Sportfoglalkozás

Azt pletykálják, nagy változások jönnek a magyar fociban.

Ha már tényleg reménytelennek látszik a hazai labdarúgás helyzete (ez az állapot 4-5 évente, a rendszeresen elbukott selejtezők, európai kupaégések után mindig bekövetkezik), akkor mindig a csodaszerhez nyúlnak a vezetők: jöhet az átszervezés.

Nem sorolom a létszámváltozásokat, írtam én már ezekről régebben. Tudom, hogy most pont ugyanaz lesz az érv a létszámemelésre, ami a csökkentésre: izgalom, színvonal, javul a magyar foci helyzete úgy általában, több fiatal jut lehetőséghez és így tovább...

Nálunk annyira csodás a futballközeg, hogy ellentétes intézkedéseknek mind ugyanolyan irányú a hatása. És ez igaz, elméletben és gyakorlatban is: előbbi szempontból minden döntés hasznos, a gyakorlatban meg az derül ki, hogy bármit tesznek, a lecsúszás folyamatos.

Olvasom, hogy ez a mostani emelés azért lenne jó, mert letöri a fizetéseket (ugyan hogy?), több magyar fiatalnak jut lehetőség (ugyan miért?), és végül jobb lesz a magyar válogatott (ugyan mitől?). Pedig van egy érdekesség: már bőven túl vagyunk a bajnokság kétharmadán, és bármilyen színvonalú is, kétségtelenül izgalmas. A két éllovasnak azonos a pontszáma, a jelenleg harmadik helyezettet egyetlen pont választja el a hatodiktól, a három utolsó között pedig szintén egy pont van.

Tulajdonképpen mi többet akarunk a magyar bajnokságtól, mint hogy legyen igazi harc, versengés a helyezésekért? Ugyan ki meri komolyan hinni, hogy attól bármi alapjaiban megváltozik, hogy 12 helyett 18 csapat lesz, és mondjuk a hétvége mostani meccsei mellett lesz egy Soroksár-Kisvárda rangadó is?

Mert ugyebár mi az, amihez nem nyúlunk: a finanszírozás. Az marad, azaz az állam tartja fenn és működteti az élvonalbeli csapatokat közpénzből, üzleti alapoknak nyoma sincs. Mesterségesen felpumpált tévés bevételek, irányított szponzorok, TAO-pénzek- a nézőktől származó bevétel meg elhanyagolható, jobb lenne ha nem is mehetnének be.

És ezzel senki nem is fog kezdeni senkit, mert túl sok érdeket sértene. Hogy 8 vagy 28 csapat lesz az élvonalban, teljesen mindegy, mert a csúcstól a legalsó szintig életképtelen a jelenlegi struktúra. Ám erről senki nem szeret beszélni. Inkább születnek az újabb és újabb forradalmi koncepciók, szintén közpénzből. 

Szóval ami van, szemmel láthatóan jó mindenkinek, pár ilyen átszervezéssel letudják a fejlesztést. Ha úgy nézzük, tulajdonképpen mindenkinek jó a látszattevékenység- kivéve a sportot magát. Az meg ugye kit érdekel? Már a nézőket se nagyon...

Hiába épülnek új stadionok, két és fél hónapon át nem jut szórakozás a magyar foci szerelmeseinek.

Néha arra gondol az ember, hogy a magyar klímánál durvább nem létezik. Nyáron simán negyven fok is lehet, ami azért kifejezett forróság, télen viszont jöhetnek a mínuszok, a nagy havak. Egyébként tényleg olyan szélsőségekre kell felkészülni, amire máshol nem nagyon.

Felmerül a kérdés, lehet-e egyáltalán olyan stadionokat tervezni, amik téli-nyári üzemmódra egyaránt alkalmasak? És főleg, ha van ilyen, műszakilag csúcsszínvonalú, fedett aréna építésére lehetőség, pénz van-e arra, hogy teleszórjuk ilyenekkel az országot? 

Kétségtelen, megpróbálták ezt a nagy mutatvány az ország vezetői, de láthattuk, durva esőben elhallasztották a meccset a Pancho Arénában, hiába fűthető a pálya mondjuk Balmazújvárosban, ha azt bekapcsolni nincs pénz és így tovább. A végeredmény: ebben az évben is két és fél hónapra nyúlik a téli szünet. Be kell hát érni Real, Barca, Manchester United vagy Juventus meccsek nézésével a szurkolóknak, ami azért nem olyan, mint egy Paks-Mezőkövesd rangadó.

