Sportfoglalkozás

Az amerikai sport két gigásza egyaránt február 17-én született.

A manapság a világ minden részén a tévé előtt ücsörgő NBA rajongók jelentős részét Michael Jordan hódította meg a kosárlabdának. Igazi korszakos sztár volt az 1963-ban született játékos, aki csúcskorszakában mindig győzelemre tudta vezetni a Chicago Bullst.

Nem titok, e sorok írója sem véletlenül vásárolt tizenévesként egy piros Bulls pulóvert annak idején. Persze a csapattársai között is voltak fantasztikus játékosok, mint Pippen, Rodman vagy Kukoc, de mindenki tudta, Jordan a főnök, a vezér. 

Meglepő, hogy nem elsőként választották ki a drafton, a harmadikként kelt el. Akrobatikus kosarai miatt kapta az "Air Jordan" becenevet. Amikor 1993-ban, viszonylag fiatalon visszavonult, hogy alacsonyabb szinten baseball-t játsszon, kevesen értették. Után visszatért, és újra a csúcsra vitte egykori csapát.

Majd szögre akasztotta a kosárcipőt- hogy megint pályára lépjen, ezúttal a Washington Wizards színeiben. Bár itt már nem jött össze a rájátszás, a Wizards egyből az érdeklődés középpontjába került. Jordan nevével mindent el lehetett adni, s manapság, amikor a Charlotte Bobcats csapatának főtulajdonosa, az Egyesült Államok egyik leggazdagabb afroamerikai származású embereként tartják számon.

De nem ez a legenda lényege, hanem az, hogy olyan srácok, mint én, jórészt miatta kezdtünk el NBA-t nézni. Pedig kosaraztak előtte is zsenik a tengerentúlon, kosaraznak Európában is, nem is rosszul, de Jordan világa az valami egészen másnak tűnt számunkra.

Jim Brown az NFL legnagyobb sztárja volt egy évtizedes karrierje alatt. A Cleveland Browns futója egészen elképesztő statisztikákat hozott össze, és hiába volt más jellegű akkor a játék, kevésbé passzorientált, az amerikaifoci kedvelői ma is csak a legnagyobb elismerés hangján beszélnek róla.

Olyannyira legendás alaknak számít ebben a sportban, hogy amikor a New England Patriots Clevelandbe utazott egy meccsre, a sok sikert megélt vezetőedző, Bill Belichick a Browns stadionja előtti Jim Brown-szoborhoz vitte a csapatot, és mesélt arról a mai sztároknak, milyen játékos is volt ő.

Brown viszonylag fiatalon hagyta abba a focit, és gyakorlatilag zökkenőmentesen nyergelt át a filmvászon világára. A Piszkos tizenkettőből sokan emlékezhetnek rá, a hetvenes években főszerepek sorát kapta. 

Manapság viszont elsősorban az amerikaifoci legendájaként tekintenek rá. Természetesen Hall of Fame tag, és volt olyan szavazás, ahol minden idők legjobb játékosának választották. Persze ilyesmit nemigen lehet eldönteni, de tény, a legkiválóbbak, a legnagyobbak közé tartozik a ma 82 esztendős Jim Brown. És még ma is élmény nézni régi felvételekről egykori legszebb futásait...

Üres széksorok várták a versenyzőket az olimpia műkorcsolyaversenyein.

A műkorcsolya a téli olimpiák egyik slágerszáma, sok sztárral, rengeteg rajongóval. Még úgy is szereti a közönség ez, hogy pontozásos jellege miatt hébe-hóba nem teljesen fedi a végeredmény azt, ki is tűnik a legjobbnak adott versenyen.

Az Egyesült Államokban számít főleg népszerűnek a nyugati országok közül ez a sportág, s hogy az ottani nézőknek kedvezzenek, a közvetítő NBC kérésére lehetetlen időpontban, délelőtt tízkor lépnek pályára a versenyzők. És a televízió előtt izgulók azt láthatták, Dél-Koreában szinte üres arénában versenyeztek az olimpikonok. No igen, ha Amerikában főműsoridőbe kerül a műkorcsolya, akkor Ázsiában ez reggelt jelent. 

Lehet ezen fanyalogni, de azért felmerül a kérdés, mi a fontosabb: az, hogy pár ezer ember a helyszínen lelkesebben szurkoljon, vagy a tévé előtt ülő millióknak legyen kedvezőbb az időpont? Bárhogy is nézzük, azok is fontosak (nem csak pénzügyi szempontból, bár a tévét nyilván ez motiválja), akik nem lehetnek ott Dél-Koreában, viszont nagyon szeretik a műkorcsolyát.

