Sportfoglalkozás

A Magyar Labdarúgás Napja alkalmából lenne pár ötletem, mit lehetne még tenni a hazai fociért.

Az MLSZ november 25-én tartotta az ünnepséget. A 6-3 évfordulójára időzítve tartját a Magyar Labdarúgás Napját, ekkor ünneplik a focinkat (vagy épp magukat) a szövetségben.

Noha biztos akad, aki szerint jobb lenne a sok közpénzből felhúzott üres stadionok emléknapjának nevezni ezt az alkalmat, szerintem önmagában az ünneppel nagy gond nincs. Igaz, amióta az albínó vakrákok tiszteletére is külön nap van, ezek az alkalmak eleve vesztettek a súlyukból, de pont ezért ha valaki focinapot szeretne, hát csináljon. Azt gondolom, a múltban azért tényleg sok örömet szerzett nekünk a sport, sok olyan különleges ember rúgta a labdát, akik megérdemlik hogy megemlékezzünk róluk- Orth, Zsengellér, Puskás vagy Albert olyan játékos volt, akikre büszkék lehetünk.

A maiak az EB-kijutás ellenére is távol vannak attól, hogy rendszeres ünnepeket szervezzünk a tiszteletükre. Sőt, ezen az egy kis örömön kívül azért kevés boldogságot hoz nekünk a magyar foci, és ez látszik a nézőszámokon is. Ezt a témát még maga Csányi Sándor sem hagyhatta kívül, amikor megszólalt az emléknapon.

Néha olyan tétovának látszik mindenki, hogy mit is lehetne tenni. Azt gondolom, van egy fontos dolog, amit sokan elfelejtenek, pedig bizony innen kéne indulni. Teljesen tiszta és átlátható viszonyokra volna szükség! Nem én álmodtam ezt meg, aki régi Végh Antal-könyveket olvas, ugyanezzel a felvetéssel találkozhat. Persze ha négy évtized alatt alig volt ebben előrelépés, most sincs bennem túl nagy reménykedés, de mindegy- én szólok.

Azt akarjuk, a szurkolók higgyenek a fociban? Akkor először is érjük el, higgyenek a fociban dolgozóknak! Legyen nyilvános a klubok valós pénzügyi helyzete, derüljön ki, mennyibe kerül egy játékos, mennyit keresnek az eladásával, hozzák nyilvánosságra a fizetéseket, a szponzori bevételeket és így tovább. Vannak akik szerint ez üzleti titkot sért, esetleg mutogatnak, a nemzetközi focivilágban sem mondanak el mindent, de ez nekem nem érv. A világszövetségek vezetői nyakig ülnek a korrupcióban, a sztárcsapatok igazolási politikája minden csak nem átlátható, maguk a játékosok is adócsalási balhékba keverednek- úgyis tisztába kell tenni a dolgokat előbb-utóbb, állhatnánk ennek a mozgalomnak az élére mi magunk. Ez nem összeférhetetlen a profi sporttal, hiszen az amerikai major sportok esetében bizony ez nem szokatlan, pedig ott aztán dübörög a profizmus.

A másik, ahol fontos lenne a tisztán látás: stadionok. Kinek a pénzéből épültek, mennyibe kerültek- no és mennyi a fenntartásuk, ki viseli ezeknek a költségeit? Mert azt ne feledjük el, csak egy dolog, hogy felépül a stadion, ott azért bőven lesz kiadás! Utána lehetne járni, milyen számítások alapján épültek akkora építmények amekkorák.

Az MLSZ hivatalos emberei előzetes bejelentés nélkül is tarthatnának nézőszámlálást. Körbe kell fotózni a lelátót mondjuk a második félidő 10. percében, és lehet egyesével számolni. Ehhez elég egy titkárnő is, de legalább kiderülne, mennyire hitelesek a mostani hivatalos adatok, vagy esetleg még rosszabb a helyzet, mint ahogy kinéz. Közölni kéne, mennyi a valóban eladott jegyek száma, és mennyi az ingyen osztogatottaké. Persze mindezt nyilvánosságra lehetne hozni a képekkel együtt, a hitelesség kedvéért.

