Sportfoglalkozás

Selmeczi Dániel természetfotós ezúttal új terepen próbálta ki magát. A búvárkodás során készített nagyszerű képeivel már számos elismerést begyűjtött alkotó Szolnokon az uszodában merült alá, hogy a helyi vízilabdacsapat tagjait szokatlan módon örökítse meg. A figyelmes szemlélők kiszúrhatják a képeken a szolnokiak szerb és magyar világbajnokait, a fényképezőgép objektívje előtt pózolt például a magyar válogatott két erőssége, Decker Attila és Vámos Márton.

Bár a vízben otthonosan mozognak a remek sportolók, azért még ők is rájöttek, a felszín alatt számukra is kihívás a modellkedés. Ahhoz, hogy odalenn tudjanak maradni, tüdejükből ki kellett fújni a levegőt, tehát egy-egy beállításra csak 15-20 másodperc jutott. Odalenn figyelni kell arra, hogy az arckifejezés lehetőség szerint természetes legyen, ne látszódjon erőlködés, nem odaillő grimasz. És persze jó sokszor kell merülni, amíg a kigondolt kép úgy készül el, ahogy azt az alkotó elképzelte. Dani nem a kompromisszumok embere, ha a színvonalról van szó, de a végeredmény őt igazolja: remek fotósorozat lett a sok munka jutalma.

Forrás: Daniel Selmeczi Photography

Noha sok-sok esemény volt idén, pár eseményt önkéntesen kiragadtam közülük: én ezekre emlékszem jól.

Az amerikaifoci csúcsliga, az NFL döntőjét, a Super Bowlt a Baltimore Ravens nyerte. A Ravens nem éppen esélyesként került be a rájátszásba, ám ott már megállíthatatlan volt a gárda. Az utolsó idényében hosszú sérülés után visszatérő Ray Lewis a védelem egyik oszlopaként küzdött nagyott, az irányító Joe Flacco pedig dobálta a touchdown passzokat. A döntő a San Francisco 49ers ellen izgalmasan alakult, a 49ers nagy hátrányból zárkózott fel, de végül a Ravens nyerte a kupát. Külön pikantériája volt a meccsnek az, hogy a Harbaugh testvérek edzőként egymással néztek szembe a két csapat élén.

A női kézilabda Bajnokok Ligájában hosszú évek után sikerült diadalmaskodnia a Győrnek. Az idei döntő borzasztó izgalmak közepette dőlt el a javukra, ám ezúttal végre nekik sikerült egy hajszállal nyerni. 

A fociban a Bajnokok Ligájában német házidöntőt rendeztek, a Bayern München jobbnak bizonyult a Borussia Dortmundnál, ami az utóbbi években a Bundesligában megkeserítette az életét. Most viszont a néha peches meccseken, utolsó pillanatban kikapó München jó játékkal győzött az európai klubfoci legfontosabb versenysorozatában.

Az úszók világbajnokságán Hosszú Katinka remekelt, két aranyat és egy bronzot nyert, szintén aranyérmes lett Gyurta Dániel. A férfi vízilabda-válogatott győzelme is nagy örömet okozott, régen nyertek már ekkora tornát a fiúk, akik általában esélyesként érkeznek a versenyekre, de az utóbbi években nem jött ki nekik a lépés.

A magyar fociban a Győr bajnoki címe és a Debrecen kupagyőzelme ismét vidéki fölényt jelzett a bajnokságban. A válogatottnak voltak biztató eredményei, és tulajdonképpen még el is lehetett volna jutni a pótselejtezőig, de akkor jött a hollandiai meccs és az 1-8. Ritka nagy verést kapott a magyar csapat, de én már elég régóta nézem a meccseket, és megéltem a 0-6-ot a mexikói világbajnokságon, az 1-12-es pótselejtezőt a jugoszlávok ellen, szóval őszintén szólva nem éreztem ezt a pofont se megrendítőbbnek azoknál. Azóta már új kapitánya is van a válogatottnak, külföldi edző helyett a győriek bajnokcsapatának edzője, Pintér Attila ülhet le a kispadra. Majd kiderül, hogy sikerül-e ütőképes csapatot összekovácsolnia Devecseriékből...

