Sportfoglalkozás

Az idei focivébén már több izgalmas büntetőpárbajt is láthattunk, és Costa Rica például egyszer győzött, egyszer viszont elbukott egy ilyenen. Nincs előre megírva, ki szerepel sikeresen, mégis pár dolog megfigyelhető még a laikus számára is.

Az első közhely, amit gyakran hallani, az úgy szól, hogy a tizenegyest csak elrontani lehet, kivédeni nem. Ez kétségtelenül így van, a felső sarokba nagy erővel meglőtt labdát "a Jóisten kapusa" se védené ki, ahogy mifelénk mondják. A technika az elsődleges tehát a rugó játékos szempontjából, mert aki magabiztosan tudja kilőni valamelyik sarkot, az nagy eséllyel gólt is szerez.

Persze erre nem mindenki képes, hiszen a magasan, oldalra helyezett lövéseknél mindig megvan az esélye a kapufának vagy annak hogy fölé vagy mellé lövi a játékos. (Érdekes, hogy a jó tizenegyesrúgó hátvédek általában a nagy erővel pontosan célzók közé tartoznak, ők ritkábban trükköznek.)

A kapusok szerepe a kivédhető lövéseknél értékelődik fel. Ezek tipikusan a félmagas, nem igazán szélre helyezett labdák. A rúgó biztonsági megoldást választ, biztosan el akarja találni a kaput, és ez szinte mindig össze is jön, ám ha a kapus jó irányba mozdul...

Meg kell jegyezni, átlagnéző két dologgal általában nincs tisztában. Az egyik az, hogy a nem túl erősnek látszó lövéseket is jól megküldik, ezért van az, hogy ujjheggyel nem nagyon lehet őket eltéríteni. A másik pedig az, hogy egy jó kapusnak nagyon jó reflexei vannak, villámgyorsan reagál, ráadásul a kapuvédők magasak és hosszúak a karjaik, így egy hétköznapi ember rúgására könnyen odaérnének. Annak idején a vidámparkokban voltak tizenegyesrúgások is, általában a bajnokságból kiöregedett kapusok eszén kellett volna túljárni, de ez csak keveseknek sikerült. A rutinos kapusok egyszerűen túl gyorsak voltak és a rúgó mozdulatból látták, merre lövik majd a labdát, ami gyenge is volt, nem is túl helyezett- hja kérem, itt válik el, ki a profi, ki az amatőr.

Nos, a csúcsfociban is az a kérdés, hogy a kapus mennyire képes megérezni, hova jön majd a labda. Persze egy erős lövésre nem ér oda, de megadja magának az esélyt. A kulcs a megfigyeléseim szerint az, hogy azok a kapusak találják el jobban az irányt, akik nem dobják el magukat túl korán. Kivárják a legutolsó pillanatot, és csak akkor vetődnek. A rúgó játékos ekkor már nem nagyon tud változtatni az eredeti elképzelésén, nem tud a másik oldalra helyezni, vagy ha kapkod, nagyobb eséllyel rúgja mellé a labdát. Egy Neymar persze képes nekifutás nélkül úgy lőni, hogy az elmozduló kapus fölé kényelmesen beemelje a labdát, de aki nem rendelkezik ilyen kivételes képességekkel, az könnyen felsülhet, ha trükközni kezd.

Az átlagfutballista akkor jár jobban, ha messzebbről fut neki. Tudom, ez furcsán hangzik, de érdemes megnézni, egy kicsivel gyakrabban hibázik az, aki közelről indul. A kapusban nagy a feszültség, és ha a játékos távolabbról indul, akad olyan hálóvédő, aki nem várja ki a teljes nekifutást, korábban elvetődik, ami lehetőséget ad a rúgónak a módosításra. Persze ha a kapusnak jók az idegei, ez nem számít, ki fogja várni a jó pillanatot.

