Sportfoglalkozás

Hunter Hobbs három hónap alatt formálta át a testét.

Az irodai munkát végző YouTuber persze komoly programot hajtott végre, az életmódváltás része volt a módosított étrend és a kemény edzés. Ezek nélkül nem lehet három hónap alatt így átalakulni. Hetente 5-6 alkalommal járt gyúrni, és általában csirkemell, saláta, tojás és zabkása volt amit ehetett.

Nem kell természetesen ennyire szigorúnak lenni magunkhoz, hogy változást érjünk el. Hobbs átalakulása viszont mindenképpen inspiráló, úgy meg főleg, hogy mindennap lefotózta magát ugyanabban a pózban, és ebből meghökkentő time lapse videó készült.

A történetnek különösebb tanulsága nincs, csak az, amit eddig is tudtunk: ha akarunk, meg tudunk változni. A sokadik ilyen példával találkozom, és bevallom, jó érzés, én magam is elég sok kilót dobtam le, és a sport az életem része lett azóta is, futok, gyúrok, mozgok. Ilyen videót azért nem tudnék csinálni, mert messze nem hoztam magam ilyen formába, de bevallom, új erőt ad az edzéshez az, hogy másnak sem volt lehetetlen a kis változás helyett nagyot elérni.

Azt pletykálják, nagy változások jönnek a magyar fociban.

Ha már tényleg reménytelennek látszik a hazai labdarúgás helyzete (ez az állapot 4-5 évente, a rendszeresen elbukott selejtezők, európai kupaégések után mindig bekövetkezik), akkor mindig a csodaszerhez nyúlnak a vezetők: jöhet az átszervezés.

Nem sorolom a létszámváltozásokat, írtam én már ezekről régebben. Tudom, hogy most pont ugyanaz lesz az érv a létszámemelésre, ami a csökkentésre: izgalom, színvonal, javul a magyar foci helyzete úgy általában, több fiatal jut lehetőséghez és így tovább...

Nálunk annyira csodás a futballközeg, hogy ellentétes intézkedéseknek mind ugyanolyan irányú a hatása. És ez igaz, elméletben és gyakorlatban is: előbbi szempontból minden döntés hasznos, a gyakorlatban meg az derül ki, hogy bármit tesznek, a lecsúszás folyamatos.

Olvasom, hogy ez a mostani emelés azért lenne jó, mert letöri a fizetéseket (ugyan hogy?), több magyar fiatalnak jut lehetőség (ugyan miért?), és végül jobb lesz a magyar válogatott (ugyan mitől?). Pedig van egy érdekesség: már bőven túl vagyunk a bajnokság kétharmadán, és bármilyen színvonalú is, kétségtelenül izgalmas. A két éllovasnak azonos a pontszáma, a jelenleg harmadik helyezettet egyetlen pont választja el a hatodiktól, a három utolsó között pedig szintén egy pont van.

Tulajdonképpen mi többet akarunk a magyar bajnokságtól, mint hogy legyen igazi harc, versengés a helyezésekért? Ugyan ki meri komolyan hinni, hogy attól bármi alapjaiban megváltozik, hogy 12 helyett 18 csapat lesz, és mondjuk a hétvége mostani meccsei mellett lesz egy Soroksár-Kisvárda rangadó is?

Mert ugyebár mi az, amihez nem nyúlunk: a finanszírozás. Az marad, azaz az állam tartja fenn és működteti az élvonalbeli csapatokat közpénzből, üzleti alapoknak nyoma sincs. Mesterségesen felpumpált tévés bevételek, irányított szponzorok, TAO-pénzek- a nézőktől származó bevétel meg elhanyagolható, jobb lenne ha nem is mehetnének be.

És ezzel senki nem is fog kezdeni senkit, mert túl sok érdeket sértene. Hogy 8 vagy 28 csapat lesz az élvonalban, teljesen mindegy, mert a csúcstól a legalsó szintig életképtelen a jelenlegi struktúra. Ám erről senki nem szeret beszélni. Inkább születnek az újabb és újabb forradalmi koncepciók, szintén közpénzből. 

Szóval ami van, szemmel láthatóan jó mindenkinek, pár ilyen átszervezéssel letudják a fejlesztést. Ha úgy nézzük, tulajdonképpen mindenkinek jó a látszattevékenység- kivéve a sportot magát. Az meg ugye kit érdekel? Már a nézőket se nagyon...

Minden új mozgásforma taníthat valami fontos dolgot.

Az elmúlt években szívesen vágtam bele különféle edzőtermi kalandokba. A csak hallomásból ismert mozgásformákba belekóstolni éppen úgy jó volt, mint a nagyon hagyományos dolgokban elérni egy magasabb szintet.

A csoportos óra természetesen más műfaj, mint a magányos kocogás. Némi tapasztalattal a hátam mögött bevallhatom, az én személyes értékelésemben nem a mozgásforma a jellege a meghatározó, hanem az edző személye. Egyszerűen ez egy ilyen műfaj: ha nem hiteles az, aki vezeti az órát, akkor az nem igazi.

