Sportfoglalkozás

Nem is tudom, kit lephetett meg a magyar válogatott svájci veresége.

Régen túl kellene lépni azon, hogy a mieinket szidjuk, de olyan nehéz legyinteni, túllépni amikor újabb bukásról hallunk. A hazai szurkolók többsége gyakorlatilag évtizedek óta kudarctól kudarcig számítja a focitörténelmet. És mégis fáj látni az újabb megalázó meccseket, pedig csak egyetlen év alatt bőven kijutott ilyenből: andorrai vereség, klubcsapataink égése nemzetközi szinten és így tovább.

Pont az jelzi a szurkolók elköteleződését, hogy ezek után is képesek dühöngeni. Hiába tudjuk, felesleges az ekézés, mégis morgunk, elemzünk és szidunk. Ebben így aztán több a jó, mint a rossz. Ha már egy Andorra elleni zakó után sem verné az asztalt senki, akkor tényleg vége lenne mindennek.

Az a megmagyarázhatatlan, hogy bármivel próbálkozik a focivezetés, hosszú távon eredményeket sose sikerül elérni. Egy-egy kifutott eredmény volt, az EB-kijutás vagy az U20 világbajnokság bronzérme, de ilyesmi sok országban megtörténik. A fenntartható siker egészen más tészta. Azért szomjazzuk annyira a jó eredményeket, azért tudunk örömünnepet tartani, ha bejut az EB-n a 16 közé a válogatott- ami azért, valljuk meg, nem a világ teteje.

A kontraszt most azért lett látványosabb, mert sokkal több pénzt költünk focira, mint valaha. Közpénzből tartjuk fenn a profiligát, építjük a stadionokat. Jól fizetett játékosok, német szakemberek, magyaros eredmények- ennyire futja? Ha lelkes a szurkoló, és minden rossz előjel ellenére kinn van, nem segít, ha szid és számon kér, az sem. Az elvtelenül dicsérő sajtó is gáz, meg az ellenséges is.

Olyan szomorú ez az egész, mert áthatja a kilátástalanság. Aki azt állítja, beért az akadémiák munkája, ugyan most botladozik a válogatott, de a jövő szépséges, szimplán hazudik vagy végtelenül naiv. Azok a fiatalok nem hogy külföldön sem tudnak feltűnést kelteni, még idehaza se férnek be a klubcsapatokba. Mit várunk hát tőlük?

És maradnak a nyakunkon az üres stadionok, emlékeztetve minket arra, mennyi mindent öltünk bele abba, ami ma a magyar foci név alatt fut. Lassacskán a politika se szeret büszkélkedni a kis eredményekkel, mert minden ilyenre jut tíz arcpirító pillanat. Csak az építkezések folytatódnak pont ugyanolyan lelkesedéssel, kinőnek a földből a szép új arénák. 

Tudom, a jövőnek épülnek. Csak éppen nem mindegy, milyen az a jövő- és most egyáltalán nem látszik fényesnek, ami a magyar focira vár. Le lehet ülni a Feröer elleni meccs idején a tévé elé, várhatjuk a következő EB sorsolását, és mégis, valami egyre jobban elveszik: a remény. Pedig erről szól a szurkolói lét maga. Ha nincs remény, akkor többé szurkoló sem lesz, s onnantól magának a focinak sincs értelme.

Nem kell azt sokat találgatni, mennyit keresnek a magyar bajnokságban játszó focisták.

Az RTL riportja meghökkenést okozott, mert sokak számára tűnik hihetetlennek, hogy ezért a magyar fociért akár havi 7-8 millió forintot is kifizetnek a sztárjátékosoknak. Mivel konkrét pénzekről csak kevesen nyilatkoznak, ássuk bele magunkat a nyilvánosan elérhető cégadatokba, és máris többet tudunk.

Nyilván a bajnokságot vezető és pénzben dúskáló Videoton a legérdekesebb, ezért az üzemeltető Fehérvár F.C. (Cégjegyzékszám: 07-09-006369) adatait kértem le az e-beszamolo oldaláról. A 2016-os számok igazán impozánsak, ugyanis a nettó árbevétel 3,472 milliárd (igen, három és fél milliárd!) forint volt.

