Sportfoglalkozás

Vági Márton, az MLSZ főtitkára okoskodott egy sort a napokban. Félelmetes látni, hogy ezeket az embereket valójában mennyire nem érdekli a foci. Magyaráznak, koncepciókat gyártanak, reprezentálnak, és közben minden marad ugyanaz. 

Hogy ki is az a Vági Márton, az megtalálható a volt NFÜ elnök munkásságáról szóló cikkekben. A lényeg: jól beágyazott káder, aki most a futballhoz ért nagyon. A hozzá hasonló figurák gyakran tűnnek fel a sportszövetségekben, amikor épp a karrier megbicsaklik. Nagyon komoly képpel tudnak öltönyben nyilatkozni, ez jó ajánlólevél. Rá is rögvest lecsapott Csányi 2010-ben, amikor átvette az MLSZ vezetését, hiszen egy ilyen fantasztikus szakember tudását kár lenne nem kihasználni.

Azt mondja ez a fickó, hogy az elmúlt 25 évben tönkretették, széthordták a magyar futballt. Ezzel kapcsolatban először az jut eszembe, hogy mennyiben tekinthető újdonságnak ez a kijelentés: hát melyik új MLSZ-vezetés mondhatta el az elmúlt évtizedekben, hogy sikeres elődeik nagyszerű alapjaira építve csak folytatni kell az eredményes munkát? Semmitmondó blöff, értelmetlen visszafele mutogatás, hiszen tudjuk jól mindannyian, a focink mélyponton van, nem kell nekünk ennek a megállapításához szakember!

A második dolog az, hogy Vági Csányival együtt 2010 óta, négy éve ül az MLSZ vezetőségében. Hát ha jól számolom, ez annak a 25 évnek nem kis százaléka, és az eredmények ismertek. Valaki szerint elindult a kilábalás? Ki nevezte ki a villámgyorsan megbukott Pintért? Kinek az elnöksége alatt kaptunk ki 8-1-re a hollandoktól? Klubcsapataink nemzetközi szinten páratlan kudarcsorozatot mutathatnak fel, megalázó pofonokat szenvedtek el, a válogatott sehova nem jutott ki, az utánpótlás eredményeit hagyjuk, az emberek elfordulnak a focitól, lézengenek a nézők a stadionokban. Bár épültek új létesítmények, de hogy mennyi értelme volt ezeknek, az nagy kérdés, és az is tény, az MLSZ-nek nem sok köze volt a megvalósulásukhoz. 

A harmadik tény pedig az, hogy ha Vági Mártont érdekelné, kik és milyen módon verték szét negyedszázad alatt a magyar focit, elég lenne egy MLSZ elnökségi ülésen oldalba böknie a mellette ülő Berzi Sándor alelnököt, és feltennie pár kérdést. Ő ugyanis 1989 óta kis kihagyással állandóan ott van a futballszövetség vezérkarában, első kézből tudna beszámolni erről a korszakról. Ám úgy fest, tapasztalatára és tudására Csányiék is igényt tartanak, ő képviseli az állandóságot: a kudarc, a nihilizmus állandóságát, hiszen regnálása egybeesik azzal az időszakkal, amikor a válogatott sehova nem tudott kijutni.

Szemmel láthatóan ezek az alakok remekül eldolgoznak egymás oldalán az MLSZ-ben, pedig egyik részük új emberként azt a korszakot szidja, amiben döntéshozó volt olyasvalaki, aki ma is alelnök. Szóval egy bevállalós újságírónak elég lenne azt a kérdést feltennie egy Vági Mártonnak, hogy ha minden rossz volt annak idején, akkor miért volt szükség arra, aki a régi, rossz szövetségben volt főtitkár? Nem vette észre, nem tudott róla, a körülmények áldozata volt? Ugyan! Kellett a nemzetközi kapcsolatrendszere? Szóval nekünk arra van szükségünk, hogy olyan ember képviselje külföldön a magyar focit, aki ennek a sportnak a legeredménytelenebb korszakában volt vezető? Nem kellene új arcokat találni, hiteles személyiségeket felépíteni inkább?

