Sportfoglalkozás

Divat a sztárok körében az edzés, az imázsuknak nyilván része is- de a rajongókat inspirálják-e?

A sport szép dolog, és nyilván a celebek közül jópáran fontosnak gondolják azt, hogy aktív életmódot élő embernek tűnjenek. Felbukkannak a fitneszmagazinokban, és beszélnek arról, milyen sűrűn és milyen gyakran edzenek, a teremből sportcuccból lépnek ki, ahol lesifotósok lőhetnek róluk pár fotót, netán elindulnak valami amatőr versenyen. Mindre van példa; aztán ha akarjuk, el is hihetjük, hogy Jennifer Lopez komolyan veszi a triatlonozást. Igaz kicsit túlságosan feszül rajta a neoprénruha, de istenem, végülis nem élsportoló.

A rossznyelvek szerint úszás közben majdnem belefulladt a tengerbe- ha nincs mellette a kísérő, lett volna miről írni a szenzációra éhes bulvárlapoknak. Akár még ez is lehet, de nyilván valamiféle jó célt szolgált a részvétele, és az oly mindegy, hogy teljesítette a távot. Minden amatőr megküzd a saját korlátaival, és a sportban ő sem profi- nem is azzal keresi a kenyerét.

Persze meg kell jegyezni, azok a sztárok, akiknek adni kell külsejére, akik számára fontos, hogy jelennek meg, azok nem nagyon hanyagolhatják el a mozgást. Mondhatni, ez munkaköri kötelességük. Kondi nélkül egy énekesnő nem pöröghet két órán át a színpadon, persze számára a rendszeres táncpróbák is felérnek egy jó edzéssel. Lehet, hogy JLo triatlonban nem ász, de ha nekünk kéne végigugrálni a show-ját, akkor mi simán kipurcannánk tőle- és persze többségünk triatlonban sem jobb nála.

Szóval visszatérve a külsőre, bármennyire felszínes dolog is, vannak, akiknek karrierje jelentős részben köszönhető a sportos testalkatnak. Ez még bőven kevés ahhoz, hogy valaki tartósan sikeres legyen, de beugróként fontos. Idehaza is vannak hírességek, akik rendszeresen posztolnak edzésekről, például Horváth Éva vagy Bódi Sylvi, és amikor látom a róluk készült képeket, el is hiszem, hogy van ebben rendesen munka. Még a laikus is meg tudja különböztetni azokat a fotókat, amik igazi edzés közben készültek, amikor a külsejükre nem túlságosan adva, leizzadva láthatóak a sztárok, vagy amikor gondosan beállítva, belőtt frizurával pózolnak. (A képeken Jennifer Aniston van így is, meg úgy is.)

A trendkövető sztárok természetesen divatos mozgásformákat választanak, az ilyesminek örülnek például a manapság jóga- vagy pilatesórákat tartó szakemberek. Ez is része a celebbiznisznek, nyilvánvaló módon. Végülis a cikkekben mondani kell valamit a kedvenc edzéseikről, hát akkor miért ne mondhatnák ezeket? Amikor majd a súlyzózás lesz a trendi, azt fogják emlegetni.

Szóval a hírességek is gyúrnak, futnak és tornáznak. Eddig minden oké, de vajon hány ember van, akik a jó példa láttán kezdenek el maguk is mozogni? Ha Hugh Jackman arról beszél, mennyi izmot pakolt magára a teremben, lesznek, akik vesznek egy súlyzókészletet? Miután olvas valaki arról, hogy Miley Cyrus a pilates rajongója, keres egy oktatót Budapesten? Ha Paris Hilton kocogós képet tölt fel, a rajongói is szereznek egy futócipőt?

Kicsit kételkedem benne, bevallom. A saját példámon tudom, hogy nem a sportos képeket posztoló celebek inspiráltak, hanem sokkal inkább a hírességnek nem nevezhető barátaim, akik valamit elértek a mozgásnak köszönhetően. Persze én nem is vagyok igazi keményvonalas rajongója senkinek, de ettől még látom az ilyen fotókat és cikkeket, némelyikbe bele is olvasok. Elvileg hathattak volna rám, de ilyesmire nem emlékszem. Maximum annyi van manapság, hogy nyugtázom, amikor egy híresség valami olyan mozgásformát űz, mint én, netán arra fut és biciklizik, ahol én is szoktam. Mondhatni, nem is annyira sztárként gondolok rájuk, hanem inkább sporttársként.

