Sportfoglalkozás

A jövő nagy kérdése, hogy a sporthoz való viszonyunkra a mindenkit legyőző sztárok vagy magukat legyőzni képes átlagemberek lesznek nagyobb hatással.

Nem kétséges, átalakul néhány olyan területe az életünknek, amit nem így szoktunk meg. Az egész celebkultúra arra alapult, hogy vannak hírességek, akiknek a nevével el lehet adni bármi, olyan filmcsillagok, zenészek, akikért milliónyi tini rajong.

Most meg ott tartunk, hogy a semmiből felbukkant egy csapatnyi új arc, akiknek a YouTube-videói sokkal jobban érdeklik a gyerekeket, mint a remekül felépített hírességek megjelenései. Az ún. influecerek, nagy követőtáborral rendelkező bloggerek, instagrammerek ma már nagy cégek reklámkampányaiban tűnnek fel, a máshoz szokott marketinges meg csak pislog, mostantól őket kell hívni, nem a klasszikus sztárokat?

Nem biztos persze, hogy ez örökké fog tartani, de jelenleg működik. A követők számára fontosabb, iránymutatóbb közösségi oldalas kedvencük véleménye, mint a régi reklámok üzenete. És persze az influencerek ki is hangsúlyozzák, az együttműködés ellenére ők nagyon őszinték, és amivel nem tudnak azonosulni, azt nem reklámozzák- pedig valahol mindenki tudja, ha nincs ez a mostani trend, valahol adminisztrátorként melózgatnának napi nyolc órában, tehát naná, lecsapnak a jó bevételi lehetőségre, amíg lehet.

Ez persze valahol nagyon is érthető. De az, hogy úgy teszünk, mintha nem lennénk megvehetőek, de nagyon is ára van annak, mit népszerűsítünk, jelzi, alapjaiban mégsincs itt akkora változás az intelligens mosópor-reklámokhoz képest. A sporthoz mindennek annyi köze van, hogy az ebben a szférában feltűnő influencerek tökéletes képei, szuperhatékony mozgásformái esetleg pont ugyanilyen gyenge hitelességgel bírnak.

Pedig ők is egyre fontosabbak manapság. Kezd egyre jobban szétválni az élsport és a tömegsport világa. Olyan, szinte érinthetetlen "rocksztár" lett a bajnokokból, akikkel el lehet adni parfümöt vagy ruházatot, de már semmilyen szinten nem tud velük azonosulni a hétvégi kocogó. Ráadásul egyre gyakrabban hallunk doppingról, ami még jobban eltántorítja az embert a rajongástól.

Nagyon jól látszik ez abból, hogy mennyire nem jöttek be nálunk az olyan kormányzati okoskodások, amik azt jósolták, a nagy világversenyek után a hétköznapokban is sportnemzetté leszünk. Hát, ez baromira nem történt meg. Ezért teljesen elhibázott a stadionfejlesztési program is, mert nem luxusaréna kell, hanem olyan igazi sztár, aki bevonzza az embereket. De ilyenekből már külföldön sincs annyira sok, a sztárkultusz kevés embert emel ki igazán.

A Realt és a Barcát sokan követik, de töredéke a szurkolóknak tudja, hogy áll a Real Sociedad. Ki tudná megmondani, ki most a Valencia vagy az Athletic Bilbao legjobb játékosa? Amíg a magyar, szlovák, bolgár szurkolók jelentős része inkább tévé elé ül sztárcsapatot nézni, mint saját városának gyenge közepes csapatát, addig teljesen mindegy, mennyi pénzt ölünk a stadionokba. 

Én azt hiszem, hogy az élsport jövője a tévé, a szupertecnikás közvetítésekkel, globális sportokkal és csillagokkal. Érezd úgy Balassagyarmaton is, hogy Rióban ülsz az olimpiai lelátón vagy együtt szurkolsz a többiekkel a Super Bowl-on. De ez már nem fog téged felállítani a fotelből, nem miattuk kezdesz el mozogni. 

