Sportfoglalkozás

Úgy fest, az EB utáni eufóriába csúnyán belepiszkít a magyar klubcsapatok teljesítménye. Tök szuper lenne a mi focink, csak azok a fránya ellenfelek ne lennének...

Sokan hitték azt, hogy erőt ad a magyar futballnak a válogatott derekas helytállása az európai fociporondon. Ez elvi szinten olyan szépen működik: rájövünk, hogy igenis van előrelépési lehetőség, csak bele kell tenni a munkát, a hitet, és előbb-utóbb jön az eredmény is!...

Hát, úgy fest, tényleg utóbb jön a siker. Sokkal utóbb. Az első körből tovább tudtak lépni a mieink, de aztán jöttek a kőkemény azeri, fehérorosz, albán ellenfelek. Bevallom, pár csapatnak a neve se ugrik be a komoly riválisok közül, de az odavágó eredményeit tudom: négy meccsből egy győzelem, egy döntetlen, két vereség, utóbbiak hazai pályán.

Nem állítom, hogy ne juthatna tovább minden magyar csapat a nemzetközi kupában egy bravúros visszavágóval, de az tény, gyorsan berúgta a realitás az ajtót: a későbbi EB-győztes Portugália elleni döntetlen szép volt, de nem ennek emlékéből kell élni, hanem most kellett volna megmutatni, a Torpedo Zsodino nem lehet ellenfél a magyar bajnokság bronzérmesének. A Debrecen viszont egész mást mutatott meg, és a stadion harmadát megtöltő közönség állítólag korántsem ünnepelte őket úgy a vereség után, mint ahogy a válogatott fogadták a Belgium elleni bukás ellenére. Meg is tudom érteni...

Már megint annak a küszöbén állunk, hogy július végére(!) feleződik a magyar csapatok száma a nemzetközi kupában. Az MLSZ-ben biztos akcióterv készül, hiszen tudjuk jól, az akciótervek ördögi cselei, váratlan kapáslövései alapozzák meg a sikereket. Ha egy kis balszerencsénk van, és beugró albán csapat megszorongatja a Fradit az Üllői úton, akkor nagyon szomorúan indul ez a szezon. Persze biztos csak azért megy nekik jobban a foci, mert a szövetség vezetésének jobb a koncepciója... Bár ez már-már elképzelhetetlen, hiszen amilyen dicshimnuszokat olvastam mostanában az MLSZ-ről, úgy tűnik, ennél a futballszövetségnél jobbat, szebbet és hatékonyabbat álmodni sem lehet.

Szóval nehéz jól reagálni a vereségekre. Ne feledjük, az UEFA koefficiens számításába, ami a kiemelésekről dönt, minden egyes eredmény beleszámít, még az sem mindegy, hogy kettős vereséggel vagy gólkülönbséggel esik ki valaki. Szóval jó lenne tényleg kicsit összekapni magunkat. Ronaldót hagyjuk, vele nem fogunk találkozni a fehérorosz meg az azeri bajnokságot képviselő csapatban. Ha ellene ment, akkor mehetne mások ellen is.

Menni fog? Vagy ki fog menni a végén? Edzők? Játékosok? És ki nem fog menni? A szurkolók?... Kellemetlen lenne, ha azelőtt vége lenne a focimámornak, mielőtt úgy igazán beindulhatott volna az itthoni bajnokság...

Vajon kinek a példája bír rá inkább a sportolásra: Ronaldóé vagy lelkesen gyúró nagymamáé?

Megszokhattuk már, hogy az élsportban nincs holtszezon. Elhúzódnak a fociban a csúcsbajnokságok, kétévente van EB vagy világbajnokság, négyévente nyári olimpia, ősztől indul az egyre többeket érdeklő amerikaifoci- és NBA-szezon és így tovább. Sportdömping ez a javából, elcsépelt közhellyel élve modernkori gladiátorok versengését nézhetjük szinte minden nap. Egyszerre zajlottak olyan események, mint a foci EB, a Forma1-es futamok, a Tour de France, a wimbledoni teniszbajnokság. Ezek bármelyike önmagában is komoly dolog, ehhez képest szinte egymástól szívták el az érdeklődőket. (És közben még voltak olyan apróbb drámák, mint Messiék újabb elbukott döntője a Copa Americán...)