Születnek a realitásokkal szembemenő koncepciók, meg a szocializmust idéző ötéves tervek, amiben még az is le van fektetve, évről évre hány százalékkal kéne növekednie a nézőszámnak. Anyám borogass! Legyen foci és lesz néző, drágán a rossz meccs keveseket érdekel- beülhetek az MLSZ elnökségbe, hogy elmondjam ezt? "Szigorú szabály" lesz, hogy játszania kell egy 18 éves focistának? Verekedje be magát a csapatba, és rendszeresen pályára léphet, ennyi. Messit nem a futballszövetség követelésére tették be a csapatba... Hamarosan az idősebb focisták védelme érdekében előírják, hogy játszania kell egy 35 éven felülinek, aztán jön az esélyegyenlőség, és minden csapatba kell majd egy női focista is. Sőt, több is, és ne viseljenek mezt, egyből nagyobb lesz az érdeklődés!

Szerintem a mai magyar foci valóságát nem az ilyen ötletelések elemezgetésével lehet a legjobban bemutatni. Pár napja volt az Újpest-Fradi, ez a leginkább parázs hangulatú meccs a magyar labdarúgásban. Mindegy milyen a színvonal, ez szinte mindenkit érdekel. Ehhez képest a csapatuk mellett minden körülmények közt kitartó fradisták jelentős része nem ment el a meccsre, tiltakozásul máshol találkoztak egy frenetikus hangulatú közös szurkolásra. Az új stadiont, komoly állami segítséget kapó FTC szurkolói nem hajlandóak asszisztálni ahhoz, ami ma a magyar fociban van, a maguk módján fejezik ki nemtetszésüket- ez képezi le az igazi válságot, nem az, hogy kevés 20 év alatti lép pályára a felcsúti "akadémista" csapatban.

De erről az elnökségben ülők nem fognak sokat beszélni. Hiszen ők a maguk részéről leírták a koncepcióban, hogy kell emelkedni a nézőszámnak, tartsa ehhez magát mindenki! Ha úgy vesszük, a sasszobor előtt szurkoló fradistákat is bele lehet számolni a hétvégi nézők közé. Meg azt is, aki a stadionok környékén lakik. Meg a meccsre járók családtagjait és barátait. Be lehet hunyni a szemünket és be lehet fogni a fülünket, és akkor nem tűnik fel, hogy üresek a lelátók, és csak pár bekiabálás van hangos szurkolás helyett.

Aztán az évek peregnek, jönnek a szokásos kudarcok és bukások, és választanak majd egy újabb MLSZ-vezetőséget, ami mutogathat az elődökre. Akkor majd az ilyen Vági-félék lesznek azok, akiket hibáztathatnak az eredménytelenségért. De őket ez éppen úgy nem fogja zavarni, mint ahogy az elmúlt évtizedek egyetlen megbukott vezetője sem tette fel a kezét, hogy "elhibáztam, ostoba voltam, bocsánatot kérek minden szurkolótól, nem így kellett volna csinálni!"

Mert az ő minden korszakon átívelő hibátlanságuk örök. Pont a saját csalhatatlanságukba vetett hit, és a kudarcok okának kizárólag másban való keresése az, ami az összes MLSZ-vezetésben közös. Ehhez egy sajátos embertípus kell, és ezért tűnhet úgy, mintha mindig ugyanazok ülnének az elnökségben. És tulajdonképpen ez is van: a nevek, az arcok lehetnek mások, mégis mindig minden marad a régiben.

1972-ben jutott el utoljára a magyar válogatott a foci Európa-bajnokság záró szakaszába. Akkor azért ez igencsak nagy szó volt, mert összesen négy válogatott jutott el a döntőbe. Ez még 1964-ben sikerült a mieinknek, a hatvanas-hetvenes évek jó korszaka volt a magyar focinak, persze a szokásos balszerencsékkel együtt.

Most pedig ismét lesz közünk az Eb-hez, mert pár meccset Budapest rendezhet, érdemes tehát egy kis múltidézéssel hangolódni- könnyen lehet, hogy a magyar válogatott a hazai pálya ellenére sem játszhat, hiszen gyatrán kezdtük a selejtezőket, szóval becsüljük meg a régi sikereket. És úgy vagyunk bajban, hogy most nem 4, hanem 24 csapat lehet ott a végső szakaszban...

Jó kvízkérdésnek számít, hogy melyik az a négyes döntőben szereplő válogatott, aminek pályára lépő tagjait egyetlen város csapataiból verbuválták- igen, a magyarok azok, mert nálunk kizárólag az Újpest, a Fradi, a Vasas és a Honvéd játékosai játszottak az elődöntőben és a bronzmeccsen.

Bronzmeccs? Nos igen, az elődöntőt elbuktuk. A szovjetekkel szemben most sem sikerült, ráadásul úgy, hogy öt perccel a meccs vége előtt, egy gólos hátrányban Zámbó büntetőt hibázott. Tipikus "magyaros" meccs, de ez még semmi...