Se Messi, se Hosszú Katinka nem inspirál a sportra, hiszen úgy elszakadtak a mi hétköznapi amatőr sportjainktól. Viszont közelebb érezzük magunkhoz azokat az embereket, akik látszólag az ismeretlenségből lesznek véleményvezérek az instagramon- vagy olyanokból lesz sportpéldakép, akik sportosnak kicsit sem mondhatók, de valami kapcsán eladhatók lesznek. A "Legyen olyan feneked mint Kim Kardashiannek!" cikkek futnak, de hányan olvasnának egy "Tempózz úgy mint Hosszú Katinka!" írást? Pedig utóbbi a hitelesebb, de teljesítménye annyira emberfeletti, hogy esélyét sem látod a megközelítésének. 

És itt kell visszaugrani hozzá, hogy az influencerek esetében már alig ellenőrizhető, mi van a "hiteles" személyiségük hátterében. A reklámozás alig van szabályozva, baromira nem tudjuk, milyen körülmények között készül egy fotó, mennyi utómunka van bennük. Persze arról sem lehet fogalmunk, egy instagram-sztár aki ügyes amatőrként tündököl, nem volt-e élvonalbeli tornász másfél évtizedig. Olimpiát nem nyert, nem világhírű, de az átlagemberhez képest azért ég és föld.

Meglehet, miközben a mozgásra inspiráló arcok közül kikopnak a legnagyobb csillagok, olyan emberek lépnek a példaképek helyére, akik valahol ferdítik a valóságot. Ha már a kormányzat foglalkozni akar a népegészségüggyel, a mindennapi sport népszerűsítésével, akkor félre kellene tenni a megalomán tervek érvei közül ezt, mert ez tuti nem fog működni. Át kellene formálni a szemléletet minden szinten, hogy legyen lehetőség a sportra az amatőröknek szánt létesítményekben, és legyenek olyan rendezvények, amik mindenkit be tudnak vonni.

No meg legyenek olyan hiteles példaképek, akár átlagemberek, akiknek hihetünk, akik inspirálnak. Tudom, elvileg nem kellene semmiféle példakép, ha bennünk megvan a szándék, de a valóságban mégsem így megy, igenis lökést tud adni egy jó példa. De ehhez kell az, hogy tényleg közel olyan súlya legyen azon emberek teljesítményének, akik "csak" magukhoz képest bizonyítanak, mint az élsportének.

Ha tovább folytatódik a trend, és teljesen elszakad élsport és amatőr sport, akkor előbb-utóbb mindenhol döntéshelyzetbe kerülnek, melyikre mennyit szánjunk a közös pénzből.

Nem lehet elég korán kezdeni a tengerhez szokást?

Talán változik a világ, egyre több szülő próbálja gyerekeivel megismertetni azokat a különleges hobbikat, időtöltéseket, amiknek a legfontosabb közös ismertetője az, hogy felállunk a kanapéról. Lehet ez túrázás, evezés, sznorkelezés vagy szörf- ha jól vezetjük be a kicsiket ezeknek az izgalmas világába, számukra is természetes lesz, hogy van egy világ a kijelzőkön túl is.

Aki azt mondja, könnyű annak, aki óceán partján él, és a hullámokat lovagolhatja meg a hétvégén a gyerekekkel, annak azt mondanám, semmivel nem rosszabb az sem, ha valaki túrázni vagy evezni megy családilag. És erre nálunk bizony éppen olyan jó lehetőségek vannak, mint máshol. 

Sokszor persze azt mondjuk, a gyerekeket nehéz mozgásra bírni, nehéz elszakítani a tablet, az okostelefon, a konzol mellől- csak nehogy véletlenül az legyen, mi vagyunk valójában a lusták, és csak kell egy jó indok a tespedésre. El kell hinni, rá kell érezni, nekünk is éppen annyi örömöt adhat a közös szabadidős mozgás, mint a gyerekeknek, és akkkor nem kell többé győzködni egymást.

A legismertebb profi hokiliga első idényében még csak öt csapat volt.

A jégkorong egyike a legfontosabb amerikai profi sportoknak, és ha a múltat tekintjük, az egyik legrégebbi is. Vélhetően nem meglepő módon Kanadában indult el a magas szintű hoki, ahol már 1894-ben meccet rendeztek a Stanley-kupa elnyeréséért. A profiligák is megalakultak pár év múlva, ahol fizetett játékosok hajtották a korongot.

