Sportfoglalkozás

Azt hiszem, lehet örülni Wales sikerének, több szempontból is.

Bevallom, mint mindenki, én is tévedtem ebben-abban az EB előtt. Úgy tippeltem, szép elképzelés a 24 csapatos torna, de a végső szakaszba úgyis a németek, spanyolok, olaszok, franciák, angolok kerülnek be, no meg a portugálok, belgák is ott lehetnek. És ugyan nagy vonalakban stimmel is ez, de pár vaskos meglepetés feldobja a hangulatot.

Végülis az egész már a csoportkörben elkezdődött, amikor első helyen végzett a mieink mellett például Wales válogatottja, továbbment Izland, Írország, Észak-Írország is. De ezek addig mini-meglepetések, amíg a sok továbbjutó között mentek tovább az esélyesek is. 

A 16 között aztán jöttek kissé unalmas meccsek, de kaptunk egy szenzációt is azzal, hogy Izland kipottyantotta az angolokat. De Anglia nem igazán volt meggyőző addig se. Tegnap viszont a nekünk négyet vágó, és roppant erősnek tűnő belgák buktak el Wales ellen, amire elég kevesen számítottak. És nem is úgy tűnt, mintha csak mázlival győztek volna. 

Bevallom, szeretem, ha a fociban néha előfordul valami váratlan, ha nem lehet borítékolni egy-egy esélyes végső győzelmét. Valahol erről kellene szólni a sportnak, azt hiszem. Kicsit bele lehet unni abba, ha a nagy tornákon a győzelmekről mindig ugyanazok döntenek- a BL-ben a Real, a Barca meg a Bayern, a világbajnokságokon németek, brazilok, argentinok vagy olaszok és így tovább.

Szóval az ember szívből tud drukkolni a kicsiknek- akik azért szemmel láthatóan mégsem annyira "kicsik", hiszen felveszik a versenyt legjobbakkal. Ellentétben a döntetlenkirály portugálokkal, Wales már négy meccset is nyert, eddig összesen 10 gólt szereztek. Nem csoda, hogy a drukkereik büszkék, mi is nagyon büszkék voltunk, amikor jól szerepeltek a magyar fiúk. Megértjük őket pont ezért, és egy icipicit magunkénak érezzük az ő sikerüket is. 

Vajon vár még ránk valami szenzáció? A hazai pályán játszó franciák kiesnek Izland ellen? Portugália nem tud újabb győzelemmel felérő döntetlent kiharcolni Wales ellen? Noha általában a nagyoknak áll a zászló, most már lehetne újból meglepetésekre fogadni. Ez pedig jó. Nagyon-nagyon jó...

Na, ennyit arról, hogy a SUP jóga komoly kihívás- Kínában egy szál bambuszrúd "tutajon" egyensúlyoznak és trükköznek a sportolók, akik össze is mérik tudásukat.

Bevallom őszintén, egy icipicit kételkedem, amikor a kulturális tradíciót emlegetik ennek a bambuszos akrobatikának a kapcsán, mert nehéz elképzelni, amint a kínai parasztok spárgáztak volna annak idején a folyón evezve. De hát manapság mindenből lehet versenyt, sportot csinálni- gyanítom, nem sok tibeti jógi akadt, aki szörfdeszkán akart volna ászanázni, most meg milyen divatos a SUP jóga.

Persze roppant erőltetett lenne azt mondani, hogy ez volt akármilyen ma népszerű sportnak az előfutára. Mint sok más dolog a világon, a kényszer szülte, nyilván a szegénység volt az oka annak, hogy az egykori kínaiak egyetlen nyamvadt bambuszrúddal kellett beérjék ha folyóra szálltak. Azt hiszem önmagában az teljesítmény volt, hogy képesek voltak így eljutni egyik ponttól a másikig.