A sorok között azért megbújnak érdekességek. Ebből a pénzből 32,9 millió volt a jegybevétel, tehát a Videoton bevételeinek kevesebb mint egy(!!) százaléka származik a szurkolókból. Ebből két dolog következik: nem érdekesek a drukkerek, hiszen érdemi bevételt nem hoznak. Másrészt a klub csak hobbiból engedi be őket, mert olyan kevés pénz jön tőlük hogy olcsóbb lenne zárt kapus meccseket rendezni, hiszen amennyi bejön, annyi el is megy a rendezésre. (A táblázat a kiegészítő mellékletből van, az összegek ezer forintban.)

Nézzük azokat a pénzeket, amik valamilyen közpénz jellegű tételnek nevezhetőek. Van önkormányzati támogatás, 120 millió. Van TAO-pénz, 103 millió. Van közvetítési jogért 667 millió, aminek túlnyomó része a köztévétől érkezhet, tehát szintén az adófizetők dobják össze. 

Piaci bevételnek tekinthető a játékoseladásból származó 496 millió forint, viszont a szponzoroktól érkező több, mint 1,8 milliárd forintot nehéz hova tenni. Nyilvánvaló, hogy a reklámértéke a csapatnak a töredéke ennek az összegnek. Amennyiben nagy állami cégek is vannak a szponzorok közt, ez a pénz is tőlünk jön.

A kiadások részben van az, ami mindenkit érdekel, a fizetések, de először egy sort emelek ki: a rendezés költség szinte kereken 50 millió, másfélszerese a jegbevételeknek. Ahogy fentebb írtam, olcsóbb lenne szurkolók nélkül játszani, és ez sajnos nem vicc.

Lássuk a bérköltségeket! A bérjárulékok nélküli összeg 1,721 milliárd forint a 113 főállású alkalmazottra. Egy főre elosztva több, mint 15 millió forint évente, azaz havonta több, mint egy millió forintot keres egy átlagos Videoton-alkalmazott bérjárulékok nélkül. És ebben benne vannak a portások, titkárnők, ifijátékosok is, szóval nem kell hozzá nagy tudomány, hogy a sztárjátékosok tényleg megkeresik azt a havi 7-8 milliót.

Ha valaki felvetné, miért turkálok más zsebében, erre az a válaszom, nem érdekel, ha valaki a magánvagyonából fizet ki ilyen lóvét, de fentebb láthattuk, itt bizony repkednek a százmilliós közpénz-tételek...

Még egy kis érdekesség: a reprezentáció sorban több, mint 60 millió forintos tétel szerepel. Az összes meccs összes jegybevételéből a reprezentációra szánt pénz fele jön ki. Ennyire "üzlet" a magyar foci, ennyire működhet piaci alapon.

Lássuk be, a magyar foci tulajdonképpen meglepően átlátható, ha ki tudjuk olvasni a megfelelő információkat az adathalmazból. Persze a Videoton, a Fradi meg a felcsútiak kiugróan túlköltekező csapatok, de teljesen mindegy, ki mennyire szórja a pénzt, nemzetközi sznten mind ugyanolyan eredményes. Vagyis leginkább semennyire. 

Nem nagyon kell folytatni az elemzést, mert ismertek a számok és ismertek a teljesítmények. És a pénzben dúskáló focicsapatok mellett ott vannak a rengeteg pénzért felhúzott stadionok, meg a többi ínyencség. Szép lenne összeadni, mennyit költ Magyarország focira, de ezt valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, mert a nagyságrend talán még a fásult lakosságnál is kiverné a biztosítékot.

Talán mindenkinek jobb, ha sose derül ki, mennyit vertünk el erre az utóbbi években. 

A Fradi edzője megcsillogtatta brilliáns humorát.

A Fradi a világításszünettel tarkított felcsúti rangadón kikapott a Videotontól, viszonylag simán. Én pedig azt olvastam (csak bízni tudok benne, hogy jól idézték), hogy Thomas Doll rámutatott, szerinte nem rosszabb szakember most, mint három hónapja.

Nincs mese, a legendás német humor most is üt. Doll mester valóban nem lett rosszabb szakember három hónap alatt, hiszen pont annyi ideje ért véget az előző bajnokság, amikor a negyedik lett a Fradi, és az idén is pontazonossággal áll a 4-6. helyen a csapat. Szóval szemmel látható, visszaesésnek semmi nyoma. Közben persze volt egy kiesés (nyilván jogtalan, mi mindig úgy bukunk el, ezt már azelőtt vágom hogy olvastam volna egyetlen sort is a beszámolókból) a nemzetközi kupában, egyébként meg hozzá a tavaly megszokott formáját a klub.

