Sportfoglalkozás

A 33 éves svéd Maria Pettersson civil foglalkozása is elég vagány, ugyanis pilótaként dolgozik. Ám igazi netes rajongótábort azzal épített az instagramon, hogy a csinos Maria világ szép tájain pózolva mutatja be, a jóga terén is elég ügyes. Megnyugtató érzés látni, hogy bizony ez a fajta mozgás kifejezetten menő dolog lehet manapság, akár még a pilótasággal összemérve is...

Augusztus 4-re kipörögtek a magyar csapatok az európai kupákból, a nézőszám a bajnokságban nevetségesen alacsony, az EB-vitézkedés pedig már túl messze van ahhoz, hogy bele lehessen kapaszkodni. Hogyan tovább, magyar foci?

Azt kell látni, sokak állításával ellentétben, a válogatott jó szereplése volt a magányos kivétel, a többi ment tovább a szokásos kerékvágásban. Az utánpótlás középszerű, klubcsapataink sehol nincsenek nemzetközi szinten és igenis közöny veszi körül a hazai bajnokságot. Sajnos arra sincs garancia, hogy a válogatott most már mindig ott lesz a nagy tornákon... Szó nincs általános felívelésről, mindenhol megmutatkozó jó tendenciákról.

Én elég sokat szoktam keseregni vagy morogni, ha magyar foci kerül szóba, de általában hozzá is teszem, a megoldást nem tudom. Azt gondolom, a jelenlegi MLSZ vezetés időszaka alatt kudarcot kudarcra halmoznak a mieink, egyedül a nagyválogatottnak jött össze szép eredmény. Most már tényleg ott tartunk, hogy bárki ötletelhet- akár én is.

Egyrészt azt gondolom, óriási baklövés volt ennyi pénzt fordítani stadionépítésekre. Nincs annál szomorúbb látvány, mint negyed-ötödházas meccseket látni a méregdrága arénákban, ahol egyébként is lapos a hangulat. Azt gondolom, ma már mindenki láthatja, rossz végéről fogták meg ezt a dolgot, nem ártott volna, ha közönségigény van, és aztán jön az építkezés, mert ennek a mai magyar futballszínvonalnak elég lett volna a régi infrastruktúra. Ugye azért kellettek új stadionok, mert a nemzetközi kupákban nem lehet akármiben pályára lépni- hát, a Partizani Tirana meg hasonló csapatok elleni égéshez nem kellett volna nagy befektetés.

Ami stadion megépült, azzal már nincs mit tenni, de az egész programot át kellene gondolni. Mindenki emlegeti, milyen kevés a néző a 12 csapatos első osztályban, de azt tudjuk, hogy a második vonalban nem éri el az ezret az átlagnézőszám? Hogy vannak csapatok, ahol 100-200 ember lézeng a lelátón? Mivel most csak egy tucatnyi csapat fér be az élvonalba, papíron a másodosztály erősebb gárdái ott lehetnének. Ám a színvonal, a hangulat viszont nagyon is csapnivaló. És a stadionprogram folytatódik ezeknél a csapatoknál. Tessék már végre megnézni, mi a francra mennek el a milliárdok! Tessék végre kimondani, hogy ha valahol jelentéktelen a kihasználtság, akkor a beruházás rossz döntés volt!

Az utánpótlásra szánt irdatlan pénzek elköltésének szigorú, szakmai alapú vizsgálata is fontos lenne. Nem kell fújni a Futballsznob által előtúrt röhejes költségekre, ha felmerül a gyanú, lépni kell. Csak azért ne legyen pénz elköltve, hogy valaki verhesse a mellét, mennyit öltek a fociba! Nem a pénz elköltése a siker mércéje, hanem az eredményesség.

Isten tudja mióta mennek ezek a szuperprogramok, isten tudja, hány akadémia van már, és mire megyünk velük? Örömünnepet hirdet a sportsajtó, ha egy játékost leigazol egy rangosabb bajnokságban szereplő kiscsapat, olyan összegekért, amiért komoly futballistát soha senki meg nem vehetne. A mi játékosainkat mindenki szereti, tiszteli, becsüli, csak pályára küldeni ne kelljen őket. Némelyikük már-már annyira hozzánőtt a kispadhoz, hogy alkatrésznek is elmennének. Szóval az utánpótlás eredményességét ne azon mérjük le, mennyit költöttünk rá, hanem azzal, hogy mennyit értek el a fiatal játékosok. Utolsó "komoly" győzelmünk az U20-as vébén Észak-Korea ellen volt. Ez a tény, a jelen, a realitás.