A 12 csapatos bajnokságnak már túl vagyunk a felén, hiszen 19 forduló ment le a 33-ból. Tulajdonképpen a mostani állás nem mondható meglepőnek, mert az első két helyen a "gazdagék" állnak, a Fradi és a Videoton. Az ezekbe a csapatokba tolt iszonyú pénz a kezdeti bukdácsolás után dolgozni kezdett, és most viszonylag magabiztos a két éllovas előnye.

A harmadik helyre a borzalmasan indult Debrecen kapaszkodott fel. Be kell vallani, ez mindenkit meglepett. Sztorikat hallottunk a kiugrani próbáló tulajdonosról, aki minden jó játékos leépítésével már csak vegetálásra ítéli a klubot. Pletykáltak arról, a városban legendának számító edző, Herczeg András kiborult a gyenge játékosállomány miatt.

Aztán nem történt más, csak a sokszor bizonyító szakember most is gatyába rázta a jórészt helyi kötődésű játékosokból álló csapatot. Magyarországon vagyunk: ha egy csapat semmi nagyot nem csinál, csak fegyelmezett és hajtós, egész messzire juthat. Ez a Debrecen most ilyen. És a játékosállomány jó példája annak, mennyire nem lehet statisztikákkal leírni egy bajnokságot. Látszólag a DVSC nem játszat fiatalokat, nem támogatja a saját nevelést, közben jobban megnézve láthatjuk, a túlnyomó többsége a játékosoknak debreceni, csak nem 20, hanem 23-25 évesek.

Pont az ellentéte ennek a csapatépítésnek az, ami Felcsúton történik, ahol a szintén vagyonokból gazdálkozó klub zsoldosokat verbuvál. Ott sincsenek fiatalok a csapatban, de saját nevelésűek se. Szóval az csak a látszat, hogy ez a két csapat ugyanúgy nem törődik az utánpótlással- és öröm látni, hogy a klubhoz jobban kötődő emberek eredményesebbek, mint az összevásároltak.

A középmezőnyt vezető Honvéd tavaly messze erőn felül teljesített, és ahhoz képest most megállják a helyüket- de címvédés ebből nem lesz. Az őket követő csapatok kissé szürkék, nem sok karakter fedezhető fel mondjuk a Paks, a Vasas vagy az Újpest játékában, és ez sajnos visszaköszön a nézőszámokban is. A Diósgyőr harcossága kiemelhető, és ha talán az új stadionban, otthon játszhatnak, pár plusz pontot hozhat a hazai hangulat.

Az alsóházban igazi hullámzó teljesítményű kiscsapatok vannak. Őszintén szólva keveseket lepne meg, ha mondjuk egy Balmazújváros vagy egy Mezőkövesd kipottyanna. Ezeknek a kluboknak egyszerűen nincs meg a háttere: se szurkoló, se értelmezhető utánpótlásbázis nincs, a pénzek is mind állami forrásból jönnek (támogatók vagy TAO- szó nincs igazi üzleti alapú szponzorokról). 

Igazán ironikus persze az lenne, ha a szép új stadiont kapó Haladás lenne az egyik kieső. Nálunk néha rosszat tesz az új aréna, az MTK például a vadonatúj betonteknőben bukott el, igaz, most toronymagasan vezetik a másodosztályt. Így aztán a rendszeresen kijáró 2-300 néző nem csak jól elfér az új stadionban, még jól is szórakoznak. 

No de vissza az élvonalba! Azt gyanítom, hiába van még hátra sok forduló, a bajnoki cím a Fradi és a Videoton között dől majd el. A kiegyensúlyozott Debrecen megcsípheti a bronzot. A Mezőkövesd kiesését nagyon valószínűnek tartom, de szerintem nem a Balmaz csatlakozik hozzájuk, hanem vagy a felcsútiak, vagy a Haladás. 

Esetleg tévedek. A kérdés, amin hosszú heteken át lehet gondolkodni: számít? Vagy ha az összképet nézzük, a magyar foci már évek, évtizedek óta folyamatosan téli álmát alussza, amit csak időnként zavar meg jelentéktelen epizódként egy bajnokság?...

A Luxemburg elleni vereség legfontosabb tanulsága: kezeljük helyén a futballválogatottat.

A csapból is az folyik, hogy újabb "kiscsapat" győzte le rövid időn bele legjobbjainkat. És persze egy másik "kiscsapat", Feröer is pontot rabolt tőlünk nem olyan régen. A gond az, hogy például Luxemburg ellen egyáltalán nem úgy tűnt, hogy a mieink a "nagyok", mert bizony a második félidő alapján nagyon benne volt a játék képében,

Ha viszont az történik, hogy sorban képesek megoldhatatlan feladat elé állítani a magyarokat a "kiscsapatok", legyen szó válogatottakról vagy klubcsapatokról, akkor abból nem az következik, hogy a kicsik nőttek fel a nagyokhoz, hanem az, hogy mi is kiscsapat vagyunk. Egy olyan gárda, aki ellen a tényleg komoly válogatottak, Portugália vagy Svájc számára kötelező a győzelem, és szégyen a pontvesztés.