Szóval amint tiszta viszonyok vannak a pályán körüli ügyekkel kapcsolatban, a szurkoló is látná, mi az, ami a magyar foci jelene. Nem hiszek a tévéközvetítéses zsonglőrködésben és más trükközésben, nem attól lesz több néző, hogy Csányi többet beszél itt-ott a szövetség fantasztikus erőfeszítéseiről. Az fáraszt mindenkit, hogy még mindig csak maszatolunk. Szembesüljünk vele, mi a valós helyzet, hogy áramlanak a pénzek, és akkor lehet beszélgetni arról, mit akar a szövetség és mit szeretne a néző. Fenntartható-e az 5-10 ezres stadionok építése és a játékosok magas fizetése 973 fizető néző mellett- ilyen kérdéseket lehetne feltenni, ha volnának adatok.

Persze azt is lehet mondani, ez nem tartozik az átlagnézőre. Semmi gond, elfogadom! De akkor az átlagnéző is mondhatja azt: tulajdonképpen az egész foci nem tartozik rám, minek mennék meccsre. Mert bizony az egy fordulóban megjelent kilencezer nézőnél is lehet kevesebb- egy kis erőfeszítéssel lehet ezt még lejjebb tornázni. Aztán lesz miről beszélgetni a következő "ünnepnapon"...

A hétvége ismét bizonyította, az Eb-részvétel csak fügefalevél, ami nem képes leplezni a magyar foci válságát.

Vége az örömködésnek, a kissé elbizakodott norvégok kiütése után a magyar futball visszatért a dolgos hétköznapokhoz. Méghozzá rögvest egy kiábrándító adattal: kilencezer nézőt számoltak a hétvégén. Nem egy meccsen- a hat mérkőzésen együttvéve!

Lehet aztán zsonglőrködni a számokkal, hogy valójában 9500 ember volt kinn, és az is lehet, hogy ha valaki tételesen számol, igazán csak 8100 ember ült a lelátókon, de ennek igazi jelentősége nincs. Amikor van egy örökrangadónak becézett meccs (MTK-Fradi) és egy keleti rangadóként ismert találkozó (Debrecen-Diósgyőr), ez a szám elképesztően alacsony. A válogatott sikere nem tette őrületesen lelkessé a honi szurkolókat, nem zarándokoltak tömegesen a meccsekre, hogy megnézhessék a haza hőseit.

Sejthető volt, hogy az MLSZ vezetése belekapaszkodik ebbe a sikerbe, és jönnek majd a lelkes nyilatkozatok. Természetesen Csányi Sándor is megszólalt, és mivel most van mivel büszkélkedni, megengedte magának, hogy némi önkritikát gyakoroljon. Kijelentette, hogy a szurkolói kártyák kötelezővé tétele hibás döntés volt. Hát lehet, de már nem kötelező, elvileg mögöttünk van egy nagy siker, a végeredmény meg kilencezer néző.

Azért nyilván a sikerpropaganda volt a döntő a nyilatkozatában. Például kiemelte, hogy az amatőr csapatok száma mekkorát ugrott, már 11,200 gárdában rúgják a labdát a korábbi 7,200 helyett. Na most én ezen felhúztam egy kicsit a szemöldököm. Összesen több aktív, létező, pályára lépő futballcsapatunk van, mint ahány szurkoló egy hétvége alatt kimegy az elsőosztályú meccsekre? Ha 11 emberrel számolunk amatőr csapatonként, jelenleg 120,000 ezer amatőr focistánk lép pályára rendszeresen? Ha ez így van, egyszerűen tiltsuk be az amatőr focit, jobb híján majd Fradi meg Videoton meccsre járnak a labdarúgás szerelmesei, és akkor gyorsan meglesz a nézőszám-forradalom...

Most már csak ez marad, mert eddig mindent hiába próbáltak: kevés magyar meccset ad a tévé, a kártyát ugye eltörölték, reklámozták a családbarát meccseket, létszámcsökkentéssel kívánták emelni a színvonalat, no meg a válogatott miatt is pozitív értelemben téma a hazai foci. 