A rajongókat valószínűleg egyszerűen az érdekli, hogy megnézhetik kedvenceiket latexnadrágban, esetleg a férfi sztárokat félmeztelenül, gyúrás közben. Végülis nincs ezzel baj, de akár azt is meg lehetne látni ebben, hogy sportolni egész jó. Pár alkalom után pedig még celebek sem kellenek hozzá, hogy meggyőzzenek erről, mert tudni fogjuk magunktól is.

Azért se "focizok" ma is, pedig lenne miről okoskodni. De minek? 1-6, ennyi.

Egészen más téma jutott eszembe, mégpedig a nyolcvanas évek színpompás, fényes aerobic-ruhái. Kétségtelenül nagyobb sportértéket tulajdonítok a korabeli fitnesz-videóknak mint a magyar ifiválogatott teljesítményének, így aztán ezt a témát járom körbe egy picit. Ki vádolhatna, amiért aerobicos csajokkal foglalkozok az aranylábúak helyett?...

De tényleg csak röviden, mert a képek többet mondanak ezer szónál ez esetben. Tulajdonképpen a nyolcvanas évek neonszín-trendjéből nem lógnak ki ezek a dresszek, hiszen ekkoriban az utcai és sportruhák tömkelegén tűnt fel az almazöld, a pink, a sárga. Hogy ki és miért gondolta, hogy ezekből a feszes cuccokból trendet lehet csinálni, fogalmam nincs, de valamihez kétségkívül nagyon értett, mert első blikkre nem tűnnek túl praktikusnak, viszont az előállítási költségük filléres tétel lehetett. Igazi műszál-orgia a latex-lycra kezeslábas, de az kétségtelen, ahol feltűnik, egyből beazonosítható a kor.

Pontosabban ez nem teljesen igaz, hiszen manapság a retró-láz egyik fura vadhajtásaként ismét előkerültek ezek a szuper aerobic-ruhák. Persze nem annyira az edzőteremben, mint inkább jelmezbálokon és bulikon... Nyilván kicsit leesne az állam, ha egy teremben vagy a futás közben is felbukkannának ilyesmiben a hölgyek, de tőlem aztán tényleg mindenki abban sportol amiben akar- nem ez a lényeg.

Igazság szerint főleg azért nem értem a feszes dresszek korabeli divatját, mert ezekkel van egy nagy bökkenő: a videókban felbukkanó csinos edzők, a sportmagazinok fotóin látható vékony modellek jól festenek bennük (sőt, nagyon is), de aki egy kicsi felesleggel is küzd, nevetség tárgyává lehet egy ilyenben. Gyanítom, hogy a sok eladott pink és lila overáll egy-két alkalommal volt csak viselve, utána a szekrény mélyén kötöttek ki, mert a tulajdonosuk maga érezte őket cikinek. Ezért tűnhetett el aztán szinte nyom nélkül még az aerobic-órákról is ez a sok színpompás lycra csoda pár év alatt.

A mostani elasztikus jóganadrág-divat valamelyest talán újraéleszti ezt a trendet, de ez mégis másnak tűnik. Talán annyira, mint amennyire a jóga vagy a pilates is másféle, mint a Jane Fonda-féle aerobic. Az alábbi képekből talán érezhető, mire gondolok...

Sajátos dolog, hogy sokan csak a számítógépen vagy okostelefonon "sportolnak" és lesznek világbajnokok, miközben a valóságban pár lépcső leküzdése is komoly feladat a számukra. A sportjátékoknak is megvan a maga helye, de érdemes a rájuk szánt idő egy részét valódi testmozgásra fordítani.

Noha láttam már biciklizős vagy jógázós alkalmazást, azoknak a programoknak soha semmi értelmét nem láttam, amik a hétköznapi mozgást szimulálták. Ezek valóban kizárólag arra jók, hogy elvonják az időt a valódi mozgástól- aki kocogni vagy tornázni akar, ne egérrel tegye.