Azaz: őszinteség, őszinteség, őszinteség! Nem az elnökségi üléseken a saját vállukat veregető fejeseken múlik a siker, hanem sok szinttel lejjebb, a vidéki pályákon labdákot kergető srácokon. Ne sok elszámolt játékos legyen, aki után fejpénzt lehet kapni, hanem kevesebb, de minőségi munkát végző gyerek, akik egy jó közegben nőnek fel, nem a magyar foci évtizedek óta megszokott langyos vizéhez szocializálódnak. 

Hogy miről beszélek? Az elnökség diadalmas jelentéseit és fantasztikus vízióit már eleget emlegettem, mára átlag 7-8000 nézőnek kéne kinn lenni a magyar meccseken, miközben két klubcsapat is európai csoportkörbe jutna, ha beváltak volna az MLSZ nagyszerű tervei. Nem jött össze semmi, következmény?...

Kicsiben is ez van, ömlik a pénz a fociba, külföldi edzőkkel zuhan aztán ki az agyonsztárolt Fradi és Videoton, és persze a vezetők elmondják, hogy nagyon komolyan el fognak gondolkodni a hogyan továbbról. Szomorú, hogy tavaly augusztusban (vagy júliusban) ugyanezt mondták. És előtte egy évvel is. És ahogy a dolgok kinéznek, jövő augusztusban is jöhet a magyarázkodás arról, miért túl nagy falat egy albán vagy egy fehérorosz csapat. 

Azt, ami ma van, "élvonalnak" nevezni egy vicc. Én tudom, hogy jobb nincs, de ettől még alapvetően át kellene gondolni a dolgokat. Azt hiszi mindenki, hogy a szurkolók hülyék? Hogy nem látják, hogy olyan közszolgáltatók tolják a pénzt bizonyos kiemelt csapatokhoz, akik parancsra szponzorálnak? Hogy a bajnokság előre le van futva, mert esélyegyenlőségről ilyen formában szó sem lehet? Az, hogy heteken át arról pletykáltak, mégis benn fogják tartani a felcsúti focicsapatot az első osztályban (kész csoda, hogy nem), azt jelzi, a szurkolók is pontosan tudják, a pályán csak a dolgok egy része dől el. Amíg így tekintenek a focira, nem is lesz több szurkoló, ne is álmodjon erről senki. Mert ez így nem sport, hanem egy szűk réteg bolhacirkusza.

Szóval röviden, mi lenne szerintem a teendő: a stadionépítések felülvizsgálata, utóelemzése. Az utánpótlásra öntött pénz okos, takarékos felhasználásának ellenőrzése, a valódi eredményesség előtérbe helyezése az ostoba statisztikagyártás helyett. A teljes fociközeg megtisztítása, a "kiemelt csapatok" rendszerének megszüntetése, igazi versenyhelyzet megteremtése a bajnokságokban. A vezetés szintjén pedig őszinteség, alaposság, szakmaiság legyen a jelszó. Nem érdekel, hány milliárd ment a magyar fociba, az érdekel, hány kört mennek a mieink nemzetközi szinte. Utóbbi az igazi mérce! Amíg mi másban számolunk, addig soha nem a valóságot látjuk!

Nyakunkon az olimpia, és remélhetően nem a balhék miatt beszélünk majd róla.

Az eltelt évek, hónapok alatt a riói olimpia jellemzően negatív ügyek miatt került szóba: az építkezések lassúsága, a brazil gazdaságra gyakorolt negatív hatás, a zika-vírus, aztán a doppingügyek jelentettek témát. 

Valahol természetes, hogy ha sport tulajdonképpen még nincs is, akkor nem a sportról beszélünk, hanem arról, aminek érintőlegesen köze van hozzá. Versenyek híján arról lehet értekezni, veszélyt jelentenek-e majd a fertőzések, vagy egyáltalán tiszták lesznek-e versenyek. És valljuk be, mind a zika-téma, mind a dopping olyan dolgok, amelyek sokakat érintenek.

Különösen az utóbbi fontos. Sejti, vagyis inkább tudja az ember, hogy sokan élnek az élsportban teljesítményfokozókkal. De egyszerre megint sokan buktak meg- az év elején a meldonium nevű szer miatt kerültek rengetegen bajba, aztán jött az oroszok intézményesített doppingolása, és persze hallunk visszamenőleges vizsgálatokról, amelyek sztárokat érintettek. És a magyarok sem maradnak ki a "jóból", a kajakosok épp ma tettek ki két főt az olimpiai csapatból. 

Az oroszok ügye nagyon furcsa. Nem tudja az ember, mit gondoljon: ha tényleg az egész sportéletet áthatotta a dopping, ha nem csak a versenyzők, edzők érintettek, de maga a titkosszolgálat cserélgette a mintákat például Szocsiban, akkor nem nagyon érti az ember, mi keresnivalója van a sportolóiknak az olimpián. Persze, a tisztán versenyzőkkel szemben igazságtalan a mindenkire kiterjedő eltiltás, de már bocsánat, meglehetősen nehéz elképzelni, ebben a szűk élmezőnyben fogalma nincs arról a nem doppingoló sportolóknak, hogy a vele együtt készülő egy nemzetbeli hébe-hóba teljesítményfokozókhoz nyúl.