A kilencezer néző már csak azért is sokkoló, mert ha durván ezer forintos jegyárral kalkulálunk, akkor kijön, egész hétvégén mondjuk tízmillió forintot termelt a magyar profi labdarúgás. De legyen húszmillió- 12 csapatra elosztva ez azért elég keskeny pénz. Egy csapatnál alig több mint másfél millió forint. Ha harminc fordulóval számolunk, nagyjából 50 millió forintos bevétel esne egy átlagcsapatra- valójában a Fradira több, a Felcsútra meg kevesebb, nyilván. Ezzel szemben kéne állnia kiadásként a játékosok fizetésének, a klub működési költségeinek, a szép új stadionok fenntartási költségeinek, és így tovább. Nem nehéz belátni, hatalmas lyuk tátong a kettő között. Mi oldja meg a helyzetet? A közpénz. Az állami tévé által fizetett közvetítési díjak, a TAO-pénzek, az állami vagy államközeli cégek által vásárolt hirdetési felületek és így tovább.

Még ezt a szerény kis bajnokságot sem lehetne üzemeltetni az ilyen támogatások nélkül: ha tényleg minden szempontból kivonulna az állam a magyar fociból, úgy omlana össze az NB1 mint a kártyavár. Ez engem rettentően elkeserít, és a véleményemen az sem változtat, ha a válogatott most éppen elért egy kis sikert. Lehet persze a vicces oldalát nézni ennek az egésznek, de én most inkább letört vagyok, hogy itthon még mindig helyben járunk, miközben továbbra is csak az öndicséretben ostromoljuk a világszínvonalat.

Bizonyos alapismeretekkel annak sem árt felvérteznie magát, aki csak alkalmanként mozogna egy kicsit.

Nem akarok fejtágítót tartani, szerény sportmúltam messze nem hatalmaz fel általános észosztásra. Szerencsére van egy-két oldal az interneten, magyar és angol nyelven, ahol lehet érdekes dolgokat olvasni például a futásról, jógáról, gyúrásról. Mivel igyekeztem reálisan felmérni az elején, mire lehet alkalmas az én koromban és az én edzettségemmel, elég sok információt igyekeztem begyűjteni, és talán jó helyről, mert többnyire hasznukat vettem.

Nyilván a példa ragadós, és még akár én is inspirálhatok másokat. Szoktunk véleményt cserélni a kis baráti körünkben, én is tanulok másoktól, és néha magam is adok tippeket. Igyekszem az általam megbízhatónak gondolt oldalakhoz irányítani a barátaimat, de amit lényegesnek tartom, azt magam is össze tudom foglalni.

Épp mostanában történt, hogy a futástól eddig magát távol tartó barátom gondolta úgy, megpróbálná a kocogást. Beszélgettünk, aztán írtam pár tanácsot is. Az elmúlt években megtapasztaltam ezt-azt magam is, és persze sok sztorit olvastam sérülésekről, gondokról, bajokról. Azt gondolom, a mozgás célja az, hogy fittebbek, egészségesebbek legyünk, jobban érezzük magunkat- ha problémákat okoz, akkor inkább ne azt vagy ne úgy erőltessük.

A tanácsaimra jött egy válasz, amiből kiderült, gyakorlatilag beletrafáltam, az ő edzettségi szintjén mi fordulhat elő, jelentkezett egy fájdalom amit lehetségesként említettem. Átbeszéltük a dolgokat, igyekeztem tippeket adni, hogy kímélheti magát, és milyen fokozatokon át juthat el a rendszeres kocogásig. Azt hiszem, hiába nem vagyok mesteredző, mégis az óvatosságot kihangsúlyozó személyes tanácsok segíthetnek.

