Sportfoglalkozás

Természetesen nem ér a magyar foci tévés jogdíja 19 milliárdot. De ettől még megérhetné a dolog, ha teljesülne pár feltétel.

Azt gondolom, egy másodpercig sem kétséges, 19 milliárdért soha, senki nem venné meg a magyar meccsek jogait, a közmédiát kivéve. Nálunk egy olyan speciális licit zajlik, ha fociról van szó, aminek egyetlen résztvevője van, aki felfele alkudozik. Nagyjából annyira "piaci" szemléletű a dolog, mint maga a foci támogatása állami cégek által, vagy ott van a TAO-pénz is.

A magyar foci semmilyen szinten nem életképes önállóan. Az még máshol is előfordul a világon, hogy az állam beszáll a stadionépítésekbe, de nálunk kizárólag közpénzből finanszírozzák ezeket. A jegybevétel elenyésző, piaci szponzorok alig vannak, az utánpótlásnevelés színvonala pedig csapnivaló, játékoseladásból sem tarthatja fenn magát egy klub.

És most itt van az a bizonyos 19 milliárd forintos tévépénz, ami nyilvánvalóan azért ennyi, mert ezzel akarják pénzhez juttatni a klubokat. Ez azért komoly summa a magyar foci értékét, a hazai bajnokság népszerűségét ismerve, amiről azért sokat elmond a minden fogadkozás ellenére csökkenő nézőszám. 

Ha csak ezen az egy szinten támogatnák a labdarúgást, egy kis plusz forrást adva a sportnak, talán még azt mondaná az ember, nem is lenne ez tragédia. Főleg akkor, ha lennének elvárások a klubokkal szemben, ha látnánk az előrelépést a bajnokságban. De a magyar klubfoci történelmi mélységekbe zuhant, és nagyon rossz üzenete van annak, hogy így is ömlik a pénz.

És ha még csak érdektelen meccsekért tömnénk a csapatok zsebét a közösből, de építjük az üresen kongó csodastadionokat, s olyan cégek érzik fontosnak a futball támogatását, mint a Főgáz vagy a csatornázási művek. Nyilván kell nekik a reklám, és az ultrák közül toborozzák az új ügyfeleket...

Szóval az a baj, hogy gyakorlatilag piaci pénz már alig van a magyar fociban, és ha rászoknak a csapatok arra, hogy teljesítménytől, a munka eredményességétől, a meccsek színvonalától függetlenül tele lesz a kassza, ugyan mi késztetné őket jobb munkára? Szokták boncolgatni, miért nincs több néző, és miért nem tudnak több embert a stadionba csábítani a klubok. Tulajdonképpen miért erőlködnének, ha "piaci" alapon 19 milliárdot adnak a portékáért? A jegybevétel ehhez képest elenyésző lenne...

És így már nagyon problémás ez az egyszereplős felfele licitálás. Egy raklap pénzt kap a magyar foci azért, hogy tévében adhassanak hetente két, többnyire lapos, alacsony színvonalú meccsért, amit jórészt üres lelátók előtt játszanak, hangulattalan szurkolással. De sokan szeretnénk ha ilyen színvonalú munkánkért, portékánkért ennyire sokat kérhetnénk!

Ami a legrosszabb: sajnos az elvárás nélküliség visszafele is működik. Még azzal sem tudunk üzenni, ha nem értünk egyet a pénzkidobással, hogy elkapcsolunk a meccsekről. Ahogy senkit nem érdekel, mennyit ér a magyar foci, az se érdekel senkit, hogy még kevesebb embert hoz lázba, mint korábban. 

A beletörődés, belefásulás, unottság pedig nem csak a sport, de a sportélmény halála is...

A magyar fociban minden meccs sorsdöntő: a hétvégén jön a következő.

Mi igazán szeretjük a drámát a sportban. Vagyis lehet, hogy ezzel mindenki más így van, mert az amerikai sportfilmek a váratlan utolsó pillanatosan fordulatokkal ezt nevelik belénk? Aztán mindenkinek leesik az álla, amikor tényleg bekövetkezik valami nagy feltámadás, nagy csoda, mint mondjuk az idei Super Bowl-ban vagy a Barcelona PSG elleni meccsén.

