nyújt, az új igazolások sem nagyon váltak be, a 3-4-es mérleget pedig nem lehet kitenni az ablakba. A New York Giants szélsőséges meccseket tudhat maga mögött, de legalább többet nyertek mint vesztettek. A korábbi első körös irányítót, Robert Griffin III-at a tarcsiba űző Washington Redskins bármennyire tűnik komolytalan csapatnak, 3-4-es mérlegükkel abszolút nincsenek lemaradva. Az idén óriási tervekkel induló Dallas Cowboyst viszont sérülések sújtják: az elkapó Dez Bryant után Tony Romo is kidőlt. Ki tudja, amikorra visszatérnek, lesz-e még bármi remény a csapat számára, ami két győzelem után sorban négyszer is veszített a sztárokat helyettesíteni képtelen játékosokkal.

Szintén meglepetésről beszélhetünk az NFC Nyugat csoportban. Az Arizona Cardinals tavaly is tartotta a lépést, és talán messzebbre is juthattak volna, ha nem dől ki mind a két irányító. Idén egyelőre egészséges Carson Palmer, jól is játszik- bármi lehet az 5-2 mérleggel. Azt sokan sejtették, hogy az új irányítóval de sok korábbi sztárjátékos nélkül felálló San Francisco 49ers bukdácsolni fog (2-5), míg a St Louis Rams az meg csak a Rams, középcsapat marad (3-3). Az igazi talány a két éve Super Bowlt nyerő, tavaly is döntőbe jutó Seattle Seahawks, ahol megszerezték a sztár tight endet, Jimmy Grahamet, és úgy nézett ki, a ligaelit védőegység mellé szuper támadóalakulat társulhat. Hát, nem egészen így alakult a helyzet eddig. A remény még messze nem veszett el, de a három győzelemmel és négy vereséggel álló csapat egyelőre nem úgy néz ki, mint ami odaérhet a nagydöntőbe. 

Persze nem az idény harmada után osztogatják a trófeákat, most még lehet nagyot javulni és nagyot bukni is. Az mindenesetre ebben az évben is kiderült, hogy a liga minden történését figyelemmel kísérő szakértők sem tévedhetetlenek, több csapat rácáfolt az előzetes várakozásokra, pozitív vagy negatív értelemben. Szóval bármikor, bármelyik meccs elé le lehet ülni, akárkik találkoznak is, a nagy küzdelem, az izgalom szinte garantálható ebben az évben.