Szerintem azért akarja viccel elütni a témát a német szakember, hiszen pontosan tudja, a közpénzzel kitömött kirakatcsapat, a Fradi esetében nem az a mérce, hogy meg tud kapaszkodni a középmezőny elején. Lehet azon rúgózni, tévedett-e a bíró a dánok elleni meccsen, de azt azért nehéz kimagyarázni, hogy a zöld-fehérek eddig hét meccsből kettőt tudtak megnyerni, a Mezőkövesd és a Haladás elleni. Emellett négy döntetlen és immáron egy vereség adja ki a teljes eredménysort.

Nem mondhatnám, hogy lehengerlő a szereplés, de kétségtelen, sokkal nem is rosszabb, mint a tavalyi bukdácsolás. Csak éppen azt hiszem, az a mostanában kijárogató, most már csak ötezer fős "nézősereg", aki megveszi a jegyet a szép Groupama Arénába, nem boldog felhőtlenül, hogy nem csúszik tovább a csapat a lejtőn. Ez azért egy kicsit kevés. Előrelépést vártak volna, jó eredményeket, sikereket, győzelmeket. Hiszen a csapat mögött van pénz, és Doll azt sem mondhatja, nem formálhatta a saját képére a keretet.

De már tavaly is csodálkoztak azon, hogy pár futballista nem is olyan jó, mint ahogy hitték, szóval eljöhet még újra, amikor a klubvezetés és a mester bátran, őszintén kimondják, minden a focisták hibája. Mert azok csak úgy erre jártak, felkapták a zöld-fehér mezt, ki akadályozhatta volna meg őket ebben?!? 

Hát pedig a helyzet az, hogy valaki odavitte ezt a szedett-vedett zsoldosbagázst, a csapat felének nem ismerős már lassan a neve. Nem nagy büszkeség, ha valakinek már annyira összevásárolt a kerete, mint a felcsúti "Akadémiának", és az eredményekből látjuk, a sok elszórt pénz nem feltétlenül hoz győzelmeket.

Szánalmas, hogy, viszonylag pörgős félidővel akarja igazolni munkáját egy edző, s ha úgy nézzük, az egész klub ebbe kapaszkodik. Az előtte meg utána végigvergődött meccsek pedig nyilván mind véletlenek, a jó statisztika titka az, hogy én döntöm el, mit veszek figyelembe. Naná, hogy a vereségeket ki lehet hagyni, az ilyen butaságokról el lehet terelni a figyelmet Doll mester standup kabaréjával.

Lehet, jobban szórakozna a közönség, ha a legközelebbi meccsen inkább a csapat trenírozása helyett showműsorával lépne fel. Ennél sokkal gyengébben már úgysem játszhatnak a fiúk, ő pedig megdolgozna a pénzéért. Mert gyaníthatóan ez a poéngyáros sem ingyen ücsörög a kispadon, hogy hozza ezt a kiszámítható színvonalat és eredményességet csapatával.

Igazság szerint ő éppen úgy jól fizetett profi, mint a játékosai, és a profit az eredmények minősítik. Lehet sértődötten nyilatkozgatni, dumával nem lehet megnyerni az elbukott meccset. Tudhatja jól, nem a negyedik hely az elvárás, a tavalyi égés után egyre hangosabb lesz a kritika. Az, hogy ő nem rosszabb szakember, meglehet, csak ezt győzelmekkel kellene igazolni, nem a melldöngetéssel. Meglátjuk, a követkető fordulóban a meccs, vagy a meccs utáni sajtótájékoztató lesz az érdekesebb.

Nem akarom én bántani a magyar focit, de...

Egyszerűen nem tudok elmenni pár dolog mellett a tegnapi meccs után, amikor hazai 4-0-s vereségével kiesett a Videoton, az utolsó talpon maradt magyar csapat.

Hát egyrészt nehéz arról beszélni, hogy a fehérváriak mennyivel jobbak voltak, amikor a meccsen az látszott, hogy milyen durva hibák előzték meg a kapott gólokat. Ráadásul válogatott, hazai szinten sztárnak számító focisták bakiztak nagyokat. Egy hiba belefér, de ennyi?...

