Sportfoglalkozás

A Luxemburg elleni vereség legfontosabb tanulsága: kezeljük helyén a futballválogatottat.

A csapból is az folyik, hogy újabb "kiscsapat" győzte le rövid időn bele legjobbjainkat. És persze egy másik "kiscsapat", Feröer is pontot rabolt tőlünk nem olyan régen. A gond az, hogy például Luxemburg ellen egyáltalán nem úgy tűnt, hogy a mieink a "nagyok", mert bizony a második félidő alapján nagyon benne volt a játék képében,

Ha viszont az történik, hogy sorban képesek megoldhatatlan feladat elé állítani a magyarokat a "kiscsapatok", legyen szó válogatottakról vagy klubcsapatokról, akkor abból nem az következik, hogy a kicsik nőttek fel a nagyokhoz, hanem az, hogy mi is kiscsapat vagyunk. Egy olyan gárda, aki ellen a tényleg komoly válogatottak, Portugália vagy Svájc számára kötelező a győzelem, és szégyen a pontvesztés.

Most látszik csak mennyire kifutott eredmény volt a tavalyi EB-részvétel, mennyi erőn felüli teljesítés, szerencse kellett hozzá. És azt kell mondjam, én még mindig szép emlékként tekintek azokra a hetekre, jó volt magyar szurkolónak lenni, de sajnos realistaként szembe kell nézni vele, nem ahhoz kell hozzászokni, hanem a luxemburgi meg andorrai vereségekhez. 

Történelmi vereségről beszél a sajtó, és ez jogos. Az EB-részvétel viszont nem volt történelmi újdonság, mert a magyar foci múltjában világbajnoki ezüstök, olimpiai aranyak, EB-elődöntők is vannak, szóval a legjobb 16 közé bekerülni az csak ma számít bravúrnak, régen nem volt az. 

Azzal nem értek egyet, hogy elértük a mélypontot, mert természetesen van lejjebb, mindig van lejjebb. És a klubfoci, ahol időnként egyik csapat sem éri meg az augusztust sem, már bőven a lejtő aljára jutott, tehát még mielőtt nyávogni kezdünk, gondoljunk a minden évben rendszeresen érkező pofonokra, és akkor máris nem lóg ki annyira lefelé a sorból a luxemburgi bukta.

Az más kérdés, hozzá lehet-e szokni ehhez. Az, hogy a szurkoló dühöng, az újságíró dörgedelmes cikket ír, teljesen normális. De a válogatottunk tagjai számára hogy viselhető el, hogy Andorra és Luxemburg is túl nagy falat volt? Hozzászoktak-e már a "kiscsapatsághoz" lélekben? Ha igen, akkor bizony baj van, és jöhet akárhonnan kapitány, bukásra vagyunk ítélve. Erre vélhetően igen gyorsan választ fogunk kapni, s esetleg nekünk magunknak is át kell értékelni, hogy tekintünk a csapatra, a válogatottra, a magyar focira.