A magyar foci végképp elfogadta helyzetét a kontinentális kupákban.

Az nem meglepő, hogy augusztus elejére a négy magyar indulóból három már kiesett a nemzetközi versengésekből. Az sem, hogy volt, akinek egy luxemburgi csapat jelentett megoldhatatlan feladatot. 

Ami új, az az, hogy igazán már nem is lepődünk meg. Nem nagyon vannak az újabb futball-Mohácson keseregő kommentárok. Elfogadtuk, hogy ennyit tudunk, ennyit érünk, itt a helyünk Európában.

Sőt, már van, ahol képesek fociünnepet emlegetni annak kapcsán, hogy az Újpest tükörsimán kiesik a Sevilla ellen. Félreértés ne legyen, a Sevilla nyilván jobb csapat bármelyik magyar gárdánál. De ez azért nem kellene, hogy azt jelentse, hogy a fű alatt bekúszva, megalázkodva lépjenek ellenük pályára a magyarok, örülve egy kis becsületgólnak. 

Emlékszünk, amikor nevettünk a panamaiakon, amikor kitörő örömmel megünnepelték azt is, hogy szereztek egy gólt a világbajnokságon, hiába bukták el az összes meccsüket? Mosolyogva legyintünk a kiscsapatra, és okoskodunk azon, hogy milyen marhaság a 48 csapatos VB, hiszen ez csak annyit hoz magával, hogy lesz még egy tucatnyi "hurka" a tornán, feleslegesen.

Hát kérem szépen, amikor Újpesten népünnepély tör ki, miután az összesítésben 0-6(!) arányban vereségre álló lila-fehérek szereznek egy gólt, és a végén még tiszteletkört is tehetnek a játékosok, akkor a mi klubcsapataink pont ebbe a szánalmas helyzetbe kerülnek. A szurkolókkal együtt, akik még "ünneplik" is ezt az "eredeményt". Ízlelgessük: 1-7. Ez a vége. 

És a Sevilla nem a Barcelona, nem a Juventus, nem a Bayern München. Jó kis csapat, odaért a hetedik helyre a La Ligában, de... Nem kellene utcabált rendezni azért, mert rendesen kitömtek egy Újpestet. Tudom, rég volt, de azért olyan emberek léptek pályára lila-fehérben, mint Szusza, Bene, Göröcs, és valamikor VVK-döntő, KEK-elődöntő, BEK-elődöntő is összejött.

A valóság az, hogy a magyar foci dicső múltja végképp szoborrá merevedett. Avatják a Puskás-, Grosics-, Buzánszky-, Albert-emlékműveket, de a ma szurkolójának egészen más színvonalat képviselő játékosokkal kell megbarátkoznia. 

Pedig a sport a létező legélőbb, legaktuálisabb dolog. Jó dolog archív felvételeket nézni, de izgulni azon tudunk, ami itt és most történik. A jelen az, hogy lesajnált amatőr csapatok, hobbifocistákból álló klubocskák szintjén örvendezünk azon, hogy idejön egy nagycsapat, és kitömi a mieinket. Hú de jó! Dicshimnuszokat zengenek a fehérváriakról, mert kivernek egy bolgár csapatot a második selejtezőkörben.

Eközben még másfél évtizede is, ha nem is verte ki a Zalaegerszeg a Manchester Unitedet, de azért hazai pályán sikerült kicsikarni egy győzelmet. Azon volt mit ünnepelni, volt miért legendává válni Koplárovics Bélának! Bolgár csapatok? Aki ismeri a focitörténelmet, tudja, hogy a Debrecen mind a két alkalommal amikor főtáblás lett (BL illetve UEFA-kupa), bolgár csapatot vert ki. Szóval azért nem valami hihetetlen, egyedülálló hőstettről beszélünk.

Európa pedig ezekre még oda sem figyel, a sztárok még nyaralnak vagy edzőtáborban gyúrnak a következő szezonra. Arra viszont talán jobban odafigyelnek a döntéshozók, hogy a magyarok nem bírnak egy luxemburgi csapattal, hogy szánalmas módon futballünepnek neveznek egy 1-7-es zakót. Most mi vagyunk azok a hurkák, akiket az UEFA ki akar szorítani a komolyabb kupákból, mert csak hígitjuk a mezőnyt, színvonalat nem tudunk emelni. És még mi tiltakozunk, hogy nehezül a bejutás a BL-be? Mire fel? Az UEFA központjából nézve az Újpest meg a Honvéd a klubtornák Panamája...

Innen marha nehéz lesz visszakapaszkodni. Nem csak futballszakmai, de érzelmi szempontból is. Újból fel kellene építeni magunkban a tartást, a büszkeséget. Nem a régieknek kellene sorban emelni a szép szobrokat, a maiaknak kellene kiharcolni a tiszteletet, a megbecsülést, a rajongást. És igen, ennek része az, hogy ne emeljük vállunkra azt, aki simán ki tud kapni egy jobb csapattól.

Mert ez nem teljesítmény, erre sajnos bárki képes.

Bárki.