És ha egy lövést kifog, a kapus magabiztos lesz, míg a következő rúgó elbizonytalanodik. Most is jó irányba megy? Jó napot fog ki? Nagyobb erővel kéne rúgni, a léc alá helyezni, kockáztatva azt, hogy nem találja el a kaput? Nagy a nyomás minden soron következőn, hiszen a foci még a tizenegyesrúgásoknál is csapatjáték, mindenkinek hozzá kell tennie a magáét a sikerhez. Ha valaki kihagyja, a kapusnak kellene kijavítani a hibáját. De még az sem elég, hiszen a következő rúgónak be kell találnia.

Mindenesetre nem csoda, hogy megbecsülik a jó tizenegyesrúgót és a tizenegyesölő kapust is. És hiába merülnek fel olyan ötletek, hogy a büntetőpárbajt mással kellene helyettesíteni, a szurkolók valószínűleg ragaszkodnak hozzá. Bármennyire unalmas tud lenni egy meccs, ha eljönnek a tizenegyesek, ott már biztosan lesz valami izgalom. Ez az a műfaj, ahol a kiscsapatnak is ugyanakkora az esélye, mint a sztároknak. Én magam is szeretem a tizenegyeseket, és nem hiszem, hogy bármi más jó lenne helyette. És az meg egy marhaság, hogy az egész csak a szerencsén múlik. Aki ezt hiszi, próbáljon büntetőt rúgni vagy védeni, aztán kiderül, kell-e hozzá tudás.

Mindenesetre a klasszikus büntetőpárbajokra évek múltán is emlékszünk. Kiskoromból fel tudom idézni az egyik legendásat, 1986-ból, amikor a Steaua kapusa, Helmuth Duckadam kivédte a Barcelona csillagainak a szemét a BEK-döntőben, sorozatban négy tizenegyest fogott meg! Ez bizony nem mázli volt, hanem nagyon is mesteri munka a kapus részéről. 

És szinte minden megfigyelhető: a nem túl erős, nem túl jól helyezett lövések, a jó pillanatban mozduló kapus gyors reflexekkel és hosszú karokkal, és persze nő a nyomás a következő rúgón- a román kommentátor pedig természetesen megőrül, mi is megtennénk ilyen helyzetben... Nagy találmány volt a tizenegyesek bevezetése, és jó példa arra, nem minden újdonság teszi tönkre a foci nagy hagyományait. Ennek is megvan a tanulsága...

Nincs itt semmi látnivaló, meglepetések helyett négy rutinos válogatott van a focivébé elődöntőjében.

Igen, folyamatosan meglepetéseket emlegettünk, egy idő után meglepetéseket vártunk, de a helyzet az, hogy négy olyan csapat jutott az elődöntőbe, amelyek összesen 24(!) vb-döntőben szerepeltek. Amikor előveszem a pár hetes jóslataimat, azt látom, a németeket és argentinokat eltaláltam, és a spanyolokkal lőttem nagyon mellé. Mert a foci ilyen: a kicsiknek valahogy mindig eljön a végállomás idő előtt.

És ez nem megérdemelt sikerekről szól. Érdemekért az életműdíjat adják, nem a világbajnoki aranyérmet. Számtalan rettentően keményen küzdő, tisztességes sportoló van a világban, akik nem nyertek olimpiát, világbajnokságot. Mert a sport az egy olyan móka, hogy a végén igazán csak egy örülhet. És a nyertesek közé inkább tartoznak a brazilok és a németek, mint Costa Rica vagy Belgium focicsapata.

Így aztán az ilyen okoskodáson gyorsan túlléphetünk, mint ahogy a szerencse emlegetésén is. Annak számít, hogy a kapufáról kifele jön a labda, aki előtte nem nyel be fél tucat gólt. És az örülhet, amiért befele pattan, aki eljut az ellenfél kapujáig és helyzetet teremt. Ez is ilyen egyszerű: ha csak a szerencsén múlna, a magyar válogatottnak lenne öt százalék esélye a vb-győzelemre. Ki szerint van annyi?...