És közben idehaza épülnek a stadionok- majd kiderül, belátható időn belül lesznek-e bennük teltházas meccsek. Tény, hogy nem a sok sikerrel megvívott nemzetközi összecsapás indokolja a felépítésüket: egyetlen csapat sem érte meg az augusztust a kupákban...

Erdei Zsolt március végén elvesztette veretlenségét egy vitatható pontozással zárult összecsapáson a nem különösebben neves Gyenyisz Gracsov ellen. A kiváló magyar bokszoló karrierjét nyilván méltó módon szerette volna vagy szeretné lezárni, arról egymásnak ellentmondó híreket olvastam, január végén szorítóba lép-e Elvir Muriqi ellen.

A Forma-1 idei bajnoka ismét Sebastian Vettel lett a Red Bull színeiben. Az év elején még izgalmasabbnak tűnt a versengés, aztán a mostanában szokásos módon megint a német pilótáé lett a végső győzelem.

Az atlétikában manapság már az az igazi kérdés, a sztárok közül ki hajlandó "fellépni" egy-egy versenyen. Szerencsére a világbajnokságnak van akkora vonzereje, hogy még egy Usain Bolt is elutazik Moszkvába a kedvéért, és végül három aranyérmet szerezve bizonyította, még mindig a csúcson van. Ám az év folyamán a jamaicai csodasprinterek közül többen is megbuktak a doppingvizsgálatot, óhatatlanul gyanúba keverve mindenki mást az élmezőnyben. Nagy kérdés, hogy a jövőben megtisztul-e a sportág, vagy mindig sikerül új teljesítményfokozókat fejleszteni, amit nem lehet kimutatni.

A 2020-as nyári olimpiai helyszíne Tokió lesz. Ez is csak azt a tendenciát erősíti, hogy a gazdag, fejlett országoknak van valódi esélye ilyen világeseményt rendezni. Mindez teljesen érthető, ha az óriási költségekre gondolunk, hiszen rengeteg a részvevő, a kísérő, nagy összegeket kell költeni az építkezésekre, a biztonságra is. A budapesti olimpiarendezés ezek fényében csak álom. Érdekes álom, de nyilvánvalóan nem reális, és én nem hiszem, hogy ez tragédia lenne. Az is szép, ha a magyar sportolók remekül megállják a helyüket nemzetközi színtéren, és erre nem is lehet panaszunk!

Matyi Dezső kihátrált a PMFC focicsapata mögül: gyakorlatilag csak pár napot hagyott arra, hogy valaki átvegye a helyét.

Bárki bármit mond, nincs ebben a helyzetben semmi különös, szokatlan, formabontó a magyar fociban. Felbukkanó és eltűnő befeketetőkből, megkérdőjelezhető tevékenységű klubvezetőkből mindig is volt, és valami azt súgja, lesznek is még ilyenek. Őszintén szólva vannak különféle pletykák Matyi Dezső érdekeltségeiről, és akármennyire megalapozottak is, a kurta-furcsa távozás a focicsapattól legalábbis gyanakvást kelt. Közgazdász vagyok, próbáltam értelmezni a szavait a bank galádságáról, de nem állt össze a kép. Nem baj, végülis az ő pénze, az ő döntése, az ő magyarázata.

A pécsi foci életében viszont ez azért bír nagy jelentőséggel, mert Matyi Dezső nem csak egy átlagos támogató volt. Gyakorlatilag mindent finanszírozott a csapattal kapcsolatban, még a stadion ingyenes használatát sem kapták meg az önkormányzattól. Így aztán rendesen kirúgta a sámlit a PMFC alól. Nem mintha a pécsiek olyan fantasztikus játékerőt képviseltek volna: bár a mezőny első felébe verekedték magukat, azért csak középcsapatról beszélünk.