Ebből az egészből csak azt szeretném kihozni, hogy nem csak az élsportban fontos tudni valamit a mozgás tudományáról. Sőt, amatőrként még jobban magunkra is vagyunk hagyva, nincs az oldalunkon profi edző, sportorvos és így tovább. Jó dolog, hogy ha egy eltunyult embert inspirál mások életmódváltása, de nem árt tájékozódni, tapasztaltabb barátokhoz fordulni, netán közösen edzeni. Nyilván az is jó módszer, ha személyi edzővel dolgozik a kezdő, vagy jó csoportos órákra járva kezdi a rendszeres mozgást.

Persze lehet, hogy valakinek rettentően jók az alapadottságai, és villámgyorsan magától ráérez a helyes technikára, ám gyaníthatóan a többségünk kissé túlsúlyosan, petyhüdt izmokkal kezd el mozogni, és az első pár perces intenzív séta után sokan kiköpik a tüdejüket- én sem voltam kivétel. Akiben van realitásérzék, ilyenkor rájön, kell az információ, kell a támasz.

Egy-egy makacs sérülés ugyanis erősen visszaveti az embert, aztán jön a lemondás, az "ez nekem nem való" vagy a "minek ez a marhaság, többet árt mint használ" álláspont. Én is azok közé tartoztam, akik nehezen vették rá magukat a mozgásra, sportolásra, és tudom jól, ha az elején durván lesérülök, ez rendesen visszavetett volna- talán örökre. Adjuk meg az esélyt magunknak arra, hogy jól csináljuk amit csináljunk!

Nem tudom, lesz-e sztár a golf világában valaha Paige Spiranac, de az instagramon máris annak számít: 443 ezer követője van, több, mint nem egy sportcsillagnak. (Kétségtelen, látványos képeket oszt meg az oldalán...)

Paige a University of San Diego hallgatója, és az ottani golfcsapatot erősíti. Talán még arról is álmodozik, hogy egyszer profinak áll, és nagy sikereket arat a zöld gyepen. De könnyen lehet, hogy többet fog keresni modellkedéssel, mert kiváló adottságokkal rendelkezik.

Olyan világban élünk, hogy a sport sokaknak csak beugró, ezzel válnak ismertté, de már akkor is tudatosan építik a más jellegű karrierjüket, amikor még a versenyzés a legfontosabb. Az ugyanis hamar kiderülhet, hogy egyetemi szinten ügyes ugyan, de világsztár nem lehet belőle, tehát pénzdíjakból aligha él meg.

Ilyenkor jön jól, ha valaki sikeresen el tudja indítani a modell-, tévés- vagy más jellegű karrierjét. Viszont valamit tegyünk hozzá: van egy kis összefüggés a kettő között. A sport egyrészt fegyelemre, céltudatosságra, állhatatos munkára, kitartásra nevel, másrészt pedig nyilvánvaló módon formában tartja az embert. Szóval lehet, hogy úgy fest, a modellkedés csak valami mellékvágány, de sokaknak van évek munkája, edzése abban, hogy annyira jól festenek a fürdőruhás fotókon.

Szóval lehet irigyelni Paige-et amiért ennyi rajongója van, de valamit tett is érte. Aztán ki tudja, talán a golfban is a csúcsra ér- annak is az az útja, hogy keményen odateszi magát.

Kicsi és nagy drámák- lassan közeledik az alapszakasz vége, és néhány csapat most már szinte állandóan rájátszás üzemmódban kell pályára lépjen.

A helyzet ugyanis az, hogy pár csapat jelen pillanatban páholyban van: a csoportját veretlenül vezető New England Patriots vagy Cincinnati Bengals például akár egy-két vereségtől sem esne kétségbe. Ezzel szemben az NFC East főcsoportban úgy egymás nyakán vannak a csapatok, hogy minden egyes mérkőzésen a túlélésért kell pályára lépni. Most még szinte mindenkinek megvan a lehetősége arra, hogy legalább egy wild card helyre odaérjen, tehát minden meccs éles.

Ebből következik az, hogy egészen váratlan eredmények is születnek néha. Mindenki próbál megkapaszkodni az utolsó szalmaszálba, aztán az ember elképedve nézi, ahogy a Detroit Lions a Lambeau Fielden veri például a Green Bay Packerst.

