Sportfoglalkozás

Az 1989-ben Hawaii-on született koreai származású, de Amerikában felnőtt fiatal golfozó egyre szebb sikereket arat az LPGA Tour versenyein. Nagyon fiatalon felhívta magára a figyelmet eredményeivel, 16 évesen már jól ismerték a golf világában, ugyanis akkortól a profik között szerepel. Az első major versenyét idén nyerte: a U.S. Women's Open győztese lett a 185 centi magas, karcsú Michelle Wie.

Komolyan vicc kategória az, amikor a Honvéd-tulajdonos Hemingway úr felháborodik a csapata meccsét közvetítő kommentátorok cinizmusán, és burkoltan az egész sportcsatornát megfenyegeti, hogy eleshetnek a meccsek közvetítési jogától. 

Tényleg megint itt tartunk? Időről időre előkerül az a probléma a magyar fociban, hogy a sportriporter a rosszfiú, mert azt mondja, amit lát. Nem vitás, többen erős jelzőket engednek meg maguknak, de azért jegyezzük meg azt az apróságot, a SportTV-ben dolgozók nem csak a fantasztikus NB1 meccseit közvetítik, mellette európai csúcsligák, európai kupák meccsei is képernyőre kerülnek, szóval nagyon benne vannak a foci világában. És igen, egy Barca-Real után a Honvéd-Paks meccset nehéz úgy közvetíteni, mintha a kettő hasonló színvonalat képviselne.

A régi legendák viszont azt mondják, az sem szerencsés, ha a kommentátor varázslatosnak mondja el a rossz meccset is, mert akkor harsant fel a "Ne hazudj Szepesi!" kórus. Nem voltam ott, nem tudom, tényleg megtörtént-e. De elképzelhetőnek tartom, mert a néző, minden ellenkező híreszteléssel szemben, nem hülye. Tökéletesen megérti, mi a ciki a magyar tiki-takában. Az, hogy ilyet látunk magyar pályán, még véletlenül sem a kommentátor hibája.

Aki szerint a szpíkerben van a hiba, mert nem a pozitívumot keresi abban, hogy milyen sokszor tudnak szépen egymáshoz passzolni a focisták, az egy különös, furcsa világban él, amit én nem akarok megismerni. A kommentátor a fenti esetben a kárhoztatott Fülöp László volt, és én tisztelettel csak annyit kérdeznék, ugyan milyen pozitív hangulatban kéne magyar meccset közvetíteni annak, aki hétről hétre ilyen jeleneteket láthat élőben?

Szép kis summa ötmillió forint, nemdebár? Az ember morog, ha azt hallja, egy középszerű, reménytelenül magyar szinten megrekedt futballistára ennyit költ a klubja évente.

És akkor mit mondjunk, ha egy szurkolóra ennyit akarna valaki költeni?

Elmagyarázom. Azt írják, az új MTK-stadion kiemelt beruházás lesz, így aztán 5 milliárd forintot költenek a stadionra, edzőpályákra- vagy egy kicsivel talán többet is. Mindezt pár villamosmegállónyira a vadonatúj Fradi-pályától, mert hát az nem járja, hogy kerületenként ne legyen egy felesleges beruházás.

A magyarfutball.hu adatai szerint az MTK-nak tavaly átlagosan 1443 nézője volt meccsenként. Ebben viszont benne van a Fradi elleni 4500 ember, amit nem tekintve már csak 1200 főről beszélünk- és ezek erősen felfele kerekített számok. Az idén az MTK például a Fradit is ezer ember előtt fogadta, a Debrecen vagy a Nyíregyháza ellen még kevesebben mentek ki szurkolni a kék-fehéreknek. Állapodjunk meg egy nagyon baráti ezer fizető nézőben meccsenként.

Innen már egyszerű: ha ötmilliárdot költünk a stadionra, akkor fejenként ötmilliós ajándékot kapnak a szurkolók, hogy kellemes körülmények között szotyizhassanak az MTK meccsein. Gonosz leszek, felteszek egy költői kérdést. Vajon ha megkérdeznénk az drukkereket, mit szeretnének, új stadiont, vagy az igazán elkötelezett 500 törzsszurkoló zsebre tehetne mondjuk fejenként egymilliót, és elfogadná hogy a Hidegkuti Stadion szép lassan tovább omladozik, mit választanának? Ez utóbbi megoldás ugyanis tizedannyiba kerülne, mint az új stadion.