A sport, mint a szórakoztatóipar része, abban érdekelt, hogy amíg fut a szekér, minél inkább jöjjön a bevétel. Azt hiszem, ez garantáltan meg is valósul, például a 24 csapatos Európa-bajnokság rengeteg meccsével. Sok? Persze. De szuperhősös filmből is sok van- hiszen most ezekre van kereslet, A néző lelkesen néz, szurkol, kikapcsolódik, nincs is itt semmi hiba.

Ám valamikor azt mondták, az élsportban az is jó, hogy egy kicsit lelkesít, inspirál minket, átlagembereket, kedvet csinál a mozgáshoz. Hát szerintem ez a cél mostanában egyre inkább elhalványul, egyre inkább az számít, hogy a néző is egyfajta termékként legyen eladható, mint reklámok fogyasztója. Nem nagyon érdekel senkit, hogy úgy egyébként chips és sör fogy irdatlan mennyiségben, tehát pont nem egészségesebben élünk. Rámennek a hírek is arra, melyik sportceleb kivel randizik, milyen botrányba keveredik.

Nem nagyon tudatosul, hogy úgy egyébként egy Cristiano Ronaldo vagy akár egy Dzsudzsák Balázs is sok évnyi folyamatos edzéssel jut el a nemzetközi foci jegyzett játékosai közé- sőt, amikor leveszik a pólójukat, látható, hogy többségükön egy cseppnyi felesleg sincs. A foci is ilyen, és az olimpián versenyző úszók, kajakosok, vívó, atléták, birkózók és társaik hasonlóan profi, éjjel-nappal edző sportolók. És ha nem látjuk a munkát, talán nincs is, ami inspiráljon.

Ezt a vákuumot töltik ki hát az inspiráló közösségi fitcelebek, sportoldalak. Ezekkel meg az a baj, hogy jó nézni a gyönyörű tengerparton jógázó, hibátlan alkatú modelleket, csak épp egyre inkább nyilvánvaló, megszerkesztett képek, megszerkesztett pózok ezek, szponzorált utazásokkal, támogatóktól kapott sportfelszereléssel. Termék lett a motiválás is, és megint mi -ki más?- lettünk a végtermék, aki majd jól bevásárol a pink sportcipőkből és befizet a legújabb aktív nyaralásra.

De az ember ősi, naiv vágya az, hogy a hitelességet keresse minden mögött. Rákattantunk tehát azokra a hozzánk hasonlóan eltunyult emberekre, akik fogukat összeszorítva, mindenféle profi háttér nélkül lefogytak, izmosak, sportosak lettek. Ez aztán tényleg tud inspirálni! Pár hónapja még pocakos informatikus volt, mára Adonisz-alkatú bájgúnár! A nagyi, aki túl az ötvenen kezdett gyúrni, és még most is fitneszversenyekre jár! 

És milyenek vagyunk? Ha akarunk hibát találni, sikerülni fog. Így aztán az ilyen edzésmániás amatőrökre is rá lehet mondani, mindent alárendeltek egy célnak, és ezt más nem teheti meg, mert családja van vagy mittudomén. És le azokkal a szülés után 2 héttel tökéletes alkatú nőkkel is, akik meghamisítják a valóságot. Már azt is ünnepeljük, ha valaki épp azt mutatja meg, mennyire nem tökéletes az alakja anyukaként. Vagy a híresség, aki photoshop nélküli képet posztol, bemutatva, bizony vannak itt-ott hurkák rajta. Éljen a természetesség, élj úgy, ahogy jólesik, és ne akarj senki kedvéért tökéletes alakra vágyni, törekedni! Azért azt is bemutatják, hogy önmagunk elfogadása nem jelenti azt, hogy ne lehetne valamit javítani a helyzeten, csak nem kell feladni mert nem jön össze pár hét alatt a modellalkat.

