Sportfoglalkozás

Vagy az lehet, hogy erre születni kell, vagy az, hogy jó helyre kell születni- Hawaii szigetén nőtt fel ez a 7 és 9 éves gyerekek, akik máris ördögi ügyességgel lovagolják meg a hullámokat. Ha valaki a mi Alföldünkön látja meg a napvilágot, jóval nehezebben mutathatná meg szörftehetségét...

Több, mint száz éves kamerával készített remek Forma1 fotókat Joshua Paul.

Az autósport csúcsát jelentő verseny megörökítését elavultnak tűnő, de nagyon is kifinomult technikával végezte a fotós, és azt hiszem, az eredmény őt igazolja. A 104 éves kamera nagy, nem lehet úgy lőni a sorozatképeket mint a digitális gépekkel, aztán tessék, mégis izgalmas a fotók. Nem a gépen múlik, milyen lesz a kép, hanem az ihletett alkotón- nem nagyon látjuk mostanában ilyennek a Forma1-et.

Kicsit elemeli a mai színes-szagos HD technikával készült felvételekhez képest ez a fekete-fehér sorozat az autóversenyzést, klasszikus hangulatot kölcsönözve neki. Néha talán ez is hiányzik a nézőknek...

Pár napja ez az infografika a beszédtéma búvárkörökben.

Vajon tényleg reálisak ezek a számok? Azért azt szögezzük le, irtó furcsa lenne, ha ilyen pontosan meg lehetne határozni minden egyes tevékenység kalóriaégetését. Mert ugyebár függ testsúlytól, életkortól, intenzitástól, edzettségtől, ezer egyéb dologtól.

Egy példát mondva: van némi különbség aközött, hogy valaki golfozás közben kiskocsival közlekedik vagy sétál. S természetesen merülés és merülés között is akad eltérés, mert nagyon nem mindegy, áramlással szembe úszva küzdünk 40-50 percen át, vagy pedig egy helyen lebegve nézelődünk egy sekély korallzátony felett.

Persze olvastam már olyat, elsősorban nem az számít, hogy mennyit mozgunk a víz alatt, hanem az, hogy a víz hűvösebb mint a test hőmérséklete, így még trópusi merülés során is energia szükséges a test melegen tartásához. Így pedig ég a kalória rendesen. 

De ha ezek a számok így igazak lennének, a hivatásos búvároktatók, merülésvezetők lennének a világ legsoványabb emberei, mert napi 3-4 órát is vízben töltenek- szinte minden nap! Más meg heti három futással is szikár tud lenni?... Szóval szerintem búvárkodni pont nem azért érdemes, mert szuper fogyókúra a sok tempózás az uszonnyal.

A téma viszont így is érdekes, mert egy fontos dologra mutat rá. Arra, hogy ezerféle módja van az aktívabb életvitelnek, és nem kötelező kocogni, ha valaki nem tud vagy nem bír, sok más testhezállóbb mozgásforma is létezik. S a mi választásunk, a tengerparton csak napozunk vagy heverészünk, vagy esetleg elmegyünk úszni, merülni, szörfözni. Ezzel pedig egybekötjük a kalóriaégetést a kikapcsolódással- azt hiszem, sokkal jobb kombinációt kitalálni sem lehet. 

Ha idén nyáron lehetőséged van elutazni, akkor nyugodtan kezdj el előre aktív pihenési formák után is nézelődni az úti célon. És igen, akár a búvárkodást is ki lehet próbálni, aztán még kiderülhet, nem csak a kalóriaégetést miatt lehet rajongani a víz alatti kalandozásért.

Kassaiék bakiparádéja a sokadik alkalom, hogy felmerül a videobíró szükségessége.

Én már csak legyintek, ha a futballban dolgozó sípmesterek újabb rossz döntéseiről írnak. Magam is néztem a Bayern-Realt, láttam is a tévedéseket, lesgólokat. Ne tegyünk úgy, hogy ilyen most fordulna elő első alkalommal.

Sőt, alig pár hete a másik spanyol gigász, a Barcelona hihetetlen, 6-1-es fordítása után hozták elő sorban a PSG hívei a katalánok javára történő tévedéseket. És most annak a meccsnek a bíróiról alig beszélnek, csak a bravúros továbbjutás lesz legenda. (Ami persze mit sem ért, hiszen a Juventus ellen kipottyant a Barca.)

Szóval pár hét múlva csak azt emlegetjük majd, milyen volt amikor Ronaldo két meccsen öt gólt szerzett a Bayern ellen. És persze jönnek az újabb ünneplések, amikor újabb mérföldkőhöz érkezik a portugál zseni. Ki számolja már akkor, melyik gól volt vitatható? És ugyanúgy Messi, Ibrahimovic és a többi sztár esetén is feledésbe merül ez.