Ugyanis amíg meg nem találtam ezt az összefoglalót, nem esett le, milyen orbitális potyagól volt a belgák egyik találata a bronzmeccsen. Na, ilyen a magyarok szerencséje, ezek annyira mi vagyunk.

Hogy mi lesz a mostani selejtezőkben? A csapatot látjuk, az eddig eredmények ismertek, az MLSZ meg bizakodik, sőt, biztosra veszi a sikert. Ennek érdekében még a kapitányt is kirúgta egyetlen meccs után.

Szóval részemről inkább nem tippelnék...

Az MLSZ engedett a népakaratnak, és elküldték Pintér Attilát a válogatott éléről.

Nehéz különösebben örülni ennek a döntésnek. A kilátástalanság ritkán egy ember bűne- most azok váltották le a kapitányt, akik kiválasztották. Ők maradhatnak, nem hibáztak? Azért ezen el lehetne gondolkodni... És az éppen futtatott Dárdai Pál lett az ideiglenes utód, aki attól lett sztár a médiában, hogy keményen beszólt a magyar focinak. Nem nehéz a sajtó kegyeit elnyerni pár kritizáló mondattal, de hogy ez mire elég amikor a kapitányi székben kell bizonyítani, majd kiderül.

Eleve faramuci helyzet, hogy Dárdai csak három meccset vállalt. Nincs mese, azon a három meccsen el fog dőlni, van-e keresnivalónk az Eb-selejtezőkön. Ha vereségek jönnek, egy olyan új kapitányt, esetleg külföldi sztáredzőt kell a kispadra csábítani, aki gyakorlatilag egy számunkra értelmetlen és tét nélküli selejtezősorozatban kell dirigálja a válogatottat az első időszakban. Kizárólag veszíthet, mert ha a továbbjutás már elúszott, képtelenség valódi sikert felmutatni, és ha jön pár kínos vereség, úgyis a fejét követelik majd. A szurkoló nem türelmes, nem is az a dolga.

Ha pedig valami csoda folytán Dárdaival győzünk Bukarestben és a következő két meccsen, leül a helyére valaki, akinek vagy sikerül a folytatás, vagy nem. Amennyiben utóbbi következik be, máris mindenki az MLSZ-vezérkarnak esik, miért engedték el a fiatal magyar sikeredzőt, akivel megvalósulhatott volna a nagy álom? Persze létezik egy olyan szép, ám meglehetősen irreális forgatókönyv, hogy Dárdaival megtáltosodik a csapat, és az ő munkájára építő utód könnyed sikerekkel juttatja ki a csapatot a tornára, de... Hadd legyek picit szkeptikus. 

Még akkor is, ha szimpatizánsként persze bizakodni szeretnék. Én elvi szinten még Pintérnek is megadtam az esélyt, aztán simán megbukott. Jön Dárdai, amíg nincsenek meccsek, addig neki is kijár a bizalom. A románokkal szemben aztán valóban lehet bizonyítani. Ha nem jön össze? Mit mondjak, kisebb meglepetés lenne a bukaresti vereség, mint a győzelem.

Csak azt nem tudom, a sajtó akkor kit fog a pajzsra emelni, mint a magyar foci problémáival őszintén szembenéző, dinamikus szakembert, ha esetleg Dárdaival is elbukunk?...

Mondjuk ki: a magyar futballszurkolók fantasztikusak. Tudjuk, hogy a válogatottunk ócska, Pintér kapitány koncepciójából az eddigi meccseken semmi jó nem tűnt ki, a klubcsapatok már kiestek minden nemzetközi versenysorozatból, tehát elvileg semmi olyan érv nem látható racionálisan gondolkodva, ami azt sejtetné, megtelhet a vadiúj Fradi-stadion egy válogatott meccsre. Ám ehhez képest az északírek ellen több, mint húszezer ember ment ki, ami szerintem óriási dolog.

Kár, hogy a fociválogatott nem méltó ezekhez a szurkolókhoz. Unalmas, gyenge játék egy kifejezetten gyengének számító ellenfél ellen, európai szinten sehol nem jegyzik őket. Akit érdekel, előáshatja, a legutóbbi selejtezősorozatokban milyen szerény eredményeket tudtak felmutatni, még a mienknél is gyengébbet, a világranglistán is mögöttünk vannak vagy 60 hellyel. Nos, őket kellett volna felülmúlni, hogy egy jó start megalapozza - a mindig túlzott és csalódásba átforduló - bizakodást. 