Megjegyzem, a pécsiekhez kapcsolódik a magyar futball egyik legszürreálisabb története. Az 1999/2000-es idény volt a Gázszer FC hattyúdala. Az 1994-ben még megye I-ben szereplő csapat 1997-re már az NB1-ig jutott, méghozzá a pályán elért eredményekkel, nem pedig jog átvételével. Tulajdonképpen élcsapattá vált, ám soha nem volt tömegbázisa, és a tulajdonos, Németh László viszonylag tisztességes módon azt mondta, hogy ebből elég volt, és lehúzta a rolót. 

A furcsaságot viszont az jelentette, hogy a bajnokság kellős közepén fogyott el a pénz. A Gázszer visszalépett, ám a pécsiek átvették a helyét az NB1-ben: az ősszel még a másodosztályban játszó PMFC tavasszal már az első osztályban próbált megragadni, átvéve a Gázszer FC eredményeit! Ilyen csoda is csak a magyar futballban fordulhat elő: bajnokság közben osztályt váltani egy klubnak elég kevés helyen sikerülhet.

Évekkel később jött be a képbe Matyi Dezső, és lett a csapat neve PMFC-Matias. Az idén már megnyirbálták a költségvetést, ehhez képest nem szerepeltek rosszul. Most viszont villámgyorsan kéne befektetőt, új tulajdonost keresni. Úgy vélem, a nehéz helyzetben levő önkormányzat biztosan nem vállalhatja fel egy első osztályú klub működtetését. Azt nem hiszem, hogy egy másodosztályú csapattal cserél helyet a PMFC, hiszen már a tavaszi idényből is lejátszottak két fordulót. 

Olyan nagy csodák viszont nincsenek, hogy hirtelen megjelenik a klubnál a pénzespostás, így aztán úgy tippelem, legalábbis a tavaszt tekintve az önkormányzat, tehát közvetve az állam, vagyis mi tartjuk majd el a pécsi focicsapatot. És igazság szerint ez az igazi dráma. A profi futball nem szent küldetés: a világ más részein a szórakoztatóipar része és jó üzlet. Nálunk már a szórakoztatóság is megkérdőjelezhető, az üzletet pedig jobb ha meg sem említjük... Amíg ez nem változik, mindig lesznek ilyen sztorik. Szóval az elkövetkezendő 5-10-20 évben lesz még hasonló balhékra példa a magyar focicsapatoknál. Meglátjuk, melyik lesz a következő bajba kerülő klub- tavasszal nem csak a pályán lesznek izgalmak, ebben szinte biztos vagyok.

Sírjunk vagy nevessünk? Nem könnyű a válasz, én pedig nem akarok sietve ítélkezni, hiszen még egy napja sincs a válogatott kispadján Pintér Attila.

Le kell szögezni: Pintérrel is érhet el eredményeket ez a válogatott. És persze meg is bukhat, elődeihez hasonlóan. Az tény, hogy ez a csapat nincs "sikerre ítélve", a keretben levő játékosok tudásszintje adott. Számoljuk össze, hány valódi nemzetközi sztárt lehet a válogatottba behívni, és vessük ezt össze az erősnek számító válogatottak keretével. Ez gyakorlatilag azonnal be is árazza a magyar csapatot, slussz.

Innentől kezdve ülhet bárki a kispadon. Pintét is, Csányi is, Mourinho is, vagy akár én is, de amíg azt kell mérlegeni, hogy Lipták vagy Devecseri játsszon, nem kell Eb- vagy vb-aranyéremben gondolkodni a kapitánynak. Ez egy teljesen egyértelmű tény, az elkövetkezednő évtizedben a realitás az, hogy esetleg elcsíphetünk egy helyet valami világversenyen, elérhetjük az európai középmezőnyt.

