Kellemes dolog meccseket nézni, de újságírói elemzéseket olvasni sem utolsó szórakozás.

Azt gondolom, régebben nem annyira elemeztek mint inkább tudósítottak a lapokban. Ez ma már kevés, amikor mindent közvetítenek a tévék: azért teljesen felesleges oldalakat írogatni a történésekről, hogy elolvassuk azt, amit meg is nézhetünk. Ráadásul ezzel nehéz hangulatot kelteni is, szóval az újságíróknak el kell mennie a szélsőséges ítélkezés irányába.

Meglehet, ez sokaknak nem tetszik a sajtómunkások közül se, de például a tengerentúlon szerintem ez ma már elvárás. Aki nem tudja csinálni, abból nem is lesz szakértő. Az amerikaifoci gyakran emlegetett témáiban állást kell foglalni- aki nem tud rittyenteni egy cikket arról, hogy Brady vagy Manning a jobb irányító és miért, az innen nézve gyakorlatilag láthatatlannak tűnik.

A téma roppant aktuális volt ismét, mert a hétvége legnagyobb meccsének a XVI. Brady-Manning találkozó ígérkezett. Itt persze megjegyezhetünk egy apróságot: az amerikaifoci sajátosságai miatt a két nagyszerű irányító a pályán maximum akkor nézhet szembe, amikor a meccs után kezet fognak. Manning ellenfele valójában Wilfork, Hightover és Revis, Bradynek pedig Von Miller, Talib és Ward eszén kell túljárni. Szóval kettejük harcára kihegyezni témának jó, valójában még egy rakás másik játékoson is múlik, mi lesz a vége az egésznek. A Patriots győzelméhez kellett Gronkowski ihletett játéka, Edelman punt return touchdownja, a védelem remeklése, a támadófal stabilitása- nélkülük Brady egyedül nem sokra ment volna.

Így aztán a rengeteg előzetes elemzés, okoskodás szavatossága a meccs végére teljesen lejárt. Meglehetősen félrelőttek azok, akik a Broncos megerősített védelmét és Manning idei remeklését alapul véve a denveriek győzelmét várták. De azoknak is van miért magyarázkodni, akik a Patriots kezdeti botladozása után földbe dorongoló cikkeket írtak Brady hanyatlásáról, és az egész csapat gyengeségéről. Már olvastam is egy elemző mentegetőzését, aki most éppen arról beszél, mi volt a nagy tévedésének hátterében, melyik tényezőt hagyta figyelmen kívül. A jó újságíró a bukásból is jól jön ki: erős témát találhat azzal, hogy a saját melléfogásait elemezgeti.

A sport nem csak a sportolókat meg a tévécsatornákat tartja el, rengeteg más ember is a megélhetését köszönheti a tömegeket érdeklő meccseknek. Nyilván egyre többen szeretnének ezzel foglalkozni, hiszen könnyebb pénzkereset mint a favágás, a csillagok farvizén még kisebb szintű celebség is összejöhet, így aztán a médiában is erős a verseny. Majdnem annyira komolyan kell kaparni a sikerért, mint a sportolóknak, szóval akár úgy is tekinthetjük, mint ha maguk az elemzők és újságírók is összecsapnának. Ilyesmi létezik is, például az elemzők tippjeinek összesítése után kiderítik, ki volt a legügyesebb jós az alapszakaszban és így tovább.

Meglehet, egymás között keményen számon is tartják, kinek az előrejelzései jönnek be leginkább. Pech, hogy a józan hangnem akkor sem feltétlenül üti meg az ingerküszöbünket, ha teljesen korrekt cikkekről beszélünk, és ezért nem biztos, hogy a dolgokat legjobban látó újságíróra figyelnek oda a legtöbben. Hát mi abban a poén, ha egy vereség után nem döngölik földbe a csapatot és nem küldik el a pokolba a sztárokat meg az edzőt? És mennyivel szívesebben olvassuk az elemzést, ha a kedvenc csapatunk győzelme után szuperlatívuszokban ír a szerző és máris a bajnokság legnagyobb esélyeseként beszél a mieinkről!

Ahogy a pályán zajló történések is jelentős részben a szurkolókról szólnak, a sajtóban megjelenő dolgokat is nekünk írják, a mi kedvünkért csinálnak magukból bohócot a médiamunkások. Mi döntjük el, mire harapunk rá, és ha több a kattintás a beszólós címeknek, akkor ilyenből lesz több. Ám ez nekem bőven belefér, mert a sport nem az unalmas középszer világa: a szélsőséges vélemények talán közelebb is állnak egy nagy meccs felfokozott hangulatához, mint a józan elemzés. Az is meglehet, hogy a csapatokat keményen osztó újságírók azért lendülnek bele annyira, mert valahol maguk is olyan lelkesen szeretik a sportot, mint mi, ettől hitelessé válik az, amit mondanak, a tévedéseikkel együtt.

És ami a legszebb: teljesen mindegy, ki mit és milyen stílusban vet papírra, a valódi kérdések a pályán dőlnek el...