Az NHA (National Hockey Association) egy volt ezek közül, a csapatok a kanadai Ontarióból és Quebecből vettek részt a bajnokságban. Az 1909-ben alapított liga csak pár évet élt, és öt csapat 1917. novemberében megalapított a National Hockey League nevű szervezetet. 1917. december 19-én pedig a Montreal Canadiens és a Montreal Wanderers legyőzte az Ottawa Senators, illetve a Toronto Arenas csapatát. A bajnokságot végül a Toronto nyerte. 1918-ban pedig az Arenas a rivális PCL liga győztesét felülmúlva hódította el a Stanley-kupát.

1926-tól pedig nem volt többé riválisa az NHL-nek, amihez két évvel korábban csatlakozott az első csapat az Egyesült Államokban, a Boston Bruins. Később aztán folyamatosan bővült a csapatok száma, jött a Chicago Black Hawks, a New York Rangers. Mivel úgy ítélték meg, hogy egyetlen másik hokiliga bajnoka sem méltó a Stanley-kupáért játszani, kizárólag NHL-csapatok harcoltak a trófeáért. 

Ahogy más sportágakban is, úgy a hokiban is gyakran mentek csődbe a csapatok a harmincas években, a második világháború idején már csak hat csapat szerepelt az NHL-ben. Ahogy egyre nagyobb üzlet lett a tévének köszönhetően a profi sport, új franchise-ok alapultak. Jelenleg 24 csapat van az USA-ban és hét Kanadában. 

Ugyan a "négy nagyból" az NHL számít a legkevésbé nézettnek, azért a hoki is pár dollármilliárdos üzletággá nőtte ki magát egy évszázad alatt. E sorok írója nem kifejezett hokirajongó, de amikor lehetőségem nyílt arra, hogy elmenjek egy NHL-meccsre, nem hagytam ki. És nagyon megérte! Remek hangulat, pörgős tempó, profi körítés. Nem csoda, hogy olyan sokan szeretik a hokit, Kanadában pedig főleg kiemelkedően népszerű. Gyaníthatóan még sok éven át az is marad...

Hiába épülnek új stadionok, két és fél hónapon át nem jut szórakozás a magyar foci szerelmeseinek.

Néha arra gondol az ember, hogy a magyar klímánál durvább nem létezik. Nyáron simán negyven fok is lehet, ami azért kifejezett forróság, télen viszont jöhetnek a mínuszok, a nagy havak. Egyébként tényleg olyan szélsőségekre kell felkészülni, amire máshol nem nagyon.

Felmerül a kérdés, lehet-e egyáltalán olyan stadionokat tervezni, amik téli-nyári üzemmódra egyaránt alkalmasak? És főleg, ha van ilyen, műszakilag csúcsszínvonalú, fedett aréna építésére lehetőség, pénz van-e arra, hogy teleszórjuk ilyenekkel az országot? 

Kétségtelen, megpróbálták ezt a nagy mutatvány az ország vezetői, de láthattuk, durva esőben elhallasztották a meccset a Pancho Arénában, hiába fűthető a pálya mondjuk Balmazújvárosban, ha azt bekapcsolni nincs pénz és így tovább. A végeredmény: ebben az évben is két és fél hónapra nyúlik a téli szünet. Be kell hát érni Real, Barca, Manchester United vagy Juventus meccsek nézésével a szurkolóknak, ami azért nem olyan, mint egy Paks-Mezőkövesd rangadó.

A 12 csapatos bajnokságnak már túl vagyunk a felén, hiszen 19 forduló ment le a 33-ból. Tulajdonképpen a mostani állás nem mondható meglepőnek, mert az első két helyen a "gazdagék" állnak, a Fradi és a Videoton. Az ezekbe a csapatokba tolt iszonyú pénz a kezdeti bukdácsolás után dolgozni kezdett, és most viszonylag magabiztos a két éllovas előnye.

A harmadik helyre a borzalmasan indult Debrecen kapaszkodott fel. Be kell vallani, ez mindenkit meglepett. Sztorikat hallottunk a kiugrani próbáló tulajdonosról, aki minden jó játékos leépítésével már csak vegetálásra ítéli a klubot. Pletykáltak arról, a városban legendának számító edző, Herczeg András kiborult a gyenge játékosállomány miatt.

