Sportfoglalkozás

Valamiért csodát várunk attól, hogy fiatalabb játékosokat küldünk pályára a válogatottban.

Ez az egész generációváltásos történet már egész régóta tart. Hiszen Mészöly Kálmán is azt mondta, miután Marseilles-ben leégett a csapat, hogy "A mi időnk lejárt". 1969-et írtunk, most meg 2017-et, és a nóta ugyanaz: adjuk meg a lehetőséget a fiataloknak! Lassan a kölyökcsapatok háza táján is szét fognak nézni, hátha van ott egy-két istenáldotta tehetség...

Pedig a fociban is tökéletesen igaz az, hogy a kor csak egy állapot. Amikor tétmeccsről van szó, akkor a legjobbakkal lehet a legtöbb eséllyel eredményt elérni- ebben semmi nagy bölcsesség nincs, ez tény. Természetesen van olyan, hogy egyszerre több fiatal tehetség robban be, és akkor feltűnőbb egy csapat tagjainak kicserélődése, de általánosságként biztosan nem igaz, hogy a fiatalítás csakis jó eredményt hozhat.

Mifelénk ez az egész nagyon jó mentség volt a mindenkori sikertelenségre: "ezt a selejtezősorozatot feláldozzuk, hogy beépítsük a fiatalokat, de majd a következő!" És mi mindig a következő, meg az az utáni sorozatokra készültünk, sose az aktuálisra. Nem is értem, Dárdai Pállal miért azt a célt tűztük ki, hogy épp az aktuális tornán legyenek ott a mieink. Lehet, hogy nem jól fogalmazták meg az elvárásokat, és aztán tessék, kénytelenek voltak nyáron is focizni a fiúk az EB-n.

Most épp Storck dobott be olyan játékosokat az oroszok ellen, akikről kiderülhet, egyszer még kulcsemberei lesznek a válogatottnak. Valahol őt is megértem, hogy kipróbálni csak élesben lehet a srácokat, de egy gyenge játékkal elszenvedett vereségre azért nehéz építeni. Pláne, hogy valamiért a sajtó egy része is nekiesett a német szövetségi kapitánynak, akit pár hónappal korábban a remek EB-helytállás után még istenítettek.

Valahol, valaki már tud valamit? Hogy néhány szervezőzseni az épp aktuális mágusnak adná át a kapitányi pálcát? Mondjuk például itt van Marco Rossi, aki elhagyta a bajnoki cím után a Kispestet, de nyilván van az a pénz, amiért visszacsábítható. Vagy itt van Paulo Sousa, a Videoton, a Maccabi Tel-Aviv, a Basel és a Fiorentina egykori sikeredzője, akinek e pillanatban épp nincs csapata. A kissé sótlan Storck helyett, akinek az EB után tényleg kevés sikerélménye volt, megint jöhetne egy új megváltó.

Azt hiszem, Andorra ellen a mieink érte (is) játszhatnak. Ha nem jön ki a lépés, akkor talán már meg is van az utód. Sőt, akkor is, ha igen. Tudjuk, indokot a legegyszerűbb találni. Vagy azt, hogy erőltettett ütemű a fiatalítás- vagy azt, hogy túl lassú...

A Honvéd megérdemelten nyerte a bajnokságot, de elvesztettek egy remek edzőt.

Azt gondolom, a Budapest Honvéd sok szurkoló szimpátiáját nyerte el ebben a szezonban. Nem voltak összevásárolt sztárjaik, nem öntötték bele a több csatornán átfolyatott közpénzeket, a stadionfejlesztésekben is háttérbe szorultak. Ami viszont még fontosabb, ők valóban támaszkodtak a saját nevelésű fiatalokra, ellentétben más klubokkal, akiknek a nevében az Akadémia csak díszként szerepelt.

Kicsit visszatetsző volt, amikor a záróforduló előtt a Videoton edzője morgott, hogy buta az NB1 szabálya, ami pontazonosság esetén dönt, és a győzelmek számát tartja döntőnek. Nos, Henning Berg most nem panaszkodhat, nem ezen múlt: a pályán nem hogy a győzelmet, a döntetlent sem tudták kiharcolni a Honvéd ellen.