Most látszik csak mennyire kifutott eredmény volt a tavalyi EB-részvétel, mennyi erőn felüli teljesítés, szerencse kellett hozzá. És azt kell mondjam, én még mindig szép emlékként tekintek azokra a hetekre, jó volt magyar szurkolónak lenni, de sajnos realistaként szembe kell nézni vele, nem ahhoz kell hozzászokni, hanem a luxemburgi meg andorrai vereségekhez. 

Történelmi vereségről beszél a sajtó, és ez jogos. Az EB-részvétel viszont nem volt történelmi újdonság, mert a magyar foci múltjában világbajnoki ezüstök, olimpiai aranyak, EB-elődöntők is vannak, szóval a legjobb 16 közé bekerülni az csak ma számít bravúrnak, régen nem volt az. 

Azzal nem értek egyet, hogy elértük a mélypontot, mert természetesen van lejjebb, mindig van lejjebb. És a klubfoci, ahol időnként egyik csapat sem éri meg az augusztust sem, már bőven a lejtő aljára jutott, tehát még mielőtt nyávogni kezdünk, gondoljunk a minden évben rendszeresen érkező pofonokra, és akkor máris nem lóg ki annyira lefelé a sorból a luxemburgi bukta.

Az más kérdés, hozzá lehet-e szokni ehhez. Az, hogy a szurkoló dühöng, az újságíró dörgedelmes cikket ír, teljesen normális. De a válogatottunk tagjai számára hogy viselhető el, hogy Andorra és Luxemburg is túl nagy falat volt? Hozzászoktak-e már a "kiscsapatsághoz" lélekben? Ha igen, akkor bizony baj van, és jöhet akárhonnan kapitány, bukásra vagyunk ítélve. Erre vélhetően igen gyorsan választ fogunk kapni, s esetleg nekünk magunknak is át kell értékelni, hogy tekintünk a csapatra, a válogatottra, a magyar focira.

Kiderül, lecserélik-e a magyar válogatott szövetségi kapitányát.

Bernd Storck nem kedző a futballvilágban, megtapasztalta már az edzői szakma hullámvasútját. Így aztán nyilván sejtette, az EB-eufória után jöhet még a feketeleves- pláne azért számíthatott rá, mert azért szerencsénk is volt tavaly.

Mondjuk én messze nem fognám a szerencsére az eredményeit. És ezt akkor is tartom, ha sose voltam a kissé savanyú német nagy rajongója. Ne vegyük el tőle a norvégok elleni sikert, a tisztelt helytállást az Európa-bajnokságon, amivel sokaknak szerzett örömet a válogatott.

Ha elemezni kellene azt, mi szól a maradása mellett, akkor elsősorban ez az: valami részsikert képes volt felmutatni. Igen, ez nem kizárólag az ő érdeme volt, a Pintér bukása után tűzoltómunkát felvállaló Dárdai Pálnak legalább annyira kijár az elismerés, de ettől még neki is sikerült saját jogán is eredményeket elérni.

Ha viszont azt nézem, miért kellene elküldeni, nem nehéz érvet találni. A jól elsült EB-n túl eredményei nem túl veretesek, nincs új, hatékonynak tűnő irány az utánpótlásban (ne feledjük, évekkel ezelőtt sportigazgatónak érkezett!), és iszonyú sok pénzbe kerül. Százmillió forintokért pedig ne ücsörögjön olyan ember a kispadon, aki nem tud egy Andorra-verő csapatot összerakni, és akinek válogatottja esélytelen volt a komolyabb riválisnak számító csapatok ellen.

Ez pedig eszembe juttat még egy érvet a marasztalása mellett: ki jönne a helyére? Imádják bedobni a focitól nemrég visszavonult, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező edzők nevét, így Szabics, Szélesi és Lőw is szóba került a cikkekben. Ám ők mind olyanok, mintha azt hinnénk, afféle Dárdai-pótlékként hasonlóan eredményesek lehetnek, csak azért, mert van némi hasonlóság a helyzetükben. Ennél azért kicsivel több kell.

