Sportfoglalkozás

A Honvéd megérdemelten nyerte a bajnokságot, de elvesztettek egy remek edzőt.

Azt gondolom, a Budapest Honvéd sok szurkoló szimpátiáját nyerte el ebben a szezonban. Nem voltak összevásárolt sztárjaik, nem öntötték bele a több csatornán átfolyatott közpénzeket, a stadionfejlesztésekben is háttérbe szorultak. Ami viszont még fontosabb, ők valóban támaszkodtak a saját nevelésű fiatalokra, ellentétben más klubokkal, akiknek a nevében az Akadémia csak díszként szerepelt.

Kicsit visszatetsző volt, amikor a záróforduló előtt a Videoton edzője morgott, hogy buta az NB1 szabálya, ami pontazonosság esetén dönt, és a győzelmek számát tartja döntőnek. Nos, Henning Berg most nem panaszkodhat, nem ezen múlt: a pályán nem hogy a győzelmet, a döntetlent sem tudták kiharcolni a Honvéd ellen.

Persze a színvonalat azért érhetné pár keresetlen szó. Durvaságból jóval több volt, mint szép cselből, de azt mondják, a tét az ilyen meccsekre rányomja a bélyegét. És mivel a magyar meccsek eleve ritkán túlságosan szemet gyönyörködtetők, ha már ebből is lehet rontani, akkor...

Az kicsit különös, hogy a sikeredző, Marco Rossi rögvest a meccs után le is mondott. Bevallom, már azon sem lepődnék meg, ha holnaptól a Videoton vagy a Felcsút lenne az új állomáshelye, nálunk minden megtörténhet. A lényeg viszont az, hogy gyengébb helyzetből indulva érte el az aranyat csapatával, és ez még a magyar bajnokságban is nagy teljesítmény.

Az aranyrangadón kívül is volt izgalom. A Fradi lecsúszott a dobogóról, és ez azért elég ciki a számukra. A kupagyőzelem jelenthet majd kárpótlást, de nem úgy mentek neki a szezonnak, hogy még érmet sem szereznek. Az egyik klubvezető nyilatkozata magyarosan zseniális volt: nem voltak rosszak az igazolások, csak pár új játékos nem hozta azt amit vártak tőlük. Ez nálam egyet jelent a rossz igazolással, de hát nem én vezetek sikerklubokat, szóval biztos tévedek.

Az alvégen a régebben kipottyant Gyirmótot meglepő módon az MTK követte. Úgy látszik, az új stadiontól nem lettek jobbak vagy lelkesebbek a kék-fehérek, így aztán a furcsa kialakítású betonteknőben jövőre olyan csapatok vendégeskednek majd, mint a Budaörs, a Dorog vagy a Csákvár. 

Eközben pedig a kelet-magyarországi trió, a Mezőkövesd, a Debrecen és a Diósgyőr maradt az élvonalban. Az utóbbi kettőért kifejezetten kár is lett volna, fellegvárnak számítanak, még szurkolóik is akadnak- de jövőre vélhetően kevésbé idegtépő idényt szeretnének maguknak. Kiderül, mire mennek majd, de az én tippem az, hogy megint az egyik pesti csapat kerül majd bajba 2018-ban.

A fociélet persze nem áll meg, jönnek válogatott meccs, és a "legjobb" csapatokra rövidke pihenő után máris várnak a nemzetközi megmérettetések. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ők sose foghatják az esetleg bukdácsolást a hazai bajnokságban a nemzetközi kupasorozatokra, mert a többségük két meccs után ki szokott pottyanni, és aztán lehet az NB1-re koncentrálni minden idegszállal.

Hogy jó volt-e a bajnokság? Kérdés, mit értünk "jó" alatt. Izgalmas volt az élen és a kiesőjelölteknél is a küzdelem, ez feltétlenül pozitívum, de ha valaki csak az utolsó sorsdöntő meccset látta, aligha ájult el a színvonaltól. A hangulat is kérdőjeles, mert néző továbbra sincs túl sok a lelátón: a bajnokságról döntő meccsen megtelt a stadion, de a Fradi-Újpest félházzal ment. Annyi próbálkozás, fogadkozás volt már, hogy ez változzon, az eredményt látjuk. Ez nagy kihívás marad továbbra is. 

Aki eddig nem morzsolódott le a szurkolók közül, az már valószínűleg nem is nagyon fog, ennyi bázisa mindig lesz a magyar focinak. És amíg a politikai hátszél is megvan, pénz is lesz. Azt hiszem, senki nem mer belegondolni abba, mi lesz, ha ez az egész kártyavár bedől: ujjongunk az izgalmas végjáték miatt, közben meg érezzük belül, ez az egész már csak látszat. Na, az lesz aztán nagy móka és élethalálharc, ha egyszer eljön az igazság pillanata, és kiderül, mit ér igazán a magyar foci!