Persze a színvonalat azért érhetné pár keresetlen szó. Durvaságból jóval több volt, mint szép cselből, de azt mondják, a tét az ilyen meccsekre rányomja a bélyegét. És mivel a magyar meccsek eleve ritkán túlságosan szemet gyönyörködtetők, ha már ebből is lehet rontani, akkor...

Az kicsit különös, hogy a sikeredző, Marco Rossi rögvest a meccs után le is mondott. Bevallom, már azon sem lepődnék meg, ha holnaptól a Videoton vagy a Felcsút lenne az új állomáshelye, nálunk minden megtörténhet. A lényeg viszont az, hogy gyengébb helyzetből indulva érte el az aranyat csapatával, és ez még a magyar bajnokságban is nagy teljesítmény.

Az aranyrangadón kívül is volt izgalom. A Fradi lecsúszott a dobogóról, és ez azért elég ciki a számukra. A kupagyőzelem jelenthet majd kárpótlást, de nem úgy mentek neki a szezonnak, hogy még érmet sem szereznek. Az egyik klubvezető nyilatkozata magyarosan zseniális volt: nem voltak rosszak az igazolások, csak pár új játékos nem hozta azt amit vártak tőlük. Ez nálam egyet jelent a rossz igazolással, de hát nem én vezetek sikerklubokat, szóval biztos tévedek.

Az alvégen a régebben kipottyant Gyirmótot meglepő módon az MTK követte. Úgy látszik, az új stadiontól nem lettek jobbak vagy lelkesebbek a kék-fehérek, így aztán a furcsa kialakítású betonteknőben jövőre olyan csapatok vendégeskednek majd, mint a Budaörs, a Dorog vagy a Csákvár. 

Eközben pedig a kelet-magyarországi trió, a Mezőkövesd, a Debrecen és a Diósgyőr maradt az élvonalban. Az utóbbi kettőért kifejezetten kár is lett volna, fellegvárnak számítanak, még szurkolóik is akadnak- de jövőre vélhetően kevésbé idegtépő idényt szeretnének maguknak. Kiderül, mire mennek majd, de az én tippem az, hogy megint az egyik pesti csapat kerül majd bajba 2018-ban.

A fociélet persze nem áll meg, jönnek válogatott meccs, és a "legjobb" csapatokra rövidke pihenő után máris várnak a nemzetközi megmérettetések. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ők sose foghatják az esetleg bukdácsolást a hazai bajnokságban a nemzetközi kupasorozatokra, mert a többségük két meccs után ki szokott pottyanni, és aztán lehet az NB1-re koncentrálni minden idegszállal.

Hogy jó volt-e a bajnokság? Kérdés, mit értünk "jó" alatt. Izgalmas volt az élen és a kiesőjelölteknél is a küzdelem, ez feltétlenül pozitívum, de ha valaki csak az utolsó sorsdöntő meccset látta, aligha ájult el a színvonaltól. A hangulat is kérdőjeles, mert néző továbbra sincs túl sok a lelátón: a bajnokságról döntő meccsen megtelt a stadion, de a Fradi-Újpest félházzal ment. Annyi próbálkozás, fogadkozás volt már, hogy ez változzon, az eredményt látjuk. Ez nagy kihívás marad továbbra is. 

Aki eddig nem morzsolódott le a szurkolók közül, az már valószínűleg nem is nagyon fog, ennyi bázisa mindig lesz a magyar focinak. És amíg a politikai hátszél is megvan, pénz is lesz. Azt hiszem, senki nem mer belegondolni abba, mi lesz, ha ez az egész kártyavár bedől: ujjongunk az izgalmas végjáték miatt, közben meg érezzük belül, ez az egész már csak látszat. Na, az lesz aztán nagy móka és élethalálharc, ha egyszer eljön az igazság pillanata, és kiderül, mit ér igazán a magyar foci!

Idézzük fel a magyar focibajnokság 2003-2004-es idényének zárását!

(fotó: tempofradi.hu)

Az Origón megjelent egy összeállítás az utóbbi néhány évtized izgalmasabb bajnoki végjátékaiból, és ugyan felidéz a szerző pár érdekes sztorit, szerintem a 2004. május 27-én játszott meccsek feltétlenül megérdemlik hogy felidézzük őket.