Ám meg kell jegyezzem, az sem kis dolog. A foci a világ legnépszerűbb sportja, itt a világ 15-20 legjobb válogatottja közé kerülni is hatalmas fegyvertény. Sokan örülnének annak, ha a magyar válogatott legalább tartósan a középmezőnybe kerülne, és nem lenne belőle rendszeresen olyan pofozógép, mint a hollandok elleni meccsen. Ezt nyilván garantálni nem lehet, de azt igen, hogy a csapatba kerülők csúszni-mászni fognak kilencven percen át. Ez pedig tisztes eredményekhez még mindig elég lehet.

Ha van valaki, aki ezt a fajta célkitűzést elérheti, az éppenséggel Pintér Attila a magyar edzők közül. Azt gondolom, hogy ebből a szempontból a választás nem elhibázott. Kétségtelen, ő játékosként, edzőként is kizárólag idehaza bizonyított (de legalább nem lehet azt mondani rá, hogy soha nem nyert semmit), ám ismétlem, a fentiek okán teljesen mindegy, milyen sztáredző ül a kispadon. 

Pintér megítélése egyébként úgy hiszem, vitatott. De a drukkerek többsége mindig jobban szimpatizál azokkal, akik valóban szenvedélyesen űzik-hajtják a csapatot. Jobban el lehet fogadni a vereséget úgy, ha az ember azt látja, a játékosok mindent megtesznek ami tőlük telik, mert a szövetségi kapitány képes őket motiválni. Persze Pintér nem egyszerű eset, üvöltözésről, beszólásról, káromkodásról állítólag sokan tudnának mesélni a játékosai közül, de a helyzet az, ő egy futballedző, nem pedig mosolygós versmondó lány. A foci világában nem számít döbbenetesen kirívónak a stílusa, sőt.

Aztán hogy szakmailag mit tud? Elég sok nyilatkozatot, véleményt láttam már, szívesen olvasgatok régi nagy futballistákról, edzőkről, és bizony az derült ki a számomra, nincs egyedül üdvözítő recept, a sikernek sok útja van- ráadásul ami egyik edzőnek beválik egy csapatnál, lehet, hogy nem megy egy másik csapattal.

Ezért írtam fentebb, hogy Pintér személye se a sikerre, se a bukásra nem garancia. A lehetőségekhez képest egyáltalán nem gondolom rossz döntésnek, egy másodvonalbeli külföldi edzővel szemben, aki először a borsos fizetési igényét fogalmazza meg, aztán pedig a mentségeit, miért nem megy semmire az általa amúgy szinte semennyire nem ismert, névtelen magyar játékosokból összeállított válogatottal. Pintér legalább tudja, kik jöhetnek szóba. És még van egy plusz esélye is: a következő torna, a 2016-os Európa bajnokság 24 csapatosra felduzzasztott mezőny. Az 53 selejtezős csapatból a házigazda franciák mellett 23 válogatott kijuthat, ez pedig még egy olyan csapat számára is esélyt kínál, mint a mienk.

Szóval a lehetőség adott, élni kell vele, és azt gondolom, Pintérrel ez a célkitűzés teljesíthető. Mással is az lenne, de miért ne kapná meg ő az esélyt? Sokat szidom én is a magyar válogatottat, de akkor is ez az én csapatom, más válogatottnak nem fogok, nem akarok szurkolni amíg a mieink versenyben vannak. (Persze ez nem szokott sokáig tartani...) Mivel a csapat az első, olyan rettentően nem hoz lázba, ki ül a kispadon. Egyéni szimpátiától függetlenül azt kívánom, legyen sikeres Pintér is, meg a válogatott is. Én a magam részéről nem kezdem már az elejétől szidni az új kapitányt, megadom neki az esélyt a bizonyításra.