Az egy másik kérdés, hogy ehhez aztán nem kellett nagy hajóépítő tudomány. Azon meg elkezdhetjük törni a fejünket, ugyan ki lehetett az, aki a kínai "népi" sportágak seregszemléjére is beválogatott bambuszevezést feldúsította ezzel az akrobatikával. De hát minden csak gyakorlás kérdése, mint az látható. Azt hiszem, itt nyugaton inkább maradnak még egy darabig a SUP jógánál a nagyobb szörfdeszkákkal, de ki tudja, talán a bambuszrudas verzió lesz a jövő sportslágere...

A foci EB mindenféle élménnyel megajándékoz minket: boldogok lehettünk amikor a magyarok jól szerepeltek, láthattunk nagy drámákat, és persze akadtak mókás furcsaságok is.

Könnyen lehet, hogy örök emlék lesz majd a Bernd Storck kapitánynak ajándékozott bögre is. Olvastuk már azóta a magyarázatot, hogy Berkesi Judit riporter a stáb nevében a partneri együttműködést köszönte meg ezzel, no de ha ez bensőséges dolog volt, miért kamerák előtt adta át? Ha meg úgy érezték, ez a nagy nyilvánosságra tartozik, akkor mégiscsak lehetett volna valami elegánsabb meglepetést találni.

No de spongya rá, mert páran benyalták, Storcknak még lesz dolga. Elkezdett körbejárni a hír, hogy a belgákat ki fogják zárni doppingolás miatt, mert Fellaini hajfestékében volt teljesítményfokozó, Hazardnak pedig harmadik tüdeje nőtt.

Úgy van, ez egy kitaláció, alaptalan, mókás marhaság. Ha elsőre mégis bevetted, ne búsulj, előfordul ez másokkal is. Egy ismerősöm vigyorogva osztotta meg a "hírt", de a döbbenetet az okozta, amikor valaki más izgatottan szólt hozzá, hogy egyelőre a nemzetközi sajtóban sehol nem írnak a belgák botrányáról. 

Mit is mondhatnék? A végén még kiderül, annak a lánynak lesz igaza, aki a belgák utáni vereséget követően azt találta mondani, hogy majd a folytatásban javítunk. Totál megértem a csalódottságát, amikor kiderült, nincs folytatás, vége a dalnak.

Hát, sokan mások is szomorkodtak, csak egy kicsivel korábban. Így vagy úgy, nem esett jól a vereség, de az a szép, amikor már mosolyogni is tudunk. Volt minek örülni a torna alatt is, szóval ez így kerek. Igazán boldogok úgyis csak egy válogatott drukkerei lesznek a végén- hátha egyszer majd mi.

Kereken 19 éve történt a profi boksz egyik leghírhedtebb botránya: Mike Tyson világbajnoki címmeccsen harapott ki egy darabot Evander Holyfield füléből.

Tyson ösztönös tehetségű ökölvívó volt, 19 évesen Trevor Berbick legyőzésével lett minden idők legfiatalabb nehézsúlyú bajnoka. Sokan hitték, hogy Iron Mike hosszú időn át legyőzhetetlen, annyira félelmetes volt a ringben a döbbenetes ütőerejű bunyós.

Ám Tyson sajnos messze nem volt annyira kiegyensúlyozott a magánéletben mint a ringben. Viharos házasság és válás, menedzsercsere, mindenféle balhék- és ilyen előzmények után talán már érthető is, miért kapott ki 1990-ben mindenkit megdöbbentve James Douglas ellen. 1991-ben aztán jött egy nemi erőszak-botrány, és Tyson több mint három éven csak a rácsok mögött edzhetett.

A bajnok viszont visszatért, sőt, az övét is visszahódította. Egy igazán komoly ellenfelet szeretett volna, és a korábban visszavonult Evander Holyfield szállt vele ringbe a WBA nehézsúlyú címéért. Egyértelműen Tyson volt a meccs esélyese, de Holyfield legyőzte őt. 1997-ben került sor a visszavágóra, ahol Holyfield ismét ellenfele felé kerekedett, majd Tyson elvesztette a fejét, kiköpte a fogvédőjét és kiharapott egy darabot riválisa füléből. Holyfield a fájdalom ellenére folytatta a harcot, de Tyson újból ehhez az alattamos módszerhez nyúlt és a második harapás után leléptették.