Az én magánvéleményem az, hogy ha ott helyben igazán nagy és lelkes rajongótábor lenne, ők délelőtt is megnéznék, amint a legnagyobb sztárok jégre lépnek. Azért lehet nagyobb szívfájdalom nélkül pakolgatni a versenyeket, mert egyszerűen nincs annyi ember Pjongcsangban, aki jegyet váltott volna.

Ha mondjuk a kedvenc amerikaifoci-csapatom Pesten játszana meccset, az időeltolódás miatt reggel hatkor vagy este tízkor, biztosan kimennék rá, és még sokan mások is így tennének. De egy számomra érdektelen gyeplabda-meccsre akkor se mennék, ha ingyen lehetne megnézni egy világbajnoki döntőt.

Szóval én azt mondom, még szurkolói szemmel sem tragédia, ha úgy alakítják a menetrendet, hogy a világ más sarkaiban élő, igazán lelkes rajongók számára legyen kedvező. A sport sokkal globálisabb, mint valaha, és teljesen természetes, hogy egyrészt a többség, másrészt a nagyobb bevétel ígérete diktál. Hát nem erről álmodtunk, hogy mindent láthassunk, bárhol is zajlik? Ennek ez az ára.

Mi, magyarok például nem annak örülnénk, ha egy ázsiai vagy amerikai vizes vb-n a vízilabdát olyan időpontban játszanák, hogy mi is élőben nézhessük? Tudjuk jól, ők annyira nem érdeklődnek iránta, itt Európában viszont sokan kedvelik- hát nem kellene erre tekintettel lenni?

Olyan időpont sajnos nem létezik, ami a világ összes országában főműsoridőre esik. És igen, igazságtalan, hogy a legtöbb pénzt ígérő piac diktál. De ha nem így lenne, esetleg be kellene érni szerényebb színvonalú közvetítéssel, hiszen nem vonulna fel olyan stáb, mint most, amikor megéri üzletileg.

Ja, hogy a sportról magáról eközben senki nem beszél? Nos, az egy egészen más kérdés- és átmeneti állapot ez, hiszen amikor jönnek a döntők, a kutyák nem fogja érdekelni, volt-e néző a helyszínen és milyen hangosan szurkoltak. Akkor végre azok lesznek az igazi főszereplők, akikről valóban szólnia kell(ene) az olimpiának- és ez így van rendjén.

Február 3-án két különleges Super Bowl-t is játszottak.

Mivel holnap (magyar idő szerint február 5-én) kerül sor az amerikaifoci idei döntőjére, érdemes felidézni két olyan döntőt, ahol nagyon váratlan eredmények születtek. És ami még különlegesebb: mind a kettőnek a most is játszó New England Patriots volt az egyik szereplője.

Amikor a 2001-es idény zárásaként a váratlanul jól szereplő Patriots a fiatal irányító, Tom Brady megbízható játékával beverekedte magát a 2002. február 3-án játszott Super Bowl-ba, igencsak esélytelennek számított. A St. Louis Rams remek támadójátékáról volt híres, a "The Greatest Show on Turf" becenevet aggatták rájuk. Kurt Warner ezerszer rutinosabb és elismertebb irányító volt, mint Brady, és mivel két éve már megnyerték a Super Bowl-t, most is rájuk fogadott szinte mindenki.

A 2011. szeptember 11-i támadások miatt különleges biztonsági intézkedések közepette zajló Super Bowl nem egészen azt a forgatókönyvet hozta, mint amit a szakértők vártak. Az akkoriban elsősorban védelméről híres Patriots húzott el, és ugyan a Rams felzárkózott, egy utolsó pillanatos mezőnygóllal a Patriots-é lett a győzelem. Jellemző, hogy akkoriban mennyire nem Brady-re épült a New England támadójátéka: összesen 145 yardot passzolt a meccsen, míg Warner 365-öt, de ez sem volt elég a sikerhez.

2007-ben viszont teljesen ellentétes volt a felállás. A 2008. február 3-i Super Bowl-ig minden meccsét megnyerő New England Patriots irányítója, Brady, és edzője, Bill Belichick ekkor már igazi sztár volt, három Super Bowl-győzelemmel a hátuk mögött. Sőt, Belichicknek még korábban, védőkoordinátorként is összejött kettő, a New York Giants csapatával.

Pont ez a csapat volt az ellenfél a nagydöntőben. A Giants idénye enyhén szólva sem volt hibátlan, de valahogy eljutottak a rájátszásig, ahol három idegenbeli győzelemmel sikerült továbblépni. Ezzel együtt sem tettek sokan nagy pénzt Eli Manningék sikerére, mert sokkal inkább a Patriots pontgyárosainak fesztiválját várták, amivel a történelem második veretlen Super Bowl-győztes csapatává válhattak volna.

Ezek után jött a meglepetés, a Giants 17-14-re győzött. Az NFL történetének egyik leghíresebb jelenete játszódott le, amikor az egyébként elkapólegendának nem mondható David Tyree a sisakjához szorítva húzott be egy labdát, s ezzel került touchdown-közelbe a Giants.