És most jön az újabb közhely-hülyeség: az álomdöntő. Valamiért a brazil-argentin meccset szemelték ki erre, de fel nem foghatom, miért. Ha a németek és az argentinok találkoznak, immár harmadik alkalommal, az nem pikáns meccs? Ha a hollandok negyedik nekifutásra Brazília ellen Brazíliában akarnak végre aranyat szerezni, az nem nagy sztori? Ha Dél-Amerikában két európai csapat feszül egymásnak a döntőben, az érdektelen? Egy fenét. Minden világbajnokság döntője álomdöntő, mert két olyan olyan csapat jut el oda, aki a torna során így vagy úgy minden ellenfelét felülmúlta. 

Hogy az idén ki érhet oda? Én úgy tippelem, a németek Argentinával harcolhatnak meg az aranyért. De ez már csak tipp- alakulhat máshogy is. Ettől izgalmas a világbajnokság, még ha a színvonaltól nem is mindig esünk hanyatt. 

A mostanában általam űzött sportok közül a számomra leginkább kedveltek közé tartozik a bokszzsák püfölése.

Nem, nem vagyok agresszív alkat, nem szoktam verekedni se. Egyszerűen csak van abban valami jó, hogy az ember ritmusosan üti a zsákot. Persze pici múltam van a dologban, mert apám amatőr bokszolóként megmutatott ezt-azt annak idején, és egy rövidke ideig kickbox edzésre jártam, de ez leginkább annyira elég, hogy ne fordítva vegyem fel a kesztyűt.

Gyakorlatilag a kesztyűn és a zsákon kívül nincs is más felszerelésre szükség. Talán csak dolog van, ami nehezen megoldható: maga a helyszín kialakítása. Mert annak a zsáknak lógnia kell valahonnan, ami jó erős, mert elég nehéz cuccot kell tartania. Az sem árt, ha nyugodtan körbe lehet mozogni, és persze mozgás közben a zsák semmit nem törhet össze.

Igen, ennek megoldása kihívás volt a számomra is, ezért mostanában csak akkor tudok zsákolni, amikor vidéken vagyok. Ennek persze megvan az az előnye, hogy a szabad levegőn tudok ütögetni, ami összehasonlíthatatlanul hangulatosabb. Egy kis melegítés, aztán gyakorlom az egyeneseket, felütéseket, horgokat, kicsit eltáncolok, ügyelek a kettős fedezékre és így tovább. Hogy megtörjem az ütögetés monotonitását, időnként beiktatok egy rövid kis futást fel a hegyoldalba.

Ebben az a jó, hogy tisztára Rockynak érzem magam, ahogy egyre feljebb jutok, aztán megfordulok és felülről körbepillantok. Feltehetem a kezem, mint a filmbeli bajnok, és hát valljuk be, az ember azért is szeret bokszzsákkal edzeni, mert ez a mozgás valóban megadja ezt az érzést. Az is remek lehet, ha kötetlen gyakorló meccseket lehet vívni ringben, normális védőfelszereléssel, de enélkül is jó kikapcsolódás az egész. Úgy tudom, lányok is szívesen járnak az ilyen bokszolós, ütögetős edzésekre.

Ám egy apróságot azért meg kell jegyezni. Bármekkora menőség a bokszedzés, arra azért nem elég, hogy az ember azt higgye, az utcai harcokra is felkészít. Sőt, pont ugyanúgy kerüli értelmes ember a verekedésbe torkolló konfliktust, mint ha sose húzna kesztyűt. Főleg, ha olyannal áll szemben, aki kifejezetten jártas ebben a műfajban, és esetleg az öklén kívül mást is be tud vetni. Szóval pofozkodást csak a legvégső esetben lehet felvállalni- ám az állóképességet is javítja a boksz, nagyobb eséllyel lehet elmenekülni. Az egy illúzió, hogy pár edzéstől ugrásszerűen javulnak az önvédelmi képességek.

