Sportfoglalkozás

Hogy miért pont az NFL sztár running backjei kerülnek mostanában bajba, arra nyilván nincs jó magyarázat, de tény, a nőverő Ray Rice komoly és a 20 cent borravalós LeSean McCoy ügye után itt van a folytatás: Adrian Peterson balhéja.

Peterson kétségkívül nagyszerű játékos, aki a hátán viszi a Minnesota Vikings csapatát, 2012-ben az alapszakasz után megkapta a liga legértékesebb játékosa (MVP) címet is. A tavalyi szezont egy súlyos családi tragédia árnyékolta be, előző kapcsolatából született 2 éves fia elhunyt, miután anyja új élettársa bántalmazta.

Az idei szezonban is azt várták tőle, hogy a megújult támadóegységű Vikingset a rájátszásba jutásba segíti, ám a héten komoly vád merült fel ellene: Texasban eljárás folyik ellene, mert a hírek szerint saját gyermekét bántalmazta. Ezek után csapata úgy döntött, már a hétvégén sem léphet pályára, ami sokkolta a szurkolókat, talán egyedül az ellenfél New England Patriots stábja könnyebbült meg. Ők ugyanis az első fordulóban tragikus teljesítményt nyújtottak a Dolphins futóival szemben, és a klasszis Peterson legalább akkora falat lett volna számukra.

Ám hogy így esik ki egy komoly játékos a rivális csapatból, semmiképpen nem jelenthet örömet. Nehéz is hova tenni az ügyet, hiszen egyik fia pont bántalmazás után hunyt el. Peterson nem tagadja, hogy megütötte négyéves fiát, azzal védekezik, hogy őt is így nevelték amikor kisfiú volt Texasban. Ám a liga egyre szigorúbban lép fel a családon belüli erőszakot elkövető játékosokkal szemben, és ez nem sok jót ígér Petersonnak.

És valljuk be: az NFL rajongói ugyanúgy bánkódhatnak, amikor egy ilyen sztár karrierje kerül veszélybe. Ám ez nem indok, nem érv, ha a súlyos vádak megállnak. Egy amerikaifocista hozzászokik a kemény ütközésekhez, de ez nem jelenti azt, hogy otthon is durvának kell lennie.

A folytatásról majd a liga, a csapat illetve a bíróság dönt. Szomorú ügy ez, de egyszer ezt is tisztázni kell. Az NFL-ben mostanában sok olyan dolog van, amit fel kell tárni, említhetjük például a sérülésekkel pályára küldött emberek ügyét, vagy a kártérítéseket a korábbi játékosoknak. És mostantól azzal is szembe kell nézni, hogy a sztárok sem érinthetetlenek, nem nézhetőek el nekik a bűnycselekmények, mert a pályán 150-200 yardot futnak: a hatóságokat többé nem rázhajták le úgy, mint a védőket...

A budapesti olimpia álma (vagy rémálma?) megint előkerült, de nyugodjon meg mindenki: természetesen nem mi leszünk a rendezők 2024-ben. 2124-ben majd esetleg eljuthatunk a komoly tervezésig...

Engem semmilyen szinten nem érdekelne úgy általában a volt és jelenlegi MOB-elnökök agymenése a témában. Ha én állnék a honi olimpiai bizottság élén, természetesen én is budapesti olimpiarendezést vizionálnék, sőt, rögvest a télire is bejelentkeznék. Ugyanúgy irreális ötlet az is. Nem akarok belemenni számolgatásokba, csak arra mutatnék rá csendben, hogy Pesten egyetlen óriásberuházás valósult meg az utóbbi évtizedben: a négyes metró. Jórészt EU-pénzből, ésszerűtlenül költekezve, óriási csúszással, és még a várt számokat sem tudja hozni. Az olyan szintén "sikeres" beruházások, mint mondjuk a Bálna, jelzik azt, mennyire érdemes nekünk ilyenbe belevágni. Azt is megjegyezhetném, hogy az európai szinten kicsinek számító új építésű stadionokban már a félház is csodaszámba megy a meccseken. Elképzelem, a megépítendő vadonatúj, olimpiához méltó létesményeinkkel mi lenne.