De még a középszerű foci ellenére is meg lehetett volna nyerni a meccset, hiszen nem a németek vagy hollandok voltak az ellenfelek, akik könyörtelenül bedaráltak volna minket. Nem, egy rakkolós gárda volt velünk szemben a pályán, akik nem kívántak elfáradni 70 perc után, és nem adták fel a meccset miután a magyarok egy szöglet után begyömöszöltek egy gólt. Hasonlóan harcos módon beküzdött gólokkal 7 perc alatt a maguk javára fordították az állást, és a mieink képtelenek voltak erre válaszolni.

Egy hazai meccsen máris elbuktunk, az egyik kötelezően megverendő ellenféllel szemben, miközben a következő Európa Bajnokságon már 24(!) csapat lehet ott, sose ilyen esélyt nem kaptak még a középmezőnybe tartozó válogatottak- így a mienk is. Ám nekünk a továbbiakban máris csak a reménykedés marad. Jön egy bukaresti kirándulás, és ha ott beigazolódik a papírforma, nagy a kérdés, két vereség után meddig juthatunk?

Vajon ez volt a realitás? Talán igen, mert a klubcsapataink idén nyáron is beárazták a magyar focit, egyetlen válogatott játékost se keresnek jegyzett csapatba, és sem az Egervári-korszak vége, sem a Pintér-korszak eleje nem mondható diadalmenetnek. Ismét láttuk, itt tart, ennyit ér a válogatott. Az már a szurkolók "hibája", hogy minden előjel és elemzés ellenére győzelmet akarnak, nem azért mennek ki húszezren, hogy egy nagy égést lássanak pár ezer forintos belépőjükért cserébe. Semmilyen szinten nem tudom hibáztatni azokat, akik fütyültek, vagy az interneten kommentelve fejezik ki az elkeseredésüket.

Mert hát mit látunk? Az eredményt ismerjük, a játék képe semmi jót nem sejtet, a vesztes szövetségi kapitány kijelenti, hogy majd kiemelezzük a hibákat, noha gyakorlatilag nekünk mást se kell tenni az elmúlt három évtizedben, mint a hibákat elemezni. Még nem volt elég? Ugyan már. Persze Pintér ennél okosabbat nem tud mondani egy ilyen elkeserítő vereség után, hiszen nyilván ő sem akart vereséggel kezdeni egy selejtezősorozatot, még azt is elhiszem, hogy a legjobb tudása szerint meccselt. Az más kérdés, az ő tudása meg a játékosoké mit ér ezen a szinten... Kár is beléjük rúgni, megteszik azt mások ötletesebben, ügyesebben mint én tudnám.

Csak a szurkolókra szeretnék visszatérni, mert valamiért a mi focinkban most pont ők szúrják valakiknek a szemét. Családbarát meccsekről szóló okoskodások vannak, miközben azok az igazán lelkes emberek, akik pénzt, időt, energiát áldoznak erre a csapnivaló focira hosszú évek óta, lassan a csodálatos focivezetés első számú célpontjai lesznek. Nyilván azt várják tőlük, hogy a meccs végén, a vereség után is éltessék az MLSZ-t amiért ilyen szép, új stadionban fenekeltek el minket az északírek, és után a családok kedvéért el kellett volna énekelniük közösen a Paff, a bűvös sárkányt a leégő focisták kifütyülése, ócsárlása helyett.

Ám szerintem megint fordítva ül az MLSZ-vezetése a lovon. A szép stadionban is lehet csúnyán játszani, a dühös szurkoló is vidámmá válik ha nyer a válogatott, és a családokat sem a színvonalas szervezés csábítja ki a meccsre, hanem a győztelmek. Személyesen egyetlen embert sem szeretnék kiemelni a focinkat irányítók közül, "közös siker" ez a vereség, Tökéletesen biztos vagyok benne, hogy ők ismét fölényeskedve fognak majd okoskodni, és persze mindig valaki másra, például a szurkolókra fogják majd, a több éves koncepciókból miért nem valósul meg semmi.

Pedig az ellenfelekben van a hiba. Miért hajtanak annyira? Hát nem látják, hosszú távon nincs esélyük a mi fölényesen jobb hosszú távú focifejlesztési koncepcióinkkal szemben? Vagy a másik lehetőség az, hogy koncepciók még sose nyertek meccseket, azt a futballisták szokták.