Mindenki számára jó megoldás nincs, de én hiszek abban, hogy többségünknek szüksége van valami inspirálóra. Ám annak nem kell feltétlenül valaki másnak lenni: én például belenéztem a tükörbe, és azt mondtam, ez nem jó. Láttam barátokat, akik sokat kihoztak magukból, és azt éreztem, nekem is sikerülhet változni. Sikerült is, a magam szintjén értem el kézzel fogható eredményeket. Nem lettem instagram-sztár, nem másért mozgok, hanem magamért. Nem számít, honnan jön az inspiráció, az csak elindít egy úton, amin nekünk kell végigmenni. 

S hogy ki vagy mi adja meg az első lökést, mindegy. Ronaldo, a testépítő nagymama. a hajlékony jógaceleb- bárkit követünk, egyikük sem fog helyettünk felállni a székből, hogy mozogjon. De ha megtalálod, ki az, aki számodra jó példa, máris előrébb jársz. Még itt a nyár, ami nem csak úgy lehet sportos, hogy a tévé előtt ülsz- és ez bizony csakis rajtad múlik.

Inspiráló példaképek

Érvek és ellenérvek a focisták nyári csúcstalálkozója után.

Megérdemelte-e a címet Portugália? Természetesen igen, hiszen senki nem tudta őket legyőzni, legalább egy döntetlenre mindenki ellen jók voltak. Masszívan védekeztek, csak egyetlen alkalommal, a mieinktől kaptak egynél több gólt. A döntőben pedig elbírták Cristiano Ronaldo korai sérülését is, aki ugyan nem mindig képes meccset eldönteni, de hogy nélküle bármelyik válogatott gyengébb, az tény. Akárhogy nézzük, hét meccs alapján ők lettek a legjobbak, vita nincs.

Vagy mégis van? A portugálok időnként egészen csapnivaló, unalmas meccseket játszottak, a hét mérkőzésből egyetlent(!) nyertek meg rendes játékidőben, és az volt az egyetlen, amit egynél több gólos különbséggel hoztak. Játékuk enyhén szólva sem volt látványos, aligha fogjuk izgatottan visszanézni a tornán játszott meccseiket, csak úgy a szórakozás kedvéért.

Sok-e a 24 csapat? Dehogy sok, sőt, lehetne még több is! Nem kevés kis focinemzet válogatottja mutathatta meg magát egy nagy tornán Albániától Izlandig, és nem kevés közülük igazi pozitív meglepetés volt, például a magyarok is. Harcos, kemény meccseket játszottak a kicsik is, alig voltak nagy különbségű győzelmek, szóval fél Európa szurkolói izgulhattak egy hónapon át. Egyébként is, hogy panaszkodhatna egy igazi focirajongó, amikor ilyen rengeteg meccset láthattunk?

Persze van, aki szerint már túl sokat. Akadtak válogatottak, akik nélkül még éppen elment volna a torna, azért ha nagyon jól megnézzük, valahol ott kezdődtek az izgalmak, amikor olasz-spanyol, német-francia rangadók következtek. Szimpatikusak voltak az izlandiak, de azért valahol mind sejtettük, nem ők érnek oda a végelszámolásnál. És a csoportmeccseknek sem úgy volt tétje, hiszen a 24 csapatból továbbment 16, három döntetlennel megvolt a továbbjutás, és jöttek tovább a meccsek, amelyek egy részén mindenki totál biztonsági focit játszott. Hiába volt sok a meccs, jelentős részük igencsak felejthető volt- a mennyiség pedig nem csap át minőségbe fociban sem.

A lebonyolítás viszont alapvetően rendben volt, nem voltak furcsa, esztelen szabályok aminek láttán csak kapkodja a fejét az egyszeri szurkoló. Igen, az utolsó körben látni lehetett, akadt csoport ahol pontosan tudták, milyen eredmény elég a továbbjutáshoz, de ez a foci sajátossága, mindig is volt hasonló. A nagy kérdések úgyis az egyenes kieséses szakaszban dőlnek el.

Persze azért nem ártana, ha a csoportkörökben is lenne valami ami felpörgetné a dolgokat. Furcsa ötletek mindig vannak, például hogy ott se legyen döntetlen, tizenegyesekkel döntsenek (aki azt megnyeri, kapja a 2, aki bukja, az 1 pontot), és az rendesen megkavarná a dolgokat. Az tény, hogy szinte végig a tornán jól lehetett szerepelni bunkerfocival.