Nekünk valami hasonló hihetetlen élmény volt a kijutás az Európa-bajnokságra, majd az ottani tisztes helytállás. Felejthetetlen a portugálok elleni döntetlen, ami akár győzelem is lehetett volna. Megrángattuk Ronaldóék bajszát, s úgy érezhettük, tulajdonképpen nem is macska-egér játék ez, egyenrangú ellenfelek vagyunk.

A hétvégén idegenben lehet bizonyítani, hogy az nem egyszeri csoda volt. Megint a portugálokkal kell szembe nézni, a tét a kijutás a világbajnokságra- vereség esetén már nagy-nagy dolgoknak kellene történni ennek megvalósulásához. Akadt ugyanis a sorozatban fájó pontvesztéseink, szóval az esélyek nem túl jók- az van, mint azt a magyar fociban megszoktuk. Reménykedünk, aztán meg jön a kijózanodás.

Olvasok mindenféle okoskodást "szakemberektő", hogy milyen jó döntés "beáldozni" a világbajnoki kvalifikációt a következő EB-sorozat sikeréért. Hát szerintem meg mindig az aktuális sorozat számít, igenis úgy kell nekimenni, hogy továbbjusson a csapat. Vagy pedig akkor mi 25 éven át áldoztuk fel az összes kvalifikációs sorozatot a következőért? Marhaság.

Akkor és ott kell bizonyítani, amikor pályára lép a válogatott, függetlenül attól, hogy fiatal vagy rutinos gárdáról van szó. Páran már előre próbálják felmenti a vereség alól a mieinket, de szerintem aki kikap, az kikap. Az eredményjelző nem hazudik.

A kérdés persze az, hogy mi lehet a következmény. Egy-egy jó meccs után félisteni tekintélye lesz az edzőknek (mesélhet erről Dárdai is, Storck is), aztán ha kitömik a csapatot, mindenki a szakember fejét követeli. A remekül sikerült hollandiai kiruccanás előtt Egervárit is dicsérték, hiszen akár tovább is lehetett volna jutni, aztán sorban nyeltük a gólokat. Még nem fújták le a meccset, amikor vége lett a karrierjének.

Tudom, most mindenki arról beszél, az MLSZ hosszú távon gondolkodik, hagyják építkezni a szakembereket, nem a kapkodás az úr. Mondjuk, erről mesélhetne az egy tétmeccs után kirúgott Pintér Attila is. 

És ez nem is magyar betegség: mesélhetne Claudio Ranieri arról, hogy az utóbbi évtized európai focijának egyik legcsodálatosabb sikerének kovácsaként még azt az esélyt sem kapta meg, hogy a következő idényt legalább végigcsinálja. Mint ahogy a párizsi vereség után azon is megdöbbentek sokan, hogy nem rúgták ki Luis Enriquét, a 6-1 után bezzeg hirtelen ismét géniusz lett belőle.

Tanulság a szurkolónak? Egy meccs nem változtatja meg a múltat. Storck eredményeit akkor se lehet semmissé tenni, ha mondjuk Dzsudzsákék leégnének Portugáliában. Reménykedjünk a sikerben, biztassuk a mieinket, ha csoda történik, örüljünk, ha bukunk, vegyük tudomásul. Ez a sport, ezért szeretjük: szélsőséges érzéseket vált ki. A vereségek után jön egy mindenért kárpótló siker, vagy ha az nem, akkor a remény, hogy legközelebb, vagy még eggyel később összejön. És míg a meccset le nem fújják, bármi lehet...

Nyilván attól pörög fel a magyar foci, ha a másodosztályt megint átszervezik.

Szoktak azzal viccelődni, hogy a hazai bajnokság élvonalának folyamatos újragondolása, bárhogy is változik, valahogy mindig a színvonal csökkenését hozza magával. De ez afféle igazi csodafegyver, amit előránthat az aktuális MLSZ-vezetés: elvtársak, túl sok a csapat, csökkentsük le a számukat és ettől majd kiélezettebb lesz küzdelem! Aztán jön a következő főnökség, és a jelszó az lesz, legyen kétszer annyi csapat és így vonjunk be minél több régiót az első osztályú bajnokságba, szélesítsük a tömegbázist!