Meg kell jegyezni, hogy sajnos ez a számítási mód hasonló eredményeket hozna a többi új stadion esetében is, mert hiába van esetleg több néző valamivel, a Fradi vagy a Debrecen új arénája jóval többe is került. Ami nálam most kiverte a biztosítékot, nem csak a stadionról szól, hanem egy tömegbázis nélküli, keveseket érdeklő csapatról, és arról, hogy ott van nem messze egy új pálya. Szegény országokban a kiscsapatok meg tudnak osztozni egy stadionon. Azt megértem, hogy a Liverpool meg az Everton nem közösködik, de például az Egyesült Államokban a két New York-i NFL-csapat, a Giants és a Jets közös stadiont használ, nekik nem derogál. Pedig New Yorkról beszélünk, nem a Salgótarjáni utcáról...

Ebben az országban nagyon sokan vannak, akik roppantul boldogok lennének fejenként ötmilliós ajándékkal. Nem mondok példát, mert nagyon könnyen rámsüthetnék a demagógia vádját- bár talán szerintem ez esetben nem nekem kellene szégyenkezni. Én csak nézek magam elé, és hümmögök. Mert tépelődnöm egy percig sem kell azon, jól van-e ez így. Nem, nincs jól. Nagyon nincs.

Kellemes dolog meccseket nézni, de újságírói elemzéseket olvasni sem utolsó szórakozás.

Azt gondolom, régebben nem annyira elemeztek mint inkább tudósítottak a lapokban. Ez ma már kevés, amikor mindent közvetítenek a tévék: azért teljesen felesleges oldalakat írogatni a történésekről, hogy elolvassuk azt, amit meg is nézhetünk. Ráadásul ezzel nehéz hangulatot kelteni is, szóval az újságíróknak el kell mennie a szélsőséges ítélkezés irányába.

Meglehet, ez sokaknak nem tetszik a sajtómunkások közül se, de például a tengerentúlon szerintem ez ma már elvárás. Aki nem tudja csinálni, abból nem is lesz szakértő. Az amerikaifoci gyakran emlegetett témáiban állást kell foglalni- aki nem tud rittyenteni egy cikket arról, hogy Brady vagy Manning a jobb irányító és miért, az innen nézve gyakorlatilag láthatatlannak tűnik.

A téma roppant aktuális volt ismét, mert a hétvége legnagyobb meccsének a XVI. Brady-Manning találkozó ígérkezett. Itt persze megjegyezhetünk egy apróságot: az amerikaifoci sajátosságai miatt a két nagyszerű irányító a pályán maximum akkor nézhet szembe, amikor a meccs után kezet fognak. Manning ellenfele valójában Wilfork, Hightover és Revis, Bradynek pedig Von Miller, Talib és Ward eszén kell túljárni. Szóval kettejük harcára kihegyezni témának jó, valójában még egy rakás másik játékoson is múlik, mi lesz a vége az egésznek. A Patriots győzelméhez kellett Gronkowski ihletett játéka, Edelman punt return touchdownja, a védelem remeklése, a támadófal stabilitása- nélkülük Brady egyedül nem sokra ment volna.

Így aztán a rengeteg előzetes elemzés, okoskodás szavatossága a meccs végére teljesen lejárt. Meglehetősen félrelőttek azok, akik a Broncos megerősített védelmét és Manning idei remeklését alapul véve a denveriek győzelmét várták. De azoknak is van miért magyarázkodni, akik a Patriots kezdeti botladozása után földbe dorongoló cikkeket írtak Brady hanyatlásáról, és az egész csapat gyengeségéről. Már olvastam is egy elemző mentegetőzését, aki most éppen arról beszél, mi volt a nagy tévedésének hátterében, melyik tényezőt hagyta figyelmen kívül. A jó újságíró a bukásból is jól jön ki: erős témát találhat azzal, hogy a saját melléfogásait elemezgeti.

A sport nem csak a sportolókat meg a tévécsatornákat tartja el, rengeteg más ember is a megélhetését köszönheti a tömegeket érdeklő meccseknek. Nyilván egyre többen szeretnének ezzel foglalkozni, hiszen könnyebb pénzkereset mint a favágás, a csillagok farvizén még kisebb szintű celebség is összejöhet, így aztán a médiában is erős a verseny. Majdnem annyira komolyan kell kaparni a sikerért, mint a sportolóknak, szóval akár úgy is tekinthetjük, mint ha maguk az elemzők és újságírók is összecsapnának. Ilyesmi létezik is, például az elemzők tippjeinek összesítése után kiderítik, ki volt a legügyesebb jós az alapszakaszban és így tovább.

Meglehet, egymás között keményen számon is tartják, kinek az előrejelzései jönnek be leginkább. Pech, hogy a józan hangnem akkor sem feltétlenül üti meg az ingerküszöbünket, ha teljesen korrekt cikkekről beszélünk, és ezért nem biztos, hogy a dolgokat legjobban látó újságíróra figyelnek oda a legtöbben. Hát mi abban a poén, ha egy vereség után nem döngölik földbe a csapatot és nem küldik el a pokolba a sztárokat meg az edzőt? És mennyivel szívesebben olvassuk az elemzést, ha a kedvenc csapatunk győzelme után szuperlatívuszokban ír a szerző és máris a bajnokság legnagyobb esélyeseként beszél a mieinkről!