Nem tudom kihagyni a magas labdát: annyi rosszul elsült olimpiarendezés volt mostanában, ahol az elkészült stadionok az enyészeté lettek, hogy aligha a pesti létesítmények lennének a kivételek. Csak emlékeztetőként itt van egy athéni és egy pekingi építmény...

És bőven lehetne még példát mondani. Nem kevés országot roppantott meg az olimpiarendezés, és az a felhajtás és korrupció, ami a rendezéseket körüllengi, egyre inkább elfordítja az embereket a rendezéstől. Európában már sorban szavazzák le a lakosok a rendezési terveket, így a hangsúly olyan országok irányába tevődhet át, mint a focivébét elnyerő Katar és Oroszország. A mai olimpia annyira összetett és drága esemény, hogy csak az igazán gazdag országok jöhetnek szóba rendezőként.

Az Egyesült Államokban vagy Németországban nyilván nem kell kuncsorogni egy kis EU-támogatásért, hogy olimpiát rendezhessen egy város. De nálunk közösségi pénzből épülnek a metró mellett a villamospályák, vasútvonalak, ilyen forrásból veszünk új közlekedési eszközöket, és így tovább. Vajon ki gondolja azt, hogy nekünk most egy ilyen luxusrendezvényre van szükségünk, amire a többi európai ország adófizetői dobják össze a pénzt?

Nyilván az, akinek érdeke fűződik hozzá. A MOB elnöke például tipikusan ilyen ember. És persze annak a klientúrának, aki "önként, teljes mellszélességgel" kiáll a rendezés mellett, aztán majd a megvalósíthatósági tanulmány szakértőiként "jelképes" díjazásért megmondja a tutit. Persze a rendezést nem nyerjük el, de nekik ez nem is számít.

Nekünk viszont igen. Nem, semmiképpen nem fogunk olimpiát rendezni, de az előkészületekre elmegy egy "minimális" összeg, mondjuk száz millió. Mert hát ennyi jár a légből kapott számítások készítőinek, a logók tervezőinek, a külföldi tanulmányutakra kiküldött emberek napidíjára, és persze rendezésre készülő országként fel kell duzzasztani a MOB állományát, helyet kaphat ott minden felkészült szakember, no meg pár családtag és ismerős... Tudom, ne turkáljak más zsebében. Oké! De ha lehet, ők se turkáljanak az enyémben, és dolgozzanak ingyen mindannyian, aztán ha elnyerjük a rendezést, hajtsák fel a forrásokat is hozzá.

Na, itt megy át az én eszmefuttatásom is az álmodozások világába. És ahogy budapesti olimpia sem lesz, úgy a MOB sem fog ingyen összehozott olimpiai pályázatot felmutatni... Kellemetlen. Elsősorban nekünk. Mert a nagyvilágot nem érdekli az, hogy nálunk mire szórják el a pénzt, szóval ha valaki tiltakozhat az ilyen tervek ellen, azok mi vagyunk.

Az 1985-ös születésű olasz műugrónő sportága egyik legeredményesebb versenyzője, Európa- és világbajnoki érmes. A csinos, 160 centi magas lány adottságaira a magazinok is felfigyeltek, tavaly a Playboyban is megcsodálhatták a rajongók, ám a sportkedvelők minden bizonnyal a versenyeken aratott sikereit tartják számon.

Az NFL-sztárok akkor is a figyelem középpontjába kerülnek, ha épp nem a pontokért harcolnak.

A Ray Rice-ügyről valószínűleg már minden amerikaifoci-kedvelő hallott. A nőt bántalmazó futót csak két meccsre tiltották el, és ő mindenféle magyarázatot talált ki arra, mi is történt a liftben. Ám nyilvánosságra hozták a lift biztonsági kamerájának felvételeit, amiből kiderült, nincs itt semmi félreértés, a focista ütött, méghozzá keményen.

