Újabb 175 év börtönt kapott a fiatal lányokat zaklató csapatorvos. Larry Nassar megbűnhődik, de messze nincs minden kérdés lezárva.

A tornasport legnagyobb amerikai sztárjai sem úszták meg az orvos fogdosását az edzőtáborban, és mindez éveken át zajlott, úgy, hogy nem tört ki a botrány. Ilyenkor az ember mindig eltöpreng: hogy nem derült ez ki? Nem kellett volna ezekre odafigyelni? Kinek a dolga lett volna látni, mi zajlik az elsötétített szobák mélyén?

Azt hiszem, az élsportot illetően még mindig van egy olyan felfogás, hogy szükséges bizonyos edzői keménység ahhoz, hogy meglegyenek az eredmények. Hiszen már egészen kisgyerek korban elkezdődik a kiválasztás az edzés, és tudjuk jól, néha a 7-8 éves gyerekek úgy viselkednek, mint a 7-8 éves gyerekek: játszadoznak, vagy egyszerűen megmakacsolják magukat, mert unják a napi 2-3 órás edzéseket, amikre nyugodtan mondhatjuk, hogy sok felnőtt a munkahelyén nem dolgozik olyan keményen, mint a kicsik a teremben.

Így aztán ma is sokan elnézően beszélnek az egykori mesterek pofonjairól, fenekeléséről. Ma már ez talán kevésbé működik, de azért nyilván nem is tűnt el, maximum csak nem beszélünk róla- azért gyanítom, hogy létezik, mert eredménykényszer most is ugyanúgy van, és a gyerekek alapvetően ugyanúgy gyerekek, mint rég.

Ahol pedig a légkör olyan, hogy vannak dolgok, amikor nem beszélünk, mert ez az élsporttal "jár", akkor sajnos egy szexuális ragadozó is visszaélhet ezzel a helyzettel. Egy kora tizenéves lány először talán fel sem fogja, milyen helyzetbe kerül, szégyelli magát, ha rászólnak, akkor inkább titkolja az egészet

És persze a fogát összeszorítva edz tovább, hajt, mindent megtesz, mert tudja, a sikerhez, a győzelemhez vezető út küzdelemmel, kínlódással van tele. Hány millióan kezdenek bele a tornába, s abból csak egy egészen szűk maroknyi kiválasztottból lesz olimpiai bajnok! 

A gyerek pedig meg akar felelni a felnőttek elvárásának, hajtja a becsvágy, dolgozik, elfojtja magában a fájdalmakat. Talán úgy is érzi, jobb ha nem szól, mert még azt hiszik, csak kibúvókat keres, lazsálni akar. Nem akar kilógni a sorból, mert többé nem hívják az edzőtáborba, és aki nem a legjobbakkal készül, az lemondhat az álmairól. Mi pedig, akik a legjobbaknak tapsolunk, csak a széles mosolyt, a fantasztikus gyakorlatot látjuk, azt nem, pontosan mi történt az eddig vezető úton.

Az amerikai tornászbotrány legdöbbenetesebb része, hogy nem valami diktatúra eldugott edzőtermében zajlott le a zaklatás, hanem a sport egyik fellegvárában, egy olyan országban, ahol igazán reflektorfényben vannak a csillagok. És mégis úgy érezték az érintettek, inkább az a jó, ha említést sem tesznek az egészről, évekkel az edzőtáborok, versenyek után se, minket pedig elvakított a felhajtás, a nagy eredmények.

Fontos, hogy fény derült ezekre a mocskos történekre, nagyon helyes, hogy elítélték a zaklatót, aki más lányok életét már nem tudja tönkretenni. De a jövőnek szóló üzenet az, hogy jobban oda kell figyelni a gyerekekkel foglalkozó szakemberekre, akik között lehetnek még ilyen gazemberek. Amíg inkább behunyják a szemüket emberek, mert bizonyos kilengéseket "szükséges rosszként" fogadnak el, csendben valódi nehézsúlyú bűnözők használhatják ki a helyzetet.

Hinni szeretnék benne, hogy az ilyen ügyek nyilvánosságra kerülése után jobban odafigyel mindenki, s persze az érintett gyerekek is érzik, nem szégyen elmondani a sérelmeiket. Mert még a győzelem sem gyógyír mindenre- s hányan vannak, akiknek fájdalom, megalázottság, szenvedés, megkeserített élet jut, érem viszont egy sem.