Sportfoglalkozás

A hétvége ismét bizonyította, az Eb-részvétel csak fügefalevél, ami nem képes leplezni a magyar foci válságát.

Vége az örömködésnek, a kissé elbizakodott norvégok kiütése után a magyar futball visszatért a dolgos hétköznapokhoz. Méghozzá rögvest egy kiábrándító adattal: kilencezer nézőt számoltak a hétvégén. Nem egy meccsen- a hat mérkőzésen együttvéve!

Lehet aztán zsonglőrködni a számokkal, hogy valójában 9500 ember volt kinn, és az is lehet, hogy ha valaki tételesen számol, igazán csak 8100 ember ült a lelátókon, de ennek igazi jelentősége nincs. Amikor van egy örökrangadónak becézett meccs (MTK-Fradi) és egy keleti rangadóként ismert találkozó (Debrecen-Diósgyőr), ez a szám elképesztően alacsony. A válogatott sikere nem tette őrületesen lelkessé a honi szurkolókat, nem zarándokoltak tömegesen a meccsekre, hogy megnézhessék a haza hőseit.

Sejthető volt, hogy az MLSZ vezetése belekapaszkodik ebbe a sikerbe, és jönnek majd a lelkes nyilatkozatok. Természetesen Csányi Sándor is megszólalt, és mivel most van mivel büszkélkedni, megengedte magának, hogy némi önkritikát gyakoroljon. Kijelentette, hogy a szurkolói kártyák kötelezővé tétele hibás döntés volt. Hát lehet, de már nem kötelező, elvileg mögöttünk van egy nagy siker, a végeredmény meg kilencezer néző.

Azért nyilván a sikerpropaganda volt a döntő a nyilatkozatában. Például kiemelte, hogy az amatőr csapatok száma mekkorát ugrott, már 11,200 gárdában rúgják a labdát a korábbi 7,200 helyett. Na most én ezen felhúztam egy kicsit a szemöldököm. Összesen több aktív, létező, pályára lépő futballcsapatunk van, mint ahány szurkoló egy hétvége alatt kimegy az elsőosztályú meccsekre? Ha 11 emberrel számolunk amatőr csapatonként, jelenleg 120,000 ezer amatőr focistánk lép pályára rendszeresen? Ha ez így van, egyszerűen tiltsuk be az amatőr focit, jobb híján majd Fradi meg Videoton meccsre járnak a labdarúgás szerelmesei, és akkor gyorsan meglesz a nézőszám-forradalom...

Most már csak ez marad, mert eddig mindent hiába próbáltak: kevés magyar meccset ad a tévé, a kártyát ugye eltörölték, reklámozták a családbarát meccseket, létszámcsökkentéssel kívánták emelni a színvonalat, no meg a válogatott miatt is pozitív értelemben téma a hazai foci. 

A kilencezer néző már csak azért is sokkoló, mert ha durván ezer forintos jegyárral kalkulálunk, akkor kijön, egész hétvégén mondjuk tízmillió forintot termelt a magyar profi labdarúgás. De legyen húszmillió- 12 csapatra elosztva ez azért elég keskeny pénz. Egy csapatnál alig több mint másfél millió forint. Ha harminc fordulóval számolunk, nagyjából 50 millió forintos bevétel esne egy átlagcsapatra- valójában a Fradira több, a Felcsútra meg kevesebb, nyilván. Ezzel szemben kéne állnia kiadásként a játékosok fizetésének, a klub működési költségeinek, a szép új stadionok fenntartási költségeinek, és így tovább. Nem nehéz belátni, hatalmas lyuk tátong a kettő között. Mi oldja meg a helyzetet? A közpénz. Az állami tévé által fizetett közvetítési díjak, a TAO-pénzek, az állami vagy államközeli cégek által vásárolt hirdetési felületek és így tovább.

Még ezt a szerény kis bajnokságot sem lehetne üzemeltetni az ilyen támogatások nélkül: ha tényleg minden szempontból kivonulna az állam a magyar fociból, úgy omlana össze az NB1 mint a kártyavár. Ez engem rettentően elkeserít, és a véleményemen az sem változtat, ha a válogatott most éppen elért egy kis sikert. Lehet persze a vicces oldalát nézni ennek az egésznek, de én most inkább letört vagyok, hogy itthon még mindig helyben járunk, miközben továbbra is csak az öndicséretben ostromoljuk a világszínvonalat.

Kinek kell Kis Grofo, amikor itt van nekünk a GM49 parádés futballindulója!