Az olyan játékok egy részét viszont én is szeretem, ahol bajnokok bőrébe bújva meccselhetünk vagy versenyezhetünk. Hiába jó érzés letekerni vagy lefutni a saját tempónkban egy távot, vagy focizgatni a haverokkal, a játékok lehetőséget adnak arra, hogy ilyen formában belekóstoljunk a sport csúcsának a világába. 

Tipikus és jó példa erre az autóversenyzés. A hétköznapokban maximum addig jutunk, hogy zöld lámpánál legyorsulhatjuk a szomszéd sávban álló Suzukit- ha valaki közúton "versenyzik", akkor azzal nem csak magát sodorja veszélybe, hanem mást is, és persze a végén úgyse pénzdíjat kap, hanem maga fizethet büntetést. Ehhez képest már az ősrégi C64-en futó, mai szemmel primitívnek látszó autóversenyekért is megőrültünk, képesek voltunk a gyenge grafika ellenéri beleélni magunkat a száguldásba. A mai eszközökre pedig már egészen káprázatos autóversenyes programokat írnak, sokan szeretik a Real Racinget, a GT Racinget, és ami a legjobb, nem egy közülük ingyen elérhető. Naná, hogy sokan játszanak is velük.

A focivébék idején felpörög az olyan játékok népszerűsége, amelyek segítségével mi magunk szállhatunk harcba az elsőségért, és jó ideje már nem csak a számítógép ellen játszhatunk, hanem barátainkkal is. Ez már tényleg remek móka, és szinte sportértéke van egy-egy nagy győzelemnek. Az utóbbi időben én pedig a telefonommal amerikafoci-bajnokságot játszok. Ezt az összetett, stratégiára épülő sportot leprogramozni nem tűnik könnyű feladatnak, és ehhez képest még az okostelefonom kis kijelzője is elég hozzá, hogy jó szórakozást nyújtson- le a kalappal a készítők előtt.

A játékok némelyike pedig nem csak a hardcore játékosok körében legendás, hanem mindenféle egyéb dolog tapad hozzá. A leghíresebb amerikaifoci szoftver, a Madden NFL kapcsán például már hosszú évek óta "átkot" emlegetnek, úgy tartják, aki adott évben a borítóra kerül a játékosok közül, az a következő szezonban sokkal rosszabbul teljesít. Persze ha tisztán statisztikai alapon nézzük, ez messze nem igaz mindenkire, de a játék legendájának jót tesz ez a minden éves felhajtás.

Szóval hiába sportolok mostanában rendszeresen, a jó sportos játékokról továbbra sem mondtam le. Könnyen meg lehet találni az egyensúlyt valóságos és virtuális mozgás között, amennyiben valakinek ez a célja. Egyszerűen csak arra kell figyelni, kezeljük a helyén a virtuális sikereket: amikor valódi világbajnokokéval tartjuk egyenértékűnek a telefon nyomkodásával elért eredményeinket, kezdjünk el aggódni, egy pár napig tegyük félre a játékot, és vegyük fel a futócipőt...

Egy internetes oldalon találtam egy összeálítást olyan hatékony mozgásokról, amelyek segítenek az alakformálásban- nem kell semmi bonyolultra gondolni, a listán az alábbiak szerepelnek.

Az olcsó és szinte bárhol végezhető ugrókötelezést azért ajánlják, mert nem csak hatékony, de szórakoztató. Az arősítés, formálás és kalóriaégetés szempontjából is igen jónak tartott guggolás helyesen végezve nagyon ajánlott.

A fekvőtámaszás ajánlása sem nagy meglepetés, mint ahogy a kitörést is sokan iktatják az edzésprogramba.

Az utolsó három javasolt mozgásforma pedig meglehetősen tágra nyitja a kört, hiszen ezekkel már mindenki által unamolig ismert sportokat ajánlanak: felhívják a figyelmet rá, milyen hatékony az úszás, a futás és a kerékpározás. Köszönjük a tippeket, ezekre aztán sose gondoltunk volna.

A máshol olvasható javaslatok szerint jó ötlet magunk elé célokat kitűzni, edzés előtt melegíteni, naponta edzésnaplót vezetni, edzőtársat követni, edzéstervet készíteni és beszerezni egy pulzusmérőt. Ezek sem tűnnek döbbenetesen nagy újdonságoknak.

