Sportfoglalkozás

Mondjuk ki: a magyar futballszurkolók fantasztikusak. Tudjuk, hogy a válogatottunk ócska, Pintér kapitány koncepciójából az eddigi meccseken semmi jó nem tűnt ki, a klubcsapatok már kiestek minden nemzetközi versenysorozatból, tehát elvileg semmi olyan érv nem látható racionálisan gondolkodva, ami azt sejtetné, megtelhet a vadiúj Fradi-stadion egy válogatott meccsre. Ám ehhez képest az északírek ellen több, mint húszezer ember ment ki, ami szerintem óriási dolog.

Kár, hogy a fociválogatott nem méltó ezekhez a szurkolókhoz. Unalmas, gyenge játék egy kifejezetten gyengének számító ellenfél ellen, európai szinten sehol nem jegyzik őket. Akit érdekel, előáshatja, a legutóbbi selejtezősorozatokban milyen szerény eredményeket tudtak felmutatni, még a mienknél is gyengébbet, a világranglistán is mögöttünk vannak vagy 60 hellyel. Nos, őket kellett volna felülmúlni, hogy egy jó start megalapozza - a mindig túlzott és csalódásba átforduló - bizakodást. 

De még a középszerű foci ellenére is meg lehetett volna nyerni a meccset, hiszen nem a németek vagy hollandok voltak az ellenfelek, akik könyörtelenül bedaráltak volna minket. Nem, egy rakkolós gárda volt velünk szemben a pályán, akik nem kívántak elfáradni 70 perc után, és nem adták fel a meccset miután a magyarok egy szöglet után begyömöszöltek egy gólt. Hasonlóan harcos módon beküzdött gólokkal 7 perc alatt a maguk javára fordították az állást, és a mieink képtelenek voltak erre válaszolni.

Egy hazai meccsen máris elbuktunk, az egyik kötelezően megverendő ellenféllel szemben, miközben a következő Európa Bajnokságon már 24(!) csapat lehet ott, sose ilyen esélyt nem kaptak még a középmezőnybe tartozó válogatottak- így a mienk is. Ám nekünk a továbbiakban máris csak a reménykedés marad. Jön egy bukaresti kirándulás, és ha ott beigazolódik a papírforma, nagy a kérdés, két vereség után meddig juthatunk?

Vajon ez volt a realitás? Talán igen, mert a klubcsapataink idén nyáron is beárazták a magyar focit, egyetlen válogatott játékost se keresnek jegyzett csapatba, és sem az Egervári-korszak vége, sem a Pintér-korszak eleje nem mondható diadalmenetnek. Ismét láttuk, itt tart, ennyit ér a válogatott. Az már a szurkolók "hibája", hogy minden előjel és elemzés ellenére győzelmet akarnak, nem azért mennek ki húszezren, hogy egy nagy égést lássanak pár ezer forintos belépőjükért cserébe. Semmilyen szinten nem tudom hibáztatni azokat, akik fütyültek, vagy az interneten kommentelve fejezik ki az elkeseredésüket.

Mert hát mit látunk? Az eredményt ismerjük, a játék képe semmi jót nem sejtet, a vesztes szövetségi kapitány kijelenti, hogy majd kiemelezzük a hibákat, noha gyakorlatilag nekünk mást se kell tenni az elmúlt három évtizedben, mint a hibákat elemezni. Még nem volt elég? Ugyan már. Persze Pintér ennél okosabbat nem tud mondani egy ilyen elkeserítő vereség után, hiszen nyilván ő sem akart vereséggel kezdeni egy selejtezősorozatot, még azt is elhiszem, hogy a legjobb tudása szerint meccselt. Az más kérdés, az ő tudása meg a játékosoké mit ér ezen a szinten... Kár is beléjük rúgni, megteszik azt mások ötletesebben, ügyesebben mint én tudnám.