Galla Miklós fiatal korában a GM49 zenekar frontembereként vált valamelyest ismertté. Érdekes, hogy a banda épp az utóbbi években élte némileg reneszánszát, Galla újból előadhatta például a remekbe szabott Bélát itt ne keressék című dalt.

A Csináljatok valamit korai GM49 felvétel, az akkortájt még ska stílusban nyomuló zenekar lendületes kis indulót hozott össze focistáink buzdítására. Meg kell jegyezni, a nyolcvanas évek elején azért még több okunk volt a reménykedésre, 82-ben ott volt a válogatott a világbajnokságon, nem sokkal később a Videoton az UEFA-kupa döntőjébe jutott. Ezzel együtt is érződik valami kis heccelődés a dalon.

Nem tudom, ha most kellene Gallának új futballdalt írnia, milyen lenne. Azt hiszem, joggal lehetne keserűbb. Ám ma estig, amíg még él a remény, hiszen előttünk áll a norvégok elleni párviadal első felvonása, nyugodtan lehetünk bizakodók, és hangolhatunk a GM49 dalával.

"Arassatok odakinn,
Tíz millió szív úgy dobog,
A két szemünk csüng rajtotok!"

Először is szögezzük le: a nyavalygások ellenére a magyar válogatott nem bukott el!

Tegnap este a törökök az utolsó pillanatig küzdve, emberhátrányban harcolták ki a kijutást érő győzelmet, mert a másik meccs is szerencsésen alakult a számukra. Ez benne van a sportban! Ha örömködtünk, mert a spanyolok tartalékosan is legyűrték az ukránokat, akkor most fogadjuk el, hogy a mi szempontunkból rossz forgatókönyv valósult meg. Aki több pontot szerzett, az érdemelte meg az egyenes ági kijutást- ezek most a törökök voltak.

És tegyük hozzá, bár a sportban nincs "ha", sok dolog alakulhatott volna másként. Ha a magyarok az előttük végzettek valamelyikét le tudták volna győzni, máris máshogy nézett volna ki a tabella. De az is tény, hogy ha a görögök nem csak ellenünk vitézkednek, hanem mondjuk megelőzik Feröert, a hellének ellen elbukott sok pont miatt esélyünk sem lett volna a legjobb csoportharmadik helyre. A válogatott kiharcolt magának egy viszonylag jó pozíciót, de ez most erre volt elég.

Ám az Európa-bajnokság esélye nem úszott el, kérem szépen! Nekem a bukás azt jelentené, ha nem jutnánk ki. Ez még mindig kiharcolható, méghozzá a pályán. Végülis ott kell bizonyítani elsősorban, hogy érdemesek vagyunk a részvételre. 24 csapat lehet ott a tornán, szinte az indulók fele, ez óriási esély. Ne haragudjon rám senki, de a csoportharmadikok, akiktől rettegni kéne, olyan válogatottak mögött végeztek a selejtezőkben, mint Albánia, Wales vagy Ausztria. Ha most jön az ijedezés, mi lesz a dánok vagy a norvégok ellen, tulajdonképpen minek akarunk kijutni a franciaországi Eb-re? 

Mert nekem nem a kijutás a nagy álmom. Én magyar szurkolóként mindig arról álmodok, hogy a csapat bajnok lesz! Bekerülni a 24 legjobb csapat közé rendben van, de odakinn meccseket nyerni, továbbjutni, egészen a csúcsra érni, na az a valami. Tisztában vagyok vele, pokoli nehéz dolog ez, az esélyek minimálisak. De a strandról behívott dán válogatott Eb-győzelme, vagy a görögök diadalmenete jelzi, hogy néha egészen váratlan csodák is megtörténnek a fociban.

Ott lenni Franciaországban pofozógépnek nem lenne nagy dicsőség. Ha valaki megelégszik azzal, hogy valahogy becsúszunk a döntő mezőnyébe, akkor örüljön neki, de nekem nem odáig tart a fantáziám.

Mondjuk ki azt is, hogy az esetleges kijutás nem oldaná meg a magyar foci problémáit. Mint ahogy a mostani lecsúszás a legjobb harmadik helyről sem tesz tönkre mindent. Eddig is tétmeccseken kellett bizonyítani, ezután is ezt kell csinálni. A magyar válogatottnak, bárki ellen kell kiharcolni a továbbjutást, elsősorban magára kell koncentrálni. Nem kell a törököket meg a kazahokat hibáztatni, ők pont azt csinálták, amit mi várunk a mieinktől: küzdöttek és győztek. Senki nem fog félreugrani a mi kedvünkért, és ez így normális.