Hát mindez semmi ahhoz képest, ami a másodosztályban történik az utóbbi pár évtizedben. Ez valahogy igazi mostohagyerek: komoly csapatok inkább csak száműzetésnek érzik ha kipottyannak ide, a közepesek pedig ellavírozgatnak az idény során. A világon egyedülálló, hogy az ember gyakran azt érzi, a csapatok fele egyáltalán nem is akar feljutni az élvonalba: gyakorlatilag körbe lehet rajzolni azt a pár klubot a szezon előtt, ami akarja az első osztályt. Tudtuk most is, hogy a felcsútiak például minden áron elérik azt, és képesek a másodosztályba igazolni válogatott játékosokat ehhez.

Most felröppent a hír, hogy megint átszervezés lesz, csökken a másodosztály létszáma, és ez milyen szuperkirályság. (Az ötletet időközben elvetették, de azért érdemes foglakozni a témával, mert nagyon magyaros.) 

Nem értem az újságírót, akinek sikerül ilyet leírnia: mi a különbség, ha 20 vagy 12 csapatból van maximum 4 olyan, ami valóban fel akar jutni? A kiesés elkerülése a másodosztályban nem akkora téma, hogy lázba hozni a magyar bajnokság kicsiny hazai rajongótáborát. Én nagyjából képben vagyok, de szerintem a felét se ismerem a másodosztály mezőnyének. Ha a nevet tudom is, a csapatokat magukat egyáltalán nem tudom hova tenni. Budaörs? Kisvárda? Cigánd? Kozármisleny? Komolyan arról beszélgetünk, hogy a magyar foci sikerének záloga az, ha ezekből a 4-500 nézőt érdeklő csapatokból csak feleannyi marad a másodosztályban?

Tessék, a Wikipedia vonatkozó szócikkének részlete, az utóbbi két évtized átszervezéseivel:

1997–1998: 20 csapatos NB I/B
1998–2000: 20 csapatos NB I
2000–2001: átmeneti szezon, 4×7 csapatos (Kelet A és B, Nyugat A és B) kvalifikációs bajnokság után 2×12 csapatos NB I/B
2001–2002: 2×12 csapatos NB I/B, alapszakasz után alsó- és felsőházi rájátszás
2002–2003: 20 csapatos NB I/B
2003–2004: 18 csapatos NB I/B
2004–2005: 14 csapatos NB I/B
2005–2013: 2×16 csapatos NB II
2013–2016: 16 csapatos NB II
2016- : 20 csapatos NB II

Hát ezek aztán sokat segítettek, biztos emiatt ment jobban a játék a fiúknak az EB-n... Én elhiszek minden nagyon bölcs érvet, de ugyanaz az MLSZ vezetés csökkenthette volna most a létszámot, ami 2016-ban növelte. Ezt végülis elvetették, de ne aggódjon senki, mint minden nagy gondolat, előjöhet ez még. Hiszen minden látszatintézkedés hasznos, legalábbis azoknak, akiknek elsősorban a látszat fontos. A foci meg marad pont olyan, mint amilyen volt.

Vagy egy kicsit rosszabb lesz... Feltéve, ha van még lefelé. 

Nincs a világon hely, ahol ennyire tudják ünnepelni a középszerűséget, mint nálunk.

A hosszú hazai téli holtszezon tele van fantasztikus sztorikkal: a magyar fociban soha nincs megállás. A mezőkövesdi sikeredző, a rengeteget gúnyolt Pintér Attila Felcsútra tette át székhelyét, hogy a csúcsra juttassa a milliárdokkal kitömött kirakatcsapatot. Helyes, dolgozzon csak az adófizetők pénze! És nyilván egyedüli új arcként nehezen menne a beilleszkedés a mesternek, ezért igazolnak mellé pár válogatottközeli játékost, akiknek a másodosztály is motiváló- meg nyilván a kellően magas fizetés.

Közben meg volt némi zajkeltés amiatt, hogy Bernd Storck nem került be a legjobb edzők közé a sportújságírók szavazásán. A német zseni kétségkívül hihetetlen eredményeket ért el 2016-ban: nyertünk vele egy meccset az EB-n, aztán volt két döntetlen meg egy csúnya vereség. És ha úgy nézzük, utána ősszel Feröerről pontot raboltunk, Svájctól is csak kicsit kaptunk ki hazai pályán, szóval igazán komoly ellenfelekkel szemben volt egy győzelmünk. Jogos, hogy ott a helye a legmenőbb edzők  között, akik ehhez képest csak pár olimpiai- és világbajnoki címet tettek le az asztalra.