Nemzetközi szinten akkor már szinte sehol nem számoltak a magyar válogatottal, magyar klubcsapatokkal, ezért mindenki felkapta a fejét egy váratlan menetelésre az UEFA-kupában. A Debrecen ugyanis, sok-sok év után először (és azóta is utoljára...) megérte a tavaszt egy nemzetközi kupában.

A bajnokság is kifejezetten izgalmasan alakult. A debreceniek akkor már évek óta próbálták megszerezni a klub történelmének első bajnoki címét, s először ekkor jutottak el igazán közel hozzá. Az utolsó forduló előtt a DVSC volt a tabella első helyén, és egy győzelemmel csúcsra is érhettek volna.

Csak éppen ezt a győzelmet a régi Üllői úti stadionban kellett volna megszerezni a Ferencváros ellen. És itt vissza kell utalni az előzményekre: egy évvel korábban a Fradi azért bukta az aranyat, mert a debreceniek kiharcoltak egy döntetlent az oroszlánbarlangban, és a zöld-fehérek fogadkoztak, most majd ők lesznek az ünneprontók.

Ráadásul a Ferencváros egy győzelemmel megelőzte volna a Debrecent, és megvolt az esélye az aranyra is. Már csak arra volt szükség, hogy a parádésan hajrázó Újpest ne nyerje meg az utolsó meccsét az MTK ellen. Még egy pikáns sztori is fűszerezte az előzményeket: Tökölit korábban a Siófok elleni meccs után Kassai Viktor utólag állította ki a bírók megsértése miatt, három meccsre eltiltották, de a fegyelmi bizottság egy meccs után a következő találkozón pályára engedte- ez volt az a bizonyos utolsó fordulóbeli rangadó.

Két, hazai szinten jó nevekből álló, de egymással komolyan rivalizáló csapat futott ki tehát a pályára, a bajnoki döntőnek is beillő meccsre. A Fradinál Tököli, Gera, Lipcsei, Dragóner, Vukmir, Szűcs, a Debrecenben Sándor, Dombi, Éger, Bogdanovics, Halmosi és Bajzát- bárhogy alakulhatott volna a mérkőzés. Ám azon az estén a bosszúra szomjazó, a stadionban remek hangulatot teremtő fradisták előtt a meccset kézben tartó zöld-fehérek győzni tudtak 3-1-re. És a slusszpoén: az Újpest csak döntetlenre volt képest, tehát bajnokok lettek. Ők a mennybe mentek,  míg a DVSC elbukott a nagy álom kapujában, az arany helyett a bronz lett az övék. 

Azon el lehet filozofálni, hogy egyáltalán eljuthatott volna-e ide a dolog, hiszen az előző évi balhé után, amikor a pályára berontó dühödt szurkolók fizikailag bántalmazták a debreceni játékosokat, lerúgták az edzőt, más helyeken elég kemény büntetés járt volna. S aztán milyen a sors, a Fradit olyasmiért zárták ki később a bajnokság első osztályából, amiért sok más klub is elmeszelhető lett volna.

A debreceniek mellesleg Tököli játéka miatt óvtak, de ezt később visszavonták, így véglegessé vált a bajnokság végeredménye. Furcsa, hogy az óvás visszavonásáról csak röviden tájékoztatták a közvéleményt, s a pontos összeg nyilvánosságra hozatala nélkül(!) utaltak rá, hogy a Debrecen komoly kártérítést kapott az MLSZ-től. Azaz valami alapja mégiscsak lehetett a tiltakozásnak, de sikerült meggyőzni őket a megfelelő érvekkel. Így aztán ennek a bajnokságnak a zöld asztal mellett lett vége, meglehetősen "magyaros" körülmények között.

A Debrecent nem törte meg a kudarc, a következő három évben ők nyerték a bajnokságot, a Fradi a másodosztályú évek után nem csak hogy visszajutott, the bajnoki címet, kupagyőzelmet is szerzett, az Újpest viszont azóta is csak álmodik az aranyról. Minden bölcselkedés ellenére, a bajnokságnak vége van, amikor lefújják az utolsó meccset, s jövőre egészen új szezon kezdődik. Sem a történelem, sem a tapasztalat nem dönt címekről- a mostani hétvégén sem az fog számítani, hogy a Honvédban ezer éve mekkora meccseket játszott Puskás és Bozsik, vagy hogy nemrég volt a Videoton UEFA-kupa döntőjének évfordulója.