A bíróval lehet éppen foglalkozni, de akkor már két góllal mentek a szerbek, amikor a szerb védő szabálytalanságát csak sárgával büntették. Azt gondolom, ezen a szinten a csapatok néha szerencsések, néha balszerencsések, a Videoton eddig nyolc meccséből nyilván volt ilyen is, olyan is.

Meg kell jegyezni, ha már a nyolc meccs szóba került, hogy az Európa-liga erősen barátja a kiscsapatoknak. A fehérváriaknak volt két gyengécske ellenfele, a máltai és az észt csapat sem túl erős, és ugyan egyiket sem kettős győzelemmel ejtették ki, ekkor már teljesítette a csapat az elvárhatót. A Bordeux kiverése már bravúrnak számított, a Partizan Belgrád viszont nem mondható sokkal nevesebb csapatnak. És pont az utolsó meccsen sikerült nagyot botlani...

Ha megnézzük, kik jutottak az Európa-ligába, azt láthatjuk, hogy míg a nagy focinemzetek kisajátították a BL-t, ide sokkal több kiscsapat bekerül. Pont azért fájó, hogy öt éve(!) nincs magyar a csoportkörben, mert idén fehérorosz, ciprusi, izraeli, macedón, moldáv, norvég, osztrák, szerb, dán, kazah, horvát, cseh, bolgár, albán csapat is beverekedte magát ebbe a szakaszba. A nagy focireformokkal, a csapatokra öntött állami támogatással, a szép és drága stadionokkal együtt nekünk augusztusban mindig vége a táncnak, miközben lesajnált focinemzetek végigszurkolhatják az őszt.

Így aztán újból közölhetjük a tényt: nem lépett előre egy aprócskát se a magyar klubfutball. Az európai élmezőny sztárjaihoz akkor került közel egy hazai arc legutóbb, amikor Pogbával fotózkodott Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője és minden más focitéma kommunikátora. De így legalább volt magyar jelenlevő is a BL-sorsoláson... No meg persze néha a válogatottban találkoznak a sztárokkal, de az utóbbi időben abban sincs köszönet.

Ha valaki megkérdez engem vagy bárkit mást, miért lovagolunk ennyit a magyar foci kudarcain, nem unjuk még a kritizálást, akkor az én válaszom erre az, amennyiben nem közpénzből kitömött csapatok játszanának közpénzből felhúzott arénákban, én is megengedőbb lennék. Amatőrök vagyunk, kis pénz kis foci, legyünk büszkék de szerények. Csak éppen itt akkora a pofa, meg a tervezgetés, mint ha rólunk szólna a BL. 

Igenis jár a magamfajta szurkolónak (mert még mindig a magyaroknak szurkolok, bármi van!), hogy morgolódhasson kicsit, amikor megmutatkozik a kontraszt a könnyen kapott állami pénz, és a focivilág "piaca", a nemzetközi tétmeccseken nyújtott eredmény között. Hajbókolnak a különféle elnök uraknak, akik szépeket és okosakat mondanak, terveikben nemzetközi sikerekről, duplájára emelkedett nézőszámokról álmodoznak, és amit fel tudnak mutatni, az egy nagy kerek nulla. Tudom, hogy nem az MLSZ-elnökség csúszik be rosszul a sorsdöntő meccseken, de könyörgöm, ők tűztek ki célokat és terveket, amik minimálisan valósultak meg. Hát akkor ezt tudom rajtuk számon kérni!

És a számok egy bizonyos szinten túl nem hazudnak. Egy szerencsétlen meccset eldönthet egy hiba, egy véletlen. Még olyan év is lehet, amikor minden klubcsapatnak rosszul ki a lépés. De öt meg tíz éven át? Ugyan már. 

Olyan jó lenne megint a magyarokra büszkének lenni, nekik szurkolni, hogy megmutathassák, van itt foci. Ehhez képest a szép új stadionokban gyakorlatilag ősztől csak Felcsút-Újpest meg Debrecen-Balmazújváros "rangadókat" rendeznek, jórészt üres székek előtt. Szokjunk hozzá, hogy ez most már örökre így marad?... Hogy ennyi pénz és fogadkozás se volt elég ahhoz, hogy elérjünk oda, ahova néha még macedón meg moldáv csapatok is eljutnak?...