Mindez talán így is a helyes. Csak éppen az UEFA, FIFA illetékeseinek nem a szurkoló eszével gondolkodni, hogy pár hét múlva már nem törődnek a hibákkal. Nekik folyamatosan kellene dolgozni azon, hogy legalább a csúcsmeccseken elkerülhessék az ilyesmit. Nem az a kérdés, legyen-e a videobíró, hanem csak az: mikor.

És éppen ezért fárasztó a vitatkozás, mintha magáról a szükségességéről vitatkozni kellene. Egy frászt. A Bayern edzője, a sokat látott Carlo Ancelotti most állt az új technológia, amit eddig ellenzett. Ugyan miért nem látta be eddig, hogy szükség van rá? Csak nem azért, mert olyan nagycsapatoknál dolgozott, ahol jellemzően a kedvezményezettjei a tévedéseknek?... Naná, minden akkor fáj igazán, amikor velünk történik. 

Nincs is ezzel baj, így működik az ember. Csak a szövetségekben nem az érzelmeknek kellene diktálnia. Egyszerűen csak be kellene vezetne a technológiát, nem évek múlva, hanem most azonnal, kipróbálni az új szabályokat, hogy mikor lehessen jelenetet visszanézni, legyen-e az amerikaifocihoz hasonló "challenge", amikor a csapatok edzői kérnek visszanézést, melyek legyenek a kötelezően visszanézendő helyzetek, és így tovább.

Pár év alatt kikristályosodna, az európai fociban mi működhet és mi nem. A technológia nem lehet akadály, bőven elég gyors és rengeteg a megfelelő kameraállás is. Át lehet ruccanni Amerikába tapasztalatokért. És ne feledjük, ott is évről évre változnak a szabályok, pont azért, a változó körülményekhez igazítják, és figyelembe veszik az edzők véleményét. Nem ugyanaz már ma sem a videobírózás ott, mint mondjuk öt éve. 

Szóval a példa itt van előttünk, a technológia létezik, nem kell forradalmi dolgot kitalálni. A plusz bírói stáb költségei pedig eltörpülnek a Bajnokok Ligájának bevételei mellett. Kassait lehet szidni- de máskor, más híres bírók is tévedtek már hasonlókat, hiszen ők is csak emberek. És hiába nem vezetne többet a magyar sípmester, aki jön helyette, ugyanúgy benézhet egy lest, egy kezezést, miközben meglenne az eszköz, hogy kisegítse. Mire várunk még? Talán majd ha a Real ellen tévednek ekkorákat, és ők is elkezdik panaszkodást, akkor tényleg nem lesz akadálya a bevezetésnek?... Hiszen lám, elég egy meccs, és a Bayern már meg is van győzve...

Kereken 70 éve lépett pályára első fekete játékosként Jackie Robinson a baseball profiligában.

Ma már szinte el se nagyon tudjuk képzelni, milyen keményen szegregált világban éltek az Egyesült Államokban. A törvény előtti egyenlőség messze nem volt igaz mindenkire, s ez az élet minden területén megnyilvánult, kezdve a hátsó ajtós felszállástól a csak fehéreknek fenntartott sportligákig.

Ez a megkülönböztetés jellemezte a baseballt is, több, mint öt évtizeden át. A leghíresebb, legrangosabb liga, a Majos League Baseball elérhetetlen volt a tehetséges fekete játékosok számára. Így aztán Jackie Robinson, hiába volt tehetséges több sportágban is, nem reménykedhetett profi karrierben, anyagi nehézségei miatt az egyetemet is aba kellett hagynia. 1942-ben lépett be a hadseregbe, ám felszólalt a rasszizmus ellen és leszerelték.

1943-ban a Negro American League egyik csapatában játszott, 1945-ben pedig a híres Brookly Dodgers menedzsere, Branch Rickey hívta csapatához a tehetséges és intelligens játékost. A nagy pillanat 1947-ben jött el, amikor a profiligában is pályára léphetett, és hamar a csapat nagy sztárjává vált. MVP-címet nyert, csapatát bajnoki címig vezette, és 1962-ben iktatták be a hírességek csarnokába.

Azt hihetnénk, hogy a sikert sikerre halmozó sportolók élete egyetlen csapásra megváltozik, ám ez azért csak részben igaz. Bármennyire jól játszott Robinson, folyamatos inzultusok érték bőrszíne miatt a szurkolók és néhány játékos részéről. Amikor a déli államokban játszott a csapata, még az is tilos volt a számára, hogy a többiekkel egy hotelben szálljon meg és egy étteremben egyen velük.

Ám ő úttörőként vállalta a kihívást, és kikövezte az utat a többi színesbőrű sportoló számára a profiligákban. Ma már teljesen elképzelhetetlen lenne a rengeteg rajongó számára egy csak fehér játékosok számára fenntartott liga- a sport sokat tett azért, hogy elfogadják, tiszteljék egymást az emberek. Természetesen mindig lehet még többet tenni, tovább javítani a helyzeten, de ha arra gondolunk, még bőven a második világháború után is milyen különbséget tettek ember és ember között, egyértelmű a fejlődés.