Szóval nem kell feladni semmit, a remények nem vesztek el. Számunkra nem! A görögök, a finnek, sőt, a hollandok most nagyon boldogok lennének, ha olyan problémáik lennének mint nekünk, a pótselejtezőre készülve. Hozzájuk képest igenis jól teljesített a magyar válogatott, erre is büszkék lehetünk valamilyen szinten. 

Ám ismétlem, ez még nem a végállomás. És nekem a kijutás sem jelenti azt, hogy ezzel megoldottnak látom a focink minden gondját-baját. Tudom, az MLSZ-ben nagy most a sírás-rívás, mert ők úgy vélték, ezzel évekig lehetne takarózni. De nincs szerencséjük, a szurkolók ettől még nem felejtenek. Tudjuk jól, a kicsúszott eredményektől függetlenül sok a baj. 

Azokon viszont még ráérünk rágódni. Most még van miért szurkolni, van miről álmodozni. Meglátjuk, méltó-e a válogatott a részvételre- a pályán lehet bizonyítani!

Noha tegnap fordulatos meccsen 4-3 arányban kikaptak a magyar focisták, ennek már nem volt jelentősége az Európa-bajnokságra való kijutást illetően. Amit megtehetett a válogatott, megtette, a saját szintjéhez képest: a nálánál gyengébb csapatok ellen 6-6 pontot szerzett (Finnország és Feröer-szigetek), a jobbaktól pár pontot elcsent. A görögök meg ugye nem számítanak, mert utolsók lettek, tehát most már a vereség is belefért.

A csapat még mindig kijuthat pótselejtező nélkül az EB-re, ha szerencsésen alakulnak az eredmények. Ha nem, akkor valakit még le kell győzni a részvételért, és elvileg ez sem lehetetlen, mert a legjobb csapatok túlnyomó részben már ott vannak.

Most aztán gyakran emlegetik, hogy 1972 után, 42 év elteltével lehetünk ott a döntőben, és micsoda álom válhatna ezzel valóra. Azért álljunk meg egy rövidke másodpercre... Annak idején 4 (négy!) csapat juthatott be a döntőbe, most pedig 24. Tehát nem teljesen egyenértékű a két teljesítmény. 

Persze azok más idők voltak a magyar fociban. Az Újpest 1969-ben döntős volt a Vásárvárosok Kupájában, 1974-ben elődöntős a Bajnokcsapatok Európa Kupájában. A Ferencváros 1972-ben UEFA-kupa elődöntőt játszott, 1976-ban KEK-döntős volt. Az olimpiai válogatott 1968-ban aranyat, 1972-ben ezüstöt nyert. Ilyen helyzetben öröm volt a legjobb négybe jutás az Európa-bajnokságon, de más örömei is lehettek a magyar szurkolóknak.

Most úgy kapaszkodunk ebbe a reménybe, mintha ez mindenért kárpótolna minket. Jó dolog a siker, örvendezhetünk annak, hogy sikerült elérni a csoport harmadik helyét (ami azért előfordult már mostanában, csak akkor ez semmit nem ért), csak az zavar, hogy a csődhelyzetben levő magyar fociban ez lesz a fügefalevél. Ettől még kevés a néző a bajnokságban, nemzetközi szinten nevetséges eredményekre képesek a klubcsapatok, és ha nincs állami segítség, akkor nem sok klub maradna talpon.

Szóval én továbbra sem gyújtok örömtüzeket, amiért a finnek és feröeriek felülmúlásával esélyünk van a továbbjutásra. Ami jó eredménynek számít, azt elismerem, de nem vagyok hajlandó pár jól sikerült meccsbe az általános helyzet javulását belelátni. Ehhez azért jóval több mindent kellene felmutatni- ugyanezeknek a játékosoknak, szakembereknek és sportvezetőknek. Ők azok, akik már számtalanszor bizonyíthattak volna, ám inkább csak csalódtunk bennük. 

Remélem, lehet a mieinknek szurkolni kinn a torna döntőjében is, mert ez lenne a legfontosabb. Viszont arról sem fogok elfeledkezni, ami egyelőre nagyon nincs rendben. Bár azokról is kapnánk igazán jó híreket!

Szerencse, hogy annyira keveseket érdekel igazán a magyar foci, mert egyébként a legutóbbi kis balhé akár nagyobb viharokat is kavarhatott volna, és elindulhatna egy őszinte szembenézés.

A sztori onnan indul, hogy volt nemrég egy Honvéd-Diósgyőr mérkőzés, aminek hivatalos nézőszáma a klub szerint 2012 fő volt. A Nemzeti Sport tudósításában 1200 emberről írt, és Hemingway úr, a Honvéd tulajdonosa felháborodott blogbejegyzésben kérte számon az "eltűnt" 812 szurkolót. 

