Sportfoglalkozás

A hétvége ismét bizonyította, az Eb-részvétel csak fügefalevél, ami nem képes leplezni a magyar foci válságát.

Vége az örömködésnek, a kissé elbizakodott norvégok kiütése után a magyar futball visszatért a dolgos hétköznapokhoz. Méghozzá rögvest egy kiábrándító adattal: kilencezer nézőt számoltak a hétvégén. Nem egy meccsen- a hat mérkőzésen együttvéve!

Lehet aztán zsonglőrködni a számokkal, hogy valójában 9500 ember volt kinn, és az is lehet, hogy ha valaki tételesen számol, igazán csak 8100 ember ült a lelátókon, de ennek igazi jelentősége nincs. Amikor van egy örökrangadónak becézett meccs (MTK-Fradi) és egy keleti rangadóként ismert találkozó (Debrecen-Diósgyőr), ez a szám elképesztően alacsony. A válogatott sikere nem tette őrületesen lelkessé a honi szurkolókat, nem zarándokoltak tömegesen a meccsekre, hogy megnézhessék a haza hőseit.

Sejthető volt, hogy az MLSZ vezetése belekapaszkodik ebbe a sikerbe, és jönnek majd a lelkes nyilatkozatok. Természetesen Csányi Sándor is megszólalt, és mivel most van mivel büszkélkedni, megengedte magának, hogy némi önkritikát gyakoroljon. Kijelentette, hogy a szurkolói kártyák kötelezővé tétele hibás döntés volt. Hát lehet, de már nem kötelező, elvileg mögöttünk van egy nagy siker, a végeredmény meg kilencezer néző.

Azért nyilván a sikerpropaganda volt a döntő a nyilatkozatában. Például kiemelte, hogy az amatőr csapatok száma mekkorát ugrott, már 11,200 gárdában rúgják a labdát a korábbi 7,200 helyett. Na most én ezen felhúztam egy kicsit a szemöldököm. Összesen több aktív, létező, pályára lépő futballcsapatunk van, mint ahány szurkoló egy hétvége alatt kimegy az elsőosztályú meccsekre? Ha 11 emberrel számolunk amatőr csapatonként, jelenleg 120,000 ezer amatőr focistánk lép pályára rendszeresen? Ha ez így van, egyszerűen tiltsuk be az amatőr focit, jobb híján majd Fradi meg Videoton meccsre járnak a labdarúgás szerelmesei, és akkor gyorsan meglesz a nézőszám-forradalom...

Most már csak ez marad, mert eddig mindent hiába próbáltak: kevés magyar meccset ad a tévé, a kártyát ugye eltörölték, reklámozták a családbarát meccseket, létszámcsökkentéssel kívánták emelni a színvonalat, no meg a válogatott miatt is pozitív értelemben téma a hazai foci. 

A kilencezer néző már csak azért is sokkoló, mert ha durván ezer forintos jegyárral kalkulálunk, akkor kijön, egész hétvégén mondjuk tízmillió forintot termelt a magyar profi labdarúgás. De legyen húszmillió- 12 csapatra elosztva ez azért elég keskeny pénz. Egy csapatnál alig több mint másfél millió forint. Ha harminc fordulóval számolunk, nagyjából 50 millió forintos bevétel esne egy átlagcsapatra- valójában a Fradira több, a Felcsútra meg kevesebb, nyilván. Ezzel szemben kéne állnia kiadásként a játékosok fizetésének, a klub működési költségeinek, a szép új stadionok fenntartási költségeinek, és így tovább. Nem nehéz belátni, hatalmas lyuk tátong a kettő között. Mi oldja meg a helyzetet? A közpénz. Az állami tévé által fizetett közvetítési díjak, a TAO-pénzek, az állami vagy államközeli cégek által vásárolt hirdetési felületek és így tovább.

Még ezt a szerény kis bajnokságot sem lehetne üzemeltetni az ilyen támogatások nélkül: ha tényleg minden szempontból kivonulna az állam a magyar fociból, úgy omlana össze az NB1 mint a kártyavár. Ez engem rettentően elkeserít, és a véleményemen az sem változtat, ha a válogatott most éppen elért egy kis sikert. Lehet persze a vicces oldalát nézni ennek az egésznek, de én most inkább letört vagyok, hogy itthon még mindig helyben járunk, miközben továbbra is csak az öndicséretben ostromoljuk a világszínvonalat.