No igen, kevés volt a gól, de a jó védekezésben, a taktikai csatában nem lehet megtalálni az érdekeset? Ez is része a focinak, és hiába mindig csak a csatárokat imádják, kijár az elismerés a védőknek, kapusoknak is, ha nekik köszönhetően jön össze a siker- mint mondjuk most a portugálok esetében.

Mondjuk az összefoglalók unalmasak lesznek, ha gólok helyett csak becsúszásokat és nagy mentéseket tudnak adni, aztán meg a végén a tizenegyeseket. Utóbbi mentett meg pár meccset attól, hogy minden izgalomtól mentesen felejtsük el őket. Igenis kellenek a nagy lövések, a szép cselek, a látványos gólok! A magyar csapatot pont az tette szimpatikussá, hogy nagyon lelkes (és eredményes!) volt az előrejáték, legalábbis a csoportmeccsek alatt. És gólra törően játszva a kiesés sem fájt annyira. De mint mondanak mondjuk a horvátok, akik erős csapatukkal fájóan gyatra meccseket is játszottak, és ki tudja mire számítottak a nyolcaddöntőben ezzek a focival?

A bíráskodással viszont nem nagyon kell foglalkozni, hiszen alapvetően nem a sípmesterek döntöttek el semmit. A foci hagyományainak része ez az emberi hibafaktor, és persze ahogy az szokott lenni, egyszer ide, egyszer oda téved a bíró. 

Nyilván pár nagy tévedésnél azért mindenkiben felmerült, ha lenne videobíró, más volna a világ!... A döntőben Ronaldo lerúgása volt az egyik több, mint vitatható helyzet, hiszen a bíró le sem fújta. A másik meg Eder kezezése- ha akkor az a szabadrúgás nem a kapufát találja el hanem bemegy, tele lenne vele a sajtó. Ezt most megúszta a bíró, az UEFA- de mikor lesz az, hogy a rendkívül felgyorsult játék miatt annyi ilyen hibát követnek el, ami után nem lesz elodázható a változtatás? Majd megszokjuk a videobírót is, ahogy a tétlen lest is, például. 

Szóval vannak érvek és ellenérvek bőven! Aztán majd meglátjuk, módosul-e valami a következő nagy tornára, vagy addigra rég elfelejtjük a kritikákat, és alig várjuk, hogy végigizgulhassuk?

Ha valaki nézettséget akar az interneten, készítsen gyorsan elérhető kockahassal kecsegtető tornavideót.

Időnként jó dolog böngészni a statisztikákat. Az ember meglepődve látja, mi mindenre keresnek rá az internetezők, mi hozza őket lázba. Hírességek, filmek, egyebek- van mindig pár húzó téma.

A torna-edző videóknál viszont van egy örök sláger: a lapos has. A "six-pack in 6 weeks" vagy "5 minutes abs workout" cím kitűnő hívószó, mert szemmel láthatóan a has környékéről mindenki szeretne leadni egy keveset. Nyilván az a népszerűség oka, hogy ezt a részt nemtől függetlenül mindenki hasonlóan formálná, szemben a fenékkel mondjuk. Másrészt azért is lehet kíváncsi mindenki az újabb és újabb ilyen videókra, mert innen még azok is nehezebben fogynak, akik időnként mozognak...

Az egy másik kérdés, hogy pont emiatt sejthető lenne, másfél hónap alatt senkinek nem lesz kockahasa, főleg nem 5-6 perces edzésekkel, életmódváltás nélkül. Hinni persze lehet benne, mint ahogy a Mikulásban, csak épp nem nagyon fog összejönni.

Ettől azért még jó kiindulás lehet az is, ha valaki legalább ezeket a napi rövid edzéseket elkezdi. Rá lehet szokni a mozgásra így is, aztán ahogy az ember olvas, próbál informálódni, változtat az étkezésén, majd rájön, nem a YouTube-on fogja megtalálni a választ minden edzéskérdésére. 

