Sportfoglalkozás

Nekünk mindig megvannak már előre a kifogásaink... A női kézisek világbajnoksága előtt éppenséggel az kavart nagy vihart, hogy a magyar válogatottat a nemzetközi szövetség különös kiemelési szabályai miatt a második helyett a harmadik kalapból sorsolták ki egy csoportba.

Pedig az alapvető válasz az, hogy azért kerülhetett ilyen helyzetbe a magyar válogatott, mert az ezt megelőző világtornákon nem szerepelt elég jól. A 2012-es olimpián ott sem voltak a mieink, a 2013-as világbajnokságon a nyolc között búcsúztak a lányok, a 2014-es EB-n pedig hatodikok lettek. Igen, ezek a helyezések pont arra voltak jók, hogy billegett a csapat a második illetve harmadik kalap között, és most így alakult.

Az már egy másik kérdés, hogy nagyon erős csoport ugyanúgy összejöhetett volna, mert mi van akkor, ha az elsőből megkapják szintúgy a dánokat, és a harmadik kalapból azt, akit pont a mieink szorítottak volna ki a másodikból? Ezek nagyon-nagyon elméleti kérdések, és sajnos arra emlékeztetnek, amikor a magyar férfikézi-válogatott kapcsán ment a kesergés, miért pont nem ők kapták a potya helyet a világbajnokságon. Ha a lányok a megelőző tornákon előrébb végeztek volna, most nem lett volna kérdés.

Nem így alakult, ez van- az alaphelyzet továbbra is az, hogy a pályán fog eldőlni, mit ér a válogatott a nemzetközi szintéren. Ha a magyarok felszívják magukat és mindenkit legyőznek, akkor aranyérmesek lesznek és jöhet Rióban az olimpia is. Ha leszerepelnek, akkor viszont miért reklamálhatná bárki, hogy nem a közvetlen elitbe sorolják őket?

Az ember szeretne szurkolni a csapatért, de már megint a sportdiplomáciáról hallunk, ami engem olyan rettentően nem érdekel. Ha megnéznénk az elmúlt évtizedek kézilabda-, vízilabda- vagy más tornáit, simán találnánk példát arra, amikor a magyaroknak volt mázlija kiemeléssel, sorsolással. Volt olyan, amikor tudtunk élni az eséllyel, máshol meg minden bizakodás ellenére kudarc lett a vége. Ez a sport, nem?

Szóval oké, most már mindenhol, mindenki lenyilatkozta, elmondta, milyen tragédia érte a női kéziseket, keseregtünk egy sort a méltánytalanságokon, de a dánok vagy a japánok elleni meccsek kapcsán ne erre hivatkozzunk már. Azt, hogy igenis a világ legjobbjai közé tartozik a válogatott, majd a tornánk lehet fényesen bizonyítani. De ha a jóval mögénk sorolt csapatokkal nem bírnak el, akkor nincs miről beszélni.

Engem nem érdekelnek az előzmények, a sorsolás, amikor zajlanak a tétmeccsek, amikor szurkolni lehet. És a kihagyott hetesekért vagy a fegyelmezetlen védekezésért sem a nemzetközi szövetséget hibáztatom. Remélem, a pályára lépő magyaroknak sem a körülmények járnak majd a fejükben, a játékra fognak koncentrálni, hozzák tudásuk legjavát, örömet okoznak nekünk, és akkor utólag csak legyintünk a jelentéktelen részletekre...

Mivel a közelmúltban sikerült tovább javítani a futásom tempóján, és magamhoz képest elég jelentős fejlődést mutathatok fel, készítettem egy kis összegzést arról, honnan indultam, mi volt, ami az előzetesen megtanultakból igaznak bizonyult. Nincs ezekben semmi egetrengető, nem lesz tőle senki sokkal bölcsebb, inkább a nagyon kezdőket akarom motiválni azzal, hogy mesélek a saját tapasztalataimról.

Több helyen találtam kezdő futóknak szóló információkat, és azt kell mondjam, az ott írtak nekem beváltak, lehetett rájuk támaszkodni. Mindenhol hangsúlyozták a fokozatosságot, én is ezt az elvet követtem, hosszú hetek alatt jutottam el a folyamatos kocogásig, később jött a tempó emelése. Nem szenvedtem komoly sérülést, nem voltak fájdalmaim és meglett az eredmény. Szóval ez egy fontos és megszívlelendő tanács. 

Mivel olcsó futócipőben sose kocogtam, ezért nem nagyon van összehasonlítási alapom- bevallom, ez aligha fog megváltozni, mert nem a saját ízületeimen akarok kísérletezni. Mevártam a megfelelő akciót, alapos mérlegelés után választottam cipőt, de pár száz kilométer után is kifogástalan, tehát jó befektetésnek bizonyult. Ha újra kezdenék, nem ezen spórolnék, az biztos.

Igyekszek másféle mozgásformákat is beiktatni az edzésprogramomba. Meglepő, de nem kell mindennap futnom ahhoz, hogy fejlődjek- érdekes módon például a jóga is nagyon jól kiegészíti azt, úgy érzem, az ízületeimnek is jót tesz, és persze hatékonyabban tudok lazítani, nyújtani is.

Egy rövid térdfájós időszakom is volt, ami egy rossz lépéssel indult. Sokan leírják, hogy tényleg elegendő időt kell kihagyni, hogy teljesen meggyógyuljon, én viszont kicsit türelmetlen voltam, és szerintem ezzel csak eltoltam a teljes javulás idejét. Végül a futást egy időre nem erőltettem, maradtak a másféle mozgások, és a fájdalmak elmúltak. Amikor az embert hajtja a lendület, nehéz pár hétre megálljt parancsolni magunknak, de most már tudom, néha csak ez a megoldás.

