Sportfoglalkozás

A meghiúsult olimpiarendezés egyik nagy blöffje, hogy ettől lenne sokkal sportosabb és egészségesebb a magyar átlagember.

Nem akarok túlságosan belemenni abba, mennyire voltak reálisak az olimpiarendezési tervek- személyes véleményem szerint iszonyúan költséges rendezvényről van szó, és nem azzal van a baj, hogy Magyarország mit tud, hanem azzal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság mit követel. Rengeteg a sportoló, rengeteg a kísérő, a nagy embereknek mindenből öt csillagos jár, és persze a tévés bevételek is mennek a NOB-hoz.

Persze, hogy nem kapkodnak a rendezésért demokratikus országokban, ha ez igazán csak a NOB-nak üzlet. Egyre gyakrabban kerülnek a nagy sportesemények olyan országokba, ahol se pénz, se jogok nem számítanak, és sokan nem akarnak Azerbajdzsán és Kína között következni a sorban.

De ez most már mindegy is, egyelőre Magyarország félretette olimpiarendezési álmait. Hogy pontosan ki is, tudja a fene. Az ország teljes lakossága eleve nem szavazhatott volna, a helyi népszavazáshoz pedig hiába jött össze elég aláírás, a kormány, a MOB és a főváros kihátrált a történetből. Kevesek álma volt, és kevesek ugrottak ki belőle, bárki bármit mond.

Ezt az eseményt pedig mindenki a saját szája íze szerint értékeli. Vannak, akik szerint meglehetősen furcsa a meghátrálás, mások az aláírókat hazaárulózzák. És megszólalt pár sportember is, akik nyilván sajnálkoznak. Egyikük rámutatott: ha Magyarország olimpiát rendezhetne, sokkal sportosabb és egészségesebb lenne a nemzet.

Hát ez viszont akkora blöff hogy a fal adja a másikat. Ha csak az élsportolók sikerein múlna, a magyar embereknél aktívabb nem is létezne. Belegondolok, a Helsinkiben rendezett olimpia idején a magyar csapat szerezte a harmadik legtöbb aranyat, s ekkortájt élte fénykorát az Aranycsapat- mindenki sportos lett? Manapság is sportnemzetként van elkönyvelve hazánk, de azért azt állítani, hogy a nyári olimpián messze nem olyan eredményes osztrákoknál fittebbek vagyunk, szerintem költői túlzás. 

És ha másik oldalról nézzük a kérdést: az Amerikai Egyesült Államok tele van sportos csúcseseményekkel, a legmenőbb profi ligákkal, és ehhez képest rekordokat dönt a túlsúlyos, elpuhult emberek száma. A kanapén üléstől még senki sem lett bajnok. 

Én pedig, aki az utóbbi években kezdtem többet mozogni, már kölyökkoromtól szerettem a sportot- a tévében. Manapság sokkal kevésbé aktívan követem a sporteseményeket, mégis minden korábbinál lelkesebben futok, úszok, jógázok, gyúrok. És szerintem elég nehéz lenne rámutatni Kovács nénire, aki lázba jön Hosszú Katinkát látván, s egyből vesz magának futócípőt, kondibérletet. 

Teljesen felesleges mondvacsinált okokat előrángatni az olimpia mellett. Az egy gigarendezvény, ahol maroknyi kivételes képességű sportoló csap össze, és semmi köze nincs a kocogókhoz, videokazettákra tornázókhoz. Az egyszeri alkalom, utóbbi meg akkor jó, ha életforma, hosszú távú vállalás. Kár ezeket összekeverni... Az olimpikonjainknak szurkolni jó dolog, és ha futná, jó lenne hazai olimpián. De én akkor is örülni tudok az aranyaknak, ha a világ végén szerzik őket- és akkor is összekapom magam egy kis mozgás kedvéért, ha épp nincs magyar sikerekkel kecsegtető esemény.

Így néznek ki ma az alig fél éve zárult riói olimpiai játékok helyszínei- kommentár nélkül.