Még volt ugyan pár meccse Tysonnak, de inkább a balhéival hallattott magáról. Évekkel később maga is elismerte, félrecsúszott az élete, tehetségéhez mérten messze nem hozott ki magából mindent. 2003-ban jelentett csődöt, pedig karrierje során állítólag 300 millió dollárt keresett. Június 30-án tölti be az ötvenet, talán most már nem keveredik bele hülyeségekbe, és eljön az idő, amikor jobban emlékszünk rá nagy bajnokként mint fülharapóként.

Nehéz szívvel nézte az ember, amikor a negyedik gólt is berúgták a belgák, fájt a kiesés, hiszen hogy a francba ne fájt volna, de mégis örök emlék marad a 2016-os torna.

Kissrác voltam, már értelmezni tudtam mi is az a foci, hogy is kell szurkolni a magyaroknak, és megéltem amikor 10-1-re vertük Salvadort. És persze a csalódást is, amikor kiestünk Belgium ellen... (Mindig ezek a belgák...) És emlékszem 1986-ra is, ahol a 0-6 sokkja örökre rányomta a bélyegét a magyar focira.

A 0-4 nem szép eredmény, mégsincs messze az a világvége hangulat. Nem fogjuk emlegetni Marseille, Irapuato mellett emlegetni Toulouse-t. Mert előtte volt három remek meccsünk, mert ezek a srácok lelkessé tették az egész országot.

Emlékek születtek. A mai 7-8 évesek ugyanúgy emlegethetik egykor, hogy Ronaldo mennyire kiborult, amikor Dzsudzsák megszerezte a harmadik magyar gólt. És mit se számít, hogy Ronaldóék végülis beszenvedték magukat a legjobb nyolc közé úgy, hogy 90 perc alatt a kaput se találták el, míg a mieink a vereség ellenére alaposan megdolgoztatták Courtois-t. 

(MTI Fotó: Illyés Tibor)

Igen, megérdemeltünk volna legalább egy gólt, de az ilyesmit nem ítélik oda. Mert néha meg olyan meccseket is látunk a kieséses szakaszban, ahol az lenne az igazságos, ha mind a két csapatot hazazavarnák. Jó volt hinni, jó volt reménykedni, és persze nem csak a gyerekek gazdagodtak élményekkel, hanem mi is. 

Mégis, nekem eddig is volt olyasmi, amit emlegethettem. A 10-1, vagy a Videoton UEFA-kupa döntője. Most ez a pár nap is bekerül a szép pillanatok közé. A srácok pedig, akik amióta az eszüket tudják ahhoz szoktak hozzá, hogy igazi tétmeccsen német, brazil, olasz válogatottaknak, klubcsapatoknak kell szurkolni, és szinte nem is tudták elképzelni, milyen magyarokért szívből szurkolni- bevallom, mi, idősebbek is elfelejtettük már időnként. 

Hogy mit hoz a jövő? Én a túlságosan bizakodó, hurráoptimista hangulattal nem foglalkozok, mert egyelőre még tart az EB, még lehetnek komoly meccsek. És ugyan büszke vagyok rá hogy a mieink is ott voltak, de azért meg fogom nézni a döntőt is. Én most még emlékeket gyártok, látni fogom azokat a csapatokat, akikkel pár napja még a mieink csaptak össze. Nekem még bőven hozzátartozik ennek a tornának az élményéhez az, hogy eljátsszak a gondolattal, mi lett volna ha nem a belgákkal akadunk össze, vagy milyen lenne, ha Ronaldóék helyett a magyarok vannak ott, hiszen egyenrangú ellenfelek voltunk a csoportban, meg is előztük őket.

Aztán a labda gurul tovább- de amit megéltünk ebben a pár napban, már soha nem felejtjük el. Köszönöm a fiúknak, a szakma stábnak, és kívánom, még sok-sok szép pillanatot okozzanak nekünk a magyar színekben pályára lépők!