Alapvető igazság, hogy szavazáson összemérni ezeket a teljesítményeket lehetetlen és így értelmetlen. De ezzel együtt is, tiszteltve Storck eredményeit, nem nyertük meg az EB-t, és utána a világbajnoki selejtezők se diadalmenettel indultak. Tudom, hogy fociban kemény a konkurrencia, de éppenséggel úszásban is, és Hosszú Katinka ennek ellenére egész évben talicskaszámra gyűjtötte az érmeket. Shane Tusup annyi győzelmet hozott vele össze, mint ami másnál igazi életműnek számít. Nem nagyon számít, kinek mennyire szimpatikus: ezt a sikert nem adják ingyen. Elismerhetjük Storck eredményeit, de nehogy már igazságtalannak tartsa bárki, hogy Tusup kiszorította 2016 legjobb edzői közül...

Már olvastam olyan hülyeségeket is, hogy ezért fog elmenni az országból a német edzőgéniusz (aki azért sok eredményt máshol a karrierje során nem mutatott fel), hiszen úgy megsértődik. Hát szerintem ennél viszont egészen biztosan okosabb szakemberről van szó- van neki értelemesebb feladata is, mint hogy sportújságírói szavazásokon agyaljon. Hagyjuk hogy dolgozzon, és ha legközelebb megnyerünk valami tornát, majd visszatérhetünk a szavazásokra. Az viszont még odébb van.

Szintén kacagtató volt a Vasas-szurkolók nyílt levele, akik szeretett klubjuknak nagyobb stadiont követelnek. Hiszen a múlt, a hagyományok, a jövőbe tekintés, meg egyébként is- csak. Másnak jut, nekik nem? Botrány! Hiszen egy olyan csapatról beszélünk, ami negyven éve bajnok volt! (Pontosabban nem tudom, ki is a mai Vasas jogelődje, mert mintha a Kecskemét játékjogának megvásárlásának éledt volna újjá a piros-kék csapat, de a jogelődjüknek mégsem a Kecskemétet tartják.) 

Egy szó mint száz, a Vasas szurkolóinak fáj, hogy ha csak kis stadiont kapnak, akkor nem játszhatják odahaza a BL-elődöntőt, pár megállót villamosozni kéne a Fradi-pályáig mondjuk. Hát, igen, ez bizony égető probléma. Egyszerűem elképesztő, hogy mifelénk minden középszerű csapatnál ekkora az önérzet, álomstadionról ábrándozik mindenki. Bevallom őszintén, nem vagyok meggyőződve arról, hogy a "szurkolók" helyett nem a klubvezetés szervezkedett a háttérben, mert szerintem egy drukkernek több esze van annál, hogy nagyobb stadiont követeljen több pénzért. Mindenki látja azt, mennyire kihasználtak az új arénák és mennyi értelme van még többet költeni ezekre. 

Azért gondolom, hogy a klubvezetésnek benne van a keze dologban, mert feltűnően lelkesen és gyorsan támogatni kezdték a "népi kezdeményezést. Kétség sem fér hozzá, a politikai szándék nyilván meglesz, hiszen még nincs minden sarkon hatalmas stadion. Igaz, tisztességes focit játszó csapatból még kevesebb van, de hát olyan régen volt a nyári pofáraesés a nemzetközi kupákban, hogy már-már elfelejtettük. Mondjuk azon országokban tudják, hogy van BL meg EL, ahol a csapatok versenyben vannak, de nálunk szerintem van egy ifjú generáció, aki azt hiszi, a magyar csapatok ezekben elvből sem indulnak, hiszen sose látják őket a tévében adott csoportomeccseken. Persze hogy szükséges a Vasasnak olyan stadion, ahol pályára léphetne azokon a nemzetközi tétmeccseken, ahova soha nem jutnak el!

Azért jó ez a holtszezon, izgalmasabb és szórakoztatóbb, mint maguk a meccsek, mert azok elkeserítőek. Szóval addig jó nekünk, amíg csak duma van foci helyett- előbbi is magyaros, de sokkal könnyebb komédiaként tekinteni rá...

Kirúgták Bognárékat a bukdácsoló "akadémistáktól", mi lesz így a pénzzel kitömött csapattal?