Ahogy a pályán zajló történések is jelentős részben a szurkolókról szólnak, a sajtóban megjelenő dolgokat is nekünk írják, a mi kedvünkért csinálnak magukból bohócot a médiamunkások. Mi döntjük el, mire harapunk rá, és ha több a kattintás a beszólós címeknek, akkor ilyenből lesz több. Ám ez nekem bőven belefér, mert a sport nem az unalmas középszer világa: a szélsőséges vélemények talán közelebb is állnak egy nagy meccs felfokozott hangulatához, mint a józan elemzés. Az is meglehet, hogy a csapatokat keményen osztó újságírók azért lendülnek bele annyira, mert valahol maguk is olyan lelkesen szeretik a sportot, mint mi, ettől hitelessé válik az, amit mondanak, a tévedéseikkel együtt.

És ami a legszebb: teljesen mindegy, ki mit és milyen stílusban vet papírra, a valódi kérdések a pályán dőlnek el...

Azt hiszem, az amerikaifoci rajongói maradéktalanul elégedettek lehetnek az NFL-idény első nyolc fordulójával. Itt aztán tényleg volt minden- elsősorban és mindenekelőtt izgalom.

A mélyebb elemzéseket el lehet olvasni a szaklapokban, az erre szakosodott weboldalakon, én inkább tisztán szurkolói szemmel gondolkodok el az elmúlt pár hét történésein. Sajnos tényleg csak pár hétről beszélünk, itt Európában nehéz megszokni azt, milyen rövidke az NFL-szezon. Persze lehet, a tengerentúlon is keveslik a meccseket, de hát én itt nézem, más sportokon szocializálódtam, magamból tudok kiindulni.

Szóval a legjobb jele annak, hogy milyen változatos és izgalmas fordulók állnak máris mögöttünk az az időről időre frissülő Power Ranking: az NFL csapatait szigorúan elméleti rangsorba rendező cikkekben óriási zuhanásokat és ugrásokat is láttunk mostanában. Az első héten az nfl.com rangsorában címvédő Seahawks után a Broncos, a Saints, a Packers és a Patriots következett. Az ötödik héten Bengals vezetett, a Seahawks már csak negyedik volt, a Patriots a 18., a Saints a 22. A legutóbbi élén a Broncos áll a Cardinalst és a Patriotsot megelőzve, a Seahawks a negyedik, a Bengals pedig a 14. El tudunk képzelni hasonló mozgásokat egy rangsorolásban mondjuk a spanyol focibajnoksággal és benne a Barcelonával meg a Real Madriddal?

És ez az, ami miatt gyakorlatilag szinte mindegy, melyik meccset adja a televízió, jó eséllyel izgalmas találkozót látunk. A ligában már nincs veretlen csapat, nyeretlen is csak egy, ami jól jelzi azt, bárki kikaphat bárkitől. Olyan szoros meccsek voltak a hétvégén is, mint a Falcons londoni veresége az utolsó pillanatban mezőnygólt szerző Lions ellen, az eddig remekül robogó Cowboys váratlan elbukása a Redskins csapatával szemben, a kiélezett Seahawks-Panthers összecsapás... A nagy győzelmek pedig nagy egyéni teljesítményekkel kápráztattak el, hiszen Ben Roethlisberger hat, Tom Brady pedig öt touchdown-passzt szórt ki.

És ezért aztán most hétvégén is bármelyik meccs mehetne a tévében, biztosan bekapcsolnám. Nem csak a kedvencem meccsei érdekelnek, a többin is lehet izgulni. Mondjuk ez a vasárnap igazi csemegét igér, a Patriots otthonába látogat a Denver Broncos, jön a 16. Tom Brady- Peyton Manning csata. Ám ez is éppen annyira megtippelhetetlen, mint az összes többi meccs. Tavaly az alapszakaszban a Patriots óriási hátrányból fordítva hosszabbítás után nyert, míg a rájátszásban Manningék győztek. Most is bármi lehet... De ott lesz még a Cardinals vendégjátéka Dallasban, a Ravens pedig otthonában próbálhatja megtréfálni a Steelerst. Izgalmas (és hosszú) vasárnap este elé nézünk.

És kell valami más egy igazi sportrajongónak, mint látványos és izgalmas meccsek, jó szórakozás?... Igen, a kérdés költői, a jól válaszolók pedig velem együtt ülnek majd a tévé előtt.