Bár bizonyára újságokban, blogokon, fórumokon máris elkezdik ekézni Pintért, szerényen mégis meg kell jegyezzem: a labda kerek. Bármekkora közhely, ez igaz, és ha belegondolok milyen béna öngóllal intézték el magukat a finnek a Csank-korszakban, akkor azt mondom, lehet szerencsés a sorsolás, pattanhat befele a labda a kapufáról és így tovább. Szóval egyelőre nincs még miért ekézni. A mi futballistáinkat elnézve lesz még erre ok később is.

Azon persze el lehetne gondolkodni, már megint mi változott meg annyira, hogy a kőbe vésett "csakis külföldi kapitány jöhet" alapszabályt villámgyorsan felülírják a szövetség vezetői, mondvacsinált indokokkal. De ez megint olyan dolog, hogy aki követi a magyar foci utóbbi évtizedeit, ilyen apróságokon nem akad fenn. Meglepetést számomra már csak az tudna okozni, ha tényleg sikeres lenne a válogatott valami csoda folytán...

A csoportmérkőzések során becsúszott két vereség az erős ellenfelek ellen, de az igazi tétre menő meccsek úgyis az egyenes kieséses szakaszban jönnek majd a női kézilabda világbajnokságon. A csoportmeccseken még olyan is előfordult, hogy Paraguay válogatottja egy félidőn át egy gólt sem tudott dobni. A túl nagy mezőny -mint ahogy más sportágban is- időnként azzal jár, hogy kirívóan gyenge csapatok is kijutnak a nagy tornákra. Nyilván a nemzetközi szövetség azt mérlegeli, hogy még mindig jobb pár ilyen meccs, azért cserében, hogy több országban népszerűsíthessék a sportágat.

A hosszú távú siker záloga ugyanis az lenne, hogy minél több helyen kézilabdázzanak. Az európai és ázsiai élcsapatok mellé zárkózzanak fel amerikai, afrikai válogatottak is, ne mindig ugyanaz a pár válogatott döntsön az érmek sorsáról. Persze ezt könnyebb elméletben kitalálni, mint megvalósítani, az európai ászok, például a norvégok, dánok, franciák, oroszok vagy magyarok mellett csak Dél-Korea tudta magát beverekedni a szűk élmezőnybe, illetve Brazília válogatottja lépett nagyot előre.

Szóval egyelőre legalábbis nem teljes a siker a nemzetközi élmezőny kiszélesítése terén. Komoly meccsek majd a legjobb 8 között lehetnek, reményeink szerint a magyarokkal. Nehéz kiismerni a válogatottat, mert kétségkívül jó játékerőt képvisel, ráadásul olyan vezéregyéniséggel, mint Görbicz Anita, de a teljesítmény hullámzó. A szakemberek szerint a nőket máshogy kell motiválni, mint a férfiakat, és hajlamosak kedvüket veszteni, megsértődni, de hát ettől nagy tudomány az edzősködés. Papíron szinte bárkinek kemény ellenfele lehet a magyar csapat- lássuk be, a tavaly Bajnokok Ligáját nyerő Győr, vagy a szintén roppant erős Ferencváros is játékosokat ad a válogatottba.

A románok és németek elleni vereség mindenesetre aggodalomra ad okot, mert bár voltak a meccseknek a mieink szempontjából jó periódusai, a hosszú perceken át tartó bénultságot minden komoly ellenfél bünteti. Ez pedig fokozottan igaz lesz majd a következő körtől. Meglehet, ahogy változott a nemzetközi kézilabda, úgy a klubcsapatok szerepe is felértékelődött, a játékosok a BL-ben keresnek jól, ott válnak sztárrá, és ez a válogatottbeli teljesítményt is befolyásolhatja.

Szóval én személy szerint még csak tippelni sem mernék, meddig jutnak a magyarok, minden véglet benne van a pakliban. A spanyolok elleni meccs után okosabbak leszünk.