A közvéleményt ez az eredmény éppen úgy sokkolta, mint a 2002-es. Az idén talán már nem mernek ennyire egyértelmű esélyest kikiáltani, noha szinte minden a Patriots mellett szól. Ám mivel a Super Bowl-t nem elemzők és okoskodók döntik el, a valóság majd a pályán derül ki.

Egy biztos: Tom Brady átélt már jó és rossz meglepetéseket. Miközben 2002-es győzelme idején ő volt a történelem legfiatalabb Super Bowl-győztes irányítója, idén ő válhat a legidősebbé. Összesen nyolcadjáre léphet pályára nagydöntőben, ami elképesztően nagy szám. Érthető hát, miért tekintenek rá igazi legendaként a sportágban- s bizony benne van a pakliban, hogy újra győzelemre vezeti a csapatát a Philadephia Eagles ellen. De ehhez az ellenfélnek is lesz egy-két szava, mert ahogy minden normális sportban, itt sem a nevet és a kort díjazzák, hanem a teljesítményt. Egy szó mint száz, biztosan nagy küzdelem és jó meccs várható, érdemes lesz éjszakázni miatta!

Újabb 175 év börtönt kapott a fiatal lányokat zaklató csapatorvos. Larry Nassar megbűnhődik, de messze nincs minden kérdés lezárva.

A tornasport legnagyobb amerikai sztárjai sem úszták meg az orvos fogdosását az edzőtáborban, és mindez éveken át zajlott, úgy, hogy nem tört ki a botrány. Ilyenkor az ember mindig eltöpreng: hogy nem derült ez ki? Nem kellett volna ezekre odafigyelni? Kinek a dolga lett volna látni, mi zajlik az elsötétített szobák mélyén?

Azt hiszem, az élsportot illetően még mindig van egy olyan felfogás, hogy szükséges bizonyos edzői keménység ahhoz, hogy meglegyenek az eredmények. Hiszen már egészen kisgyerek korban elkezdődik a kiválasztás az edzés, és tudjuk jól, néha a 7-8 éves gyerekek úgy viselkednek, mint a 7-8 éves gyerekek: játszadoznak, vagy egyszerűen megmakacsolják magukat, mert unják a napi 2-3 órás edzéseket, amikre nyugodtan mondhatjuk, hogy sok felnőtt a munkahelyén nem dolgozik olyan keményen, mint a kicsik a teremben.

Így aztán ma is sokan elnézően beszélnek az egykori mesterek pofonjairól, fenekeléséről. Ma már ez talán kevésbé működik, de azért nyilván nem is tűnt el, maximum csak nem beszélünk róla- azért gyanítom, hogy létezik, mert eredménykényszer most is ugyanúgy van, és a gyerekek alapvetően ugyanúgy gyerekek, mint rég.

Ahol pedig a légkör olyan, hogy vannak dolgok, amikor nem beszélünk, mert ez az élsporttal "jár", akkor sajnos egy szexuális ragadozó is visszaélhet ezzel a helyzettel. Egy kora tizenéves lány először talán fel sem fogja, milyen helyzetbe kerül, szégyelli magát, ha rászólnak, akkor inkább titkolja az egészet

És persze a fogát összeszorítva edz tovább, hajt, mindent megtesz, mert tudja, a sikerhez, a győzelemhez vezető út küzdelemmel, kínlódással van tele. Hány millióan kezdenek bele a tornába, s abból csak egy egészen szűk maroknyi kiválasztottból lesz olimpiai bajnok! 

A gyerek pedig meg akar felelni a felnőttek elvárásának, hajtja a becsvágy, dolgozik, elfojtja magában a fájdalmakat. Talán úgy is érzi, jobb ha nem szól, mert még azt hiszik, csak kibúvókat keres, lazsálni akar. Nem akar kilógni a sorból, mert többé nem hívják az edzőtáborba, és aki nem a legjobbakkal készül, az lemondhat az álmairól. Mi pedig, akik a legjobbaknak tapsolunk, csak a széles mosolyt, a fantasztikus gyakorlatot látjuk, azt nem, pontosan mi történt az eddig vezető úton.

Az amerikai tornászbotrány legdöbbenetesebb része, hogy nem valami diktatúra eldugott edzőtermében zajlott le a zaklatás, hanem a sport egyik fellegvárában, egy olyan országban, ahol igazán reflektorfényben vannak a csillagok. És mégis úgy érezték az érintettek, inkább az a jó, ha említést sem tesznek az egészről, évekkel az edzőtáborok, versenyek után se, minket pedig elvakított a felhajtás, a nagy eredmények.