Elképesztő gyakorlatokat mutattak be a Wind Games-en a szélcsatorna mágusai.

Nem értek egyáltalán a szélcsatornázáshoz. Eddig annyit láttam belőle, hogy az ejtőernyőzéshez hasonló szabadesés érzését tapasztatlhatják meg benne az emberek. Páran persze bukfenceznek, pörögnek lebegve, no de a Wind Games egészen más kávéház: itt gyakorlatilag kűrt mutatnak be a legjobbak.

A Super Bowl előtt érdemes szót ejteni arról, miért is számít egészen különleges kihívásnak NFL-csapatoknál edzősködni.

Két jó csapat, az Atlanta Falcons és a New England Patriots jutott be az amerikaifoci idei csúcseseményébe, az 51. Super Bowlba. A sok elemzés közül az egyikben olvastam egy érdekes adatot: a Patriots alig két évvel ezelőtt bajnokságot nyert csapatából a mostaniban csak 23 ember maradt meg, az 53-as keret többsége már kicserélődött.

Ez elképesztően nagy mozgás, még akkor is, ha egy-egy csapatnál a játék jellege miatt a sérülések is erősen befolyásolják a keret összetételét. És az is tény, elég sok kulcsember éveken át viszi a hátán a csapatot, a Falconsban Matt Ryan és Julio Jones, a Patriotsban Tom Brady és Julian Edelman ilyen játékos például.

Természetesen utóbbi gárdánál érdemesebb szétnézni a játékoskeretet illetően, hiszen nekik győztes csapatuk volt (2014-ben Super Bowl győzelem, 2015-ben AFC-döntő), tehát elvileg nem kellett volna felforgatni. Csak hát a liga sajátos szabályai, a fizetési sapka miatt mindig előáll olyan helyzet, amikor sztároktól szabadulnak meg. 

Hogy konkrét posztokról beszéljünk: a Super Bowl győztes csapat három legjobb cornerbackje Darrelle Revis, Brandon Browner és Kyle Arrington volt, már egyikük sincs rég a csapatnál. Az akkor névtelen kiegészítő emberből hőssé váló Malcolm Butler lett az első számú cornerback azóta, mellette Eric Rowe és Logan Ryan kap legtöbbször szerepet. És azért ne higgyük, hogy könnyű az edzők dolga, egyik játékost kicserélik egy másikra, slussz: más adottságokhoz (gyorsaság, erő, stb.) kell szabni a játékrendszert. 

A védelem két évvel ezelőtti sztárjai közül a bajnoki győzelem után ment el Vince Wilfork, az idei szezon előtt cserélték el Chandler Jones-t, idény közben pedig a legnagyobb sztárnak gondolt Jamie Collinsról is lemondott a Patriots. Beépítették helyettük Trey Flowerst, Elandon Robertset, Malcolm Brownt, Kyle Van Noyt, Shea McClellint- hárman közülük olyan fiatalok, akik fokozatosan jutottak egyre nagyobb szerephez, ketten pedig más csapatnál leírt, feleslegessé vált, de a Patriots rendszeréhez passzoló játékosok. Szóval a védelemben nagy volt a jövés-menés, és azért igazi edzői mestermunka a megfelelő játékosok kiválasztása a drafton, a más helyeken nem jól szereplőkben meglátni a lehetőséget, majd ebből az új gárdából gyúrni egy ütőképes védelmet.

A támadól oldalán is akad ilyenre példa, hiszen Chris Hogannel senki nem számolt sztárelkapóként a ligában, fizetésével talán az első harmincban sincs benne a posztján, ám a Patriotsnál megtáltosodott. Mint ahogy a több helyről kivágott Dion Lewis is a semiből vált húzóemberré, és a kulcsembernek hitt, de könnyen elengedett Shane Vereen már senkinek nem hiányzik. 