Igazság szerint sejthető volt, hogy Felcsúton el fog fogyni a türelem. Az akadémiára és a jelenleg másodosztályú csapatra rettentő sokat költenek, minden látható eredmény nélkül. Alig kerülnek elő ügyes utánpótláskorú focisták, a nagycsapat teljesítménye is középszerű.

Már eleve furcsa volt az, amikor a felcsútiak váratlanul pont a megfelelő ütemben önállósodtak, így az MLSZ szabályozását kikerülve lehetővé vált az elvileg utánpótlásnevelő műhelynek számító klub feljutása az első osztályba. Ez be is következett- nem annyira azért, mert annyira ügyesek voltak a fiataljaik, hanem azért, mert a rájuk öntött pénzből összevásároltak egy csapatnyi kipróbált veterán vándormadarat, ami elég volt a feljutáshoz, majd az első osztály középmezőnyéhez. 

Tavalyra viszont elfogyott a zsoldosokkal tömött csapat szerencséje, szépen kipottyantak a másodosztályba, így a focira vágyó felcsúti futballrajongó a szép új stadionban nem a Fradit vagy a Diósgyőrt láthatták vendégeskedni, hanem a Ceglédet meg a Mosonmagyaróvárt. Ez azért elég égő volt, sokáig totóztak rajta, egy váratlan létszámemeléssel nem tartják-e benn a fantomakadémistákat- de ezt azért még a magyar fociban sem merték meglépni.

Mindenesetre pénz ettől még van rengeteg, mert persze olyan rettentően fontos futballbázisról van szó, hogy a valamiért Felcsút-rajongó nagyvállalatok így is tolják a lóvét. Csak éppen a Bognár György és Szíjjártó István vezette szakmai stábnak az egykori válogatottakkal tűzdelt kerettel sem sikerül fölényesen vezetni a másodosztály tabelláját: nem nagy dicsőség a Balmazújváros és a Soroksár hátát nézni.

Bognáréknak tehát mennie kell. Bognár egyébként igazi megmondóember, de meg kell jegyezni, hogy néha állításain röhög mindenki. Ő közölte például, hogy Dárdai Pál, a válogatott élén és a Herthával is bizonyító fiatal edző kinevezése szövetségi kapitánynak a magyar edzői szakma arculcsapása- jól sikerült pofon volt, az EB lett a csattanója. Bogná jelentette ki azt is, hogy a debreceni Adamo Coulibaly-nál ügyetlenebb légiós még nem látott. Igen, arról a francia srácról van szó, aki aztán magyar gólkirály is lett- ügyesen törte a labdát biztosan. Vagy csak szerencséje volt. Majd Bognár megmondja...

Mellékszál: egy tévéműsorban egymás mellett ültek, és Coulibaly-nak elmondták, hogy nyilatkozott régebben róla a magyar edzőzseni. Elsőre úgy tűnt, Bognár a szokásosnál is kisebbre húzza magát össze a 190 centi magas, kisportolt fekete srác reakcióját várva, aki roppant udvariasan, elegánsan annyit válaszolt, hogy minden kritikára oda kell figyelni, mindenből lehet tanulni. Hirtelen elgondolkodott az ember, ki a civilizáltabb: az egykor amatőr szinten focizó, mellette targoncásként melózó Coulibaly, vagy az egész életét a magyar fociban töltő Bognár.

Szóval én azt hiszem, hogy Bognárért kevesen hullajtanak könnyeket. Talán csak azok az edzői kollégái, akik azonosulnak sommás véleményével. A felcsútiak szép számú ellendrukkere (nem is tudom, mikor volt utoljára a magyar fociban ilyen jelentéktelen, mégis közutálatnak örvendő csapat) mindenesetre kéjesen vigyorog, az eredményeket látva. Lesz nagy röhögés, ha nem sikerül a visszajutás az első osztályba. Az mindenesetre nem jó jel, ha beindul a kapkodás, cserélgetik a szakmai stáb tagjait. Pedig a titok marha egyszerű: jó, a csapatért élő-haló fiatalokat kéne nevelni, mert ebben a nyavalyás magyar fociban elég lelkesedni ahhoz, hogy valaki jó középcsapatot csináljon. De szemmel láthatóan pénzzel nem lehet szívet venni...