Apropó, Packers. Az utóbbi három hét az idény elején roppant magabiztosnak látszó csapat szurkolóit kétségbe ejthette: a két keményebb riválistól simán kikaptak, ilyen megtörténhet, na de az idén harmatgyenge Lions isten tudja mikor nyert a Green Bay otthonában. Aaron Rodgers nyilván nem lett hirtelen gyengébb irányító, de valami mégsem stimmel. És eközben a surranópályán a Minnesota Vikings meg is előzte őket a csoportban- a jövő hét végén egymás ellen játszanak, óriási meccs várható.

Ha már az irányítók bukdácsolása került szóba, nem lehet szó nélkül elmenni Peyton Manning szenvedése mellett. Miközben övé lett minden idők legtöbb passzolt yardjának rekordja, ugyanazon a meccsen élete leggyengébb teljesítményét nyújtva 0 (nulla!) pontos irányítóteljesítményt mutatott. Húsz passzból 11 pontatlan volt, 5 ment saját játékoshoz, 4 pedig az ellenfélnek. Nehéz megmondani, sérülések akadályozzák-e a legendát, a támadófal túl gyenge-e, vagy egyszerűen csak a kor van a háttérben, de egyelőre erre nem fogunk választ kapni, mert a következő meccsen a Denver Broncos csapatában Brock Osweiler lesz a kezdő irányító. Meglehet, le kell mondani a november végi Peyton Manning- Tom Brady párharcról, mert előbbi akkor már a kispadot koptatja? 

Brady viszont egyelőre nem úgy fest, mintha ki lehetne őt szorítani a kezdőből. Most a hét végén nem volt nagy meccse, de idén nála a közepes teljesítmény is azt jelenti, hogy két TD-passzt szór, 1 interception mellett, több mint 300 yardot elérve. Minden statisztikai mutatóban élen áll 38 évesen, ami nagy eredmény. De szerintem ennél fontosabb volt a számára, hogy New Yorkban, a Giants otthonában egy elképesztően izgalmas meccsen sikerült kiharcolni a győzelmet.

Igaz, a végső, mindent eldöntő mezőnygólt már ő is a pálya széléről nézte a körmét rágva. 54 yardról kellett bevágnia pár másodperccel a vége előtt Stephen Gostkowskinak, aki hidegvérűen a kapuba talált. Ez volt a hétvége egyik olyan meccse, ami az izgalmak alapján már a rájátszás életre-halálra menő találkozóit idézte.

Ugyanilyen kiélezett meccset játszott például a Buffalo Bills és a New York Jets, ahol az előbbi nyert, és ezzel befogták a Jetset a csoportban. Minimális különbséggel múlta felül a Jacksonville Jaguars a Baltimore Ravenst, a Miami Dolphins a Philadelphia Eagles-t. Nagy meglepetés volt az, hogy Kirk Cousins hibátlan teljesítménnyel, négy touchdown-passzal vitte győzelemre a Washington Redskinst.

Aztán vasárnap este jött egy újabb csoportrangadó, ami a rájátszásba jutás szempontjából óriási jelentőséggel bírt: a sorozatban kétszer Super Bowlba jutó, ám idén bukdácsoló Seattle Seahawks megpróbálhatott volna felzárkózni az Arizona Cardinals mögé. Ám a sokpontos, fordulatos meccsen a Cardinals a labdaeladások ellenére kiharcolta a győzelmet, és megerősítette vezető helyét az NFC Westben. 

A következő egy-két hétben néhány csapat elvesztheti a matematikai esélyt is a továbbjutásra, de az NFL-t ismerve, ők is keményen fognak harcolni az utolsó fordulókban is. Nagyjából körvonalazódik, kik lehetnek ott a playoffban, de most még semmi sem biztos, a sok sérüléssel tarkított idényben könnyen kerülhet egy csapat váratlan helyzetbe- máshogy nézne ki például a Dallas Cowboys mérlege, ha nem dőlt volna ki Tony Romo a szezon elején.

Nincs mese, most már egyetlen mecset sem lesz érdemes kihagyni...