Szomorú vagyok, az a helyzet. És nem a Videoton miatt, hanem úgy általában amiatt, ami nálunk magyar foci néven fut. A tegnapi meccs csak egy példa a sok közül- kár, hogy nálunk szinte csak kudarcokra van példa. De abból jó sok, lehet bőven válogatni...

A magyar klubcsapatok hozzák a szokásos formájukat.

Rá se kell nézni a naptárra: amikor a mieink kipotyognak szép sorban a nemzetközi kupasorozatokban, akkor még a nyár közepén járunk, július van. Sajnos idén sem sokkal jobb a helyzet, és bár a mérleget jó eséllyel a Videoton Bordeaux elleni meccsét követően húzhatjuk meg, pár apróság már most is látszik.

Nézzük a kiesőket: Vasas, Fradi, Honvéd. A szomorú az, hogy valamennyien kettős vereséggel búcsúztak, tehát összességében esély sem volt a továbbjutásra. A Ferencváros legalább az első körben kiejtett egy csapatot, de a két, izraeli klubokkal szemben alulmaradt gárda enyhén szólva sem jutott messzire. 

És akkor nézzük a szokásos indokokat: érthetetlen összeomlás, a bíró belenyúlt a meccsbe, hátrány volt a nézők kizárása. Egyébként én tudnék ezeknél jobb kifogásokat is találni, de a baj az, hogy egy-egy tényező számíthat, ám a magyar klubok valahogy évről évre kiesnek, és lassan elfogynak a magyarázatok. Egy-egy meccsnél tényleg lehet indokolni a balszerencsét, de az összesnél? A fenti csapatok hat meccsből hatot buktak ebben a körben, azért ez már tendencia, nem pedig egyedi eset.

Nekünk semmi jön jól: sem az, ha nem ismerjük a csapatot, mert az UEFA döntésének köszönhetően a semmiből jön, meg az se, ha túl jól ismerjük, mert véletlenül pont velük játszottunk edzőmeccset. Nem jó ha messzire utazunk, az se, ha közelre. Nem szerencsés, ha még nem vagyunk játékban, de az is gondot okoz, hogy a bajnokság miatt szerda-szombat ritmusban kell focizni. 

A Videoton egyébként bizonyíthatja, hogy néha magyar csapat is lehet az a lesajnált kiscsapat, aki kiejti a nevesebbet, és ehhez csak a francia riválist kell lenyomni. A fociban tényleg bármi megtörténhet, hát miért ne most jönne el a nap? Az nem jó jel ugyan, hogy az eddigi két körben sem sikerült mind oda-vissza verni a gyengébb ellenfeleket, de a továbbjutás megvolt, és ez a lényeg. Harcolni és küzdeni kell, és bármi megtörténhet.

De ha ki is verik a fehérváriak a Bordeaux-t, ez még akkor is csak egyszeri alkalom lesz, sajnos. A realitás az, hogy a sorsolásnál azért kell szurkolni, hogy az első körök máltai, luxemburgi, meg hasonló pofozógépeiből kapjunk ellenfelet, mert egyéb esetben már mi vagyunk az esélytelenek. Lássuk be, azért az izraeli meg dán klubok elég ritkán számítanak főszereplőnek az európai színtéren, nekünk mégis túl erősek.

Mindez azért nagyon szomorú, mert elvileg már jópár éve zajlik az erőltetett "futballosítási" program, stadionépítésekkel, no meg pár kiemelt csapatnak juttatott bődületes mennyiségű közpénzzel. Én speciel nem foglalkozom azzal, hogy ez mennyire sok európai összevetésben, engem csak az érdekel, hogy ezért a mutatott teljesítményért igenis messze túl sok. Ha a Videoton is kipottyan, akkor az utolsó futatott klub is könnyűnek találtatik. Milliószor leírták már, ez gáz, de nyilván lesz pár jól fizetett megmondóember, aki meg tudja magyarázni, miért ér meg minden fillért ez a színvonal.

A szurkoló pedig csak lemondóan legyint, megszoktuk hogy ez van. Tá se kell nézzünk a naptárra, hogy tudjuk: még tombol a nyár, a focistáinknak is van ideje strandolni, mert nemzetközi kupameccsek aligha rabolják az értékes idejüket...