A téli futástól eleinte idegenkedtem, de kiderült, ez nagyon is jó lehet. Fel kell rá készülni, megfelelő ruházattal, megfelelő helyszínen, és akkor nincsen benne semmi extrém. Nyilván nem farkasordító hidegben mentem kocogni, ám simán megtalálható a kompromisszum. Hasznos tapasztalat volt, hogy az ember hajlamos túlöltözni- nem kell sok cucc, de amit felvesz az ember télen, legyen jó minőségű, és akkor mínuszokban is kényelemben kocoghatunk.

Nagyon hasznosak a számomra a GPS alapú okostelefonos alkalmazások. Engem inspirál az, ha látom, egyre jobb tempóban tudom megtenni ugyanazt a távot, és nem csak érzékelem a fejlődést, de bizonyítékom is van rá. Jó megnézni az edzésnaplót is, hiszen én egyedül mozgok általában, és a sok sporttal töltött órát böngészve nagyobb kedvvel veszem elő a futócipőt. Én az Endomondo alkalmazás és weboldal mellett kötöttem ki, ennek az ingyenes változatát használom.

Amikor futni kezdtem, akkor már megfordult a fejemben, az lesz a szép pillanat, ha egyszer versenyezhetek is. És aztán jelentkeztem is egy futóversenyre, jól éreztem magam, jó volt közösségben kocogni, büszke voltam a végén magamra- szerintem teljesen természetes dolog az, hogy amatőrként is elindul ilyenen az ember. Ha elkezdesz futni, nyugodtan tűzd ki magadnak ezt a célt is: motiválni fog, és amikor részt veszel egy versenyen, érezni fogod, egy fontos lépcsőfokot értél a fejlődésben.

Futni tényleg rengeteg helyen lehet. Itthoni és külföldi útjaimra gyakran viszem magammal a futócuccot- végülis csak egy cipő, futónadrág, futópóló kell, ezek alig foglalnak helyet. Kellemes és izgalmas útvonalakon kocoghattam: eljutottam csendes tengerpartokra, futottam hegyi ösvényeken, erdőben, stadion mellett, szóval olyan helyekre ahol nem csak a mozgásról szólt a történet. 

Mert a futás nekem ma már nem csak sport, edzés, hanem élmény is. Nem küzdelem lekocogni 7-8 kilométert, hanem közben van időm nézelődni, élvezem ezt az egészet. Némi időnek el kellett telnie, amíg ide eljutottam, de most már nagyon örülök, hogy belevágtam. Természetesen voltam kételyeim, eleinte állandóan motoszkált a fejemben, sose leszek képes egyben, normális tempóban lefutni hosszabb távot. Ám megpróbáltam kitartani, mert el akartam hinni a sok-sok lelkes kocogónak, igenis meg lehet szeretni a futást. Igazuk volt! Talán ez a legfontosabb tapasztalat mind közül...

A Fülöp-szigetek röplabdaválogatottját erősítő Rachel Anne Daquis nem csak a pályán bizonyít, modellként is sikeres. 

Az 1987-ben született, 178 centi magas Rachel valóban jegyzett játékosnak számít hazájában, több bajnoki címmel is büszkélkedhet. Egyéni teljesítményét is több díjjal ismerték már el, tehát nem csak kiegészítő ember csapataiban. Legutóbb a Délkelet-Ázsiai Bajnokságon a válogatottban is pályára lépett.

A sportversenyek mellett magazinokban is találkozhatnak a csinos lánnyal rajongói, ugyanis több alkalommal bukkant fel lapokban, sőt, a helyi FHM címlapján is szerepelt. Az ország legszexibb hölgyeit felsoroló lista hetedik helyére szavazták be Rachelt, akinek valószínűleg nem kell aggódnia, mihez kezd majd a sportkarrier vége után: nyitva áll előtte a modellkedés világa.

Csak pár másodperc hosszú ez a jelenet egy futballmeccsről, de egész bakiparádét lehetne rá építeni.

Algériában történt az első osztályú bajnokságban 2013-ban, az MC Alger és a CR Belouizdad közti összecsapáson, hogy utóbbi egyik védője hazaadott, és a kapus szánalmas bénázásával gyakorlatilag átengedte a labdát az ellenfél csatárának. Sami Yachir lecsapott a játékszerre, az üres kapura tört- és aztán kihagyta az ordító helyzetet.

A Franciaországban is megfordult csatár mindenesetre maradt az MCA csapatában utána is, és néha kapuba is talál- de nevére valószínűleg emiatt az elbénázott helyzet miatt fogunk emlékezni. A kapust pedig ő mentette meg attól, hogy rajta nevessen a fél világ, mert azért az ő bakija sem volt akármi, hiszen tulajdonképpen megbotlott a labdában...

Ugyan itt a nyár, és ilyenkor furcsának tűnhet síelős videókat megosztani, de ami vagány, az vagány. Én ugyan nem vagyok különösebben járatos a téli sportok tudományában, de néha eljátszok a gondolattal, milyen lehet havas lejtőkön siklani. A kánikulai napokon pedig főleg eszébe jut sokaknak, milyen lehet arrafelé időzni, ahol nem klíma kell, hanem jó meleg ruházat...

Egy szó mint száz, nyáron is megvan a hangulata a síelős témáknak. És ha nem is értek hozzá, azért tudom értékelni mások nagy teljesítményét. Nem csak az ügyes sportolókra gondolok, hanem azokra a filmesekre is, akik képesek ilyen színvonalú felvételeket készíteni, lassításokat gyártani, majd összevágni az anyagot. Ők is kellenek hozzá, hogy igazán lenyűgöző legyen a síelés művészete.