Csak a szurkolókra szeretnék visszatérni, mert valamiért a mi focinkban most pont ők szúrják valakiknek a szemét. Családbarát meccsekről szóló okoskodások vannak, miközben azok az igazán lelkes emberek, akik pénzt, időt, energiát áldoznak erre a csapnivaló focira hosszú évek óta, lassan a csodálatos focivezetés első számú célpontjai lesznek. Nyilván azt várják tőlük, hogy a meccs végén, a vereség után is éltessék az MLSZ-t amiért ilyen szép, új stadionban fenekeltek el minket az északírek, és után a családok kedvéért el kellett volna énekelniük közösen a Paff, a bűvös sárkányt a leégő focisták kifütyülése, ócsárlása helyett.

Ám szerintem megint fordítva ül az MLSZ-vezetése a lovon. A szép stadionban is lehet csúnyán játszani, a dühös szurkoló is vidámmá válik ha nyer a válogatott, és a családokat sem a színvonalas szervezés csábítja ki a meccsre, hanem a győztelmek. Személyesen egyetlen embert sem szeretnék kiemelni a focinkat irányítók közül, "közös siker" ez a vereség, Tökéletesen biztos vagyok benne, hogy ők ismét fölényeskedve fognak majd okoskodni, és persze mindig valaki másra, például a szurkolókra fogják majd, a több éves koncepciókból miért nem valósul meg semmi.

Pedig az ellenfelekben van a hiba. Miért hajtanak annyira? Hát nem látják, hosszú távon nincs esélyük a mi fölényesen jobb hosszú távú focifejlesztési koncepcióinkkal szemben? Vagy a másik lehetőség az, hogy koncepciók még sose nyertek meccseket, azt a futballisták szokták.

Igenis lehet javulni, persze ehhez a játékhoz képest ez nem nehéz. És ha nálunk nem megy a fejlesztés, segédkezzünk más országok focijának tönkretételében. Küldje ki tanácsadóként Európa minden országába az MLSZ a funkcionáriusait, tuti, hogy náluk is meglesz a munkájuk eredménye! Kár, hogy valamiért nem kapkodnak utánuk sehol...

Oké, tegyük félre a komolytalankodást! Esetleg töltsék meg vízzel a szép új stadionokat, lehetne használni úszó- és vízilabdaversenyekre, sőt, mivel elég nagyok, szép kajak-kenu pályákat lehetne bennük kialakítani. És megvalósulhatna az az álom, hogy a sportújságok címlapjuk kürtölhetik világgá: ismét magyar világbajnoki éremnek örülhettek a nézők a Groupama Arénában! Ez simán reális, sőt, ez az egyetlen elképzelhető módja ennek a célnak az eléréséhez a közeli és távoli jövőben.

Persze ez csak álmodozás. A valóságban marad Pintér, meg az MLSZ, meg a hibák elemzése, és egy ijesztő meccs a románok ellen. Vajon ha ott is csúfos vereség lesz a vége, mennyi marad a valóban fanatikus magyar szurkolókból? Ha eltűnnek a lelátókról a leglelkesebb és leghangosabb emberek, annak csak a nagyon bolond focivezetők tudnának örülni. Jobb lenne, ha inkább ők húznának el- de ennek megint csak nincs realitása. 

Amióta változtattam az életmódot, az előző napok kilengéseinek másnap nem rosszullét és fejfájás a következménye, hanem izomláz. Nincs mese, kevesebbet iszogatok, viszont többet sportolok, és néha egy kicsit túlzásba viszem a dolgot. Persze nekem ez nem nehéz, nem vagyok annyira nagy sportember, hogy nevessek minden kihíváson.

A napokban például olvastam egy bejegyzést arról, hogyan lehet másféle technikával futni. Igyekeztem némi információt összeszedni, kerestem egy cipőt, aminek nem olyan magas és párnázott a sarka, és megpróbáltam tudatosan odafigyelni rá, hogy végig a lábfejem első részére érkezzek.

Szögezzük le, nagyon amatőr futó vagyok, 8-9 kilométereket szoktam kocogni, de most az átlagnál valamivel tovább bírtam a tempót. Ráadásul vidéken, jórészt földutakon futottam, több emelkedőt beiktatva. Egészen jól is ment minden, de amikor megálltam, akkor már éreztem, a lábszáramban az izmok elég keményen meg lettek dolgoztatva. A nyújtáskor is tisztában voltam vele, másnapra ebből izomláz lett, és tényleg.