Valaki most hétvégén rettentően boldog lesz, míg a másik fél az ezüstérem ellenére el lesz keseredve, s csak az a pillanat fog számítani, amikor vége a kilencven percnek. Akármilyen ez a magyar foci, aki nem él meg ilyen sorsdöntő meccset szurkolóként, nem értheti meg, miért lehet még ezért a bajnokságért is lelkesedni a megfelelő pillanatban...

Furcsa, miért nem egy időben kezdődik az összes meccs a magyar focibajnokság zárófordulóiban.

Tulajdonképpen minden ok megvan a lelkendezésre, ha azt nézzük, mennyire izgalmassá vált a magyar foci élvonala: a bajnoki címről az utolsó meccsek döntenek, pont úgy, mint a kiesésről. Legalább izgalom legyen, ha már színvonal nincs!

Az a világ legtöbb pontján jellemző, hogy a bajnokságok végén az utolsó fordulókban minden meccset ugyanakkor kezdenek. Nyilvánvaló ennek az oka: ha egy csapat később játszik, akkor esetleg befolyásolja a motivációit a korábbi meccsek eredménye. Van ennek jó és rossz oldala is, de például a tegnap esti Videoton-Ferencváros mérkőzés előtt már tudni lehetett, hogy nyert a Honvéd és a Vasas is, tehát mind a két csapat számára létszükségletté vált a győzelem. Csak hát alakulhatott volna mindez másként is...

Ráadásul a magyar élvonalban jelenleg nagyon kevés csapat van, csak 12 egylet küzd az érmekért illetve a bennmaradásért. Ebből az következik, hogy nem nagyon van már a végén olyan meccs, aminek ne lenne óriási tétje. Ez így volt a most hétvégi fordulóban is, ahol öldöklő küzdelem folyt a pontokért a bajnoki harcban és az alsóházban is.

Megjegyzem, ez nem csak a szurkolóknak tűnik fel. A debreceni győzelem után a Honvéd egyik hőse, Eppel is megemlítette, nem is érti miért nem egyszerre játszanak a csapatok. A Videoton győzelmi kényszerbe került, de ha esetleg egyszerre mennek a meccsek, a Videoton bukásával a Honvéd biztosan bajnok lett volna, és a pályán, az őket elkísérő rengeteg szurkolóval együtt lehetett volna ünnepelni.

Ehhez képest a hazafelé tartó buszon nézhették, mire megy a Fradi Felcsúton a sorsdöntő meccsen. Nem mondom, az se rossz, ha esetleg a benzinkúton vett pezsgővel ünnepelhetnek, de... Lehetne ezt máshogy is bonyolítani.

Ha már annyi szempontból megpróbálnak nagyon profinak látszani a magyar fociban dolgozók, ezen a téren vajon miért nem sikerül? Miközben "megoldották", hogy ne lehessen a hétvégén sok meccset közvetíteni (és amiről maga Csányi Sándor ismerte el, egyáltalán nem váltotta be a reményeket és nem lett több néző a stadionokban), valahogy ezt az ügyet nem sikerül rendezni. 

Ennek a mai magyar focinak olyan rettentő sok nagy értéke nincs- az egyetlen, ami megmaradhatna, az a tisztaság, a megkérdőjelezhetetlenség. És ilyenkor pont ez sérül. A vicc pedig az, hogy az utolsó fordulóban minden meccs egy időpontra van kiírva, pedig az eredmények alakulása miatt pont akkor lehetne a bajnokság "megkoronázásaként" egyfajta bajnoki döntőt rendezni zárásként, a Honvéd és a Videoton összecsapásával, hiszen ezek csapatok már semmiképpen nem csúszhatnának le a dobogó első két fokáról.

Nem baj, talán majd jövőre sikerül... Nálunk úgyis mindig jövőre várhatóak a változások és az eredmények, ha fociról van szó. Miért lenne különbség akkor, ha a lebonyolítás a téma?...

Nincs rosszabb a sportban, mint az érdektelenség: a magyar foci egyre nagyobb bajba kerül.