Ilyen felütés után nyilván az olimpiai hangulat is más. Persze ha a versenyek tiszták lesznek, ha szép sikereket aratnak a magyarok, akkor lesz ujjongás, de nyilvánvaló hogy a sajtó ugrásra készen várja a botrányokat- és ez valahol érthető is. Sőt, én magam sem bánom, ha a bukott sportolók ügyeit nem tusolják el. 

Az pedig ezek után várható, hogy az olimpiához sem olyan naiv lelkesedéssel áll a szurkoló, mint évtizedekkel ezelőtt. Változik a világ, változik a sport, változunk mi is. Rio azért is lehet érdekes, mert az olimpia körüli hangulat sokat fog jelezni abból, mi várható a jövőben az ilyen gigaesemények kapcsán. Egyáltalán nem biztos, hogy ezekre így, mostani formájukban van szükség, hatalmas költségvetéssel, szponzorsereggel, iszonyú biztonsági felhajtással, botrányokkal. Majd az olimpia után lehet boncolgatni a tapasztalatokat.

Addig viszont szurkolni kell(ene)- reméljük, lesz benne részünk, örömünk, mert nem keserítenek el a balhék. Hiszem benne, hogy a sportszerető közönségen nem fog múlni semmi, sokkal nagyobb a versenyzők és sportvezetők felelőssége. Reméljük, büszkék lehetünk a mieinkre és őszintén, lelkesen megtapsolhatjuk mások nagy teljesítményét is!

Így lehet érdekesebbé tenni a szokásos futásokat.

A sors úgy hozta, hogy pár hétig külföldön vagyok. Van a közelben egy futópálya, le is kocogtam már rajta pár kilométert, de bevallom, néha egyszerűen megunja az ember a körözést, bármennyire szép a környezet.

Szerencsére itt Belgiumban, a nyugodt kertvárosi részekben senkit nem zavar, ha másfelé kocogok. Van ráadásként sok csak gyalogosoknak és biciklistáknak alkalmas keskeny útszakasz, ahol bátran lehet futni, és ha véletlenül szembetalálom magam egy emelkedővel, akkor vállalom a kihívást.

Ezekkel a városnéző futásokkal olyan környékekre jutottam el, ahova máshogy nem mentem volna. És amikor vendég jött hozzánk, aki csatlakozott egy kis futáshoz, elmentünk vele pár olyan szebb részre, parkba, amit én már ismerek, neki viszont új volt. 

Bár korábban is csináltam már hasonlót, amikor futócipővel utaztam valamerre, nem feltétlenül kerítettem mellé filozófiát. Sőt, most se nagyon teszem, csak amikor olvasom, hogy a Pokemon Go ráveszi az embereket arra, hogy másként nézzenek a környezetükre, ez éppenséggel a kocogásról is elmondható a véleményem szerint.

Ráadásként elég spontánok ezek az edzések, nem viszek magammal GPS-t, tehát csak érzésre megy a futás, addig, amíg jólesik- csak épp jól kell megsejteni a pontot, honnan lenne érdemes már visszafordulni, mert ellentétben a körpályával, a legtávolabbi helyről keserves lenne hazasétálni ha nagyon elfáradnék.

Tragédiát persze az se jelentene, hiszen szép vidékeken járok, nem vagyok élsportoló se, tehát gond nélkül leülhetek egy pár percre, vagy lassú sétával folytathatnám a nézelődést. 

Könnyű nekem, én élvezhetem a futást ilyen formában is. Mindenki mást is csak arra tudok biztatni, nyugodtan iktasson be ilyen kocogós napokat is, amikor új utakat keres, új élmények adnak inspirációt, és ekkor a precíz edzésprogramot akár kicsit félre is lehet tenni. Nekem kell az ilyen változatosság, könnyebben kapom magamra a futócipőt, ha ez is kiegészíti az edzést. És mit ne mondjak, tettem is már bele a cipőmbe pár kellemes kilométert errefelé, tehát a módszer nekem bevált...

Nem mindig sikerül hibátlanra a jógagyakorlás, főleg, ha feltűnik egy macska...

Az inspiráló jógás fotók korát éljük, bravúros pózokban megörökített, modellalkatú lányok képét lájkolják ezrek. Bevallom, én is úgy érzem néha, jó ezekre nézni, mert egy kicsit erőt adnak a további gyakorláshoz.

Arról persze kevesebb képet tesznek fel a jógimodellek, milyen, amikor valami nem sikerül, mert az ember elveszti az egyensúlyát vagy megzavarja valami. Ilyenkor messze nem a tökéletes harmónia sugárzik az ihletett jógázóból...