Az izomláz egyébként pár mozgásformánál már nem nagyon szokta követni az edzést, ha biciklizek vagy úszok, akkor ilyesmi mostanában nem volt. Súlyzózásnál gyakoribb, futásnál pedig ilyen jellegű, a lábszárban ennyire erősen érzett most volt először. De igazán nem szokott zavarni a dolog, legalábbis sokkal kevésbé van bűntudatom a piás másnaposság utáni hangulattal összevetve. Vagyis nincs egyáltalán bűntudatom, mert az ember hülye módon szinte még büszke is erre az izomlázra.

Minden egyes mozdulatnál, amikor többet teljesítek a korábbinál, tudom, hogy ebből lehet fáradtság, majd izomláz. Amikor fogom a súlyt és küzdök vele, akkor ez is átfut az agyamon, de csinálok még egy ismétlést. Azt tartom számon, milyen súllyal edzek és mennyi kilométert futok, és ez nekem így jó. Arra azért igyekezni kell vigyázni, hogy ne szálljon az ember magától, hiszen végülis nem a világbékét teremtettem meg, csak kocogok meg néha gyúrok, de az egészséges büszkeség mindenképpen tovább tud lendíteni, amikor épp nem lenne kedvem semmihez.

És lássuk be: ez az érzés ugyanúgy része az edzésekkel tarkított életmódnak, mint az izomláz...

Tegnap egy kicsit örömködtem neki, hogy végre kezdődik az NFL-idény, és dicsértem a SportTV közvetítéseit, de azt csak utána néztem meg, milyen meccs lesz élőben vasárnap, amikor kezdődik az igazi meccsdömping az amerikaifoci világában.

Nos, a jelek szerint a délutáni-esti idősávban egy mérkőzés sem megy élőben, mert az öreg kontinensen elkezdődnek a gurulós foci Eb-selejtezői. Ha a magyar válogatott mérkőzését adnák, megértem. Egy komoly rangadó- belefér. Még az is érdekelhet sok embert, hogy a világbajnok Németország mit játszik a skótokkal. 

Na de mit kezdjünk a Grúzia-Írország selejtezővel, majd az azt követő Görögország-Románia meccsel? Én tényleg szeretem az európai focit is, de van azért egy szint- ha választanom kell, legalább 3-4 jobb meccset találnék az NFL délutáni programjában. A Cleveland Browns a Pittsburgh Steelers otthonába látogat- ki tudja, talán pályára lép Johnny Football. Ugyanebben a csoportban egy keménynek ígérkező Cincinatti Bengals-Baltimore Ravens rangadó is lesz. Mifelénk komoly rajongótábora van a New England Patriotsnak, biztosan sokan megnéznék, mire megy Brady és az újjászervezett védelem Miamiban a Dolphins ellen.

Ám ehhez képest még az esti Dallas Cowboys- San Francisco 49ers mérkőzés is csúsztatva indul. Vajon a vb-n ismét unalmas játékával "kitűnő" görögök vagy a nagyon kedvelt románok rajongótábora olyan jelentős? Persze tudom én, azért mert valamit kedvelek, a többségnek még lehet más az ízlése. Az is lehet, hogy tényleg csak arról van szó, az amerikaifoci most trendi, a rajongók többet használják a közösségi médiát, de a csendes tömegek a grúzokra és az írekre kíváncsiak.

Szóval szívesen látnék nézettségi adatokat, hogy alakulnak egy ilyen hétvégén a számok. Tényleg nem zárom ki, hogy meglepődnék rajtuk, de az én megérzésem az, hogy trendváltás előtt állunk. Hamarosan választani kell, melyik sportág meccseié legyen az elsőbbség, mert tíz éve nem lehetett kérdés, hogy az amerikafoci csak egy szűk réteget érdekel, de ma már nem annyira egyértelműek az erőviszonyok. A régi tradíciók okán még biztosan van némi hátszele az európai focinak, de a sportközvetítések világában is a pénz az úr.