Kicsit talán ellentmondásosnak tűnhet ez, de az élet nem úgy működik, mint egy Rocky Balboa-film. Persze pont ezért érezhetjük magunkat bajnoknak negyedórányi bokszzsákolás után, hiszen az is csak kitalált sztori. Ahogy az ütések csattanak a zsákon, kicsit beleéljük magunkat a sztoriba, egyre lendületesebben mozgunk, kiengedjük a gőzt- és aztán ellazulva, elégedetten térhetünk vissza a szokásos, békés dolgainkhoz.

Könyörgöm, folytatódjon a focivébé! Egy pár nap szünet, és máris arcon töröl a magyar futballélet könyörtelen valósága, amiben a Diósgyőr egy félidőt emberelőnyben játszva csak a 93. percben szerzett góllal tudja itthon legyőzni neves ellenfelét, a máltai Birkirkarát.

Csak a baj van ezekkel a máltaiakkal, már a Fradinak is meggyűlt eggyel a baja. Vagy nem történt itt semmi különös, csak a helyünkre tesznek minket, és augusztusban már integethetünk a nemzetközi kupáknak a szép új stadionokból? Szeptembertől pedig emlegethetjük az Aranycsapatot. Ja, meg hogy milyen jó volt az a VVK-győzelem valamikor fél évszázada. Megnézünk pár régi felvételt, és máris boldogok vagyunk, hiszen mégiscsak van magyar foci!

Vagyis inkább volt. De nagyon-nagyon régen, mert épp most akadtam rá egy több, mint harminc éves nótára a GM49-től. Csináljatok valamit és a fociról szól. Ki tudja miért, hangulata megragadott. Hadd szóljon, készüljünk ezzel a vb-negyeddöntőkre...

A tegnap Máltán másfél órán át szenvedő magyar élgárda sokat segít abban, hogy jobban értékeljük a focivébé meccseit. Teljesen át kell értékelnünk az "elképsztően gyenge színvonal" fogalmát, hirtelen a közepes tempóból fénysebesség lesz, a gyatra átadásokból néhány apróbb technikai hiba, a becsorgó lövésekből meg bombagól...

De nem akarom a Fradit bántani, hiszen az idény szinte még el sem kezdődött, a Sliema Wanderers veretes gárdájának biztos csak jobban sikerült a felkészülése. Persze arrafelé sztárigazolásokra nem nagyon költenek, és az év nagy eseménye egy akárki ellen vívott nemzetközi meccs, ami azért így is csak pár száz nézőt mozgat meg. Istenem, ennyit ér a helyi foci, ennyit is költenek rá.

Az FTC ehhez képest komoly pénzből gazdálkodhat, és még új stadionban is játszhat hamarosan. Őszintén szólva nagyon ijesztő arra gondolni, hogy a szupermodern intézményt az idén nemzetközi szinten fel sem lehet avatni, mert van arra is esély a gyatra máltai eredmény után, hogy az első körben kizúgnak a zöld-fehérek. Valamiért úgy sejtem, ebben az esetben a szurkolókat kicsit sem kárpótolja a Chelsea érkezése- bulimeccsre, pénzért jó a Fradi ellenfélnek, tétmeccsen meg egy olyan máltai gárda is kemény dió, aminek a nevét a Chelsea szurkolói nem is ismerik.

Persze honnan ismernék? És főleg, minek foglalkoznának velük? A csapatuk sztárjai ott voltak vagy esetleg ott vannak a világbajnokságon, sőt, még arra is van esély, hogy a most feltűnő új csillagok közül némelyik náluk köt ki. Mi viszont fél szemmel Máltára figyelünk- kérdés, meddig, ha teljesen elkedvelenítenek a magyar csapatok "eredményei"...