Aztán nem történt más, csak a sokszor bizonyító szakember most is gatyába rázta a jórészt helyi kötődésű játékosokból álló csapatot. Magyarországon vagyunk: ha egy csapat semmi nagyot nem csinál, csak fegyelmezett és hajtós, egész messzire juthat. Ez a Debrecen most ilyen. És a játékosállomány jó példája annak, mennyire nem lehet statisztikákkal leírni egy bajnokságot. Látszólag a DVSC nem játszat fiatalokat, nem támogatja a saját nevelést, közben jobban megnézve láthatjuk, a túlnyomó többsége a játékosoknak debreceni, csak nem 20, hanem 23-25 évesek.

Pont az ellentéte ennek a csapatépítésnek az, ami Felcsúton történik, ahol a szintén vagyonokból gazdálkozó klub zsoldosokat verbuvál. Ott sincsenek fiatalok a csapatban, de saját nevelésűek se. Szóval az csak a látszat, hogy ez a két csapat ugyanúgy nem törődik az utánpótlással- és öröm látni, hogy a klubhoz jobban kötődő emberek eredményesebbek, mint az összevásároltak.

A középmezőnyt vezető Honvéd tavaly messze erőn felül teljesített, és ahhoz képest most megállják a helyüket- de címvédés ebből nem lesz. Az őket követő csapatok kissé szürkék, nem sok karakter fedezhető fel mondjuk a Paks, a Vasas vagy az Újpest játékában, és ez sajnos visszaköszön a nézőszámokban is. A Diósgyőr harcossága kiemelhető, és ha talán az új stadionban, otthon játszhatnak, pár plusz pontot hozhat a hazai hangulat.

Az alsóházban igazi hullámzó teljesítményű kiscsapatok vannak. Őszintén szólva keveseket lepne meg, ha mondjuk egy Balmazújváros vagy egy Mezőkövesd kipottyanna. Ezeknek a kluboknak egyszerűen nincs meg a háttere: se szurkoló, se értelmezhető utánpótlásbázis nincs, a pénzek is mind állami forrásból jönnek (támogatók vagy TAO- szó nincs igazi üzleti alapú szponzorokról). 

Igazán ironikus persze az lenne, ha a szép új stadiont kapó Haladás lenne az egyik kieső. Nálunk néha rosszat tesz az új aréna, az MTK például a vadonatúj betonteknőben bukott el, igaz, most toronymagasan vezetik a másodosztályt. Így aztán a rendszeresen kijáró 2-300 néző nem csak jól elfér az új stadionban, még jól is szórakoznak. 

No de vissza az élvonalba! Azt gyanítom, hiába van még hátra sok forduló, a bajnoki cím a Fradi és a Videoton között dől majd el. A kiegyensúlyozott Debrecen megcsípheti a bronzot. A Mezőkövesd kiesését nagyon valószínűnek tartom, de szerintem nem a Balmaz csatlakozik hozzájuk, hanem vagy a felcsútiak, vagy a Haladás. 

Esetleg tévedek. A kérdés, amin hosszú heteken át lehet gondolkodni: számít? Vagy ha az összképet nézzük, a magyar foci már évek, évtizedek óta folyamatosan téli álmát alussza, amit csak időnként zavar meg jelentéktelen epizódként egy bajnokság?...

A Fradi ultrái tettek arról, hogy beszédtéma legyen a visszatérésük a lelátóra.

Pár napot vártam arra, hogy tisztuljon a kép a Ferencváros meccsén történt balhéról. Nekem nem tisztem, hogy egy egész szurkolói csoportról, vagy úgy általában egy csapat támogatóiról ítéletet mondjak, de azért sportkedvelőként mégis meghökkentő volt látni, milyen leszámolás volt a stadionon belül.

Kívülálló soha az életben nem fogja megérteni, ezeket az elszánt, időnként elvakult ultrákat mi mozgatja. Lehet rájuk mindenféléket mondani, de attól még van valami tiszteletreméltó abban, ahogy minden körülmények között kitartanak a csapatuk mellett- legalábbis az én szememben. Az, hogy ki áll a kerítésen mint vezérénekes, számukra nem jelentéktelen apróság, hanem nagyon is fontos ügy.