Igenis lehet javulni, persze ehhez a játékhoz képest ez nem nehéz. És ha nálunk nem megy a fejlesztés, segédkezzünk más országok focijának tönkretételében. Küldje ki tanácsadóként Európa minden országába az MLSZ a funkcionáriusait, tuti, hogy náluk is meglesz a munkájuk eredménye! Kár, hogy valamiért nem kapkodnak utánuk sehol...

Oké, tegyük félre a komolytalankodást! Esetleg töltsék meg vízzel a szép új stadionokat, lehetne használni úszó- és vízilabdaversenyekre, sőt, mivel elég nagyok, szép kajak-kenu pályákat lehetne bennük kialakítani. És megvalósulhatna az az álom, hogy a sportújságok címlapjuk kürtölhetik világgá: ismét magyar világbajnoki éremnek örülhettek a nézők a Groupama Arénában! Ez simán reális, sőt, ez az egyetlen elképzelhető módja ennek a célnak az eléréséhez a közeli és távoli jövőben.

Persze ez csak álmodozás. A valóságban marad Pintér, meg az MLSZ, meg a hibák elemzése, és egy ijesztő meccs a románok ellen. Vajon ha ott is csúfos vereség lesz a vége, mennyi marad a valóban fanatikus magyar szurkolókból? Ha eltűnnek a lelátókról a leglelkesebb és leghangosabb emberek, annak csak a nagyon bolond focivezetők tudnának örülni. Jobb lenne, ha inkább ők húznának el- de ennek megint csak nincs realitása. 

Egervári Sándor volt szövetségi kapitány a Digi Sport reggeli műsorában eljátszott a gondolattal, mire ment volna válogatottunk, ha kijut a világbajnokságra. Szerinte még az sem lett volna elképzelhetetlen, hogy a csoportból továbbjussunk, és nyilván ez a kijelentés sokakat meglep: a szurkoló azt se tudja, sírjon-e vagy nevessen.

Először is szögezzük le, merően elméleti minden fejtegetés, mert a hollandoktól elszenvedett 8-1-es vereség ellenére is lett volna még matematikai esély a csoport második helyére, de ezzel a csapat nem tudott élni. Nem Amszterdamban bukott el a válogatott, hanem ott is leszerepelt, mint ahogy Bukarestben is, például. És akkor még lett volna egy rájátszás is a kijutásért... Ha a magyar válogatottnak valóban Brazíliában lett volna a helye, akkor legalábbis harcban lett volna ezért az utolsó pillanatig. Ez a realitás, ezek a tények, ami ezen túl van, mese.

Szóval minden, amit Egervári Sándor mondott, a fantázia világába tartozik. És kétségtelen, a focimenedzser játékokban pár idény után el lehet érni, hogy vb-győztes legyen a magyar csapat, no meg BL-t nyerjen a Kecskemét, szóval ha az ember csak játékból elmélkedik, miért ne hihetné azt, hogy leverjük Kolumbiát és Costa Ricát? Sőt, szerintem ha kijutunk, akkor a vb-döntőt Devecseri fejesgóljával nyerjük a németekkel szemben. Tudok még ilyeneket kitalálni, ha nagyon szükséges- bár szívesebben tölteném az időt azzal, hogy a valóságban elért magyar sikerektől írjak.

A különbség köztem és Egervári közt nyilván az, hogy ő szakember, rutinos edző, és az ilyesféle álmodozás tőle meglepőbb. De annyira mégsem az: örökre rajta ragad az 1-8 bélyege, és ez mindenkit megviselne. Egyrészt ez csak foci, nem kellene, hogy közellenségként, főbűnösként már csak éjszaka merjen kilépni az utcára- így alakult, ez van. Másrészt nyilván ő maga próbál a még mindig fájó kudarc után kapaszkodókat keresni, és nem fogja az általa edzett csapatot utólag azzal alázni, hogy "minek jutott volna ki ez a pár szerencsétlen falábú a vb-re, 0-25-ös gólkülönbséggel zúgtak volna ki a csoportból". Természetes, hogy valamilyen szinten lojális hozzájuk még akkor is, ha rendesen cserben hagyták őt- mert ne feledjük, nem Egervári bénázott a pályán. 

Szóval emberileg megértem őt, szakmailag meg teljesen felesleges a fantáziafocit értékelni, inkább csak nevethetünk egy jót. Marhaság ilyen kérdésekkel szembesíteni az edzőt, mert ezekre nem születhet értelmes válasz, maximum csak olyan, amin el lehet csámcsogni. Vagy fogjuk fel úgy, jó nekünk, mert ennek a beszélgetésnek köszönhetően az arcunkra mosolyt csaló téma a magyar foci, ami egyébként ritkán fordul elő...