Így aztán lehet, hamarosan eljön a pillanat, amikor majd az örmény vagy a finn válogatott rajongói húzzák a szájukat a magyar tévés közvetítések miatt úgy, mint most én. Mindenesetre aki több amerikaifocit akar élőben látni, az kapcsolja be a tévét az ismétléskor is, szóljon hozzá, mutassa meg, hogy erre ma nagyobb már az igény. Igen, ez rajtunk is múlik- ezért emelek szót én is.

Lehet csatlakozni!

Egyre szélesebb közönséget hódít meg nálunk is amerikaifoci- jó ez nekünk?

Röviden: igen. Tulajdonképpen teljesen érthető a népszerűsége, mert látványos, izgalmas sportágról van szó, ahol nagyon ritkák a tét nélküli, unalmas meccsek. Nem megy senki biztonsági döntetlenekre, a szabályokat az egész ligában úgy találták ki, hogy a leggyengébb és a legerősebb összecsapása se legyen előre lefutott.

Az, hogy ez az egész nagyon erősen üzlet is, nem csak sport, köztudott, de ez igen sok sportágról elmondható. A mi büszkeségeink, olimpiai bajnokaink sikerét is jutalmazzák pénzdíjjal, profik játszanak a kézilabda-csapatokban, fellépti díj nélkül a sztáratléták sem húznak futócipőt és így tovább. De a tengerentúlon legalább le vannak fektetve az alapelvek, és mindenki ahhoz igazodik. Az NFL évről évre izgalmas, és rettentően jól értenek hozzá, hogy a médiában is mindig téma legyen az amerikaifoci, a Super Bowl pedig egyenesen a legnézettebb tévés esemény.

Így aztán valószínűleg csak idő kérdése volt, hogy a világ más részein is egyre többen váljanak a tojáslabdás foci rajongóivá. Nálunk ebben a SportTV közvetítéseinek jutott nagy szerep, Faragó Richardék mindmáig élen járnak a népszerűsítésben. Én is azok közé tartozok, akik itt ismerkedtek meg a sportág alapszabályaival, ezért mindmáig hálás is vagyok. Bár mindig vannak, akik a kommentátorokba szeretnek belekötni, én szívesen nézem a magyar közvetítéseket.

És ráadásul azóta már nem csak onnan tájékozódom. Nem tudom, hol és mikor dőlt el, melyik csapat lett a kedvencem, de valahogy kikötöttem az egyik mellett, és azóta rendszeresen olvasom a rólunk szóló híreket a külföldi és a magyar oldalakon egyaránt. Aprópó, magyar oldalak: szaporodnak a rajongói honlapok és a blogok (például a Going Deep vagy a 120 yard), külön tábora van az NFL mellett az egyetemi bajnokságnak, és így tovább. Sőt, oda jutott a világ, hogy az MTI is hírt szentel az idénynyitónak!

Így aztán most hozzám hasonlóan bizonyára nagyon sokan várják, hogy útjára induljon a labda az egyébként meglepően rövidke idényben. El lehetett ütni az időt a holtszezonban a különböző pletykák olvasásával, az előszezoni meccsek elemezgetésével, de hadd ne mondjak hasonlatot mi ez a valódi tétmeccsekkel összevetve. 

Ám sikerült nagy nehezen átvészelni ezt az időszakot, és ezen a héten a csütörtökön (amerikai idő szerint, nálunk már péntek hajnal) a bajnok Seattle Seahawks és a Green Bay Packers remeknek ígérkező összecsapásával elindul a 2014-es NFL-szezon. Már nagyon várom, bevallom- és ha arra gondolok, az idén egyetlen európai fociliga indulása se hozott lázba, akkor azt kell mondjam, bennem is megváltozott valami. Töprengtem már rajta, miért, de most, amikor végre megint jönnek a meccsek, ennek nincs semmi jelentősége.

Ilyenkor már az az igazi kérdés, hogy oldom meg az éjszakázást...