Ezért aztán újdonság volt, amikor Dr. Bajzik Éva mozgásszervi és rehabilitációs szakorvos vezetésével készülődtünk a Balance To The Power Two órára. Újféle mozgásforma ez, aminek több, egymásra épülő szintje van- újoncként nem eshetünk be egy komolyabb kihívást jelentő órára. A mozgásforma a Fontanus Tudományos Módszertani Kutató- és Oktatási Központ kutatásának az eredménye. Ebben a kutatásban természetesen Dr. Bajzik Éva is részt vett, de nem egyedül az Ő kutatásának az eredménye. Része a történetnek az is, hogy tisztában kell lenni az oktatónak azzal, milyen háttérrel, esetleges sérülésekkel jön valaki. (Ahol ilyenről szó sem esik, ott érdemes óvatosnak lenni...)

Mi a Prefit fokozattal kezdtünk, és ez is rendesen átmozgatott. Voltak benne más órákról ismerős pózok, mégis újdonság volt a viszonylag egyszerű mozdulatoknál is, hogy az egy négyzetméteres saját tatamin pontosan tudni kellett, épp hol vagy, mi a helyzeted. Lépünk, hajolunk, ugrunk, s nem elég mozdulni, arra is figyelnünk kellene, épp hova érkezünk. Ez tipikusan olyan dolog, amit sokan, sokszor elhanyagolnak, de hiába tűnik egyszerűnek, mégsem az. Hajlás, ugrás, láb fel, vissza- s látod, érzed, nem ott vagy ahol lenned kéne, azaz bőven van még hová fejlődni.

Erő, egyensúly és testtudat- nagyjából ezeket éreztem a kulcsszónak. Már amikor volt időm ilyesmin gondolkodni, mert inkább próbáltam arra koncentrálni, hogy kövessem Éva utasításait, s egyes mozdulatok után ugyanoda kerüljek vissza, ahonnan indultam. Nehezebb mondani, mint végrehajtani... Ráadásul pörgés van, aki az aktívabb mozgásformákat szereti, biztosan élvezni fogja ezeket az órákat, pedig itt a kis tatamid "az egész világ".

A testtudatra koncentráló része az órának azért volt érdekes, mert azt hiszem, hogy rettentően jól lehet érezni a fejlődést, amikor az alapvető gyakorlatok jól mennek, tényleg tudod és érzed, pontosan mit kell csinálnod s szintet lehet lépni. Van azért abban valami jóleső, ha elmondhatom, igenis képes vagyok a következő fokozat kihívásaival is megbirkózni. Itt ugyanis minden egymásra épül. A speciális jelleg miatt másban rutinos sportolók is először meglepődnek az egyszerűnek tűnő feladatok nehézségén, azaz nem ugorhatnak át gyorsan pár szintet. Szóval jól kitalált rendszer ez, s a titok itt is, mint minden mozgásformánál, ugyanaz: rendszeresen és lelkesen kell űzni.

Természetesen mindannyian mások vagyunk, ennek megfelelően más és más tud vonzani egy mozgásformában. Hogy pont ez, vagy más az, ami igazán bejön, egyéni ízlés dolga. Én azért azt gondolom, hogy bárki bármit is csináljon, keressen ilyen jól kitalált módszert és felkészült oktatót, mert ennek kellene lennie a kiindulópontnak.

Bemutatkozott az új magyar szövetségi kapitány.

Az origo Facebook oldalán így harangozták be a tegnap esti válogatott meccset:

Utólag persze könnyű okosnak lenni, de az utóbbi másfél év aztán pont nem arról szólt, hogy a magyar fociválogatott bármilyen meccse (sőt, bármilyen magyar csapat nemzetközi meccset) felhőtlen szórakozást jelentene a szurkolóknak.

Hát, Georges Leekens debütálása sem okozott sok örömet. A két éve nyeretlen, gyengécske Kazahsztán "lepte meg" a mieinket, idehaza. Azért jegyezzük meg, elég erős sorozat, hogy Andorra ellen Bernd Storck ült a kispadon, a luxemburgi vereség előtt Szélesi Zoltán készítette fel a csapatot, és most az új ember is egyből égéssel kezd.

Lehet itt beszélni arról, hogy a magyar szurkolók a világ legtürelmesebb fajtájából valók, békésen, továbbra is bizakodva várják, hogy a kezdeti bukdácsolás után majd feltámadjon Leekens csapata, és most sem csalódottak- nyilván csak a szél fütyült úgy be a stadionba, hogy a visszhang a szurkolók füttyszavának hangzott. 

Ez egyszerűen csak mese. Egy kisiklás belefér, de ami az EB-óta zajlik, az folyamatos pofáraesés. Lelépnek minket az erős csapatok, és megtréfálnak a gyengék. Igazi adakozó hangulatú gárda a mienk, győzelmekkel lepi meg az ellenfeleket. De szólni kéne a fiúknak, hogy nem nekik kellene örömet szerezni, hanem nekünk, magyaroknak...

Szóval fogy a türelem, miközben már olyan helyeken is stadion épül, ahol jelenleg semmilyen felnőttcsapatot nem működtetnek. Kár hogy a szép tetőszerkezet nem tud beállni védekezni, a lelátók pedig ritkán rúgnak gólt... Ami tény: a kazah meccs előtt sem vártam csodát, de most már teljesen szkeptikusan nézek a következő válogatott találkozók elé. Az pedig, hogy kizárt-e, létezik-e jobb program a magyar csapat meccseinél? Költői kérdés...

Hiba kilókban gondolkodni, ha valaki sporttal vált életmódot.

A képsorozatban előtte-utána fotók láthatóak: noha a testsúly nem változott, az alak formálódása egyértelmű. Ne a mérleg mondja meg, hogy a mozgástól sportosabb, erősebb, izmosabb test csinosabb-e...