A külföldi szakemberek nem valószínű, hogy sokkal olcsóbbak lennének Storcknál, és mivel az emberanyag pont ugyanaz, valószínűleg sokkal eredményesebbnek sem bizonyulnának. A hazai szakma? Az edzői kar egy része már megégette magát kapitányként, a másik részének kinevezése egy vicc lenne. A maradék pedig biztos tisztában van vele, ezen a poszton elsősorban megbukni lehet. Azt gondolom, Herczeg András például biztosan van annyira józan gondolkodású, hogy nem hagyja el hazai közegét, a Debrecent ilyen kalandorprojektekért, mint a magyar válogatott. 

Gondoljunk csak bele, mennyire más a helyzet, mint a 2016-os EB-selejtezők előtt! A 2020-as torna iszonyúan megbonyolított kvalifikációja miatt eleve képtelenség normálisan előre tervezni. Az előző EB-szereplés miatt a mérce jóval magasabb, most már a selejtezőcsoportban való tisztes helytállás nagyon kevés lesz. Ráadásul Budapest is rendező város lesz, nagyon nagy a nyomás, hogy a hazai csapatnak is ki kell jutnia a tornára, különben nézhetünk külföldi válogatottakat a méregdrága új Puskásban. 

Vakmerő, vagy esetleg pénzéhes edzők számára szép kihívás lesz kijutni a C-ligába sorolt válogatottunkkal a nagy tornára. Nem kétséges, előbb-utóbb lesz jelölt, de akárkire esik a választás, abból kell dolgoznia, ami rendelkezésre áll. A magyar foci pedig csak stadionok szintjén áll jól, amik újak, modernek és sokáig ilyen szépek is maradnak, mert nézők hiányában alig kopnak... Nagyon pofára lehet esni magyar szövetségi kapitányként, és erről Herr Storck is sokat tudna mesélni. Meg Pintér, Egervári, Koeman, Csank, Jenei és sok más társuk is.

A különös az, hogy Herr Storck már biztosan nem fog rosszul járni, elég tisztességes pénzt keresett össze az elmúlt években. Veszi a kalapját, mögötte van pár kudarc, néhány szép siker, már felállították a szobra talapzatát is, de mostanra már a nevét is ki akarják törölni a focihistóriából. Ilyen az edzősors!

Mindenesetre én bántani nem akarom. Bármit mondjanak most rá, igenis drukkerként hálásak lehetünk neki a tavaly nyári önfeledt örömökért, amiben nagyon vastagon benne volt. Ám ha most elküldik, nem szívesen búcsúznék tőle hogy Auf wiedersehn, mert azt hiszem, vissza azért nem fogom sírni a kispadra. Mert olyan égéseket is sikerült összehoznia a válogatottal, amit ugyanúgy nem tuduk kitörölni a fejemből, mint a nagy pillanatokat...

A Nemzeti Sport 12 pontos kiáltványa mókás olvasmány.

Vincze András fogalmazta meg, mire van szüksége a magyar focinak ahhoz, hogy most már aztán tényleg felemelkedjen. Íme a 12 pont a Nemzeti Sportból:

1. Új edzői filozófiát.
2. Magyar pályára magyar tehetségeket.
3. A profi futballisták teljesítményorientált díjazását.
4. Tizenhat csapatos bajnokságot.
5. A tartalékbajnokság újbóli bevezetését.
6. Az ifikorú és a profi labdarúgók teljes fizikai felmérését.
7. A tehetséges magyar játékosok külföldre szerződésének szigorítását.
8. A légiósok szerződtetésének szigorítását.
9. A stadionbeléptetés szigorú szabályainak megváltoztatását.
10. Rendet a lelátókon, sportszerű szurkolást.
11. Nyitott futballpályákat.
12. Modern, nyíltabb kommunikációt.

Hol is kezdjem? Például már maga az időzítés is szót érdemel. Igen, gáz, ahogy a focink áll. És az andorrai vereség idején nem? Az 1-8 idején nem? A jugoszlávok elleni 1-12 idején nem? 0-6? Mit emlegessek még az elmúlt pár évtizedből, ami olyan égés, hogy az asztalra kellett volna csapni? Lehet pont most előjönni (ismét) egy "forradalmi" kiáltvánnyal, de már maga Csányi is azért került az MLSZ élére, hogy minden más legyen. Nem így vált be.

A pontok közt van olyan teljesen üres, megfoghatatlan lózung, mint az új edzői filozófia, modern kommunikáció, nyitott futballpálya (ez vajon mit jelent egyáltalán?), sportszerű szurkolás, amik csak azért vannak ott, hogy meglegyen a tucatnyi pont. Egyébként nehezen értelmezhető vagy súlytalan dolgok. És érdekes módon, ha már ilyen nagyon merész dolgokat fogalmaz meg a szerző, a nagy nyitottság mellett miért nem követeli az állami pénzek útjának pontos követhetőségét? Mert a magyar focit már csak ez tartja el, a TAO, a tévés jogdíjak, a szponzorációnak látszó támogatások.