Vannak jó termek, kellemes órák, szuper személyi edzők, és ha lelkesedés van, eredmény is lesz. A klassikus kockahas még így sem fog összejönni az emberek többségének, de ha az ember eléri azt, hogy valami jó irányba változik, fogy, többet bír, jobban érzi magát a bőrében, akkor képes azt is elfogadni, mi az, amit átlagos erőfeszítéssel elérhet, és mi az, amihez ennél jóval több kell.

Ezt nem mindenki engedheti meg magának- de a keveset bizony szinte mindenki. És ha az első lépés az, hogy az ember az ingyenes videókat nézegeti, ám legyen! Majd eljön aztán a másféle edzések ideje is, ha az ember rákap az ízére.

A Ferencváros leendő ellenfelét kizárták, mégsem ússza meg az első kört a magyar bajnok- az UEFA ismét bravúros módon kezelt egy zavaros szituációt.

A foci EB-nek még vége sincs, a magyar klubcsapatok pedig már pályára léptek a nemzetközi színtéren, hiszen olyan alacsonyan rangsorolja őket az UEFA. Kicsit faramuci helyzet, hogy a Ronaldo és Bale nevével fémjelzett elődöntő izgalmai mellett arról is szót ejthetünk, mire mennek a mieink a kazah vagy San Marinó-i riválisok ellen, de el kell fogadnunk a tényt, EB-eufória ide vagy oda, a magyar foci jelenlegi realitása a selejtezők második köre...

Sebaj, a válogatott bizonyította, hogy mélyről indulva is lehet komolyat alkotni. Van tehát kiről példát venni, és egy kis sikerélményhez még csak nem is a Barcelonát kell verni. Persze az utóbbi években megszoktuk, nekünk a katalánoknál sokkal gyengébb ellenfelekkel is meggyűlik a bajunk. Na de majd az idén!...

Ráadásul a BL-sorsoláskor úgy érezhettük, a Fradi az égiek támogatásával kapott ellenfelet, mert az albán bajnokot az UEFA kizárta gyanús meccsek miatt a sorozatból. Azaz úgy festett, ha a sportdöntőbíróság helybenhagyja az eltiltást, a zöld fehéreknek játszania sem kell, bemasíroznak kényelmesen a harmadik körbe.

A Skenderbeu Korcét kizárták, így aztán minden meglehetősen egyértelműnek látszott. Egészen addig, amíg ki nem derült, az európai szövetség váratlan módon egy másik albán csapatnak adta át a BL-indulás lehetőségét, így a Fradira a Partizani Tirana vár. 

Az egészben az a komikus, hogy a Partizani már pályára lépett idén az Európa Liga selejtezőjében, az első fordulóban gól nélküli döntetlent ért el a Slovan Bratislava ellen. A visszavágót már nem játsszák le, a pozsonyiak továbbjutottak, az albánok a BL-re készülhetnek. 

Hogy abban mi a logika, hogy a Slovan ölébe hullott a továbbjutás lehetősége, nem a Fradiéba, el nem tudom képzelni. Ha pár hónapot késik az ítélettel a sportdöntőbíróság, akkor a Partizani egyből a BL-főtáblára kerül, mondjuk ötödik csapatként egy csoportba? Vagy ez csak a szokásos történet, amiben a magyarok húzzák a rövidebbet? Gyakran szokás emlegetni, hogy a sportdiplomáciában mi gyakran járunk rosszul- noha a valóság az, hogy olyan országokban fontos csak ez, ahol a sport olyan kiemelt és eredményes mint nálunk, máshol nem nagyon kavarna vihart az ilyesmi.

Ám egy szempontból azért jó ez. A Fradi, folytatva a válogatott "munkáját", igazolhatja, hogy nem kell hátszél, képes a pályán igazolni, ott a helye a következő körben. Azt gondolom, ha ezt a beugró albán csapatot sem sikerül búcsúztatni, az óriási szégyen lenne. Arra várni felesleges, hogy majd minden ellenfél kiejti saját magát- a focimeccsek ne a tárgyalóteremben dőljenek el! Ugyan az igazságérzet azt diktálja, jelen helyzetben az UEFA-kavarása meglehetősen furcsa, de ez nem számít.

A Fradi azt a történelmi tettet hajthatja végre, hogy ugyanabban a BL-selejtezőkörben két albán csapatot is elkeseríthet. Hajtsanak hát erre a szép sikerre!