Ha túllendülünk azon, milyen szánalmas arról beszélgetni, hogy két nagymúltú, sikeres futballcsapat a fővárosban vonz-e kétezer nézőt, akkor el lehetne kezdeni elemezni, mi is van itt. Hemingway úr írásai egyébként szórakoztatóak, ebben a bejegyzésben például kitér arra, hogy egy népszerű szurkoló épp akkorra eső lagzija miatt maradt távol "több száz fanatikus". Arra az esküvőre én is elmennék az élmény kedvéért, amire párszáz ultra is hivatalos, nagy lehetett a hangulat!

Maradhatna ennyiben a kispesti nézőszám ügye, de pont ezen a meccsen a feltupírozott nézőszámok miatt rendszeresen szurkolószámolást tartó boon.hu munkatársai körbefotózták a lelátót, és kalkuláltak. Nos, nem hogy a klubnak, de a Nemzeti Sport újságírójának se lett igaza: kemény 961 embert sikerült megszámolni, pedig nem a meccs előtt, nem szünetben fotóztak, hanem a második félidő közepén. (Minden kép benne van a cikkben, más is számogathat, ha akar.)

Annak akár örülhetnénk is, hogy milyen jó dolga van a nézőszámolóknak Magyarországon, mert ennyire kevés a drukker a stadionokban. De én inkább elképedek. Ezer néző plusz vagy mínusz a Barcelona stadionjában nem tűnik fel, de jelen esetben 50 százalékos eltérésről beszélünk. És bizony nem egy olyan eset van, amikor lebukik a nézőszám feltupírozásával a klub, és persze hiába verné mondjuk a mellét az MLSZ, hogy megugrott a szurkolók száma 8 és fél százalékkal, a valóság esetleg egészen más. (Más kérdés, hogy még ilyen adatok mellett sem sikerül jelentős növekedést kimutatni!) Szembe lehet nézni, hogy is állunk a hangzatos tervekkel, a fejlesztésekkel, kinek, minek épülnek a stadionok is így tovább- de ehhez pontos számok kellenének.

Hemingway természetesen reagált, mert ő egy olyan ember, aki megvédi a mundér becsületét. Utalgat arra, hogy esetleg manipulatív módon, rossz időpontban készültek a fotók, olyasmit ír, hogy a klubnak "nem érdeke" nagyobb nézőszámot hazudni (uhum), de a lényeg nem ez. Leírja azt, hogy jön ki a hivatalos nézőszám: összeadják az eladott jegyeket, valamint a bérleteket és a tiszteletjegyeket! Nem úgy fogalmaz, hogy ezek közül azok kerülnek be a statisztikába, amikkel adott napon be is lépnek a stadionba, ami nekem felettébb érdekes.

Mondjuk ki: a fel nem használt tiszteletjegy birtokosa, az adott meccsre ki nem látogató bérletes fantomnéző, virtuális szurkoló. (Ezt nevezik csendes többségnek?...) Az elektronikus jegyleolvasással elvileg minden egyes, a stadionba belépő embert meg lehetne számolni. És arra gondolni sem merek, hogy az átlagos nézőnek személyes adatokat kell megadni a jegyvásárláshoz, miközben a tiszteletjegyesek esetleg minden azonosítás nélkül mehetnek meccsre. Mi lesz, ha kitör a rendbontás a VIP-szektorban?!? Persze lehet, hogy Hemingway úr csak rosszul fogalmazott, de akkor meg nem tudom, hova tűnt a nézőtábor fele. Nem a tizede, nem a negyede, hanem a fele. Azért az elég derekas arányú elszivárgás lenne- az embereknek ebből a magyar fociból elég egy ütős félidő, aztán irány haza?

Szóval a nézőszámok körül nem stimmel ez-az. Igazság szerint én kíváncsi lennék a meccsenkénti pontos jegybevételre, mert azért az sokat elmond arról, hogy a pár száz "elvakult szurkolóból" mennyi az, aki legalább a zsebébe nyúlt, és hányat gyűjtöttek be a környékről egy sörrel és egy ingyenjeggyel. Azt hiszem, a klubok ezt az információt sem fogják az orrunkra kötni.

De az idő nekünk dolgozik: amikor már csak 2-3 tucatnyian lézengenek a lelátón, egyesével végig lehet kérdezni mindenkit, hogy jutott be a stadionba. Hogy miért, azt tudjuk most is: vagy mazochisták, vagy valamelyik családtag lépett a pályára...