Sportfoglalkozás

A kombinált sportos kikapcsolódásé a jövő?

Az rendben van, hogy mindig ki kell találni valami újat, érdekeset. Pontosabban: nem kellene. Lehetne focizni, terepfutni, jógázni vagy bármi régi jól bevált sportot űzni ha az embernek ahhoz van kedve, ám mostanság jobban eladható az, ha valamiben van valami újdonság.

Csak az a bökkenő, igazán újat nem lehet kitalálni. Értem én, hogy népszerű az UFC vagy az MMA, de alapvetően ugyanarról van szó, mint régesrég az ökölvívásban: két ember szemtől szembe megharcol egymással. A szabályok módosulhatnak ugyan, de maga az alapelv igencsak hasonló. És ha szelídebb vizekre evezünk, nem lehet új jógát feltalálni, no meg nincs is rá szükség.

Ilyenkor jön új ötletként az, hogy ötvözzük a régi, bevált mozgásokat. Némelyik még jópofa is, az óriás darts táblára lövöldözött focilabda például remek strandjáték lehet. 

Szintén el tudom képzelni a létjogosultságát annak, hogy deszkán állva jógáznak vagy másféle gyakorlatokat végeznek a víz felszínén az emberek. Persze legyen kellemesen meleg az a víz, mert úgy még frissítő is egy csobbanás ha elveszti valaki az egyensúlyát. Akár még az is lehet, hogy ez vagy a dartsfoci jó kiegészítő edzéssé válhatna.

Szóval ideig-óráig az ilyen új ötletek működhetnek is. Csak maga a sportipar jellege hozza azt magával, hogy ezeket a dolgokat gyorsan le is kell cserélni, hiszen ha már nem adhatóak el újdonságként, elvész a varázs. Közben meg szép csendben a régi, bevált dolgok maradnak...

Nem hittem, de tényleg nem, hogy a beugró albán csapat akkora akadály lehet a Fradinak. Szerintem senki sem hitte.

Aztán a tegnap este egy újabb csalódást keltő magyar focikudarcot hozott magával. Nem bántok én senkit már, miért tenném, nyilván jól fizetett profik ezek, tudják, mit csinálnak, hogy léptek pályára. A leggazdagabb, legerősebb magyar klub legendás zöld-fehér mezét viselve, papíron profi háttérrel, profi edzővel.

Idény eleji forma? Összeszokottság hiánya? Vagy egyszerűen csak arról van szó, ennyit tudnak? Mindegy. A végeredményt látjuk. Egy tényleg semmit nem mutató ellenfél is túl sok volt.

És azt is, hogy egyetlen mérkőzés elegendő ahhoz, hogy bővüljön a magyar futball legendáriuma, egy káprázatos öngóllal, amivel letette a névjegyét a Bundesligából érkező védő, illetve az albán kapus panenkájával, aki jobban lőtte a tizenegyest mint a magyarok...

Ijesztő, de ma három további magyar csapat is pályára lép, ketten hátrányban, idegenben. Remélem a fordításaik lesznek emlékezetesek, nem pedig a Benny Hill-show-t idéző bénázások.

Uramisten, de messze van az EB! Mintha ezer éve láttuk volna ugyanezeket a fiúkat nagyot küzdeni, nagyot játszani...

Egy fotós, Chris Burkard álomszép képeket készít szörfösökről, ám nem a szokásos trópusi tengereken dolgozva: hideg vízben, akár jéghegyek közt lovagolják meg a hullámokat. Na így tényleg extrém sport lehet a szörf is...

Azt hiszem, nem a Pokemon Go fogja megvált az eltespedt emberek életét.

Nekem aztán tényleg semmi bajom nincs a különféle divatos őrületekkel, ha jórészt ártalmatlanok. A Pokemon Go folyik mostanában a csapból is, ami engem egyáltalán nem hatott meg, nem akarok Pikachura vadászni, az egész Pokemon dologról alig tudok valamit. Információim jórészt a South Park Chimpokomonos epizódjából származnak, ami aligha hiteles forrás.

Mivel azonban általában elolvasom előbb-utóbb azt, amivel ilyen gyakran találkozok, a Pokemon Góról is többet megtudtam, mint amire szükségem volt. A lényeges információnak az tűnt, hogy ebben az okostelefonos játékban bizony a szabadtéri sétálgatás is szükséges a sikerhez, ami bizonyos szempontból szimpatikus is.

Eddig nem nagyon futottam össze az utcán Pokemon-kergetőkkel, egészen tegnapig. Akkor viszont a szó szoros értelmében, mert éppen kocogtam, az egyik környékbeli parkból átfutottam a másikba, amikor felfigyeltem a jellegzetes embertípusra. Jellemzően 20-30 közötti, geek külsejű arcok, akik meredten bámulva telefonuk kijelzőjét totyogtak, forgolódtak vagy húzogatták az ujjukat a képernyőn. 