Ez pedig egyértelművé tette a helyzetet, csapata, a Baltimore Ravens egyből kirúgta, így aztán teljesen mindegy, mennyi időre tiltotta el az NFL, csapat nélkül amúgy sem játszhatna. A liga vezetői mentegetőznek, Roger Goodell azt nyilatkozta, ők a felvételt nem látták, ezért született ilyen enyhe ítélet. A családon belüli erőszakot egyre kevésbé tolerálják a profiligák és csapatok- nyilván társadalmi nyomásra, de ez majdnem mindegy is, a lényeg a trend.

Ma már egy sztár nem teheti meg, hogy keményen nekimegy az ellenfélnek a pályán, aztán ugyanezt a keménységet demonstrálja otthon is. Régebben talán többet elnéztek nekik, és ez egyébként nem csak a tengerentúlon volt jellemző, hanem Európában is: sok sztorit lehetne ásni balhés, kilengésekről híres magyar sportolókról akár. Sőt, az állandóan reflektorfényben lévő profiknak talán pont, hogy nagyobb szigorral kellene szembenézni, mert egyfajta példaképekről van szó. Amikor egy nagydarab, csupaizom, edzésben levő férfi kezet emel egy nőre, az valóban szégyenteljes dolog, és teljesen jogos, hogy az NFL most már egyre nagyobb szigorral sújt le ilyen esetekben.

De pár ember ügye már nem is az NFL hatáskörébe tartozik. Ilyen a volt Patriots tight end Aaron Hernandez gyilkossági tárgyalása, vagy a korábban irányítóként játszó Ryan Leaf újabb súlyos balhéja. Utóbbi játékos az NFL történetének egyik legnagyobb draft-mellényúlásának számít: a másodikként választott játékos totális csődöt mondott a profiligában. Aztán szépen lassan jött a lecsúszás, az ital és a drogok, és legutóbb már egy lakásba tört be, hogy gyógyszerekhez jusson. A napokban Texasban kapott öt éves börtönbüntetést, ám ezt nem kell leülnie, mert Montanában már született hasonló ítélet.

Az ő sorsa is példa arra, hogy valamit kellene kezdeni a kisiklott karrierű, és így gyakran tönkrement életű sportolókkal, akik nem tudnak beilleszkedni a hétköznapi életbe. Az NFL-ben játszók mellett ugyanis több százan reménykednek a nagy kiugrásban, és akinek nem jön össze, az gyakran képtelen ezen túllépni. Le kell mondani a pénzről, sikerről, csillogásról, és bizonyára nagyon rossz érzés lehet látni régi egyetemi csapattársakat, akik a tojáslabda dobálásával vagy elkapásával évente dollármilliókat keresnek.

Máskor viszont szó sincs dollármilliókról, sőt, pont az ellenkezője kever botrányt. Viharnak tűnik egy pohár vízben a Philadelphia Eagles futójának, LeSean McCoy-nak borravaló-űgye, de hát az Egyesült Államokról beszélünk, ahol az ilyen sztorik gyorsan megtalálják az utat a bulvármédiába. A történet röviden annyi, hogy McCoy barátaival beült hamburgerezni, és a 60 dolláros számla mellé csak 20 cent borravalót adott.

Ám az étterem vezetője felháborodott azon, hogy a milliókat kereső sztárfutballista milyen sóher, és képes volt a Facebook-oldalukra feltölteni a számlát. Elképzelésem nincs, mire számított, de a reakció enyhén szólva sem volt támogató, a legtöbben nekiestek, miféle pitiáner bosszú ez a focistával szemben. McCoy egyébként egyáltalán nem foglalkozott az üggyel, állítólag egyszerűen nem volt elégedett a kiszolgálással. Azon viszont az étterem vezetője is elgondolkodhat, milyen gyűlöletáradatot zúdított magára az igazságkeresésével- és ebben az a durva, hogy a focista nem tört-zúzott, nem balhézott, csak kevés jattot adott. Ami egyébként szíve joga, nem ütközik törvénybe.