Valahol az egész ultra-lét meg nem értése köszön vissza abban, hogy senki nem gondolta végig, a szemben álló csoportok, elsősorban a "vénaszkenneres" ultrák vezetői és a stadionba visszatérők között balhé lesz. Vicces, de maguk az ultrák is belengették ezt, amikor jelezték, nem akarják a másik tábor vezerét a közelben tudni. De az, hogy készültek a balhéra, teljesen egyértelmű a tudatosságból, az átöltözésből, a szervezett támadásról. A konfliktus évek óta létezik, közismert- ne nézzenek már senkit hülyének, nyilván nem véletlen, hogy pont akkor, a stadionon belül történt ami történt. És a megvert szurkoló is tudhatta, mi vár rá, ha kést vitt be magával.

Ami tény: aznap, ott a stadionban vér folyt, és a különös alku miatt távol levő biztonsági emberek késedelme okán akár haláleset is történhetett volna. Szegény Simon Tibor agyonveréséhez sem kellett több idő. Ha tudták, hogy sok szurkoló lesz, köztük sok balhé, és vannak komoly feszültségek, egyértelmű, óriási hiba, hogy nem volt jelen folyamatosan beavatkozásra képes erő. Mint ahogy igenis rendezői hiba a kést nem elvenni. Akárhogy rejtette, akármilyen álcázott kés volt, ha egy ártatlan embert sebesítenek meg bárhol ilyen késsel, senki nem mondja, "ugyan, szegény biztonságiak, hát csak nem az ő hibájuk!..." Ha nem tudják kiszűrni az ilyet, minek vannak ott? És ki garantálja az átlagdrukkerek biztonságát?...

Fradi-drukker ismerősöm bosszankodott a Facebookon, hogy most aztán rászállt az index a kedvenc csapatára, és hogy miért nem az a téma, hogy telt ház volt és óriási hangulat? Visszakérdezhetnék: ha szerinted nem baj, nem téma, ami történt, mondjuk a 17 éves fiadat odaengednéd az ultrák közé? Hogy esetleg egész életét tönkre téve balhéból részt vegyen egy ilyen csoportos támadásban? Vagy neadjisten ő legyen aki megsérül? Akár teljesen ártatlanul?

Ez nem stadionba való. Az új arénák megépítésének, a szurkolói kártyának, no meg a sokat emlegetett vénaszkennernek mind az volt az indoka, hogy ez megoldja az erőszak problémáját. Megoldotta? Kubatov hányszor mondta, amíg ő lesz, vénaszkenner is lesz mindenkinek. Most mégsincs, és ő mégis maradt. Eddig tartott a ragaszkodás az elvekhez?

És miközben erről a témáról beszélünk, ne feledkezzünk el a lelátói tűzijátékról, ami papíron tilos, a Fradi-stadionban viszont teljes pompájában megcsodálhatták a nézők. Most akkor tilos vagy sem? És ha azt el is fogadjuk, egy kést rejtve becsempészhetett valaki, ezt a raklapnyi görögtüzet is a farpofák közt vitték be? 

Szóval kérdésből bőven van. Válaszokat pedig majd csak pár hét, pár hónap múlva kapunk, amikor kiderül, egyedi balhé volt ez, vagy sem. Én nem vagyok az ultra-felfogás ellenfele, sőt, fentebb írtam is, van, amit tisztelek. De az ilyen jellegű leszámolás nem tolerálható, mint ahogy az sem, hogy ha tiltanak valamit minden szurkolótábornak, ne legyenek kivételek. Ha hoznak egy szabályt, szerezzenek neki érvényt! 

Most viszont úgy érzem, egyelőre beáldozzák a szigort, csak hogy jelen legyen a statisztikákat javító, a valódi szurkolásra emlékeztető hangulatot visszahozó Fradi-tábor. Kár, hogy a visszatérés kapcsán nem ez a téma, de ez nem az újságírók, meg a többi, felháborodott drukker hibája, hanem azoké, akik kést ragadnak és leszámolást terveznek.