A nézőszámok elemzése elkeserítő tendenciákra mutat rá, a hazai bajnokság vonzereje minden korábbinál mélyebbre süllyedt. És hiába érvelnek úgy, hogy családbarátabb lett a meccsre járás, a hangulattalan sporteseménynél kevés rosszabb dolog van. (És nem, számomra sem a balhé meg az anyázás a "hangulatos", de lelkes szurkolás sincs.)

A magyarfutball.hu remek nézőszám statisztikái szerint ebben az évben is bőven 3000 alatt marad az átlagos nézettsége a magyar bajnokiknak. A Csányi-korszak vesszőfutása folytatódik, és hiába készült el már pár új vagy felújított stadion, a trend nem tud megfordulni. 

Húsz éve még 5000 környékén járt a nézőszám. A mostaninál kétségkívül rosszabb állapotú stadionokban is jóval többen szurkoltak, és a csökkenés mindenkit érintett, Pesten és vidéken. Íme néhány összehasonlító adat, elöl az 1997-es, majd a 2017-es nézőszám:

FTC 9951 / 6646 (stadion kihasználtság: 28%)

Debrecen 7059 / 3236 (stadion kihasználtság: 15,9%)

MTK 2981 / 1367 (stadion kihasználtság: 25,7%)

Nem véletlenül választottam ezeket a csapatokat: mindegyiknek korszerű stadionja van már. Az, hogy negyed-, ötöd-, hatodházas meccseket játszanak bennük, miközben jó eséllyel még ezeket a számokat is kozmetikázzák, arcpirító. 

És van még egy aspektusa a csökkenésnek: hogy nincsenek már kiugróan sok embert vonzó összecsapások se. Szintén a magyarfutball.hu adatai szerint a legtöbben a Fradi-Újpesten voltak, 11,760 ember ment ki megnézni a derbit. A következő toplistás meccseken már a kilencezret sem érte el a nézőszám.

2013-ban még egy ilyen derbin 22,094 ember volt jelen, azaz a nézők fele eltűnt. Emellett további hat meccsen volt még több, mint tízezer szurkoló abban az idényben. Nagyon fontos tendencia ez, mert azt jelzi, hogy a magyar bajnokság már egy-egy kiemelt alkalomra sem tudja a figyelmet magára irányítani.

Ehhez képest meglepőnek tűnhet, miért nem zuhant be jobban az átlagos nézőszám, de ennek egyszerű az oka: a kis nézettségű meccseken kerekítik inkább felfele a számokat. Ötezer helyett tízezret beleírni a tudósításba azonnali lebukás, de 650 ember helyett 1300-at jelenteni egyszerűbb, pedig itt is fantomnéző a szurkolók fele. Ez pedig felfele tolja az átlagot.

De nem is kell azon lovagolni, hogy a 2600-as átlagnézőszám sincs meg, közelebb járunk a 2000-hez. Az az igazság, hogy a nagyon szánalmas és nevetségesen alacsony között már nincs túl nagy különbség. És a köztelevízió ezért a bajnokságért tesz le az asztalra 19 milliárd forintot! Tulajdonképpen miért görcsölne a klubvezetés azon, hogy több embert csalogasson a stadionba? 

Számoljunk egy kicsit! 2661 átlagos nézőszám, összesen 198 meccs van az idényben, tehát durván 527 ezer ember megy ki magyar bajnokira egész idény alatt. Ha ezer forintos átlagos jegybevétellel számolunk, akkor 527 millió forintnyi pénzhez jut az egész mezőny, összesen, egy egész év alatt. A tévés közvetítésekből egy szezon alatt viszont 3,8 milliárd forint esik le! Több, mint hétszer annyit kapnak tehát csak úgy, "piaci alapon", mert beengedik a kamerákat, mint ha kampányolnak, erőlködnek a nézők meghódításáért, és persze több drukkerhez több rendező kell, több szektort kell takarítani és így tovább. Csak a gond van velük, pénzt meg alig hoznak, akkor minek?

Hát ezért felel meg mindenkinek a mostani helyzet. Talán csak a maradék igazi szurkoló puffog, de mint láthatjuk, ők már nem számítanak. Ezért mondanak le róluk olyan könnyen Ferencvárostól Zalaegerszegig...

(képek: Flickr / stadionturista)