Én a nagy parkban két kört kocogtam le és megtoldottam egy kis kitérővel (ez összesen bő három kilométer), közben többször is belefutottam ugyanazokba a Pokemon Gós srácokba. Hát mondjuk úgy, ők egy kicsit lassabb tempóban haladtak. Persze, a könnyed séta is több mint a semmi, de azt vizionálni, hogy ettől lesz valaki kisportolt, elég mókás feltételezés. Pedig olvastam ilyesmit, hiszen szeretnék kidomborítani a játék pozitív oldalait. 

Ismétlem, viszonylag, a semmihez képest biztos számít egy kis séta is, de akiket én láttam, messze nem intenzíven mozogtak. Azért ha valaki valóban edzeni akar, ennél biztos több kell. És bevallom őszintén, nehezen tartom elképzelhetőnek, hogy ne unnának meg az emberek napi 6-7 kilométer sétálgatást a Pokemonok után, és egy idő után egyszerűbbnek tűnik egy kis pénzzel felgyorsítani a dolgokat. Annyi bevétele lett hirtelen a játék gyártójának, hogy az ember óhatatlanul arra gondol, itt bizony sokaknál győzedelmeskedett a lustaság.

Mindenesetre most a Pokemon Go a trendi, egy darabig még biztos az is lesz, és ha valakit elszórakoztat, hát nosza. De ha már az ember felemeli a fenekét és kimegy a szobából, akár kombinálhatja is a vadászatot valami aktívabb mozgással- gondolom én. Aztán lehet, egyszerűen csak maradi vagyok, és más ugyanúgy értetlenül nézi, minek futkározok kilométereket céltalanul, miközben ennyi erővel Pokemonokat is hajkurászhatnék...

Azt hiszem, az EB idejére korlátozódott focimániát nyugodtan el lehet felejteni: a magyar bajnokságnak saját erejéből kell elnyerni a szurkolók érdeklődését. A válogatott sikerei csak halovány alapot teremtettek, szó nincs róla, hogy az NB1-et is olyan kirobbanó érdeklődés kíséri majd.

Az első forduló mindig fontos a bajnokság életében. Úgy tartják, ilyenkor még mindenki bizazkodik, ki vannak éhezve a focira a rajongók, a klubok is akcióznak, tehát minden megvan ahhoz, hogy jó hangulatban, teli stadionokban induljon útra a labda.

Ám az eddig adatok alapján úgy fest, az egyik nagy reménye a focivezéreknek máris szertefoszlott, mert az első fordulóban nem hogy több, de alacsonyabb volt az átlagos nézőszám mint az előző bajnokság első körében. Ráadásul úgy, hogy a jellemzően legnagyobb nézőszámot produkáló Fradi otthon kezdte a szezont!

Nem kell statisztikusnak lenni ahhoz, hogy érezzük, ez bizony nem sok jót sejtet. Persze lehetnek olyan különleges kalkulációk, amelyek szerint mondjuk fél százalékkal több néző volt idén mint tavaly az első fordulóban, de mind tudjuk, ez csak játék a számokkal. Akik hittek a népszerűség megugrásban, nem ennyivel kalkuláltak, hanem 20-40-60 százalékkal.

Ne feledjük, az EB-t megjárt válogatott játékosai közül szép számmal játszanak itthon, Gera, Böde és Lovrencsics például a Fradiban lépett pályára, Lang és Juhász a Videotonban, Korhut a Debrecenben. Ja és Király a Haladás kapuját védve hozott össze egy méretes potyagólt. Szép dolog a válogatott csapattársnak gólpasszt adni, csak épp kellemetlen, ha már nem egy gárdában szerepelnek...

Úgy fest, itthon mindenki rögvest elfelejt focizni. Kicsit más színvonalú sajnos a játék, a körítés, minden, mint az európai futball nagyszínpadán. Ehhez kellene zárkózni- de úgy fest, a hazai bajnokságtól már tényleg annyira elfordultak a nézők, hogy nem nagyon lehet reménykedni egy hirtelen megugrásban. Sőt, lassan az is erény, ha csökken a lemorzsolódás. Egy bajnok Fradi első hazai meccsén, a szép stadionban nincs hatezer ember? Ez nagyon elkeserítő ám!

Mert szó nincs arról, hogy élcelődnék, engem tényleg elszomorít a helyzet. És aztán... a szívemre teszem kezem, és kimondom: én sem követtem az első forduló meccseit, pedig az EB-t végignéztem. Egyszerűen nem hittem benne, hogy egy Mezőkövesd-Gyirmót újoncrangadóért nekem be kellene kapcsolnom a televíziót. És most sem hiszem azt, hogy sokat vesztettem volna. Én csak egy ember vagyok a sok közül, de sokan gondolhatják még pontosan ugyanezt. Hosszú évek, és kézzel fogható sikerek kellenek nemzetközi szinten, hogy újra komolyan vegyük a magyar klubfutballt. De hol vagyunk ettől!...