Ahogy látom, az aggódó szülők mozgalmának új célpontja van: a fejelés. A labdarúgásban nem csak rúgják, de fejelik is időnként a labdát, és a gyermeküket agykárosodástól féltől, bizonyára teljesen jó szándékú emberek emiatt akarnak perre menni. Pontosan nem értem, a FIFA beperelése tulajdonképpen miben segít, de nyilván amerikai szülőkről van szó, akik azért is kártérítést követelnek, ha a mikróba tett cica nem megszárad, hanem elpusztul.

Szóval lépjünk tovább a történetnek ezen a tipikus tengerentúli elemén, és gondolkodjunk el azon, vajon indokolt-e a félelem. Nem tudom pontosan, mekkora erőhatás éri fejelésnél a játékost, de egy belőtt ívelésnél nyilván elég nagy. A fejsérülések, agykárosodások hosszú távú hatása pedig nagyon komoly is lehet. Az amerikaifociban mostanában rengeteget foglalkoznak a kérdéssel, nagy pénzeket kapnak a kiöregedett játékosok, és újabb szabályokat hoznak a védelmükre. De ott mindig is nagy szerepe volt a kőkemény ütközéseknek, az európai foci más.

Na nem mintha itt nem lennének tipikus sérülések. Szétrúgott bokák, térdszalagszakadások akármikor lehetnek, néha karrierek törnek derékba. Viszont a fejsérülések miatt emberi ronccsá vált focistákról még nagyon hallottam. Ettől még a szülőknek lehet igaza, mert hallottam olyan nyilatkozatot játékosoktól, amelyek azt jelezték, léteznek náluk okosabb emberek- én mondjuk nem fognám ezt a fejelésre.

A javaslat, ami szerint korlátozni kéne az egy meccsen egy játékos által végrehajtható fejelések száma, viszont óriási marhaság. Mert nem csak a számuk érdekes, hanem a belőtt labda sebessége, és így tovább. Ráadásul simán ellenőrizhetetlen és betarthatatlan, kéne még 1-2 ember az edzői stábba, aki a fejesekről vezeti a statisztikát, majd figyelmezteti a játékost- de mi van, ha jön a labda és a csatár gólhelyzetben a kapuba bólint? Ki a felelős: az utasítást be nem tartó játékos vagy az edző, aki nem szaladt be a pályára, hogy lefogja az ugrani készítő focistát? Ugyan már. Sőt, adjunk az ifi focistákra bukósisakot, úgy biztos meg lesznek védve a fejelések során.

Ezekkel a tendenciákkal az a baj, hogy nem tudom, hova vezetnek. Gyakorlatilag be lehetne tiltani minden küzdősportot, mert a cselgáncsban nagyot esnek, az ökölvívásban nagyot ütnek, a birkózók szorítják egymást, mittudomén. Gyanítom, érik őket olyan erőhatások, mint a focistákat, csak persze a FIFA több pénz felett ül, sokkal jobb alanya egy pernek.

Ráadásul nem tudom, ki és mikor mondta, hogy az élsport egészséges és kizárólag pozitív hatása van a fatalokra. A gyerekkortól elkezdett kőkemény edzések, a folyamatos stressz, az esetleges sikertelenség minden egyes sportág esetén komoly hatással lehetnek a fiatalokra. Ha valaki annyira félti a gyereket, nyugodtan mondhatja, ne járjon ilyen-olyan edzésre, nehogy baja legyen. A szülő dönthet felelősen, amennyiben attól tart, a focilabda nagyon veszélyes- nincs kizárva hogy igazuk van, természetesen.

De soha, senki nem garantálhatja, hogy egy felnövő gyermek vattába csomagolva vészeli át élete első szakaszát, és soha semmi baj nem történhet vele. Játszhat focit bukósisakban, de aztán egy rossz becsúszó szerelés után megsérülhet a lába. Akkor be lehet tiltani az ilyen szerelést, de utána egy erős lövés miatt lehet rajta egy kék folt. Végül a lövést, a labdát, sőt, magát a focit is be lehet tiltani, és majd csak számítógépen lehet ezt a játékot űzni.

Ja nem, mégsem, mert az meg rontja a szemet...