Fontos, hogy fény derült ezekre a mocskos történekre, nagyon helyes, hogy elítélték a zaklatót, aki más lányok életét már nem tudja tönkretenni. De a jövőnek szóló üzenet az, hogy jobban oda kell figyelni a gyerekekkel foglalkozó szakemberekre, akik között lehetnek még ilyen gazemberek. Amíg inkább behunyják a szemüket emberek, mert bizonyos kilengéseket "szükséges rosszként" fogadnak el, csendben valódi nehézsúlyú bűnözők használhatják ki a helyzetet.

Hinni szeretnék benne, hogy az ilyen ügyek nyilvánosságra kerülése után jobban odafigyel mindenki, s persze az érintett gyerekek is érzik, nem szégyen elmondani a sérelmeiket. Mert még a győzelem sem gyógyír mindenre- s hányan vannak, akiknek fájdalom, megalázottság, szenvedés, megkeserített élet jut, érem viszont egy sem. 

Manapság jógával mindent el lehet adni, pörögnek a dollármilliók a jógás utakban, cuccokban, képzésekben.

Ugyan sokan vitatják, a jóga egyáltalán sport-e, de amit mi itt nyugaton látunk belőle, inkább valamiféle torna, mint filozófia. Nem véletlen hogy sok teremben megfér egymás mellett a jóga, a pilates meg.a crossfit, sokszor az oktatók is megegyeznek.

Már csak az is a sporthoz sorolja, hogy kifejezetten aktiv kikapcsolódásnak tűnnek mondjuk a jógás nyaralások. Nemrég találtam rá egy oldalra, ahol a világ minden sarkában szervezett jógás utakat hirdetnek. Döbbenetes, de tényleg mindenfelé van Indiától Peruig, Afrikátül Skandináviáig út. Lehet leválogatni utazás hosszára, szintre, akár oktató is lehet valaki gyorsan, pici pénzből. (Aztán persze ezek a gyorstalpalós jógaoktatók tartják majd neked a következő órádat.)

Vannak tematikus jógás utak, vegán étrenddel Balin, szörfözéssel Portugáliában, hegyi túzással egybekötött hetek és a sor hosszan folytatható. Nagyon része lett a főáramlatnak a jóga, aki nem foglalkozik vele, az lassan ciki lesz. 

És persze vagyonokat lehet keresni a kifejezetten jógás ruhákkal. Ha nincs kellően spirituális cicanadrágod, nem is igazán vagy jógás. A külvilág fele is mutatni kell, te is része vagy a nagy családnak, akinek a számára ez egyszerre kikapcsolódás, sport és életforma. 

Hogy mekkora pénzek mozognak, azt jelzi a jogás instagramosok növekvő száma is, akiknek óriási követőtábora van. Ma egy csinos jógi megél abból hogy lefotóztatja magát a tengerparton egy-egy izgalmasabb pózban s közben még a világot is beutazhatja. 

Persze vannak, akik felszólalnak a jóga üzletiesedése ellen. Éppenséggel vicces látni, amikor a vendégektől mindenki máshoz hasonló összeget kérő jógaközpont oszt meg ilyen videót. Lehet, hogy szakszemmel nézve ők másak, többet és mélyebbet adnak és nem kombinálják az órákat aerobic-kal, de egy beeső laikus számára nem mindig jön át a különbség.

A végső kérdés.persze az: ekkora baj ez? Lehet trendi a cigarettázás, a szerencsejáték és sok más is. A jóga nem akar bántani senkit, és ha valaki jólesően űzi, akkor ez az egész rendben van. A pénzzel az a baj, hogy sokan a jógás költekezéssel együtt nem spirituális feltöltődésre, hanem önteltségre tesznek szert, és felülről nézik az “egyszerű” embereket, akiket még nem érintett meg a jóga.

Pedig néha a fő különbség csak annyi, hogy egyikük erre szórja a pénzt, a másik pedig arra. Szerintem a jóga teljesen jó dolog, én is voltam laikusként órákon, jól is esett. De guru nem vagyok, nem leszek, és főleg nem attól leszek, ha isten pénzét elszórom rá, hogy magamnak igazoljam, mekkora jógi vagyok.

Mit fáj az bárkinek, hogy pár picit eltunyult nő, aki jórészt monitor előtt ül, meg néhány pocakos fickó, akitől alapvetően idegen a nyugis mozgásforma, megküzd egy kicsit az ászanázással a tengerparton? Közben meg úgy is érzik, tesznek magukért valamit, és ez legalább olyan jól eshet, mint maga a mozgás.

A mi szintünkön ez nem elmélyültebb sportmozgás, mint a laza kocogás. Ha ekként kezeljük, ez jó lehet nekünk is, és ugyan mi jelentősége, ki keres vele egy keveset? Az egészséges életmód üzlet is lehet korrekt, ha mind a két fél elégedett...