Vagy mégis azok? Egy újszülöttnek minden vicc új, ahogy mondani szokták. Szóval aki még nem sportol, levonhatja magának azt a komoly következtetést, hogy fusson, ússzon, biciklizzen vagy tornázzon viszonylagos rendszerességgel. Szívesen.

Arra viszont jóval nehezebb egy mondatos tanácsot adni, hogy ezeket a közismert dolgokat hogyan építsük be a saját mindennapjainkba. Mindenki, aki hozzám hasonlóan naphosszat az interneten lóg és mindenfélét összeolvas, tudja, hogy többet kéne mozognunk, akár alakot akarunk formálni, akár csak fittebbek akarunk lenni. Csak épp nehéz elkezdeni.

De nem is lehetetlen. Ha mégis egy gyors tippet akarnék lenni, az annyi, ne mindig a holnap legyen a változás napja, hanem a ma. Aki hallgat erre, máris tett egy lépést a jó irányba...

A mostanában általam űzött sportok közül a számomra leginkább kedveltek közé tartozik a bokszzsák püfölése.

Nem, nem vagyok agresszív alkat, nem szoktam verekedni se. Egyszerűen csak van abban valami jó, hogy az ember ritmusosan üti a zsákot. Persze pici múltam van a dologban, mert apám amatőr bokszolóként megmutatott ezt-azt annak idején, és egy rövidke ideig kickbox edzésre jártam, de ez leginkább annyira elég, hogy ne fordítva vegyem fel a kesztyűt.

Gyakorlatilag a kesztyűn és a zsákon kívül nincs is más felszerelésre szükség. Talán csak dolog van, ami nehezen megoldható: maga a helyszín kialakítása. Mert annak a zsáknak lógnia kell valahonnan, ami jó erős, mert elég nehéz cuccot kell tartania. Az sem árt, ha nyugodtan körbe lehet mozogni, és persze mozgás közben a zsák semmit nem törhet össze.

Igen, ennek megoldása kihívás volt a számomra is, ezért mostanában csak akkor tudok zsákolni, amikor vidéken vagyok. Ennek persze megvan az az előnye, hogy a szabad levegőn tudok ütögetni, ami összehasonlíthatatlanul hangulatosabb. Egy kis melegítés, aztán gyakorlom az egyeneseket, felütéseket, horgokat, kicsit eltáncolok, ügyelek a kettős fedezékre és így tovább. Hogy megtörjem az ütögetés monotonitását, időnként beiktatok egy rövid kis futást fel a hegyoldalba.

Ebben az a jó, hogy tisztára Rockynak érzem magam, ahogy egyre feljebb jutok, aztán megfordulok és felülről körbepillantok. Feltehetem a kezem, mint a filmbeli bajnok, és hát valljuk be, az ember azért is szeret bokszzsákkal edzeni, mert ez a mozgás valóban megadja ezt az érzést. Az is remek lehet, ha kötetlen gyakorló meccseket lehet vívni ringben, normális védőfelszereléssel, de enélkül is jó kikapcsolódás az egész. Úgy tudom, lányok is szívesen járnak az ilyen bokszolós, ütögetős edzésekre.

Ám egy apróságot azért meg kell jegyezni. Bármekkora menőség a bokszedzés, arra azért nem elég, hogy az ember azt higgye, az utcai harcokra is felkészít. Sőt, pont ugyanúgy kerüli értelmes ember a verekedésbe torkolló konfliktust, mint ha sose húzna kesztyűt. Főleg, ha olyannal áll szemben, aki kifejezetten jártas ebben a műfajban, és esetleg az öklén kívül mást is be tud vetni. Szóval pofozkodást csak a legvégső esetben lehet felvállalni- ám az állóképességet is javítja a boksz, nagyobb eséllyel lehet elmenekülni. Az egy illúzió, hogy pár edzéstől ugrásszerűen javulnak az önvédelmi képességek.

Kicsit talán ellentmondásosnak tűnhet ez, de az élet nem úgy működik, mint egy Rocky Balboa-film. Persze pont ezért érezhetjük magunkat bajnoknak negyedórányi bokszzsákolás után, hiszen az is csak kitalált sztori. Ahogy az ütések csattanak a zsákon, kicsit beleéljük magunkat a sztoriba, egyre lendületesebben mozgunk, kiengedjük a gőzt- és aztán ellazulva, elégedetten térhetünk vissza a szokásos, békés dolgainkhoz.