De magára vessen az, aki a hírességekbe kapaszkodva akar elérni valamit: pár percnyi médiafigyelmet, kártérítést, pénzt... Ezek a dolgok ugyanis manapság már könnyen vissza is üthetnek. Mert ha azt mondjuk, a sztárnak sincsenek előjogai, ha nőt ver, ugyanúgy megbüntetik mint bárki mást, a sztár is mondhatja, nekem sem kell sokkal többet elviselni, mint egy átlagembernek. Szóval ha az adott borravalóba köt bele egy vendéglátós, de az éttermet hurcolják meg, hát akkor így járt. Nekik elsősorban a színvonalas ételekkel kellene törődniük, nem a médiakampányokkal, mert a vendégeket megtartani előbbivel lehet.

McCoy-t pedig továbbra sem annak alapján fogják megítélni, mennyit jattol, hanem hogy mennyit yardol: ha a tavalyihoz hasonlóan jól megy neki a futás a meccseken, a szurkolók ugyanúgy imádni fogják. Úgy lenne jó, ha egy sportolónak csak a pályán mutatott teljesítménye szolgáltathatna beszédtémát, nem az azon kívüli valós- vagy műbalhék...

Igazán sose értettem azt a nagyon amerikai dolgot, amikor valaki lefut egy maratont azért, hogy ezzel pénzt gyűjtsön jótékony célra. Tulajdonképpen miért kellene nekem rajta keresztül adományoznom úgy, hogy "örökbe fogadom" egy maratoni kilométerét? 

Tudom, a gyűjtő emberek többnyire nagyon tisztességesek, nekik nem jut a pénzből, nem azért kérnek, hogy mások finanszírozzák a hobbifutásaikat. Csak a logika nehezen fér a fejembe: miért nem írják azt mindenféle maraton meg biciklitúra meg hasonló emlegetése nélkül, hogy emberek, ez egy fontos cél, küldjetek rá pénzt? Persze lehet, tényleg úgy működünk, egy ismerős vagy ismert ember önkéntes vállalása minket is jobban ösztönöz. Pedig enélkül is lehetne adakozni, ha akarunk, és nyilván sokan szoktak is, de már láttam magyar felhívást, ami átveszi ezt az amerikai módit. Kíváncsi vagyok, mennyire sikeresek ezek.

Az amatőr sportolónak nyilván jó érzés lehet, hogy nem csak fut, de egy szent cél nevében teljesíti a távot- feltéve, hogy a kocogásban is van annyira aktív, mint a gyűjtésben. Bizonyára akad, akinek a pénzgyűjtés sikere is csak pár kilométernyi lendületet ad, utána elfogy a szufla... Mindegy, végülis ezzel is ki lehet egészíteni azt az életformát, amibe rendesen beillesztette valaki a rendszeres mozgást.

Ám azzal már nehéz mit kezdenem, amikor valaki egyenesen Guiness-rekordra tör, és 53 egymást követő napon 53 alkalommal akarja lefutni a maratoni távot. Egy 26 éves angol nőnek ez a célja, a jelenlegi női csúcs 17 maraton, a férfiaknál pedig 52. Amy Hughes minden nap más brit városban akarja teljesíteni a távot. Természetesen ehhez is pénzgyűjtési akció tartozik, mert Amy szép summát, 53 ezer fontot akar összegyűjteni egy alapítvány számára. Igen, ez több mint 20 millió forint!

Ha ez az útja annak, hogy kinyíljon az emberek pénztárcája, ám legyen, de... Tulajdonképpen miről is szól ez a kihívás? Nem akarom bántani Amy-t, fogalmam nincs, mivel foglalkozik, miből engedheti meg magának ezt a két hónapos mókát, de mostanra már a vállalása kétharmadát letudta. A pénzgyűjtés viszont eddig elmarad a kitűzött céltól, talán itt az öreg kontinensen ez a fajta adományszerzés némi megütközést kelt. Gondolom másoknak pont úgy megfordult mindenféle a fejében, mint ahogy nekem is. 

Mert becsülöm a nemeslelkű adományozást, tisztelem ha valaki önerejéből ér el nagy teljesítményt, de a Guiness-rekordok emlegetése nekem valahogy rontja a szép összképet. Akár az is lehet, bennem van a hiba, amiért nem értem az idők szavát, és még változhat is a gondolkodásom, de most azért azt kérem, verjen valaki hátba, amikor adományozásra hívok fel mindenkit annak örömére, hogy lekocogok pár kilométert a Római parton...