Meg kell jegyezni, az Atlanta Falcons is jó az új támadók beépítésében, Mohamed Sanu remekül egészíti ki Julio Jones-t, Davonta Freeman és Tevin Coleman pedig igazi ütőképes running back duóvá nőtte ki magát 2016-ban. 

Visszatérve a Patriotshoz, majdnem a teljes támadófalat is lecserélték, hiszen a Solder, Connolly, Stork, Wendell, Vollmer ötösből csak Solder maradt meg hírmondónak, és az egység az idény legnagyobb részében jól is muzsikált. És náluk soha nem is felejtik el megemlíteni a jelentőségét annak, hogy visszatért a nyugdíjból Dante Scarnecchia, a legendás támadófal-edző.

Gronkowski a sérülése miatt az idény második felében már nem játszhatott, viszont helyette Martellus Bennett lett a tight end pozíció ásza- róla előre is lehetett tudni, hogy remek játékos, de miután Gronkot elvesztette a csapat, kiderült, milyen jó döntés volt megszerezni erre a szezonra.

Egy szó mint száz: miközben sok sztorit az egy-két igazán nagy sztárra hegyeznek ki, és tény, Brady most is ott lesz a pályán, egyedül senki nem nyerhet bajnokságot. Elképesztő munka lehet a liga kollektív szerződése miatt igencsak rövidre fogott nyári edzőtábor alatt ennyi új emberből ütőképes csapatot csinálni, és aztán a keret évközi változásaihoz is folyamatosan alkalmazkodni. 

Így aztán nem csoda, hogy miért beszélnek olyan sokat az NFL-ben az edzőkről. És nem csak a vezetőedzők, hanem a támadó- és védőkoordinátorok, különböző posztok edzői is mind igencsak elismert szakembernek számítanak. Persze, hajlamosak a folyamatos siker miatt nem értékelni annyira egy olyan ember munkáját mint Bill Belichik, pedig ha azt néznénk, hogy mekkora jövés-menés van egy keretben, és így fut évről évre a szekér, akkor minden évben esélyes lehetne az év edzője címre. Mint ahogy a Falconst Super Bowl-ig vezető Dan Quinn előtt is kalapot lehet emelni, mert igazság szerint senki nem vette komolyan őket egész évben- és most ők képviselik az NFC-t a nagydöntőben. 

Persze kettejük közül csak egy ember örülhet majd február 5-én. S vélhetően a győzelem is edzői mestermunka lesz, mert hiába tűnik úgy időnként, egy-egy nagy játékon múlik minden, a hosszú meccs minden pillanata számítani fog. Az edzők pedig karmesterként fogják össze a teljes csapat munkáját, ettől válik igazi csatákat idézővé a meccsek meccse. 

A bokszlegenda 75. születésnapján Lexi Thompsonról készült hasonló víz alatti felvétel.

Muhammad Ali egyik leghíresebb portréja a víz alatt készült: egy fotós kapta le, ahogy egy medence alján gyakorol 1961-ben. Az akkor még Cassius Clay néven ismert sportoló mesélte neki, hogy edzője tanácsára, a víz nagyobb ellenállását kihasználva hatékonyabb a munka. Flip Shulke büszke volt rá, hogy ő készíthette el ezt a képet a különleges edzésről, ami a Life magazinban jelent meg. A fotós számára csak később derült ki, hogy a bokszoló és edzője átejtette, mert Ali úszni sem tudott, csak viccből találták ki a vízből edzést. Ám ettől függetlenül ez lett a sporttörténet egyik leghíresebb felvétele.

Muhammad Ali pedig maga is igazi legenda, sok más sportoló példaképe. Lexi Thompson sikeres golfozó, ő is nagy tisztelettel tekint rá, így Ali 75. születésnapján hasonló ökölvívó-pózban állt modellt egy medence alján.

De ráadásként készültek még képek róla úgy is, mintha golfozna odalenn. Al Bello remek fotói talán nem lesznek olyan legendásak, mint az eredeti víz alatti képek, de azért így is kifejezetten érdekesek.