Ha már pénzről beszélünk, és teljesítményorientált futballistafizetésekről: a futballklubok esetében miért nem tartja ezt szükségesnek? A TAO-pénzekben dúskáló felcsútiak akadémistáik nélkül lépnek pályára minden meccsen, ez nem olyasféle "teljesítmény", aminek következményeket kéne maga után vonnia? Legyen teljesítményorientált a fociba áramló pénz is, ha nincs nemzetközi siker, ne legyen annyi a tévés közvetítési díj se... De mi persze csak a futballistákon vernénk el a port, akik nyilván annyi pénzt kapnak, amennyit megígérnek nekik. Ne higgyük, hogy szent küldetéstudattól vezérelve igazolnak Felcsútra, Fehérvárra, Ferencvárosba. Miért lennének olyan hülyék, hogy önszántukból mondjanak le fizetésről?

Az nagyon szép, hogy több tehetséges magyar fiatalt követelnek a pályára, de miért van az, hogy a zsoldosokat foglalkoztató kluboknak valahogy jóval több pénz jut? A fiataljaink külföldre vitelének megszorítására vonatkozó pont egy vicc. Aki tehetséges, azt úgyis el tudnák vinni, de nem kell aggódnunk, mert olyan elvétve tűnik fel nemzetközi szinten kiugrónak tűnő játékos, hogy nem áll sorban a Barca, a Bayern meg a Juventus az akadémiák kerítésénél, hogy cukorkával édesgessék magukhoz a legjobbjainkat. És megjegyzem, az, hogy valaki külföldön bontatkoztatja ki a tehetségét, nem jelenti azt, hogy ne lehetne hasznára a válogatottnak. A legjobb argentin és brazil játékosok tinédzserként kerülnek Európába, de ettől még nem tűntek el a süllyesztőben a válogatott csapataik.

A teljes fizikai felmérés remekül hangzik. De ne mondják már nekem hogy ez nem történik meg most rendszeresen! Ennyire azért nem lehet lemaradva a magyar foci, hogy a felkészülési időszak elején ne lennének felmérések, tesztek! És megjegyzem, a jó fizikum nem egyenlő azzal, hogy valaki jó focista is egyben, maximum csak egy tényező. A falábú favágó edzettebben többet bír, csak minek?...

A szervezési kérdések, a tartalékbajnokság illetve az újból 16 csapatos bajnokság már megint olyan ötletek, amik rendszeresen előkerülnek, aztán meg hátat fordítunk nekik. Régen a tartalékbajnoksággal az volt a baj, hogy a meccseknek nincs tétje, jobb a fiataloknak a másodosztályban éles meccsen edződni. Most miért gondolunk erről mást?

A csapatok számának növelése pedig nyilván iszonyúan hasznos lesz, mert az így is kiugróan színvonalas bajnokság legfelső osztályába még bekerülhet pár káprázatos teljesítményű gárda. Aztán majd pár év múlva, ugyanannak az újságnak ugyanaz a szerzője megírhatja, elég volt a súlytalan és színvonaltalan alsóházi meccsekből, követeljük a létszám csökkentését, hogy igazi versenyhelyzet alakuljon ki.

Azt gondolom az ilyen 12 pontokról, hogy azért súlytalanok, mert a tűz közelében levők a mostani gyatra fociban is éppen olyan jól elvannak, mint egy sikeresben. Számolatlanul megy a pénz stadionépítésre, a profi focira, miközben senki nem vár el semmit. Miért törődne a teljesítménnyel egy csapat, miközben így is pénzénél van a klub a támogatásokkal? Miért foglalkoznának azzal, hogy több szurkoló legyen, ha a jegybevétel elenyésző tétel a költségvetésben, és többe kerül a rendezés mint ami a szurkolóktól bejön? 

Most megint égtünk, megint jönnek a fogadkozások és a lózungok. Hányszor volt ilyen már! De csak a szavak szintjén ment a forradalom, mert azt már senki nem vállalta fel, mondjuk az 1-8 vagy a feröeri döntetlen után, hogy oké, tévés pénz csökkenjen a felére, minden stadionépítésnek pedig stop, amíg nincs előrelépés. A silány termékre elég a kevesebb pénz is. Ám ezt a megszorítást senki nem meri felvállalni. Nem biztos, hogy a spórolástól jobb lesz a foci, de szemmel láthatóan a sok pénztől sem lett az. Szóval...